Ősztől valaki életmódváltást tervez? (beszélgetés)
Én ahogy letettem a cigit, akkor lettem közel 20 kg-val több a meglevő +10-12-höz!
Én abba fáradtam bele, hogy akármelyik fogyó, de ezt tilt, a másik amazt tilt.... és ahogy olvasgattam, amint valaki eléri a kívánt súlyt, és visszaáll az eredeti kajálásra, jön a jojó!
Persze, hogy visszaáll az eredeti kajálásra, hiszen az egyik a tejet, tojást, hasonlókat tiltja, a másik az összes ch-t tiltja, a harmadik a gyümölcsöket... pedig azokra még a szervezetnek is szüksége van, így logikus, hogy aki végére ért a fogyónak, az igyekszik ezeket a korábban tiltott dolgokat ismét bepótolni.
Most már néhány éve azt mondom, nem tiltok magamtól semmit. Mindent eszek, de módjával. A KalóriaBázist vezetem, hogy figyelni tudjam a napi kcal-deficitet, hiszen ehetünk amennyit akarunk, csak égessük is el! A napi 1000-1200 kcal és 100-130 gr. ch-t igyekszem tartani, de nem lövöm magam fejbe, ha esetenként túlszaladok rajta. Na bumm! Azon a napon kb. 58-10 dkg-val kevesebbet fogyok! Csak ne legyen belőle rendszer! És persze a napi rendszeres mozgás, és akkor minden oké.
De én azért nem haladok ilyen gyorsan mint te, de nem zavar. Azt a bizony közel 20 kg-ot már ledolgoztam és most már abból a korábban is volt 10-12-ből szeretném kb. a felét leadni. Persze ahogy mondják, az utolsó 5-8 kg-t a legnehezebb. Nem baj. Időm van! :)) Csináljuk tovább.
Én nem csak úgy felhíztam a 170 kilóra amúgy..... Rengeteg jojóeffektus eredménye is ez. Mert 18 évig próbàlgattam fogyókúràkat, kevés evést , koplalàst, kalóriacsökkentést többféle verzióban, még orvos àltal javasolt 160 gramm szénhidràt diétàt is a betegségeim miatt, de nem jött be semmi hosszútàvon. Ha fogytam is, maguk a módszerek amiket próbàltam túl drasztikusak voltak, illetve a szénhidràt volt szàmomra sok az inzulinrezisztenciàm miatt. Van olyan akinek sajnos a sablon 160-as ajànlàs nem jó.
Nekem egyedül az vàlt be amit most csinàlok, 60- 95 gramm szénhidràt, ez a legkevesebb, és mellé sok fehérje, sok zsír, nincs kalóriakorlàt, és havonta tartok egy csalónapot. Így nincs az az érzés sem, hogy végleg le kell mondanom bàrmiről.:)
Minden elismerésem a tied! Az már csak egy bő hónap, és felvésheted magadnak: ennyit már megcsináltál.
Csak így tovább. Bárcsak mindenki ekkora akarattal, hittel csinálná, nem lenne ennyi sikertelen sztori!
Hajjaj... Még legalàbb 3-4 év van hàtra, vagyis még 77,9 kg . Én nagyon nagy súlyról indultam, 100 kg fogyàs a teljes cél.
Lassan eljutok az 1/4 részhez ami -25 kg. Az egész idő kérdése csak:)
Ez tökéletes! Havi átlagban bő 3 kg. Ahogy mondani szokták: ennél szebbet festeni sem lehet! :))
Gratulálok! Mennyi van még hátra?
Ma töltöttem a 7 hónapot , ezért megvolt reggel a havi mérlegelésem.
-22,1 kg😊
Lassan ugyan, de szépen haladok az utamon. Boldog vagyok.🙂
Najoo, szombat este bucsuztattuk egy kollegankat es whiskyztunk, azota teljesen kizokkentem ebbol az egeszseges evesbol...🙄a 16/8at tartom, nem “jo” kajakkal es nem erzem toluk jol magam...
gondoltam toletek kapok egy kis extra motivaciot az egeszhez!!😁😄💪🏻💪🏻💪🏻💪🏻🙏
Köszi! Egész biztos hatásos fogyókúrás csoportod van.
Itt ahogy a fórum címe is mutatja, elsősorban életmódot váltani szeretnénk, és nem csak a fogyás érdekében ideig-óráig betartani bizonyos előírásokat.
Olyanra változtatni az étkezési, és mozgási szokásainkat, amelyeket egész életünk során követhetünk anélkül, hogy bármiről is le kellene mondanunk. Ami egészségesebb annál amit korábban követtünk.
A fogyás ennek a megváltoztatott étkezési, mozgási rendszernek a természetes következménye lesz.
Gyere közénk te is, és lesd el, ki hogyan csinálja. Mert itt mindenki másként csinálja, de attól még együtt haladunk. :))
Ha szeretnél fogyni csatlakozz a csoportomhoz és nézz körül! :) Nem bánod meg! :)
😄😄
Na en meg most whiskyzek, mert egyik kollegam utolso napja van...😬szoval ez igy csalonap lett. Fene
A szalonnáról jut eszembe: ha nyersen eszünk u.n. fehér szalonnát, akkor abból 10 dkg kb. 800 kcal, ha viszont kisütjük töpörtőnek, akkor már csak kb. a fele. Márpedig a napi kb. 1200 kcal értékbe nem nagyon fér bele 10 dkg fehér szalonna.
Sokat kell ahhoz gyalogolni, hogy kb. ugyanannyi deficittel zárjuk a napot! :))
Így van! Éppen ezért nincs tiltott kaja, csak jobban odafigyelünk, hogy miből-mikor-mennyit.
A KB-t én is vezetem, bár inkább csak irányadónak tekintem, de sokat segít.
A császárszonnádról jutott eszembe, hogy én tegnap megláttam egy olyan kinézetű disznósajtot az üzletben, amilyet még anno édesapám készített. Nem darált anyagból készült, hanem a kockára vágott, darabolt hús, bőrke, szalonna stb. van benne.
Vettem belőle egy szeletkét, remélem az íze ha nem is pont olyan, de hasonló lesz! Ma este vacsira egy db-ka remélem fincsi lesz. :))