Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Pszichés problémákkal élni fórum

Pszichés problémákkal élni (beszélgetős fórum)


1 2
50. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 49. - Manó2000)
2021. dec. 29. 08:24

Nekem is ez a véleményem, csak gondolkozom a váltáson, és mivel gyógyszert is szedek nem tudom, hogy az orvostól el tudom-e titkolni.


Vagy ha az orvos tudja, hogy nem mondtam el neki a mentális problémámat, akkor tájékoztatná-e a munkáltatót.

2021. dec. 28. 21:23
Az a baj, hogy egy munkahely nem jótékonysági intézmény. Szerintem az ilyen gyengeségeket ha vannak jobb nem kimutatni.
2021. dec. 28. 21:19

Sziasztok!


Ha dolgoztok, munkahelyen ti hogyan kezelitek ezt?

Fonok/Uzemorvos/kollegak tudnak rola?

47. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 43. - Török Évi)
2021. dec. 3. 13:01

Egyetertek; csak ugye rengeteg felreertes is adodik a betegsegbol, amit nehez megmagyarazni egy olyannak, aki nem szorong.


Nem tudom ki mennyire nyitott, nem akarok allandoan bocsanatot kerni azert; amilyen vagyok, kozben zavar, hogy nem tudok olyan lelki tamogatast nyujtani a masiknak, mint amilyenre szuksege lenne.

46. c9155193c4 (válaszként erre: 42. - Török Évi)
2021. dec. 2. 12:40
Barátnőnek nevezed az olyant aki, ha bajban vagy elhagy?
2021. dec. 2. 11:15

Ez igaz, főleg, ha kórházba is be kell feküdni. Azt tényleg nem lehet eltitkolni.

A barátok sokszor közelebb vannak, mint a család.

A gyógyszert se könnyű eltalálni, van ami nagyon leszedál. Na attól is őrizzen meg az Isten.

Nehéz a gyógyulás a komoly depresszióból.

44. Tímea_ (válaszként erre: 43. - Török Évi)
2021. dec. 2. 08:27

A munkahelyen sem lehet eltitkolni csak ideig-óriáig, ha valaki pszichés problémákkal küzd. Ezt nem lehet eltakarni, ez látszik az emberen. A család összetartó ereje fontos, de ha nincs család, nincs esetleg párkapcsolat, nincs összetartó rugó?

Mindenképp orvosi segítségre van szükség, az biztos!

2021. nov. 30. 06:23

Szerintem nem tartozik csak a legjobb barátokra és a családra az ember betegsége.

Nem beszéltem én se róla a munkahelyemen, pedig voltak hullámvölgyeim jócskán.

Pillanatnyi megértés úgyse segít.

Elfoglaltság, sok mozgás, családi, baráti törődés, igen. Kifelé nézni és ne befelé fordulni.

No és a gyógyszer, mert aki komolyan depis, annak bizony szedni kell antidepresszánst.

42. Török Évi (válaszként erre: 39. - Fórumnyitó (anonim))
2021. nov. 30. 06:13
Megértelek és igen, voltam. Amikor komolyan beteg lettem a volt barátom azt mondta, szedjem össze magam, ha nem, akkor elhagy. Emiatt is szorongtam nagyon, és persze, hogy nem tudtam összeszedni magam, hisz épp ez a betegség legfőbb oka.
41. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 40. - Tímea_)
2021. nov. 23. 21:20

Igen, a munka nekem is kenyes terep. Foleg, ha nagyon monoton; meg nem egyertelmuek az elvarasok.

Az neheziti a helyzetet; 1 jo kozeg viszont rengeteget segit, foleg otthon; ha van csalad.

2021. nov. 23. 14:50
A munka nemesít - de, ha a munkádban sem érzed magad jól, ez plusz rátesz a lelkiállapotodra. Nálam nem vált be a tereljük el a figyelmünket, dolgozz, dolgozz, csak pillanatnyilag. Egy idő után elgépiesednek a mozdulatok. Sajnos ezáltal otthon, a magánéletben is.
2021. nov. 16. 22:14

Most azon toprengek; hogy ismerkedesnel; mikor es hogyan hozzam ezt egy masik ember tudomasara.


