Szerelmes versek, idézetek (beszélgetés)

,, szertni semmi,

ha szeretnek az már valami,

ha szeretsz és viszont szeretnek az a minden."

Mindenhol téged látlak,

Életem végéig várlak.

Csoda kéne h enyém lehess,

de hiú ábrándokat nem ébresztek.

Nem tagadom érzéseim előtted,

tudnod kell,hogy én szeretlek.

Azt hittem ha elmondom könyebb lesz a lelkemnek,de azóta csak jobban szenvedek.

Te már rám sem nézel.

Bárcsak enyém lehetne

puha ajkad,gyönyörű szemed

S kedvem lelhetném te benned.

Szívemet elönti a vágy

napról-napra láthatatlanul ostromollak már.

Bármerre jársz féltelek téged és szívemet.

Nem értem céljaim eléréséhez mi kellene.

Sokat mondták már,ahogy téged szeretlek beteges,

de ez engem nem érdekelt sohasem.

Álmom válna valóry ha kezed kezemhez simulna.

Ha szived lehetne enyém életemet mentenéd.

Akkor a boldogságod még akkor is ha te azt másnál találod.

Fájdalmam a halálba vezet,de te tudd nagyon szeretlek kedvesem.

Tudom most fájni fog amit most mondok,

De hidd el mást nem tehetek,mert igy gondolom.

Álmaimnak mind örökre vége,

Bocsásd meg kérlek hogy el megyek Töled.

Lehet hogy maradnék,lehet hogy elmegyek,lehet hogy el feledlek örökre.

Most még álmodom rólad,de egyszer az álomnak vége,

Most még ajkamon ég csókodnak utolsó izze.

Most még érzem tested melegét,de egyszer ez is véget ér.

Nehéz el búcsúzni Töled,nagyon fáj a búcsúzás,

De egyszer véget érnek az álmok,s nem lesz több zokogás.

Tudom hogy van másik aki nálam többet ér,

De egyszer a másiknak is vége, s egyszer minden véget ér!!

Csöndes kis estén, a gondolat szárnyán,

Elszállok hozzád, hogy ne legyél árván.

Lehullik szívemnek nagy bánata,

Csókot lehelek bánatos ajkadra.

Reggel, ha felébredsz, észre fogod venni,

Kicsiny szobácskádból nem hiányzik semmi.

De hogy én ott voltam, megtudhatod könnyen,

Hófehér párnádon ott csillog a könnyem!

Egy tragikus eset,

Ami nem rég megesett.

Volt egy pár, mely szerelmes,

Szívük a szóra engedelmes.

Minden nap találkoztak,

Az életről együtt álmodoztak,

Lassan eltelt a forró nyár,

Szívüket hűsítette az ár.

A szerelem megmaradt,

Bár az idő elszaladt.

Egy napon veszekedtek,

A dühtől mindketten reszkettek.

Egymáshoz bántó szavakat kiabáltak,

A kezek most elválltak.

A szél egyre jobban fújt,

A lányhoz egy kéz nyúlt.

Karját megfogta,

Egyre jobban szorongatta.

Hiába védekezett,

Testével reszketett.

Hirtelen elengedte,

A szépet elfeledte.

A lányt erősen megütötte,

Akkor szívét is eltörte.

Gúnyosan mondta: nem kellesz,

Miattam többet nem szenvedsz.

Soha többé ne keress,

Engem Te ne szeress.

Megbánod, amit velem tettél,

Hogy ellenem vétkezni mertél.

A srác a földre esett,

Szavakat keresett?

Kérlek ne féljél,

Pár perce még szerettél.

A lábai elé borult,

Hibájából okult.

de a lány meg nem bocsátott,

Szavakkal átkozott.

Könnyek futottak végig az arcán,

senki sem tudott segíteni bánatán.

Elindult hazafelé,

Csendesen nézett maga elé.

Otthon a szobájában sírt,

Könnyeivel nem bírt.

Úgy döntött nincs miért élni,

A világtól nem akar félni.

Elvesztette szerelmét,

Vele együtt az életét.

Levelet írt,

Közben pedig sírt.

Ekképp fogalmazta meg gondolatait,

A rég elmúlt álmait.

Megbántottál Kedvesem,

Tönkretetted szerelemem.

Nincs miért élnem,

Már a boldogságot nem remélem.

