Szerelmes versek, idézetek (beszélgetés)

Szomorú vagyok.....

Újra előtte álltam, újra láttam arcát,

De ő már más lánynak csókolta az ajkát.

Ő nem mondott mást, csak szia, de jó hogy itt vagy,

Éreztem, ahogy a fájdalom végig fut rajtam.

Én sem mondtam többet, csak köszöntem éppen,

Még annyit megjegyeztem szépek vagytok ketten.

De aztán el is tüntem gyorsan hamarjában,

Hogy ne lása szívem, majd meg szakad bánatában.

Ma rájöttem, nincs semmi értelme, várni rád,

Csak szánalom volt a szerelem, minden egy hazugság.

Szomorú vagyok nagyon, hisz annyira fáj,

Talán jobb is, hogy egyedül leszek most már.

Most magányosan ülök egy sötét sarokban,

Érzem ahogy a forró könnyeim csorognak.

Már nincs többé, az élet utáni vágyakozás,

Hisz ki az aki képes vérző szívvel élni tovább

Lehet hogy kutatnifogol merre hol vagyok,

De már nem találsz se közel se távol

A bánat feldulta lelkem, lehunyni vágyom szemem,

A hajnal már ébren nem talál, síratni fognak engem.

Már nem hiszek Neked.

Nem kell mondanod nekem már semmit,

Szemedbe néztem, azok elárulták titkaid.

Mondtad, hogy bánod, és meg bántál mindent.

Csak bocsásak meg és ujra higgyek neked.

Adtam oly sok esélyt, és vártam a csodát,

Jöttek a kínzó percek, de azt hiszem vége már.

Elmondtam sokszor mennyit jelentesz nekem,

Pedig Én mindenemmel együtt, csak érted éltem

Te azt mondtad szeretsz, s Én elhittem neked,

Nem értem hogy még is mi lett akkor veled.

Csak szavak voltak, miket a fülembe súgtál,

De az fáj nagyon hogy szemembe hazudtál.

Tudom, feledni már ugy sem lehet a multat,

Azt a nagy szerelmet amit valaha éreztem irántad.

Mert Te voltál a mindenem ebben a világban,

Nem kevesebb, nem több, mint szívem darabja.

De miről beszélek, szívemet Te törted százfelé,

Megmaradt bennem, a múlt fájdalmas szilánkjai.

De ha majd Téged, megun az aki csak játszik veled,

Megtudod milyen érzés, ha szíved négy fal között, másért remeg.

Újra a régi helyen jártam, azon a füvön, melyen veled álltam,

és néztem egyedül a csillagokat, akár csak régen a te arcodat.

Olyan rég volt már tovatűnő emlék, boldog vissza-visszatérő

kacér kép.

Úgy fáztam az éjszaka hideg csendjében, úgy vágytam ölelésedre,

mint még sohasem. Magányosan néztem a csillagokat, és sírva

suttogtam:

gyere vissza! Újra a régi helyen jártam, annál a padnál,

melynél veled voltam.

Ott voltam egyedül, s néztem az eget, mint tavaly

ilyenkor a két szép szemed.

Meleg volt, de mégis fáztam, mert akkor is az ölelésedre vágytam.

Tudnod kell, hogy hiányzol nagyon, nem tudom,

hogy gondolsz- e rám vajon.

Reményeket fűzök, s álmokat kergetek,mert remélem egyszer

még veled lehetek!

'Életem oszlopai szomjaznak

napfényed után

viharos tengerem várja

hűsítő sugarad.

Senki sem érzi, mikor a tavasz

először jár közöttünk,

én sem látlak, amikor sétálsz

a parton.

Várok rád,

egyedül gyere és mondd el,

mi az, amit rosszul tettem.'

(Jim Morrison-Waiting For The Sun-Várva a napra/szabadfordításban, összeszokott /összezörrent?/ pároknak:)

Hiába gondolok minden percben a nevetésére, még is némán hallom vissza az üres csendet.

De ha a csönd már túlságosan is felülmúlja a nevetést, én már csak esetten nézek lefelé és suttogom magam elé: hiányzol, de nagyon.

"Amióta nem vagy velem, nem tudom milyen a szerelem,

és minden áldott nap csak a helyes utakat keresem.

Várok egy újabb esélyre, egy véget nem érő táncra,

egy életen áttartó önfeledt románcra.

De semmi nem jön, Te sem vagy már, és hiába várlak,

nem kell senki, még ha a helyeden több százan is állnak.

Hogy mit vesztettem el, igazán most fogom csak fel,

egy mondat kellett volna: Soha nem engedlek el."

