Támogatnád a gyermeked tanulmányaid, ha olyan egyetemi szakra menne, amivel semmire sem megy? (beszélgetés)

A barátnőd esetében saját maga, illetve a párja finanszírozza a tanulmányait már, nem a szülei.

Sokat számít, hogy nincs még gyerek, mert az bizony költséges, és időigényes "hobbi".

Nem a kérdés az volt, hogy támogatnád-e, ha olyat akarna tanulni, amivel semmire sem megy.

Gondolom, a topiknyitó a köztudottan értéktelen diplomákra, úgynevezett "büfészakokra" gondolt.

Nem arról van szó, hogy nem felel meg a szülő elképzeléseinek. Az nem baj, amennyiben nem az iskolapadban "melegedésről" van szó évekig.

Szóval sem írtam, hogy rossz anyának tartanálak.

Nem sértődöm meg, hisz nem ismersz. Bár éppen ezért mert nem ismerlek nem is érdekel a véleményed.

Elnézést az őszinteségért.

Nem hinném, hogy ezt írtam volna.

Egyébként ezeket a gyerekeket mi neveljük, tehát úgy gondolom, hogy akár akaratlanul is befolyásoljuk, terelgetjük őket az életben.

A kérdés az volt, hogy támogatnám e, ha más utat választ, mint az én elképzelésem. A válaszom az volt, hogy igen, minden további nélkül.

Hogy más mit csinál az már az ő dolga.

Nem gondolom, hogy azért, mert a gyerekem mellé állok akkor már rossz anya lennék.

A párjával él, gyereke még nincs, a párja is dolgozik. Barátnőmnek van munkája, mellette még tanul (doktori fokozatot csinálja, és ehhez jár neki ösztöndíj is), és még egy csomó rendezvényen részt vesz, tevékenykedik, mutatja meg magát, gyakran ingyen teszi mindezt. Megismerték, elismerték, és egy jó kis munkahely van kialakulóban neki. Persze külföld még így is többet tartogatna számára anyagiakban...

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ha az az élete, amit tanulni akar, akkor tegye, és aztán mutassa meg magát, mert ha valamiben valaki a legjobb, és rendületlen, akkor olyan nincs, hogy eltűnik a süllyesztőben.

Igen.

Bölcstelen szeretetnek tartanám, ha így gondolkodnék.

Elnézést az őszinte szóért.

De vajon jót teszek-e vele, ha minden kívánságát teljesítem?

A támogatás nálam azt is jelenti, hogy próbálom megmutatni a döntésének lehetséges következményeit, mielőtt meghozná, elmondani a véleményem, megmutatni a pozitív, negatív oldalát is a dolgoknak. Nem feltétlenül azt, hogy kritika nélkül ráhagyom.

Drasztikus, mert aggódom.

Látok családokat, ahol még 30 felett is ott élnek a "gyerekek".

Van munkájuk, de a fizetésüket élményeikre költik.

Amióta csak megszülettek az önállóságra nevelem őket és ehhez minden támogatást megkaptak.

Nagyon imádnak is érte.

Én is nagyon korán jöttem el otthonról, de szülői támogatás nélkül.

Tudom tehát, hogy ez kemény dolog.

Ezért abba a gyermekembe, aki nem értelmetlenül teszi ezt, kertelés nélkül befektetek, természetesen az önállóság támogatására.

De ha valaki nem túl felelős döntést hoz, abban nem fogom támogatni.

És ezt tudni is fogja.

Miért támogassam abban, ha fejjel megy a falnak?

Barátnődnek van családja, gyereke, akit el kell tartani, munkája, megél?

Azok, akik külföldön budit takarítanak, szintén mást képzeltek el maguknak, nyilván a megélhetés, egy élhetőbb jövő reményében vállalták, amit csinálnak, vagy az itteni kilátástalanságból menekültek.

Ez úgy hangzik, hogy akár "tulajdonom" is írhattad volna.

Ilyen aranykalitka.

Ez mire jó?

Igaz. :-)

Én is szeretem a gyerekem, de csak értelmes dolgot vagyok hajlandó finanszírozni, nem azt, amire épp kedve szottyan. Mert az életre próbálom nevelni, nem arra, hogy anyu-apu majd mindent alámtol úgyis.

Én ilyentől nem félek.

A tanulás célja az, hogy képesek legyenek megállni a lábukon.

Ezt támogatom.

Nem támogatok olyat, amivel majd még 30-40 éves korában is velem kell lakjon.

Nem vagyok a magam ellensége és az övéké sem.

Ha mégis így lenne akkor majd átképzi magát, hisz jó pap is holtig tanul.

Azzal jobbat tennék, ha valami olyat erőltetnék rá amihez semmi kedve és lehet el sem végzi. Utána engem hibáztasson?

Mindenki a maga kárán tanul én úgy gondolom.

Nem. Szeretném, ha egyszer majd nélkülem is megállna a lábán, nem ahhoz szokna hozzá, hogy bármit finanszírozunk, amit csak elképzel magának, legyen az bármilyen időpocsékolás.

Kultúrával, egyebekkel lehet hobbi szinten is foglalkozni, vagy másoddiplomát szerezhet, ha nagyon érdekli, de azt már tegye saját erejéből.

Elég értelmes ahhoz, hogy megértse, nincs annyi keretünk, hogy a pénzt kidobáljuk az ablakon. Amíg élek, tudom támogatni (bár szomorú lennék, ha még harmincvalahány évesen is nekem kéne eltartani), de utána mi lesz?

Sajnos az a nagy dilemma, hogy bármit tanul, nincs garancia rá, hogy ha végez, lesz kereslet a tudására. De amivel már most is eleve esélytelen, arról lebeszélném.