Ha majd értem szólnak a harangok,

Tudd, hogy most is Rólad álmodok.

Szívemet megsebezted,

Lelkemet rég elvetted.

Utolsó napomon nem leszel velem,

Fájni fog ez nekem.

Egyedül teszem meg az utolsó lépést,

Érzem belül a halálnak tépését.

Síromhoz ne merj közel menni,

Se könnyeket ejteni.

Ha majd egyszer hiányzom,

Már nem haragszom,

Gyere majd ki, nézd, mit tettél,

Tudom, hogy sose szerettél.

Mindig is imádni foglak,

Egyszer új világba hozlak.

Befejezte a levelet,

Aláírásként egy könnycseppet ejtett.

Vitte csendesen magával,

De nem találkozott a halállal.

Felmászott egy szikla tetejére,

Szüksége volt minden erejére.

Utolsó pillantást vetett a tájra,

Emlékezett a szerelmes vágyra.

Könnyei patakként szaladtak,

De ki nem apadtak.

Érted teszem,

életem, elveszem.

A Nap szomorúan nézett,

Az Ő szíve is vérzett.

Lassan zuhant a mélybe,

Senki se látta a csendes éjbe.

Még most is üvöltötte szeretlek,

Soha nem feledlek.

Lelke a magasba szállt,

Az angyala a felhőn állt.

Meghalt érte,

Pedig senki nem kérte.

Meghalt!- a szél vitte,

A srác el nem hitte.

Nem ment haza többé,

A nyugalom az ővé.

Barátai napokon át keresték,

Hisz ők mindig is szerették.

Egy csendes este megtalálták,

De már vérben fagyva látták.

Kezében a levél megcímezve,

Szíve el volt vérezve.

Az írás olvashatatlan,

Szíve hontalan.

Egy őszi napon eltemették,

Végleg elengedték.

A koporsó hideg mint a jég,

Érte sírt az ég.

Valaki a kapuban várt,

Nem felejtette a szerelmes nyárt.

Talpig feketében,

Szerelme emlékében.

A temetőben csendben állt,

a szomorúság a szemében hált.

Még most se tudja elhinni,

Hogy szerelme mért akart elmenni?

Végleg eltűnt, itt hagyta,

Szívét a halálnak adta.

Csendesen a sírhoz lépett,

A fájdalomtól lelke égett.

A szemei bánatosak,

Az álmok fájdalmasak.

Kint állt, de meg nem tudott szólalni,

Szinte sóbálvánnyá változott, nem tudott megmozdulni.

Egész este, csak várt, hogy majd hozzá szól,

Nem értette, hogy már minden holt.

Egész este, csak a koporsóra könnyeket ejtett,

S belül szerelméért reszketett?

Órák teltek el végül elmondta: szeretlek,

De érted már semmit se tehetek?

Mért hagytál egyedül,

Csend csak fájdalmat szül.

A csendben egy hang suttogott,

Az Ő hangja szívében búgott..

Azt hitte csak képzelődik,

Csak a hangjára emlékezik.

Előlépett egy angyal, talpig fehérben.

Szíve még égett a pokol tűzében.

Tudtam, hogy eljösz értem Szerelmem,

Gyere fogd örökké az én kezem.

Azt hittem, el tudlak majd itt feledni,

De lelkem súgja Téged kell szeretni.

Ezek voltak az utolsó szavak,

Ez volt a pillanat amikor összeértek az ajkak.

Jött a reggel, mennie kellett,

Kedvesétől könnyes búcsút vett?

A srác könnyei csak folytak,

Szívéhez az ördög angyalai szóltak:

Vedd el az életed,

Hisz még, mindig szereted.

Megtette.

Az életét elvette.

Vére a földre hullott,

Szíve csakis hozzá húzott.

Újabb temetés, újabb könnyek,

Az angyalok ismét eljöttek.

Megölték magukat egy szerelemért,

Meghaltak egy szebb életért...

(¯`•.•´¯) (¯`•.•´¯)

*`•.¸(¯`•.•´¯)¸.•´

¤ º° ¤`•.¸.•´ ¤ º° ¤`•.¸.•´`•**-**♥

Úgy hiszed, hogy csak velem lehetsz boldog

én meg sokszor úgy, hogy csak velem nem

pedig, ahogy most állnak a dolgok

arra vártam egész életemben.