Két ember szíve ha együtt megdobban

Szerelmük lángja még inkább fellobban.

Nem kísért a múlt,nincs több félelem,

Ismét boldog lesz keserű életem.

El nem engedlek,hisz Te vagy a mindenem.

A ragyogó napfény tündöklő kincseken.

Csörgedező patak,langyos nyári szellő,

Vízben lubickoló mesebeli sellő.

Bongyor bárányfelhő derült égbolton,

Első tavaszi fény a zord jégfolton.

Harmat cseppek őszi falevélen,

Egy kis sziget az Élet tengerében.

Bimbózó rózsaszál a hervadó csokorban,

Szerelmes szavak a part homokban.

Tücsök ciripelés mely szép álmot hoz éjjel.

Kérlek egyetlenem ne szakítsd ezt széjjel!

Tizedik évfordulóra

Nézem a dolgos

két kezd.

Nézem a gyönyörű

két szemed.

Szeretlek téged

hitvesem.

Van sok szó,

mint égen a csillag.

De közülük egy sem méltó arra,

hogy a veled töltött évekért,

köszöntetett mondjak.

A Szerelem Tengerén!

A szerelem olyan,mint a tenger,

mely ha vihar van,elsodor,

s nem érdekel merre visz,

csak hánykolódzs a habokon.

Bolodog vagy,mert nem sejted még,

hogy hamarosan lenyugszik a szél.

S a nagy hullámok helyett,csak a sima víztükör lesz.

De egyszer eljön a pillanat,s teljesen egyedül maradsz.

Amint lágyan ringatózik csónakod,

egy könnycsepp gördül le az arcodon.

Amint visszagondolsz arra,ami elmúlt,

nemtudod hova tűnt az álom,s miért kísért a múlt!?

Nemtudod miért gondolsz mindig vissza,

s miért téped fel sebeid mindig újra?

De talán eljön az idő,

mikor a múlt már nem kísért,

s nem könnyezik a szemed,

ha eszedbe jut egy emlék.

(tudom,hogy ez nem szerelmes vers,de nekem nagyon tetszik,mert poénos,és gondoltam kiírom ide,hátha másnak is tetszeni fog)

Levél 2.

Kelt levelem dátum nélkül,hogy vagy drágám,nálam nélkül?Én itt vagyok,te ott vagy,én jól vagyok,te hogy vagy?

Szívem január,lelkem február,hogy ki vagyok,spekulálj!

A nevem a bélyeg alatt,

a bélyeg a postán maradt.

A nevem a régi,foglalkozásom a mostani.

Ha jön a postás,vedd elő a pénzed,

gondolj arra,hogy szeretlek téged!

Szeretem a szemed,mely bandzsa,és üveg,

szeretem az orrodnak két lyukát,melyen trolibusz röhögve megy át.

Szeretem a fejed,azt a kopasz holdat,melyen nem segít a hajnövesztő oldat.

Szeretem füled,mely a válladon lebeg,

szeretlek,mint virslit a kutya,

s ha meglátlak mással,megüt a guta.

Beléd estem,mint sok kő a gödörbe,

teérted könnyezem a felmosó vödörbe.

Légy enyém szívem szép tollmadara,

oly lázasan szeretlek,mint marhát a szamara.

Ha méh lennék,mézet vinnék eleségül,

HA MARHA LENNÉK,HOZZÁD MENNÉK FELESÉGÜL!!!!!!!!!

Ígérem nem zavarlak többé,

és most már végleg elmegyek.

Egy lány félre áll utadból,

nem lesz többé a játékszered!

Köszönöm a könnyes éjszakákat,

köszönöm,hogy szerethettelek!

Egy világot törtél össze bennem,

ne hidd,hogy könnyen elfelejtelek!

A nevemet sose írd a homokba,

mert ott elfújja a szél.

Inkább vésd a szívedbe,

mert ott örökké benned él!

Ha bántod a virágot,ne törd le hiába,

azt a szót,hogy: szeretlek,ne mondd ki hiába.

Ne űzd el magdtól,ki téged szeret,

mert igazán szeretni csak egyet lehet!

Mert: SZERETNI CSAK EGYSZER,KÍMÉLNI TÖBBSZÖR,CSALÓDNI AZONBAN MINDIG LEHET!

Egy pillanat csupán az élet,

észre sem veszed,s véged!

Elragd magával a halál,

nem bújhatsz el,bárhol megtalál!

A Szakítás

Fájdalom.Megint csak ez jutott.