1 kapcsolatom mar tonkrement emiatt; bar akkor meg nem tudtam, hogy depresszios vagyok.


A barataim; csaladom szerint ebbol kivulrol szinte semmi nem latszik.

Ti voltatok mar olyan helyzetben, hogy emiatt elutasitottak titeket; v hasonlo?

38. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 37. - New(l))
2021. nov. 10. 12:52

Neeeem! :D


Intelligenciát, agyat, gondolkodást a népnek! :D


Igen, a munka nemesít, és életben tart, lefoglal, pénzt is kapsz érte, tiszta haszon.

37. New(l) (válaszként erre: 36. - Fórumnyitó (anonim))
2021. nov. 10. 12:50

Az értelmes és hasznos elfoglaltság elengedhetetlen, a munkaterápia a pszichés betegségekben is célravezető lehet, már amennyiben a delikvens képes kikelni az ágyból, vagy másokkal kooperálni. Ahhoz is elég jól kell lenni.

Azt mondod, antipszichót a népnek? :D. Azért az sem tictac.

36. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 35. - New(l))
2021. nov. 10. 12:45

Egyetértek, keresik az okát, és van, hogy "csak" annyi az ok, hogy "így jártál". Nagyon leegyszerűsítve a dolgot.


Meg ebben az esetben pl. előfordulhat az, hogy a gyereket depressziósként kezelik, anya/apa alkoholista volt, hogyan szocializálódott.


Az biztos, hogy kell feladat meg kihívás is, mert abban is látok némi igazságot, hogy "úri nyavalya", valóban nem mindenki engedheti meg magának, hogy depressziós legyen.

Meg sokan elutasítják az antipszichotikumokat, az alkoholizmus, cigaretta, elhízás pl. elfogadottak, pedig bizonyítottan káros dolgok. Érdekes dolgok ezek. Összetett probléma.

35. New(l)
2021. nov. 10. 12:39

Ami igazán nehéz dió véleményem szerint, amikor látszólag ok nélkül lelki beteg valaki. Ha egy ember elveszti a társát (válik, meghal), munkahelyét, súlyos beteg lesz stb. az emberek jobban megértik ha pl. depresszióba esik. Létezik azonban az eredendő depresszió, amikor az alany első emléke a szorongás és az értelmetlenség, boldogtalanság stb. Egy óvodás korú gyerektől nem ezt várnánk, ahogy ő is tudja előbb - utóbb, hogy nem normális hangulatok ezek. Ez az az állapot, ami akár egy életen át végigkíséri az embert, a fekete kutya, aki ott ül a szíved mellett, és hol csahol, hol éppen pihen, de jelen van. Mindig marad, nem tágít. Amikor egy gyerek tudja a kis eszével, hogy éppen boldognak kéne lennie, de fizikai fájdalma van attól, hogy valami mégis szorítja legbelül...Egy pszichológus barátom azt mondja, ezt hívják fájdalom testnek, ami ezekben az esetekben túl nagyra nő. És mint tudjuk, semmi sincs ok nélkül, ezek sem, de egy ilyet sosem átélt személy nem fogja elfogadni (hogy pl. nem várt gyermekként az anya hasában érzi a baba az elutasítást, ami aztán manifesztálódhat az élete során.)

Ez persze nem fölmentés semmire, csak háttéradalék. Küzdeni kell egy életen át, sokszor meg nem értetten, de harcolva a saját démonaink ellen.

34. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 33. - New(l))
2021. nov. 10. 12:03

Sztem a legfontosabb, hogy felismerjük, hogy baj van, kérjünk segítséget, és változtassunk az irányon, figyeljük magunkat, hogy javulunk-e.


Nekem az öngondoskodás, felelősségvállalás a legnehezebb. Beépítsem úgy a mindennapjaimba, hogy az élhető legyen mindenki számára.