Nélküled nehéz

Ma fájt a fejem, sajogva, komolyan,

Mert nem a Te közegedben voltam,

Mintha falakat húztak volna körém,

Úgy szorított össze az idegen lét.

Sietek hozzád kitágulni, és újra

Szabadon lélegezve magamhoz térni.

Levegő, a tér mindenhol egyforma,

Csak akkor érezni a különbséget,

Ha benne élve, ellentétes erők érnek,

Ha lélegzetem nehéz, torkom fojtja

Valami taszító erő, hang halkul.

Ilyenkor, oly erővel kapaszkodnék

Éltető sugaraid szabadító fényébe,

Csak egy szálat elkapjak ujjammal,

Mellyel kirántasz e térből, és

Viszel Magadhoz, hol lelkem szabadon

Szárnyalhat védelmező karjaidban.

ültem a padon, nem gondoltam semmire

belemerültem a beszédbe, fúú de még mennyire

aztán leültél mellém, csak néztél rám

először én is csak néztem, de elfogott a vágy

megcsókoltalak, te csak nézted mit teszek

neked ez egy csók?? - kérdezed

majd szorosan magadhoz öleltél, elcsattant egy csók

és nevetve mondtad - ez már csók

ilyet már nagyon rég csináltál

ilyen volt az első, emlékszel már?

ilyen finom lágy és gyengéd

egy ici-pici gond van semmi más

csak egy álom volt sajnos, ennyi már

Könycsepp leszek

Mikor fogom kezed, tested melengetem

Mikor Rád gondolok azt szívemmel teszem

Majd ha kérdeznék mi a boldogság Neked

Mondd, azt mikor mindezt egyszerre Érzed

Elmondhatod, hogy mitől szép a szerelem

Mikor a kimondásától bizsergek-Szeretlek-

Mikor hozzá ér kezem kezedhez Meghalok

S látom, hogy körülöttünk élnek az Angyalok

Már nem vagyok más csak harmat az éjben

Lassan válladra hullok, már nincs mitől féljek

Megpihenek édesen rajtad, mindig ott leszek

Minden lépésednél egy könnycseppé leszek

S mikor majd elpárolgott az utolsó cseppem

Hiszem, hogy a szerelmünké örökké lettem!

EGY ÉGSZÍNKÉK SZEMPÁR

Emeld rám kék szemed fütkésző sugarát,

S remegő halántékomon átt könnyedén lásd:

SZívem s lelkem, minden egyes gondolatát,

Nincs titok,én számodra nyitott könyv vagyok.

Hát nézd meg ott, hogy mennyire szeretlek,

Olvasd el, mert ezt kimondani nem lehet !!!!

Hiába

Hiába adtam neked lelkem minden szavát,

s vele együtt szerelmem őrült pillanatát,

ha nem lehetsz velem kedvesem, kellesz,

s vele együtt tested minden egyes részlete.

Hiába sírtam sok-sok éjjelen szerelméért,

ha nem csókolhatom, s nem lehet az enyém,

annyira fáj, hogy elmondani nem tudom,

milyen nehéz szívemben hordani, fáj nagyon.

Nem akarom többet látni, hogy szívem ne

fájjon soha többet, nem akarom érezni se

hogy milyen édes közelsége, szeretem én,

nem akarom látni szeme pillantását többé.

El akarom feledni, hogy szerettem nagyon,

arcát s a bájt, mit magából őszintén sugároz,

most is miatta könnyezem, bárcsak feledhetném,

hiába szeretem, ha sosem lehet velem, s enyém.

REMÉNYTELEN SZERELEM !!!

Az igaz szerelem sok fájdalommal jár,

Van benne sok jó és rosz határ.

Tele van szemvedéjel,fórrósággal,

S tele boldogtalanságal.

Én is erre a forróságra vágyom,

De néha úgy érzem,ez már csak álom.

Mert bár évek óta érzem irántad a szemvedélyt.

Azt hiszem sokszor csak a bánat ért.

Ezért hát szorítsd meg,gyorsan mind a két kezem,

Mond,hogy te is érzed az igaz szerelmet.

Letőrlöm az arcodról a bánat porát,

S eggyütt megyünk az úton tovább.

Miért vagy oly elutasító néha kedvesem,

S miért vagy olyan szemvedélyes velem?

Miért akarsz a karodban tartani?

S miért akarsz végleg elutasítani?

