Szerelmes versek, idézetek (beszélgetés)

Csak nézlek

Nézlek némán,

nézlek szótlanul,

nézlek félve,

nézlek nevetve,

nézlek fázva,

nézlek láztól égve,

nézlek ma, most,

nézlek holnap, s mindig,

nézlek, nézlek epedve,

nézlek féltőn,

nézlek álmodón,

nézlek örökké,

nézlek szeretve,

nézlek, csak nézlek...

"Nem tudok aludni, valami hiányzik...

Valami Balázs, valami csók, valami ölelés,

Valami érzés, hogy szeretsz és szeretlek,

Valami, ami te magad vagy és az életem részévé vált, és nehéz akár egy percre is elengedni,

Valami tudat, hogy vagy nekem, és valami remény,

hogy ez sok nem fog megváltozni"

szerző: Ncole csak úgy jött:)

Indián szerenád

Szerző: Percy Bysshe Shelley

Első álmom rólad volt,

Első álmom elröpült,

Még az esti szél nyögött,

Még az égen csillag ült.

Lábaimban lakik egy

Szellem; az rejtélyesen

Húzott, hozott, vezetett

Ablakodhoz, édesem!

Csitt! A fekete folyón

Illat és szél úgy alél,

Mintha mákos álmokat

Tépegetne ott az éj.

Apadoz a zokogás

A csalogány csöpp szívén,

Mint ahogy a tieden

Kell hogy elapadjak én.

Jaj, bűvölj föl fűből!

Halok! Hullok! Ájulok!

Szórja csókkal szám-szemem

Szerelmed mint záporok!

Arcom fagyos és fehér,

Szívem dobzörgése vad:

Szorítsad szíved fölé,

Talán ott majd megszakad.

Úgy vártam minden szavat,de az ajkad néma maradt.

Úgy érzem nincs mit mondanom,hisz te is igy gondolod.

A búcsú könnyű volt neked,a bánat nekem maradt.

Mert igy ahogy én szeretlek téged

szeretni senkit sem szabad.

Olyan szomorú mindig egyedül lenni.

Valakit mindenhol hiába keresni.

Valakire várni,aki nem jön még.

valakit szeretni titokban örökké.

Gyászolni a múltat,temetni az álmot.

Könnyekkel öntözni az elhervadt virágot!

Úgy szeretlek mint senki mást a világon.

Szivem érted lángol csendes éjszakán.

Tudom hiába minden könny és fájdalom,

mikor a te szived másé dobog.

Nem baj majd lesz neked is egy nap,

kit szeretsz örökre elhagy.

Akkor fogod megtudni,mit jelent valakit szeretni,

Másé lenni,őt pedig feledni!

Minden ami szép volt őneki adtam.

Mikor nem volt semmim egyedül maradtam.

Hogyha fájt a szivem,mégcsak rámse nézett.

Mindent némán tűrtem,de a szivem vérzett!

Kicsi szobába este ha lefekszel

gondolatod olykor messze rebben

Fehér párnádat magadhoz szoritod,

lassan tűnődsz,miért nem vagy boldog.

Megsúgok valamit,de ne haragudj érte

minden barátságnak szerelem a vége!

Mi a titok ?

Mondd Kedves, mondd, mi a titkod?

Hogyan csinálod,

hogy láttadra lábam remegni kezd,

s nem ereszt

az a láthatatlan kéz marka,

mely szívemet satuként szorítja?

Mondd, mit teszel velem,

hogy láttadra elhomályosul szemem,

torkomba gombóc kerül,

lelkem a fellegekbe repül?

Mi a titok? Mi az, amit csak Te tudsz?

Hogy amint eszembe jutsz,

tarkómon bizsergés rohan át,

s érzem a szerelem mámorát?

Hogy csinálod, hogy hangom elakad,

s nem bújnak elő a szavak,

miket suttognék neked?

Miért van az, hogy szemed

testemre lúdbőrt kényszerít,

szívemre örömfátylat terít?

Mondd Édes! Mi a titkod?

Azt hogyan csinálod,

hogy beleivódtál sejtjeimbe,

beégetődtél génjeimbe,

hogy lényed teljesen átitat?

Mondd Drága! Mi ez a varázslat?

Elég szemöldököd rándulása,

s ereimben vérem áramlása

egy irányba indul,

és . . . khmm . . . a . . . "az" megmozdul

Mi a titok? Mi ez a bűbáj?

Miért van, hogy hiányod úgy fáj,

mint még semmi sohasem?

Mondd, miért teszed ezt velem?

Mondd Szerelmem! Miért van az,

hogy minden veled töltött pillanat

több örömöt jelent nekem,

mint az eleddig leélt életem?

