Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Segítsen valaki! fórum

Segítsen valaki! (beszélgetős fórum)


1 2 3
2010. jan. 11. 16:22

Ne haragudj, de nagyon naiv vagy.

Fogd már fel, hogy akivel kezdtél, az egy szar alak, és NEM BENNED VAN A HIBA, ezek ilyenek! "Nem vagyok neki érdekes...Ennyire rossz volt az együttlét..."

Van egy bizonyos férfitípus, aki mindent, de mindent megtesz azért, hogy egy kiszemelt "préda" lefeküdjön vele. Ha három hétig teszi a szépet, akkor addig. Ez nála hiúsági kérdés. Ezalatt az idő alatt bármire képes, csak hogy önmagának bizonyítson. Ha van mellette "szeretője," akkor aztán nem is lehetett neki nagy szívfájdalom, hogy nem kaphatott meg rögtön az első tali után, hiszen volt, aki kielégítse, miután te nem tetted meg azonnal. Számára egy "feladat" voltál, amit önmagának tűzött ki, és amit "el kellett végeznie." Emiatt meg ne hibáztasd magad! Egy ilyen ember gondolkodását megérteni nem könnyű, mint magát a férfit se könnyű megfejteni.


Én azt javaslom, hogy ne hívd fel és ne is keresd. Amilyen zavarodott állapotban vagy, úgyse tudnál úgy beszélni vele, hogy leoszd vagy semmibe vedd... Úgyse hinné el, hogy semmit nem érzel iránta. Ha nem hívod fel és nem keresed, megspórolsz magadnak egy újabb sorozat kételyt, ami ezek után jelentkezne nálad.

Ha mégis felhívod, azzal a díszes egóját fogod növelni ennek a szemétládának.


Lépj túl rajta, ne érezd magad bűnösnek vagy rossznak, amiért egy ilyen alaknak a hálójába akadtál, és nem becsült meg! Mindenkinek az életében akadnak ilyen kis malőrök, amik ha másra nem is jók, de tanulságokat mindenképpen leszűrhet belőle az ember...


Minden jót!

2010. jan. 7. 18:56
Köszi Crystall, de úgy döntöttem, nem keresem. Úgy tűnik, neki ennyire rossz volt az együttlét. Rossz agyalni, de nem alázom meg magam, hogy itt írogatok neki. Annyi variáció lehetséges. De úgy tűnik, csak erre utazott, és innen már nem vok neki érdekes. Vagy csak nem akar komoly kapcsolatot, m. megvan még az a nője.
62. Crystall (válaszként erre: 61. - Nóriii21)
2010. jan. 5. 22:24
Mert ö ez a tipus. Ha újra találkoznátok és más pasival lennél megint pedálozna ezerrel. Kell neki a tudat, hogy öt választják. Egyébként tényleg ne legyen büntudatod ez csak szex volt nem gyilkosság:) Ha pedig nem tudsz napirendre térni felette akkor egy sms és tisztábban látsz majd, mit veszithetsz legfeljebb nem beszéltek többet de legalább tudni fogod mi a helyzet, nem?
61. Nóriii21 (válaszként erre: 60. - Giga455)
2010. jan. 5. 20:42
De azért én valamennyire ismerem őt, te nem. Láttam a viselkedésén, h. érdekeltem. Ha pl. mással beszélgettem buliba, v. mással táncoltam, mindig megjelent egyből. Ezt nem mondanám, h. kihasznált, mert én is akartam, ezzel az erővel akkor én is kihasználtam őt, csak hogy szexeljek, mert nem mostanába volt szexuális élményem. és mivel már nagyon megvolt köztünk az vonzalom, a vágy, azért tettük. Nem úgy volt, h. odamentem, és ő még a nevemet se tudta, meg hasonlók. De ezt itt úgyse lehet úgy leírni, ahogy én láttam.
60. giga455 (válaszként erre: 59. - Nóriii21)
2010. jan. 5. 19:13

szerintem ha csak egy numerára kellettél neki, akkor előtte sem voltál érdekes... kihasznált és kész.

De ha ennyire rágod magad miatta, kérdezd meg tőle, mit gondol, mi a baja. Akkor talán megnyugodnál.