S olykor romantikus csókkal csábítasz,

S pár napig magadba bolondítasz.

Majd ellöksz magadtól,mesze távol,

S én szemvedek a szomorúságtol.

Ezért hát szorítsd meg gyorsan a kezem,

Mond,hogy te is érzed az igaz szerelmet.

Letőrlöm arcodról a bánat porát,

S együtt menjünk azélet során !!!.

?

Este van!

Pihen a táj,

Nem dalol már fán sem a kismadár...

Sötét minden,csak a lámpa világit,

Kóborlót a csillagok fénye irányít...

Én is nézem a csillagokat,

S bennük látom drága,mosolygós arcodat..

Pihen már minden....

Csillagokkal üzenem :

Pihenj te is,Kedvesem!

Hunyd le szemed,

Takard be tested,

Lépj az álmok mezejére,

S álmodj nagyon szépeket....

Azt mondtad örökké... S most vége...

Te voltál az életem... az életem része...

Most mégis elveszed mindazt, mit adtál...

Remény helyett szenvedést hagytál...

Azt mondtad szeretsz... S most elmúlt...

Pedig minden mellettünk szólt...

Tőrt szúrsz szívembe, s kacagva forgatod...

Ez az idő rád talán nem hatott...

Szét téped lelkem, s vérző szívem itthagyod...

Számodra csak egy hús-vér játék vagyok...

Hát taszíts a mélybe... reményem már nem maradt...

Az élet ugyan még mit hozhat?...

Nem kell többé az üvöltő fájdalom...

Csak, hogy élek... azt bánom...

Bár ne tudtam volna, milyen együtt veled...

Nem fájna most annyira... nélküled...

Menj hát utadra, s ne törődj velem...

Meg van már az én végzetem...

Nem sajnálom, hogy ennyire szeretlek...

Bár tudom, holtamban sem feledlek...

Szeretlek...

Jossze mar???

Neha oly egyedul vagyok

Ures haz poros butorok

Szemelyim konycsepp lepi be

Uvoltnek utanad s nem lehet

Gondolok visza a multra,be szep volt igazan furcsa

Rovidd volt s hamar elrepult

Szivem a banatban elmerult

Varlak de sokszor hiaba

Nyugtalan utanad almom

Faj eget az emlek

Mert nem vagy most is az enyem

Nem kiser nem is var senki

Konyeim nem latja senki

Nincs kinek mondjam panaszom

Nem tudom ,hol jarsz s hol lakol

anyiszor kerem az Istent

Mert nem vezerel mar ide

Hullanek terdre elotted

Bocsasd meg mindazt amit eddig vetettem

Kezdjunk hat elolrol mindent

Nezuk az elmult eveket

Nem igy volt megszove almunk

Tudom kar volt, hogy maskep csinaltuk......

Nem szűnő fájdalom tombol az én szívemben,

Mert elhagyott mindenki, akit valaha szerettem,

Nincs már velem senki, ki fogná az én kezem,

Nincs már velem, senki ki mondaná, szeretlek

Mikor megszülettem csalodott volt, hogy fiú helyet lányt hozott a gólya,

De hamar elszállt a csalodottsága mert meglátott engem kispolyában.

Minden este mikor kicsi voltam,

Hogy a munkából haza térjen izgatottan vártam.

Semmivel nem törödött csak hogy mi boldogok vagyunk,

És vidám kacaj árasztotta el a házunk.

Életem során történtek jó és rossz dolgok,

De egyik sem volt ilyen rossz mint amit most mondok.

Pesti kórház fehér falai közt egy kis szobában,

Várta hogy meglátogassa a családja.

Mentünk mi mindig ahogy csak tudtunk,

De egyszer valami félbe vágta utunk.

A telefon csörgésre szívem bedobogott,

És a hír hallatán könnyem is kicsordult.

Azt hittem hogy csak egy álom, haza jövök és itthon vár,

De nem igy lett mert helyette csak az üres szoba volt ami várt.

Haza jöttem és a családom kisirt piros szemmel nézett rám,

És vigasztalva mondták ne sirjak, mert ő jó helyen van már.

Ránéztem a falon logó fényképére,

Azt gondoltam bárcsak belépne az ajtón

Kacagva mondaná:Ne sírjatok, mert itt vagyok.

De ahogy teltek multak a napok, a hónapok,

Az ajtó csak üres volt.

