Te tudnál olyan férfit szeretni, aki ha csak egyszer is, de kezet emelt rád? Szerinted ezt még meg lehet bocsátani? (beszélgetős fórum)
anyukám már sajnos rég elment.(
távolabbi rokonaim vannak csak,ők sem a közelemben
igazat adok.
az lesz,megvárom míg keres egy albérletet és aztán viszlát,nem tudok rettegésben élni.
még annyit hozzá tennék/mert jól el vagyok ítélve a viselkedésem miatt,tisztelet a kivételnek/,hogy miután megtörtént a pofon és az ordítozás,meg akartam fogni a cicámat és kimenni a konyhába hogy ne is lássam meg mindketten lenyugodjunk,erre ő megragadott,elkezdett cibálni hogy márpedig nem mész sehova,akkor kaptam a következőt.....a kutyát meg még rám is akarta uszítani,hogy "fogd meg",ami megint bizonyítja hogy teljesen elborul ilyenkor.Csak az a kutya okosabb annál ,minthogy mtámadjon arra aki szereti,akár a valódi gazdi,akár nem....pedig a vezényszót ismeri.ennyit fűznék még az egészhez,aztán befejeztem aztán lehet továbbra is fejtegetni hogy Angel mekkora egy szaralak,sok sikert hozzá.Aki érdemleges tanáccsal szolgált,azoknak szívből köszönöm és nagyon jól átgondolok mindent mit írtatok!
az intelligenciáról kár vitázni,sztem....veled legalábbis.
ezt az ütést meg úgy felfújod,mintha legalábbis a traumán feküdne:D
nem azt mondtam,hogy a volt feleség tört-zúzott hanem Ő MELLETTE,A PÁROM!
Lehet én fogalmaztam vmit rosszul,ha így van,akkor bocs,csak most olvastam ezt vissza.
Nem írtam, hogy megbocsátható. Csak annyit, hogy enyhébb elbírálás alá esik.
De az teljesen más történet.
Egyébként amiket azóta irtál,annak alapján leszűrhető, hogy komoly indulatkezelési problémái vannak.
Ha ennyire elnyom és félsz is tőle, akkor jobban jársz, ha véget vetsz a kapcsolatnak, de ez csak egy vélemény.
Ez csak a megszokottság. Én is sírtam szakítás után, de nem azért, mert szerettem, hanem a megszokás miatt. Nem mindegy.
Szerintem inkább arról beszélj anyukáddal, hogy hogy szabadulj meg tőle. És meséld el a pofont is.
akkor olvasd el a köv hsz-ást,jó?abbol kiderül,miért "nehéz"kitenni,megint előre írsz gonoszkodó dolgokat
a panaszkodás meg lehet neked szokásod,meg lehet ill lehetett kinek,nekem meg sose lehetett,szóval nem szoktam hozzá már eleve hogy bárkinek is panaszkodjak v panaszkodhassak,de felőlem azt hiszel amit akarsz.
lehet igazad van....
egyébként feltennék nektek még 1 kérdést:
gondolkodtam rajta,hogy délután,miután anyukája hazament a munkából,beszélnék vele,őszintén elmondanék nweki mindent ami történt és megkérném ,beszéljen vele.Hozzá kell tennem,hogy a családjával,tesóival,nagyon jóban vagyunk!!
vagy ez abszolut hülyeség?????
félek,de attól is összeszorul a mellkasom,ha arra gondolok,hogy nincs itt,nem hallom a hangját,nem beszélgetünk,nem nevetgélünk,nem várom este,ha épp itthon vagyok....szóval egyszerűen kínzóan nehéz őt elengedni még ezek ellenére is.hülye vagyok biztos,bár szolgáljon a mentségemre az,hogy nekem eddig ez a leghosszabb kapcsolatom és szörnyen tudok ragaszkodni.lehet én tényleg nagyon hülye vagyok.....
vélemény?