Szingliség háttere és oka (beszélgetés)

Ja, csak erre írtam, hogy utólag már nem tudsz radírozni...

Dehogynem, baromi sok szar döntést hoztam, mert akkor nem értem fel ésszel, hogy hülyeség.

Sajnálom, hogy nem érted. Emlékek, élmények nincsenek, ha mindig egyedül volt valaki. Ebből táplálkozink, ez alkotja az életünket - még ha amúgy szarul is végződik. Az emlékeidet senki nem veheti el tőled soha.

De ha nem rakod ki a csizmádat az ablakba, akkor biztos, hogy nem hoz semmit a télapó... Ha esélyt se adsz, skkor nincs ajándék.

Aha, szóval, ha meghal a férjem, a kölykeim pedig elköltöznek egy másik országba, akkor nekem jól kell éreznem magam egyedül karácsonykor. Aki viszont férjhez sem ment és nincsenek gyerekei, az szomorkodjon és szórjon hamut a fejére, mert elbaxta az életét?

Komolyan nem értem.

Anyukám 65 éves,és bizonyos szempontból most kezdődik neki az élet.Szerencsére fizikailag egészen jól van(ezért is érdemes nagyon vigyázni az egészségre meg testi épségre,hogy még iylen idősen is képesek legyünk jól élni,ha akarunk),úgyhogy utazgat,mert már ingyenes,és elmászkál mindenféle rendezvényekre.Nagyon sok emberrel megismerkedett,és nagyon sokan adtak telefonszámot neki,h találkozzanak újra,vagy látogassa meg őket.

Annak nehezebb lehet,aki magának valóbb,nem iylen nyitott,de közben meg vágyna emberi társaságra.

Én inkább azt gondolom,hogy elfogadni kell a rossz döntéseinket,és okulni belőle.

Elfogadni,hogy nem mindig látjuk jól a dolgokat,és ezért döntünk rosszul.

Ami nehezebb:elfogadni azt,hogy jól láttuk a dolgokat,és MÉGIS rosszul döntöttük.

Köszi a kérdésed.

Azért mert minden cselekedeted te vagy és ennek bármelyik elemét nem szereted, az visszaüt és megismétlődik addig, még meg nem szereted.

Ez a mi fő gondunk.

Mit gondolsz, miért van az ismétlődő hülye döntés?

Mert nem fogadja el, hanem haragot táplál önmaga, önmaga döntései iránt.

Klasszikus pszichiátria: hibáztál, rosszul döntöttél. Máskor dönt helyesen.

Mostan pszichiátria: rosszul döntöttél, de az is hozzád tartozik. Szeresd és tanulj belőle, mert lehet hogy azért volt, hogy tanulj belőle.

Érted?

Egy-egy eletszakaszban nem rossz az egyedullet...

De amikor egymas utan dolnek ki mellole a szulok, testverek, baratok, rokonok, ismerosok, munka- vagy osztalytarsak, bizony elgondolkodik... es egyszer csak azt veszi eszre, hogy alig vannak korulotte a kornyezeteben.

Egyre kevesebben nyitjak ra az ajtot, mehet el valakivel vagy hivhat el valakit; fogynak az arcok... egyedul kel es fekszik, egyedul ul az asztalhoz, egyedul megy el ide-oda..., meg egyedul is beteg :(

egyre tobb az idegen, ismeretlen arc... Hatvanon tul mar a szingliseg nem az a szingliseg...

Szia,

"most tudom, milyen sokszor hibáztam"

A "hibázásaid" és a jó döntéseid is te vagy.

Sőt, a hibázást csak emberi mércével mérik. Sors léptékben vannak kevésbé jó döntések, cselekedetek, de azok is hozzánk tartoznak.

Szeretni kell minden döntésünket, miként önmagunkat.

Más esetben mindig lesz valami difi, mindig lehet valamit önmagunk kontójára írni, miáltal saját szemünkben kisebbedünk.

Nem releváns. Én nem tekintem sem a szingliséget, sem az egyedüllétet gödörnek, vagy hibás döntésnek.

Mindig minden pillanatban választasz, döntesz, akár mit csinálsz. A döntésnek pedig lesznek következményei, azzal együtt kell tudni élni. Aki tudja a döntése következtében rosszul fogja érezni magát, mégis meghozza a döntést, az szerintem nem normális.

Én ha egyedül maradnék, biztos, hogy olyan pasit akarnék, akinek van gyereke. Egyrészt, mert én nem akarok szülni, másrészt mert akinek van, valószínűleg tudja is kezelni.