Az élet,a boldogság,elhagyott.

Hirtelen jött,akár egy fény,

a fény a boldogság volt,és a remény.

Odaadtam mindent,amit csak lehetett,

azthittem cserébe kapom a kezedet,

ami mindig óv,segít,mellettem marad,

hirtelen ellöktél,semmi sem maradt.

Szeretlek,s ez nem változik.

Lelkem még lelkedben hánykódik.

A szívem már alig ver,érted már nem dobban,

lezárlak örökre,minden gondolatomban.

"én örökké megőrizlek magamban

csillag szemeddel,kópé mosolyoddal"...

Szerelem

Nemtudom mi van velem,

csak azt érzem,hogy valami nincs rendben.

A szívem összerándul,ha meglátom őt.

Sokszor eljátszotta már velem,

s nem vette észre,hogy ez fáj nekem.

Nemtudom mit tegyek!Talán ez a szerelem?

Ez az érzés,melyről annyit beszélnek?

Ha ennyire fáj,inkább nem kérek belőle!

Maradok egyedül,s legyen boldog ő,vele!

Csalódás

Egy szép napon elmentél,itthagytál,

nem maradt más tőled,csak amit nekem adtál.

Egy fénykép,és egy csokor virág,

melyet akkor adtál,mikor elhagytál.

Végtelen üresnek éreztem az életem,

mert tudtam,hogy nem vagy mellettem.

Azóta minden nappalom és éjszakám,

maga a magány.

Sírok éjjel,sírok nappal,

mert nem bírok a fájdalommal.

Nem vagy itt,és hiányzol,

mert azóta mással játszol.

SZeretnélek minden percben látni,

Elfeledni mindazt,ami úgy tud fájni.

Rózsák nyílása,levelek hullása,

Elmulasztott percek megbánása.

Téged szeretlek,amíg csak élek,

Légy örökre enyém,add nekem a szíved,

Elolvasod versem függőleges sorát,

Könnyen megtudhatod,miért vágyom úgy rád!?

Belátom,hogy én is nagyot tévedtem,

Engem a sors veled csak büntetett.

Lehet,hogy szép és jó volt veled,

Emlékeid azonban cska gyötrenek.

Ha rád gondolok,úgyérzem átvertél,

Azt mondtad: szerelmem csak a tiéd!

Lelkem tudta,hozzám hűtlen maradsz,

Oh!Mégis örültem,s most érzem,

Kezdőbetűim lefelé olvasva,beteljesülnek!

H a szomorú vagy,én is az avgyok,

ha felcsillan a szemed,az enyém is felragyog.

Nemtudom miért,de az életemet odaadnám érted,

ADJ EGY ESÉLYT KÉRLEK!

Kicsi szobádban este,ha lefekszel,gondolatod olykor messze-messze rebben.

Fehér párnád magadhoz szorítod,

s azon töprengsz,hogy: miért nem vagy boldog?!

Elárulok valamit,de ne haragudj érte,

MINDEN BARÁTSÁGNAK,SZERELEM A VÉGE!

Valamikor alkonyatkor te is fogsz majd sírni,

ha kijössz a temetősíromat megnézni.

Sírom mellett két pacsirta zengi:

"ITT NYUGSZIK,KI VELED BOLDOG AKART LENNI!"

Ha majd egyszer évek múltán,hajad fehér lesz,kezed reszkető,kisunokáid közt üldögélve,a legkisebb egy könyvet vesz elő:

"Nézd nagymama,egy könyvet találtam!"

S te felnyitod e kis könyv fedelét,s eszedbe jutnak a régi arcok,valaki.kit tán rég takar a sír,

s kisunokáid félve összesúgnak,

"Nézzétek csak,a nagymama sír!"

Búcsúvers!

Most,hogy köztünk minden véget ért,

ha akarod,elbúcsúzom én.

Kiűzök szívemből minden régi álmot,

s kívánok neked sok-sok boldogságot.

Megfogod tudni,ha elmúlnak az évek,

hogy ki volt az,aki szeretett téged!

S akkor fogsz rájönni,ki voltam én neked?!

Tudom,lesznek nálam szebbek,

azok is ígérnek majd örök szerelmet.

Eszedbe jutok énis neked,de késő.

MERT MINDEN VÉGET ÉRT.MÁR MINDEN,KÖZÖTTÜNK!

" köszönöm,hogy te vagy

az órát köszönöm

amelyben fényűl nyert

e világtalan világ,

köszönöm ,hogy kezed

kinyújtodtad felém

s árnyául elfogadtál

sugárzó életednek..."