Immáron 449 napja történt az eset,

De mindig ugy érzem mintha itt lenne velem.

Ugy is van hisz ő fentről vigyáz a családjára,

hogy ne legyen semmi baj.

Mert tudja ő fent a magasban

Hogy szívem azt dobogja:

SZERETLEK APA!!!!!

♥♥♥♥♥

Ne hidd, hogy végleg elbúcsúzunk

Meglásd, még találkozunk

Érzem hogy egy nyári délután

Kettőnket összehoz a sors talán

Lehet hogy holnap vagy sok év után

Lehet, hogy akkor már nem is gondolsz rám

Nem tudom mikor, nem tudom hol

De mi még találkozunk valahol!"

♥♥♥

Rég volt már, hogy fogtad a két kezem,

S rég volt az is , hogy ölelted a testem.

Rég volt már veled mindne pillanat,

Amit együtt töltöttünk a téli szelek alatt.

Már 3 hónapja hogy nem vagyunk együtt,

De a lángolás még mindig ég, s erősödik belül.

Nem szerettem én még így, s ennyire senkit,

Ébren se voltam még a könnyekkel sem ennyit.

A te szived már másé és más lánnyal vagy boldog

,De tudnod kell még élek, szivem érted dobog!

Tudnod kell és érezned, hogy én érted születtem,

Nélküled az életem már nem ér semmit sem!

Szívem régóta darabokban hever,

mégis minden darabja érted ver.

Fáj ha nem lehetsz az enyém,

de lelkemben mindíg ott él a remény.

Szeretnék a tied lenni,szeretnélek megcsókolni,

s mindezt őszintén elmondani."

"Késső éjjelen magányba burkolva,egy emlék jön elő

újra,meg újra.Arra gondolsz,kit szíved úgy

szeret,majd reszkető kézzel letörlöd könnyedet.

Szívem a szívedbe gyökeret ereszt,örök kapocs

lesz,ha igazán szeretsz.Szívem a tied,és én is

az vagyok,de tudd!Ha kitéped belehalok!"

"Mióta megláttalak nincs egy nyugost percem,két

szemednek imádója lettem.Téged látlak,csak Te

vagy az eszembe.Nem feledlek,bezártalak a

szívembe."

"Nem tudjuk még,de mégis jó nagyon,

Itt vagy velem,s kezedett foghatom,

Ezer veszély szakadék mélye vár

Le foglyuk győzni,hiszen ketten vagyunk már!"

nincs előzmény

nincs válasz

vá

Vajon most merre lehetsz?

Sötét éjjel gondolsz- e rám?

Mástól kérded már: Szeretsz?

Mégis, benned kialudt már minden láng.

Arról nem volt szó, hogy összetöröd a szívem,

A ’szerződésben’ boldog élet állt,

Túl sokat ígértél édesem,

S szavaid semmit sem érnek már.

Mégis suttogsz másnak gyönyörű, édes szavakat,

Nem érdekel, hogy másnap keresel új lányokat.

Mért jó ez neked?

Mért használod tárgyként őket?

Nem lehetsz mindig boldog,

Leszel te is áldozat,

Akkor majd megtudod,

Milyen, ha te használsz ki másokat!

Elmegyek az esküvődre talpig feketében,

letérdelek a templomnak egy kis szegletében.

Térdre hullva, leborulva imátkozom érted,

ott lesz majd az esküvődön szívem temetése.

Az utolsó kívánságom ne tagadd meg tőlem,

még az a nap is visszatekint, este lemenőben.

Nem voltam én utca rongya,

csak az az én vétkem,hogy én mindig szerettelek!

Gyere ki a temetőbe, ha majd kikisérnek,

ne félj ott a megszólítástól, ott már nem beszélek.

Mert a csöndes temetőben nincs titok se átok

borulj le a keresztfámra, s mindent megbocsátok!!!

Álom

Ülök a parton,a naplementét nézem,

Egyszer csak arcodat látom a víz tükrében.

Leguggoltál mellém,megfogtad a vállam,

Gondolataidat én egyszerre kitaláltam.

Közelebb hajoltál,s fülembe súgtad

Szeretlek én téged,életem bearanyoztad.

Válaszul neked ajkadhoz közeledve

Szeretleket mondtam szádra csókot lehetve.

Hanyadt dőltünk mind a ketten a zöld fűben

Megöleltél,s hűséget fogadtál örökre.