Nem elvárható egy 40 körüli pasitól, aki világ életében önmaga döntött a dolgairól, hogy hirtelen toleráljon és kezelni tudjon egy gyereket.

Jajaj, akkor most az özvegységet fogja divatba hozni? :P

;))

Mi a különbség, hogy szándékosan sétálsz bele egy mély gödörbe, vagy véletlenül?

A lényeget tekintve talán semmi... :))

Igen, nem szabad lejjebb adni sem, de legalább egy kis önkritika. Szerintem, ha egy olyannal szeretnénk lenni, aki hozzánk képest az említett 10-es skálán valahol feljebb van, nem azt mondom, hogy lehetetlen, csak azt, hogy ne vegye már készpénznek senki, hogy neki ez majd az ölébe fog pottyanni. Akinek meg az ölébe pottyan, örüljön neki, ennyi:DDDD

Az nem személyes bunkóság, hogy egy szingli férfi, akinek nincs gyereke, elvárja, hogy a másiknak se legyen, és még ekkor sem garantálja, hogy együtt maradnak, csak mindössze ugyanazt nyújtják a másiknak, és a többi csak rajtuk múlik.

Ahogy a magyar kozmondas is szol: suba a subaval, guba a gubaval. Azonos elethelyzetet megelok; igy kevesbe problema a "nem tudom elfogadni a parom gyereket" szituacio.

Kivetel, pro & kontra pelda persze mindig akad.

A nagy altalanossag pedig reszben torvenyszeruseg is.

Olyan pedig nemigen letezik, hogy "nekem nincs szuksegem senkire, en megoldok mindent egyedul".

Szerintem attól függ, mit keresel. Mindig is amondó voltam, hogy egy nő talál bármikor gyerekekkel is partnert, de olyan közeget kell megcéloznia. Nyilván, ha már vannak gyerekek, nagyszerű szabadidőpartnert találhatsz egy már szintén gyerekes férfiban, ha egyikőtök sem akarja "megpecsételni" a kapcsolatot egy közössel:) És szerintem ez jó.

Ami kiakasztó, hogy sok, már gyerekes nő viszont direkt olyanokat szúr ki (és ebben igazad van, a nők kevésbé tollerálják a férfi gyerekét), aki legyen szingli és gyerektelen. De csodálkoznak rajta, ha az illető nem, nem akar tőlük gyereket, házasságot sem, mást sem, csak kicsit együtt járni, viszont vágyik gyerekre, családra, amit egy lehetőleg szingli, gyerektelen csajjal szeretne. Nem lehet őket leláncolni, és egy, már anya, ne gondolkodjon úgy, hogy márpedig neki jár. Mert lehet, hogy véletlenül kifog egy ilyet (szingli, gyerektelen pasi, aki vele akar maradni) és oké, de ne vegye készpénznek, hogy ha nem talál ilyet, akkor okvetlenül bunkó minden férfi.

Szerintem szint a szinttel. Könnyű azt mondani, hogy a gyerekkel rendelkező, elvált pasi azért elvált, mert béna, megbízhatatlan, hibája, van, egyszóval kinek kell már. De az elvált, gyerekkel rendelkező csaj maga is valahol hibás mások szemében, szóval neki pontosan, hogy a szintje lehet az a férfi, aki ugyanolyan szituban van. Nem kell sznobbolni a pasast, mert az sznobboljon, aki először is felmutatja, hogy ő jobb. Spec özvegyként sznobbolhatnám majd az elvált pasikat, mert az özvegység önhibámból kívül történt.

A masik is megerdemelne, legyen az gyermek, szulo, tars, idos, beteg, elhagyatott, fogyatekkal elo.

Az elet nem valami rozsaszin, puderos, habos-babos-hawaidizsisosehalunkmeg; ahol szepek, tokeletesek, elegansak, divatosak, okosak vagyunk nagy hazzal, autoval, kutyaval es 7-8 jegyu bankszamlaval.

Én csak általánosságban írom, hogy efelé halad a világ. Nincsenek nagycsaládok sem már, nukleáris családok vannak zömmel és jellemző az elmagányosodás. Ez van. A szingliséget Bridget Jones hozta divatba, de ma már szerintem inkább kényszerű szingliség van.

Én sokat voltam egyedülálló, nem okozott lelki törést, nem kerestem eszeveszetten társat, néha persze rossz volt, h én egyedül. Aztán most párkapcsolatban élek. Azért azt megjegyezném, hogy minél tovább van valaki egyedül annál nehezebben csiszolódik a másikhoz. Öregszünk és egyre bogarasabbak leszünk:)