33. New(l) (válaszként erre: 32. - New(l))
2021. nov. 10. 11:52
Nem vagyok szakember, de esetedben a PTSD is simán szóba jöhet. Lehet találóbb, mint a depresszió, bár van metszett halmazuk bőven.
32. New(l) (válaszként erre: 31. - New(l))
2021. nov. 10. 11:51
Traumatizált jav.
31. New(l) (válaszként erre: 29. - Balkáni kobra)
2021. nov. 10. 11:50
Jól leszel Kobra, jobban. Hosszú időbe telik, mert tramatizált a betegség - és minden velejárója-, de kifogsz ebből keveredni. Türelem és kitartás, a legfontosabb hogy van kine kapaszkodnod. Drukkolok!
2021. nov. 10. 10:21

Ha előtte voltál már jobban, utána is leszel, van rá esély, de ha nem, akkor is van még rengeteg lehetőség.


Ilyenkor mindig rosszabb, kevesebb a fény, őszi depi. A napirend sokat segít, nekem a doki még a szoláriumot javasolta, az is fokozza a tobozmirigy aktivitását, meg persze a mozgás.

1 jó(!), szimpatikus, tapasztalt pszichológus rengeteget segít sztem. Nem tudom jársz-e, de sztem a családom is ennek örül a legjobban. :)


Persze biztos van pici bűntudatuk is, mert 1 egészséges ember azt gondolja, hogy ott "csak beszélgetünk", de nem, ott szakmai segítséget kapsz, irányítottan, rád és a problémádra fókuszálva.

2021. nov. 10. 10:12

Voltam már sokkal jobban, ami azt illeti. Egy éve kaptam el ezt a nyavalyát. Valószínű addig is volt bennem némi hajlam depresszióra, ám, az egy évvel ezelőtt történtek kihozták belőlem, ami addig lappangott.

Most pedig napra pontosan egy év elteltével újra eszembe jutnak az akkor átélt dolgok, a bizonytalanság, amit a betegség alatt éreztem és ez nem segít a javulásban. Azt gondolom talán ezen a néhány héten kellene túljutnom és aztán már fényesebben látnám a jövőt, ami most nagy fehér ködbe burkolózik.


Mielőtt azt a tanácsot kapnám, voltam már orvosnál ezzel a problémával. Igazán rendes emberekkel találkoztam, de megnyugvást csak ideig óráig kaptam.


Mindenféle gyógyszerrel nem szeretném tömni magam. Elkezdtem szedni, de azoktól pedig sorra jöttek olyan mellékhatások, amivel szintén nem lehetne hosszútávon együttélni.

Várom a szebb jövőt és bizakodom benne, hogy egyszer ismét olyan tudok lenni, mint 2020 decembere előtt voltam.

2021. nov. 10. 09:43

Mindenki, a hosszan tartó egyedüllét nem egészséges, én már ezt vallom.


Megyünk a munka, pénz után, kiszakad az ember a családi környezetből, elszakad a családtól. 3-4 évente munkahelyet vált, nincs stabil közeg, ha nincs 1 jó családi háttér/párkapcsolat/barátok.

Figyelni kell magunkra és egymásra.

2021. nov. 10. 09:39

Sztem ezért is hibáztatják sokszor az öngyilkosokat, akik buták/érzéketlenek/nincs ezzel tapasztalatuk.


Mert 1 betegség gondozásában mindig ott a környezet/család/rokonok/szerelmek felelőssége.


A pszichés problémáknál meg ez az egyik legnagyobb probléma, hogy nehezen felismerhetőek.

Nekem sem vett észre semmit a közvetlen környezetem, aki észrevette ő meg nem kért szakszerű segítséget, mert nem tudta, hogy olyan nagy a baj.


Én is csak akkor fogadtam el a segítséget, amikor már nem volt más választásom. Szerencsés vagyok, hogy nekem a szorongásom olyan szinten elhatalmasodott, hogy már egyáltalán nem ettem és nem aludtam, így fizikailag hamarabb kimerültem.


Remélem, azért jól vagy, de amikor küzdünk az már jó! :D

2021. nov. 10. 09:19

Amíg az ember ebbe bele nem esik, addig nem tudja ez mivel is jár. Elkövettem anno egy hatalmas hibát, mikor a családban volt egy depressziós ember és nagyon félvállról vettem a problémáit.

Most, hogy rólam is kiderült azzal küzdök, már tudom mit élt át az a családtagom.

