Seherezádé - az új török sorozat (beszélgetés)
Nem, mert közbeszól az élet, meg Melek nem adja be a derekát.
A reptéren ismeri majd meg Zafer családját.
Először (talán) akkor nyitna igazából Onur felé, amikor Peride házába betoppan a repülőszerencsétlenség után, de Onur keresztül néz rajta, mint egy ablaküvegen.Simán otthagyja az egész társaságot, azok meg teljesen le vannak döbbenve.
Igen, igazad van, amikor látja a TV-ben a riportot, akkor döbben rá, hogy mekkorát hibázott, mert nem hallgatta meg Onurt és főleg, hogy nem bízott benne...
Szia,
nos, cáfolnám a dolgot. Én és a párom nagyon szerettük és vonzódtunk egymáshoz az elején, de nem voltunk szerelmesek egymásba. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, és nem tudtuk volna elképelni a dolgot a másik nélkül, de nem voltunk szerelmesek. Ez azonban megváltozott az idők folyamán, és a szeretet átalakult szerelemmé ami a mai napig is tart. Nem mondom, hogy nem tudnám alkalomadtán egy csepp vízben megfojtani, de az életemet adnám érte, és viszont. Nem tudom mással elképzelni az életemet és minden perc, amit együtt töltünk, maga a csoda :)
Sziasztok régiek és újak :)
nem volt modemem, és mivel itthonról dolgozom, nem volt lehetőségem írni. de már minden OK, így megint itt vagyok :)
nos, Onur azért akad ki, mert azt hiszi, Kerem egyedül van Seh-nél, Seh utána rohan és megpróbálja megértetni vele a dolgot, de Onurt egyrész az bántja, hogy Seh elhitte a TV-ben látottakat, továbbá az,hogy nem hisz Benne, és a szerelmükben, valamint az, hogy miért Kerem nyit ajtót, hiszen az nem az Ő dolga lenne, ha csak látogatóban van ott.
Kész szerencse, hogy végül ilyen szereposztás lett. Ha Onur szerepét játszó színész Kemelként inkább szánalmas lenne, és fordítva sem lenne hiteles.
A mai részben Bennu "nagyobbnak" tűnt. Ruha miatt? Vagy terhes volt mikor forgatott? Tud erről vki vmit? Vagy torz volt a felvétel? Mindig hátulról látszott, és feltűnt, hogy zömében mell alatt húzott ruhája volt.
Én úgy tudom nézni is a tv-t, meg írni is, hogy a gép előtt ülök, ami szemben van a tv-vel...
Úgyhogy oda is tudok figyelni, meg ide is...
Jó sokáig loholjon. Burhan bácsi az egyetlen aki
világosan lát és jól érez dolgokat. Ő a kedvencem és
Onur természetesen.
Hát ,berosálok,most mondják a tévé2-őn,hogy Minszkben a magyar nagyköv. bővérű férfiúja,jó néhány nőt teherbeejtett,de az egyik bátyja kártérítést akart kérni a magyar nagyköv-től,,gondolom zsarolhatták,mert felvétel is volt...hát tényleg hülyék a férfiak.Mondjuk a szovjet hadsereg hány ezer magyar nőn keresztül ment,az kitől kérjen kártérítést,mert születtek gyerekek utánuk is.
Bocs az offért,de valahogy ez idevág,a férfiúk és a farkuk:(
Ez a Kerem egy utolsó féreg!!! Bennut megint egy gyenge pillanatában vissza édesgeti! És még azt hazudja, hogy szereti!!! Nem tudok mást mondani, undorító! A csaj meg nem normális, hogy ezt már hányadjára beveszi!!! :(
Úgy látszik rossz napom van, ha csak én látom így! De hogy némely embereknek ennyire ne legyen méltósága!
Na ez az,Peride ezt direkt ezért csinálta ,hogy lemarja Sehről Onurt! És sikerül is neki.
Ó,Kerem,őszinte ez a vallomás,hogy szeretlek Bennu?!
Hááát, akkor nem hiába dráma sorozat, és nem romantikus... túl sok benne a dráma...
Amire valaki beadná a derekát, már vége is a szerelemnek...:((
Szegény Bennu,csak iszik,iszik,és felgyújtja a lakást véletlenül.
Zafer is bejött a képbe megint,jaj,nagyon szeretné Meleket,a szerelmet.
Ha ez nem film lenne és tuti annak drukkolnék, hogy
Bennu és Onur jöjjön össze, mert mind a ketten nagyon tudnak szeretni. Seh-nek meg adnék egy nap
pofont az tuti.