Mondd Édes! Nem vagy Te boszorkány?

Mondd, miért Te vagy az a lány,

ki az ujjai köré csavart,

lelkemben vad vihart kavart?

Miért van az, hogy újra megtanultam sírni?

Hogy megint képes lettem verseket írni?

Mondd Kicsim! Mondd, mi a titok?

Mondd! Hisz ezt csak Te tudhatod!

/Robesque/

csók + a szívem

Az égen a hold és mellette a csillagok,

De látom a szemed, nekem szebben ragyog.

Bájos arcod, szelíd mosolyod,

Vigyázom és őrzöm a pillanatot.

Szép természeted szelíd békéje,

Szíved és lelked tiszta fénye.

Ahogy a tenger is szüntelen a partot mossa,

Úgy a szívem is csak a te neved suttogja.

Olyan gyönyörű tiszta az ég,

Ez a pillanat örökké a miénk.

A nap fénye is tisztán ragyog,

Veled én nagyon boldog vagyok.

Te vagy

Te vagy,kinek tekintete a szépről mesél,

te vagy,kinek törékeny lelke folyton remél.

Te vagy,ki nekem eddig még nem lehetett senki,

te vagy,kit lehetetlen elfeledni.

Te vagy,kinek minden mozdulatától szívem úgy ver,

te vagy,kire szívem már nézni sem mer.

Te vagy,ki nélkül létezni nemtudok,

te vagy,kit gondolataimból kiűzni nembírok...

Te vagy,ki a gyönyörű szót szívembe véste,

te vagy,ki beástad magad lelkembe oly mélyre.

Te vagy,ki nekem a világot,a létet jelenti,

te vagy,ki megtanított engem a legszebbre: szeretni.

Te vagy,oh te,ki elhozta az örök nyarat,

te vagy,ki zavarttá teszed pillantásomat.

Te vagy,aki nélkül a lelkem darabokra szakad,

s akit útálni nem lehet: az is te vagy!

Jelentéktelen árnyék

Ezen a fáradt,gyenge éjjelen,

átkozom,miattad megszületett szégyenem.

S büszkeszégem,mely vele egyszerre halott,

Te tettél ilyenné,s most gyenge vagyok.

Érzem,nem érhet még véget,

alig ismerlek,de már felednem kéne téged.

Hiába mondják,te már rég mással vagy boldog,

de szívemben érted oly kínzó érzést hordok.

...De neked ez nem számít már,

hiába mondanám szemedbe,hogy fáj.

Súlyos könnyeim gördülnek az éjben,

sorra csillanak a gyenge holdfényben.

Megfürödnek a homályos mélyben,

újult erőt ad,ahhoz,hogy éljen.

De én nem akarok többet sírni érted!

Nem vagy hibás,hisz te ezt sosem kérted.

Fáradt dalával sújt engem az éj,

s arra bíztat: " kislány remélj! "

De minek!Mondd!Van egyáltalán értelme?

Ne bíztass kérlek! Ne!... Ne!

Mondd inkább,hogy így is halottak a tettek,

s hiába fürödnek a holdfényben a könnycseppek!

Én sem vagyok több,mint a Földön egy lány,

Most már annyi sem... Csak egy fiú mögött az árny.

A betonon én vagyok,ki követi léptét,

s hallom tisztán szaggatott lélegzetét...

Óh hallom,hallom,tudom már,mit eddig csak hittem:

hogy ő nemcsak egy embernek öltöztetett Isten.

Amiket mondok,azok szavak csupán,

hiába ejtem ki őket most bután,

holnap újra küzdeni akarok érted,

s ez a játék talán sosem ér véget.

Sosem jössz rá,hogy a betonon az árny,

nem más,mint egy álmodozó lány,

kit te egy jelentéktelen folttá tettél,

s te nem érzed mégsem,hogy vétkeztél.

Nem mondtad soha,hogy reméljek,

ezért nemtudlak semmiért számonkérni téged.

De azthiszem szeretlek én.A miattad remélő lány...

A betonon követlek,ha nem is leszek több,mint egy árny.

Múló magány gyötrő percei,

édes álom féltett vétkei.

Lefolyó könyek,mik valamit mondanak,

fájó szívek,mik darabokra hullnak.

Néma világ,mely megöl és eltipor,

kínzó fájdalom szívembe hatol.

Kisírt szemek,bánattal telve,

vérző érzelmek a szívembe temetve.

Egyszer talán remegve állsz az ablakban,

emlékem felbukkan,mint gyöngy a kagylóban.