Biztos többet próbálnék vele beszélgetni, kevesebbet hagynám egyedül, mert tudom a szorongással és depresszióval küzdők nagyon nehezen élik meg az egyedüllétet.

2021. nov. 10. 09:15

Igazából sztem a bűntudatkeltés az, ami minden betegségnél gáz.

Ezért viszont a betegek is felelősek.


Pl. rengeteg olyan sztori is van, hogy "legyőztem a rákot".

Ennek őszintén örülök, de vannak, akik gyerekként meghalnak daganatos megbetegedésekben, van akié teljesen jól kezelhető.


Nem kizárólag attól függ a gyógyulás, és a megbetegedés, hogy ki milyen ember, vagy mit érdemel.


Persze az elménk racionalizál, próbáljuk kívül tartani a számunkra nem érthető dolgokat, és ez 1 teljesen normális folyamat. De jó lenne, ha az emberek ezzel is tisztában lennének, alázatosabbak lennének. Nem mindent mi irányítunk, és akit Isten/az Élet/a Sors megtart ebben a hitben, sőt egyes esetekben meggyőződésben, meg ő is saját magát, az nagyon szerencsés.


Na mindegy, ezért is minden tiszteletem az eü. dolgozóké, őket aztán alázatra neveli az élet.


Amikor megyek a pszichiátriára mindig rájövök én is, hogy mennyire szerencsés vagyok ezzel a kis depresszióval...

24. PöttyösPanka (válaszként erre: 21. - New(l))
2021. nov. 10. 08:48
Értem. Jó példát hoztál fel.
23. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 12. - A4e7cf9021)
2021. nov. 9. 17:17

Például az ilyen jellegű kérdéseket én nagyon nem szeretem.


Egyrészt, mert ha vki már diagnosztizáltan depressziós és gyógyszert szed, arról már pszichiáter és pszichológus is (optimális esetben mindkettő) megállapította, hogy beteg.


Tehát én már kerültem arra a szintre fizikailag (is), hogy ez egyértelművé váljon, hogy ez nem 1 nehéz élethelyzet, ami majd jobb lesz.


Vannak, akik sokkal érzékenyebbek, vagy ha így jobban tetszik gyengébbek, mint mások.

Ez olyasmi, mint, aki mondjuk tolószékbe kerül. Megtanul ezzel élni, ha minden jól megy, és teljes életet élhet, de nem olyat, mint 1 "lábbal" közlekedő ember.

Remélem senkit nem bántok ezzel a párhuzammal.

22. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 21. - New(l))
2021. nov. 9. 16:39

Igen, ez jó párhuzam. Nehéz, mert "láthatatlan" a probléma.


Meg nagyon sokan teljesen tévesen azonosítják az egészet az önsajnálattal, holott, mire a legtöbb depressziós eljut oda, hogy már tudja sajnálni magát, felméri, hogy segítségre szorul, az már elég nagy dolog...


Arról nem is beszélve, hogy ennek is rengeteg fizikai tünete van, amit sokszor a közvetlen környezet sem vesz észre, vagy elbagatellizál. "Kedvetlen, lusta, nehéz időszaka van, most kicsit nem eszik, ilyen, nincs, hogy nincs kedvem felkelni..."


Pedig sajnos elég jól állunk a pszichés problémákkal Mo. szinten is, és az öngyilkosok számával is.

Kedvencem, amikor vki azt meri mondani, hogy "az a legkönnyebb".

21. New(l) (válaszként erre: 20. - PöttyösPanka)
2021. nov. 9. 14:55
Valami olyasmit vár az ember, mint bármely más testi bajra. Mintha Crohn beteg lenne az illető, vagy Parkinson kóros. (direkt nem diabetest vagy magas vérnyomást írtam, mert azok szépen karbantarthatóak, míg a depresszió egyes vállfajaira nincs tökéletes megoldás). Ahogy arra reagálnak az emberek, némi együttérzéssel, semmiképp sem elbagatellizálva. Bár mivel testi bajaim nincsenek, lehet naiv elképzelés részemről, hogy azokra jól/jobban reagálnak az emberek.
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2023, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook