Otthoni tanulás (beszélgetés)
Nagyon nem egyszerű. 20 felé figyelni a tanárnak,20 felé írni több platformon dolgozni. Meg aztán van akinek nem hiper szuper a számítógépe, mobiltelefonon képtelenség egy file-t átküldeni. Vagy lefotózni cseten átküldeni ,tanár letölti nagyitja mert nem látja a képet. Hát nem irigylem a szülőt. Tanárt sem . Pedig ebben az osztályban 15 tanuló van ,akkor mi van ahol 30 gyerek ? Sok fölösleges kutyafüle ,terhelik a gyerekeket az online nélkül is.
Tanárok sem tudják ,hogy lenne jobb. Élő szóban egy óra a tananyag így a duplája,ha nem több. Az meg nem úgy megy ,hogy átviszi máshova.
Én azt meg honnan tudjam? Nem vagyok tanár.
Nem véletlenül.
Azt azért el tudom képzelni, hogy nem kell feltétlenül a szülőkre lőcsölni a hivatásukat. Már aki annak tekinti.
Aki jól el tudja magyarázni az anyagot élőben, az valószínűleg elő tudja adni egy videóban is.
Pláne ha sikerül esetleg videókonferenciában megcsinálni legalább pár gyerekkel, és a többi csak hallgatja az órát.
Én láttam jó videós magyarázatokat matekból, műveletenként. Csak kíváncsiságból megnéztem.
Én is azt gondoltam, de mára kiderült, hogy elküldik emailben, classroom-ban a tananyagot, mi szülők pedig tanítsuk meg némi videó segítséggel, többnyire annélkül.
Nálunk speciel nincsen sem chat, sem videóchat, sem élőkép.
Én megkérdeztem a multkor az angol tanárt hogy: "Elnézést, de nem értem a feladatot" Válasz emailben: "Én pedig nem értem, hogy mit nem lehet a feladaton érteni."
Nem, nincsen a NAT-ban előírva.
A rendkívüli helyzet akkor lesz, ha én nevemre kiállított bizonyítványt és pedagógiai diplomát kapok nagyon sok szülővel egyetemben, mire ennek vége.
A pénzt a rendkívüli helyzetre gondoltam, amikor a szülőnek a főállása mellett tanárnak is kell lennie.
Micsodaaaa??? A NAT-ban nincs előírva, hogy legkésőbb a 2. osztályban KÖTELEZŐ egyjegyű számokat összeadni tudni??? Mi a francot tanítanak számtanórán az első két évben? Hittant? Nemzeti öntudatot?
Ránéztem az írásaimra. Miután a szakmámból kifolyólag évtizedek óta nincs szükségem kézírásra, iszonyú önfegyelem kellett az olvasható kézíráshoz. Messziről ránézve a sorok próbálnak vízszintesek lenni, aztán a végén mindig felfelé emelkednek. Ez a szerény grafológiai tudásom szerint inkább optimista, mint balkezes emberre vall. :)
„Az írásképben az emelkedő sorok ambíciót, felfelé törekvést, kitartást fejeznek ki. Akinek a sorai felfelé ívelnek, az tehát általában egy derűs, optimista, vállalkozó szellemű személyiség. A süllyedő sorok viszont fáradtságra, lehangoltságra utalhatnak, de kifejezhetnek bizonytalanságot, pesszimizmust, sőt, depressziót is.”
Ezen a pénz sajnos nem segít, mert pénzért nem lehet csak papírt venni, de tudást nem.
Csak próbáltam veled is érzékeltetni a felvetésedre, hogy aki egyjegyű számokat nem tud összadni (mondván, ráér megtanulni a 4 év alatt), azzal ne akarjak már törteket tanítani, nem még szorozni és osztani.
Nekem ez a véleményem.
Remélem senkit, sem pedagógust itt nem bántottam meg!