Szádra mosolyt sző majd a gondolat,

de valami elszorítja a torkodat.

Megérted majd,hogy ilyen csak egyszer lehetett,hogy:

Valaki önmagánál jobban,csak téged szeretett!

Emlékek rólad,mik feledhetetlenek,

érintések,melyekkel szívemből kitéped életemet.

Csókok,melyekbe egész testem beleremeg,

Tekinteted,mellyel könnyet csalsz szemembe.

Ez vagy te,

kinek nevét sohasem feledem.

Képek,villanások,szikrák,csak egy gondoloat,

ezekkel szívem ismét a múltban ragad.

Hiába mennél,én mindig csak visszahúználak,

csak annyit kérnék,hogy egy pici szikrából,újra tűz csapjon lángra.

Mikor újra érintettelek,

azthittem ennél szebb nem lehet.

De el kell zárnom ezeket a perceket,

hisz TE ezeket,már

EGY MÁSIK LÁNYBAN KERESED!

Volt egy szerelem,mi nem tartott sokáig,

20 hónap volt az egész,s jött a szakítás is.

A fiúban valami megváltozott,

így a lánynak sok fájdalmat okozott.

Egyik probléma hozta a másikat,

s az érzések lassan megváltoztak.

Majd elfoglalt lett a fiú,tanulnia kellett,

hisz májusban érettségit tett.

Tudta a lány,hogy tanulnia kell,

de az érzései ellen nem tudott tenni semmit sem.

Fájt neki,hogy keveset beszéltek,

s egyre jobban távolodtak el.

Talán épp ez lehetett a baj,

ez okozhatta,hogy szerelmük meghalt.

De a lány még ezek után is remélt,

hitte,hogy szerelme változhat még.

Nem akarta elveszíteni,hisz szerette,

de a fiút semmi sem érdekelte.

Majd a bajt csak növelte egy nyaralás,

mire a lány kimondta: VÉGE,nincs tovább!

Így váltak el egymástól,a fiú és a lány,

így ért véget ez a szerelem,20 hónap után!

SZerelmem!

Elvesztettelek téged.Hiába harcolok!

Rád gondolok,mert egyedül vagyok.

Elgondolom,hogy lehettünk volna boldogok.

Tenyerembe hajtom,bánatos fejemet,

Lassan törölgetem a lehulló könnyeimet.

Elmúlik a vágy,de a bánat megmarad,

Keserű szívem érted meghasad!

ennek a versnek az utolsó sorai így vannak pontosan:

Árulás,és hamisság volt az,mi hozzá láncolt,

ám végül ez tette tönkre a gyönyörű románcot.

Sértettség,és fájdalom,mi gátolja,hogy vele legyek,

azon,mit érzek,felül nem kerekedhetek.

Hazugságai okozta kín,oly mélyre hatolt,

hogy szétrepedt mindaz,mi kettőnk közt volt.

Hiába bánja,sajnos az sem elég,

nem lehetek többé bizalommal felé.

Kétségek közt,hánykolódva telnek napjaim,

hosszú sorokba öltöm naív vágyaim.

Boldogságom réges-rég sehol sem lelem,

mitévő lehetnék? - Még mindig őt szeretem!

Megbocsátást nyerhet minden gaz,mit tett?

Hisz számomra egykoron mindent ő jelentett.

Sötét árnyak cikáznak villámként felettem,

dühöt,s haragot szülve iránta szívemben.

Minden ami szép volt,elhomályosult bennem,

ködbe burkolózott,csak rosszra emlékezem.

Árulás,és hamisság volt az,mi hozzá láncolt,

ám végül ez tette tönkre a gyönyörű álmot.

Attól,mert nem beszélsz rólam,még nem vagyok halott,

élek,félek,és egyedül vagyok.

Látom,hogy kék az ég,s érzem a szelet,

de már semmi sem jó,mint régen veled.

Attól,hogy sírok,nem vagyok gyenge,

élvezed,hogy kínzol,s ebbe halok bele.

Szorít az idő,bár tudom,már elkéstem,

egy hónap van még,s meghal bennem minden.

Meghal bennem minden,s bárcsak énis meghalnék,

felvágott erekkel az ágyadon feküdnék.

Te benyitnál csendesen,észrevennél engem,

így megtudnád talán,hogy mi voltál nekem!

A szerelem csak álom,fellángol,s kialszik,

hiába szeret a szív,ha az ész tiltakozik.

Nehéz a szakítás,s nehéz az elválás,

de meg kell tenni,ha tudjuk,a másikat a múltból várják.

Elmegyek,búcsúzom,téged visszavárnak,

emlékezz rám harag nélkül,s menj el bátran.