2010. jan. 5. 18:58
Köszönöm továbbra is a válaszokat. Kedvesek vagytok. Csak most nem érzem magam mégse jobban. Mert úgy érzem, elvesztettem azt, h.izgalmas legyek neki, mert eddig az voltam. És lehet ezt már nem tudom visszahozni. :S. Vagy ha mégis, fogalmam sincs, hogyan. Ha már leírt, akkor mindegy. bár akkor írhatna le sztem, ha aznap ahogy megismerem,akkor történik.
58. af4c41efc6 (válaszként erre: 55. - Nóriii21)
2010. jan. 5. 14:39
Nem rontottál el semmi, ne legyen bűntudatod. Te add csak önmagad. Ebben a fiúban csakis a vadászösztön dolgozik. Ha akármilyen későn is történt volna meg a dololog, akkor sem téged meg a szerelmet nézte volna, csakis megszerzett zsákmány lennél. Nem ez az egyetlen, aki így gondolkodik, Legközelebb majd jobban kiismered a másikat. Szerencsére itt még nagyon az elején voltál. Az ilyen gondolkodású pasi a barátnőjét sőt a feleségét is csak zsákmánynak gondolja, uralkodik rajta, és közben keresi az újabb izgalmakat. Nagyon rossz tulajdonság, és változtatni sem lehet rajta senkinek, csak ő saját maga tudna, de még nem érett erre meg.
57. giga455 (válaszként erre: 55. - Nóriii21)
2010. jan. 5. 14:03

Nekem összesen 2 pasi volt az életemben, így alakult. :-)

Az elsővel 6 hónap után feküdtem le, és megbántam. Csak kihasznált, csak arra kellettem neki hogy kielégüljön. Sosem figyelt rám, hogy mi jó nekem, nem is érdekelte, önző volt. 1 évig voltunk együtt, iszonyú volt a szakítás, de ezt az egyet köszönöm neki, ha mást nem is hogy nem mérgezte tovább az életem.

A férjemmel kb. 1 hónap után feküdtünk le (de csak azért mert előbb nem volt hozzá hely), 4,5 éves házasok vagyunk, több mint 8 éve vagyunk együtt és van egy kisfiunk.

Te kifogtál egy taplót. Ha nagyon bánt a dolog, esetleg sms-ben kérdezd meg hogy: ennyi volt?, ha nem érdekel, akkor hagyd a fenébe, és ne törődj vele többet! Én semmiképpen nem kerülném, emelt fővel nézz a szemébe, és szégyellje magát ő, amiért kihasznált!!

56. 816fca07b8 (válaszként erre: 55. - Nóriii21)
2010. jan. 5. 13:47

azért semmiképp ne érezd magad rosszul,amit tettél. én is mindig azt tettem,ami jött,ösztönösen. a férjem előtt 3hosszú kapcsolatom volt,2,5-3,5 év között. mindháromnál kb 2 héten belül megtörtént a dolog. mégis sokáig tartottak. nem ez a mérvadó,hidd el. ha komolyan érdeklődik irántad valaki nem fog elítélni. ha mégis,hát akkor ez van,a legfontosabb h mindig azt tedd amit a szíved diktál.és ha így lesz,nem kell h lelkiismeretfurdalásod legyen-nem is lesz-.

ha aznap szeretkezel vkivel,ahogy megismered,hát tedd azt. ahogy olvasom a soraidat,biztos vagyok abban,h nem vagy egy csapodár,vagy könnyűvérű. nem hibáztál. ha ő nem értékelte h megkaphatott téged,akkor menjen isten hírével :) te pedig emelt fővel menj tovább

2010. jan. 5. 00:03
Köszi, Hajni. Azért ezzel is segítettél. De már csak egy kérdésem van, de ezt úgy mindenkitől, hogy miért kell az emberben gátaknak, korlátoknak lenni? Miért kell bármihez is alkalmazkodnunk az érzéseinken kívül? És hogy hányadszorra lehet ezt meg azt? És ezért nem vesz komolyan? ráadásul nem is az első alkalommal történt, mint sok más esetben, akik abszolút nem is éreznek érte bűntudatot! Nekem akkor jött az az érzés, h. megkívántam, és ezért érezzem magam szarul? Pedig csak őszintén viselkedtem. Játszmák nélkül próbáltam kapcsolatot építeni.
2010. jan. 4. 23:43

túl sokat agyalsz egy olyan pasin aki marhára nem érdemli. jó nagy tahó,persze lezsernek érzi magát de tahó. biztos nem azon agyal éppen h jaj,bárcsak a csúcsra tudott volna juttatni!