Kétkezes vagyok, de túlnyomóan jobbos. Ha írni, enni, egerezni, szerszámot használni kell, akkor jobbkezes vagyok, de vannak mozdulatok, amiket csak, vagy inkább bal kézzel hajtok végre, pl. zsebemből kivenni valamit. Van sok más is, de hirtelen nem jut az eszembe más; nem elemeztem magamat eléggé. :D
Miért gondoltad az írásom alapján, hogy balkezes vagyok?
Nekünk valóban nem nagy ördöngősség...
Látom itt is csak mindhiába mondom.
Szorzás és osztás?? Hát az nagyon felejtős.
Én is tudom, hogy hogyan kellene ahogyan te is és sokan mások is, de lealacsonyodva egy gyermek szintre magyarázni 4 órán keresztül példákkal bemutatva a te általad említett alma is pl. és nem megy, akkor talán jó 20:30-kor, ha mindeféle számokat csak elküldök és nem gyötröm tovább sem a gyereket, sem magamat.
Definíció: számláló az, ami a tört vonal felett van, nevező az, ami alatta. Reciprok érték: megfordítjuk a számlálót a nevezővel. Pl.: 2/5 reciproka 5/2. A vers:
Törtet törttel úgy szorzunk, hogy a számlálót a számlálóval, a nevezőt a nevezővel szorozzuk.
Törtet törttel úgy osztunk, hogy az osztó reciprok értékével szorzunk.
(A végén lehet egyszerűsíteni, vagyis a számlálót és a nevezőt is ugyanazzal a számmal osztjuk. pl.: 4/8=1/2; 3/9=1/3)
Rendben.
Ha nem baj szerinted sem, akkor szabály nélkül nem igen világos hogy 8 részre vágott almát 3/8+5+8 hogyan is adja össze.
Köszönöm a tanácsot, almán, gyufaszálon, száraztésztán is túl vagyunk. Nem megy.
Tanító szerint nem baj, de a krétabána 1-es van. Ha neki nem baj, nekem sem....
Csak így igen nehéz felelősségteljes szülőnek maradni.
Mindegy is, több oktatóval ma már nem szeretnék összeveszni.
További szép estét és mégegyszer köszönöm a segítséget!
Félreértettem, bocsánat!
Úgy olvastam, hogy vers van hozzá. 😂
Nem csak neked szól, hanem mindenkinek, akinek matek gondja van.
Nem baj, hogy nem tud 3+2-őt összeadni, én is a kezeimet hívom segítségül. KOMOLYAN! De gondolkodni tudok. Elmondom, mit kezdj a törtekkel.
Fogj egy almát, s mutasd meg a gyereknek: látod, ez EGY alma. Vágd félbe, s mondd: ez KÉT FÉL, azaz EGY EGÉSZ alma. Aztán megfogod az egyik fél almát, félbe vágod, s elárulod a megfejtést, hogy az bizony KÉT NEGYED alma, a másik féllel együtt egy egész. Engem így vezetett be a törtek világába egy tündéri tanító néni. Utána már "csak" a szabályokat kellett megtanulnom, hogy hogyan osztunk, szorzunk törteket egymással. Mint egy verset, úgy tanultam meg, - álmomból felébresztve ma is tudom - és soha többé nem volt bajom a törtekkel. :D Na persze, az összeadáshoz, kivonáshoz is kell tudni a szabályt, (közös nevezőre hozás) - mint mindenhez.
További ajánlott fórumok:
- Mennyit ér a háziasszony (a nő otthoni) munkája?
- Mennyit költesz egy hónapban csak magadra (fodrász, manikür, pedikür, kozmetikus, otthoni kencék, ruha, cipő...)?
- Mit tennél, ha a párod/férjed, gyermeked apja, az otthoni dolgokból nem venné ki a 'részét'?
- Ha tanulási gondjai vannak a gyermekednek gyere beszéljünk róla.
- Milyen természetes anyagok vannak, amivel serkenthetem magam, hogy jobban menjen a tanulás?
- Terhesség elkerülésére otthoni módszert ismer valaki?