50 felett a nő nem kevesebb, csak kevesebbet tűr

Régebben sokszor lenyeltem ezeket. Azt gondoltam, nem éri meg vitatkozni, jobb csendben maradni. Most már nem mindig van így. Nem veszekedős lettem. Valahogy jobban tudom, mi fér még bele és mi nem.

Sokszor érzem azt, hogy ötven felett a nőket valahogy kevesebbre nézik. Láthatatlanabb vagyok. Mintha már nem lennék elég érdekes, elég fontos.

Közben egyre kevésbé akarok alkalmazkodni olyan elvárásokhoz, amik nem is az enyémek. Nem akarok állandóan kedves lenni, ha közben belül feszít valami. Nem akarok mosolyogni csak azért, hogy mások kényelmesebben érezzék magukat. Nem akarok olyan ruhát felvenni, amiben nem érzem jól magam. Nem akarok úgy tenni, mintha minden rendben lenne, amikor nem.

Az ember jobban ismeri magát. Nyugodtabb. Kevesebb az erőlködés. Kevesebb a felesleges kör. Kevesebb a magyarázkodás. Nem kell minden helyzetben bizonyítani. Nem akarok fiatalabbnak látszani, mint amennyi vagyok. Nem akarok szerepet játszani. Elég sok idő elment azzal, hogy ezt vagy azt kellett volna csinálnom, így kellett volna kinéznem, így kellett volna viselkednem. Most már egyre kevésbé érdekel, hogy más mit gondol erről.

Persze ez nem azt jelenti, hogy minden könnyű. Az van, hogy az ember azért megérzi az éveket... De ettől még nem lesz kevesebb! Sőt!!! Nekem inkább az az érzésem, hogy most már tisztábban látok. Nem akarok mindenkinek jó lenni. Inkább szeretnék magammal rendben lenni.

Szerintem sok nő jut el ide. Csak nem beszélünk róla eleget. Pedig jó lenne kimondani, hogy ötven felett nem eltűnünk, hanem tovább fejlődünk. Nem mások kedvéért, hanem magunk miatt.