hagyd a fenébe,ha hívna akkor legyél vele könnyed,de nekem az első reakcióm ez lenne: tessék? mit is mondtál ki vagy? ;) aztán meg:bocs nem emlékszem.. szexeltünk is?? háát.. pedi azt mindig megjegyzem de te valahogy.. hát nem rémlik sztem összekeversz valakivel.. ;))

2010. jan. 4. 21:58
De mégis az van. Eddig pedig nem jött ki rajtam, csak két napja. Mert félek, h. ezentúl már nem vagyok neki izgalmas. És csak arra volt kíváncsi, milyen velem.
52. Crystall (válaszként erre: 49. - Nóriii21)
2010. jan. 4. 20:51
Ezen ne izgulj, perszehogy nem követtél el bünt, nehogymár lelkiismeretfurdalásod legyen emiatt:) Jó lenne megtudnod valahonnan, valakitöl, hogy mi a helyzet mert addig úgyis variál egy nö:) Én magamat ismerve rákérdeznék de lehet 21 évesen még nem ezt tettem volna, szóval nagyon nehéz okosat mondani:(
2010. jan. 4. 20:42
Próbálok nem rágódni, mert az csak nekem rosszabb. Még mikor elváltam a sráctól, úgy váltunk el, h. hamarosan beszélünk. Szerintetek ő mit gondolhat? Vagy még azt akartam kérdezni, hogy ha egyáltalán még lehetséges, hogy. hogy tudnék megint izgalmas lenni számára? Lehet sehogy. :(
50. bared (válaszként erre: 49. - Nóriii21)
2010. jan. 4. 20:36
szerintem ne edd magad....alakul ez majd magától is...
2010. jan. 4. 20:33
Ja, még annyit, hogyha valakinek tetszik a másik, tetszik az egyénisége, (és neki sztem tetszik/tetszett), sokat nevetnek együtt, akkor ha egy ilyen eset után már nem érdekli az illető, azzal nem tok mit csinálni. :( Sztem nem ezen múlik. De sztem azért nem követtem el nagy bűnt. Nem volt nekem ő idegen, már ismertem 3 hete. Már én se tom. :(
2010. jan. 4. 20:16
Nem tudom eldönteni. Attól félek, h. most azt hiszi, h. én bárkivel itt leállnék, holott vele se rögtön tettem. És ezt ő is tudja. Eddig mindig ellenálltam, de most vmiért nem. Nem tom megmagyarázni. Aki ismer, tudja milyen vagyok. Eddig 5 fiú volt az életembe, ebből 3 volt hosszú kapcsolat. Ezeket neki is mondtam. Nem hiszem, h. fel fogom hívni. Lehet még arra a szórakozóhelyre se fogok menni, ahova járt ő is meg én is.:( Ha esetleg vmit még tudnál tanácsolni, várom.
47. Crystall (válaszként erre: 42. - Nóriii21)
2010. jan. 4. 11:36
Majd ird meg, hogy döntöttél, kiváncsi vagyok:)
2010. jan. 3. 20:49

Nóriii21!

Ugy tudnád kideríteni, hogy van e valakije, hogy pl megkeresed iwiw meg a hasonló portálokon.

Ha nem akarod felhívni, hát ne hívd, akkor dobj rá egy üzit, ha neked ennyit ér az egész. Bár én a helyedbe már nem is foglalkoznék vele...

45. af4c41efc6 (válaszként erre: 1. - Nóriii21)
2010. jan. 3. 19:14
Szerintem te tudod legjobban a választ. Ez a fiú annyit sem érdemel, hogy a nevét megjegyezd. Ne vedd a szívedre, ez csak egy kis lecke az élettől.
44. Crystall (válaszként erre: 42. - Nóriii21)
2010. jan. 3. 19:13

Szerintem a lényeg, hogy nem bántad meg és jó volt:) Azon meg ne idegeskedj, hogy ritkán tudsz elmenni ez még ebben a korban természetes, söt ritka az, ha valakinek elsöre csúcsszuper. Ez is változni fog, ahogy fokozatosan rájössz igazán mi a jó neked és majd nyugodtan megmutatod a pasinak is. De ezek évek, évek:)

Nem ismersz senkit a barátai közül? Talán valaki tudna segiteni....