Akkor felébredtem,s megértettem végre:

Gyönyörű volt ez az álom,de ennek már vége.

Szomorúság...

Mikor a szobámban ülök, és szenvedek,

Mikor keserű könnyek hagyják el szememet,

Semmit sem akarok, csak egyedül lenni,

S azon gondolkozom, innen el kell menni.

Mikor, nem lehetek azzal akit szeretek,

Mikor ugy tűnik, azok akiket szeretek, megvetnek

Ebben a világban, ahol élek,

Nem vagyok boldog, mindig csak félek

mikor van egy-egy boldog időszak,

Hirtelen valaki elrontja azokat.

S szertefoszlik minden álom,

Minden úgy alakul, hogy az nekem fájjon.

mikor legszívesebben kifutnék a világból,

Mikor már nem kapok levegőt a sírástól,

Megnyugtató szavakra vágyom,

Ehelyett lelkileg megtörve fekszem az ágyon.

Napról napra hiszem, hogy másnap jobb lesz,

S hogy egyszer eltűnnek a fájó könnyek.

Emlékektől kínozva,

Boldogságtól megfosztva.

Mintha egy sötét alagútnak várnám a végét...

Nem látom a kiutat, se az élet szépségét.

Felszínes mondatok, egy szigorú tekintet,

Véres szavak, barátok eltűnnek.

A Nap kifakul, beborul az ég,

Semmi sem olyan mint rég

Vágyom az érintésedre, mint hervadó virág a vízre

Izgató tekintetedre, mi szemeddel vetkőztet le

Szeretném szeretni és érezni a tested

Vibráló orgazmus közt suttogni a neved

Szeretném, ha puha ajkad nem beszélne másnak

S' remegő combjaim közt csendesítnéd szádat

Szeretlek Kedves, de egyedül vagyok

Magányos a szívem mi, teérted dobog

Ne hagyj hát egyedül, ha már mellettem fekszel

Halmozd el testem gyengédségedde

Ha majd egykor nagylány leszel,

S néha rám emlékezel.

Ne fájjon az,hogy nem találkozunk,

Hisz mit a természet,mi is változunk.

Találsz minden évben,egy új tavaszt,

Mely mindig egy új világot fakaszt

Lesz barátod,ki helyettem szeret,

De azért néha én is ott leszek veled.

Jövök,mint a mesék bús lovagja,

Ki a lelkedet a múltba ragadja.

Eszedbe jutszép gyermek korod,

Szemedbe egy bús könnyet hozok.

De fordits a könyvben egy lapot,

És én ismét eledve vagyok!!!!

Nem akarom…

Nem akarom elűzni álmaim.

Nem akarom kioltani vágyaim.

Nem akarom megtűrni láncaim.

Csak boldog akarok lenni...

Nem akarom legyűrni a sírás könnyeit.

Nem akarom elhagyni a szárnyalás emlékeit.

Nem akarom kitörölni az öröm képeit.

Csak boldog akarok lenni...

Nem akarom kimondani eszem átkait.

Nem akarom megismerni szívem árnyait.

Nem akarom megmutatni lelkem romjait.

Csak boldog akarok lenni...

Nem akarom érezni a magányt.

Nem akarom megszokni a hiányt.

Nem akarom kivárni a talányt.

Csak boldog akarok lenni...

Nem akarom látni mások boldogságát.

Nem akarom újra átélni a csalódás iszonyát.

Nem akarom kiállni a felejtés próbáját.

Csak boldog akarok lenni...

Nem akarom hallani az önsajnálat hangjait.

Nem akarom elhinni álszent szavait.

Nem akarom elfogadni életem romjait.

Csak végre boldog akarok lenni...

Egy szerelmes nő

Egy szerelmes nő mindent szépnek látt.

S a világon senkinek sem árt!

Egy szerelmes nő belülről látt,

Ha a külsődet szemléli is!

Egy szerelmes nő mindent megbocsát,

Nem mutat bünt tükröknek.

Egy szerelmes nő a legmélyebb éned után kutat,

Nem feledi egyetlen elhangzott szavad.

Egy szerelmes nő sok szenvedést bír!

Mert mindig csak remél.

Egy szerelmes nő elrejti fájdalmát.

Ha szerelme okozta bánatát.

Egy szerelmes nő este kezd el sírni!

Mikor szíve bánatát nem látja senki!