2010. jan. 3. 18:59
Hívd!
2010. jan. 3. 18:58
De a probléma továbbá még az számomra, csak erről kicsit kényes beszélni, h. élveztem vele a dolgot, eléggé, csak lehet ő nem. Mivel én nem tudtam elmenni...és észrevette.:( de ez nálam sorozatos. Ha el is tok, csak ritkán,és ez nekem is rossz.:( És most lehet pancsernek érzi magát, v. nem tom. Valamit mégis még tehetnék? Vagy hagyjam, h. keres-e? Vagy ő egyáltalán gondolkodik azon, h. korai volt-e v. sem. Ez rejtély.
2010. jan. 3. 18:54
Nem tudom. Most kissé magamba zuhantam. És az a rossz, h. már nem tehetek semmit. Megtörtént, már mit rágódjak. De nem éreztem magam cafkának, még nem is volt soha egyéjszakás kalandom. Több hosszú kapcsolatom volt már, szingli bő egy hónapja vagyok. És ezt nem is nevezném igazán annak, mert nem volt idegen. Vagy lehet ő mégis ezt gondolja, h. én bárkivel megtenném, holott erről is beszéltünk, és volt olyan, h. a szeme láttára küldtem el nem is egy srácot. Felhívni tényleg nem akarom. Igazából mi olyanok vagyunk, hogyha talizunk, csak szívjuk egymás vérét..Mégis vmiért nagyon vonz. Elvileg már nem izél vele. Meg azt mondta, h. megmondta neki, h. nem szereti, a csaj mégis belement, h. úgy folytassák tovább, h. csak szex.
40. Crystall (válaszként erre: 39. - Nóriii21)
2010. jan. 3. 18:41
Látod ezt az egyet nem birom bizonyos tipusu pasiknál. A csaj nagyon odavan érte...ö meg biztos marhára ellenáll és csak sajnálatból dugja meg. Érdekes a pasinak nincs új nöje a csaj már bepasizott de azért töff-töfföl vele is. Jó mondjuk ha úgy mutatkozik be, hogy: Szia! Marhára odavagyok az exemért nem valószinü, hogy ágyba bújtál volna vele. Én ezek után már megváltoztatva a véleményem nem hivnám, max. ha jó volt az ágyban és nem vágynék másra mint néha egy kis szexre. Nem valószinü, hogy öszinte lenne veled ezért kár tovább rágódni rajta. Azért ne bánd, még fiatal vagy, pár év és megtanulsz olvasni a sorok között és ha ügyes leszel kiérzed melyik pasival mit lehet kezdeni:)
2010. jan. 3. 18:23
Ja, azt azért nem így mondta, h. addig megtartja, amíg nem jön más, vele fél évet járt, és utána lettek szeretők, nekem ezt mondta. Csak a csaj állítólag non oda volt érte, de már van új barátja. Én csak azt mondom, amit ő mondott.
2010. jan. 3. 18:20

Nem tűntem el, csak pár hozzászólás után akartam válaszolni. Egyébként most még jobban összezavarodtam. :S Mert elég sokféle választ kaptam. De köszönöm!!

De én nem akarom felhívni! Vagy hívjam? Mégis mit tudnék neki mondani? Akkor már azt hinné, h. beleestem v. vmi. Azért nem úgy történt a dolog, h. durr-bele bumm... megtettem, mert akartam. De szóval akkor most agyalhatok azon, h.vmi könnyűvérű csajnak néz, pedig nem vagyok az. Mindig megválogatom, kivel álljak le. És vele előtte már elég sokat beszélgettem. Ha megvan a nője, mégis hogy tudnám kideríteni. Teljesen tanácstalan vok.

37. survivor3 (válaszként erre: 36. - Castellina)
2010. jan. 3. 17:39
Lehet, hogy régimódi de én egyetértek a véleményeddel.
2010. jan. 3. 17:20
Én mindenkinek csak azt tudom ajánlani, hogy eleinte randizgasson, beszélgessen a kiszemelt egyeddel, ismerje meg. S ha megismerés után is szimpatikus, és kialakult valamifajta érzés, csak utána szexeljen. Akkor nem sok csalódás érheti. A fiú megbecsüli a nőt a tartásáért, a nő pedig bebizonyosodhat arról, hogy a fiú szándékai komolyak, mert kibirt szex nélkül , mondjuk fél évet. tuti nem lefektetni akart. vagy ez nagyon régimódisan hangzik? A lelkünk mélyén tudjuk, hogy ennek így kellene müködnie!
35. bared (válaszként erre: 27. - Fbb53e1d99)
2010. jan. 3. 16:33

nem, dehogyis...teljesen más eset... egyébként ő a rekord ilyen szempontból:DD

az abszolút rekord:DDD

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook