Nyíregyházi Anyukák, beszélgessünk! (beszélgetés)
az jó, hogy jobban vannak a Fiúk!
Férjecskédnek pedig jobbulást!
láttatok? miért, hol laktok?
igen, voltunk lottózni, olyan jó idő volt :)
nagy szó, hogy elcsaltam Gabit, nem nagyon van a sétáért, de így együtt jobb volt :))))))
Kihagytam ☺:
láttunk ám tegnap Benneteket. Pont előttünk sétáltatok délután. Martin épp akkor kelt fel és ébredés után mindig ki kell kukucskálni az ablakon Keri cicájának és kutyusának köszönni. :)
Szió!
Akkor megemlítem majd pár csajnak, akik jártak régen is. Megjött a jó idő, biztos szívesebben mozdul ki mindenki.
Igen már jobban vagyunk, délelőtt még nagyon folyt az orra mindkét Fiúnak, de estére szinte elmúlt. Domit ma már oviba is vittem, mert semmi baja, Martinnak még azért folyik az orra. Jó hogy ilyen gyorsan átment rajtuk.
Aki még mindig rosszul van az Apa :)
Ő mindig elkapja a Fiúk minden baját, csak Őt sokkal jobban megviseli mint a KIcsiket ☺.
nem azt nem mondta, csak, hogy ha lesz igény, akkor lehet róla szó!
jobban vagytok?
az nem jó hogy nincs :( pedig amikor a fotózás volt még azt mondták, hogy igaz nagyon kevesen de vannak.
Nem mondta véletlenül, hogy hány baby kellene, hogy újra legyen? Mert akkor szólnék párnak hátha beindulna.
helló!
hát mi voltunk, de nem volt senki, kérdeztem egy nőcit, azt mondta, hogy már nincs is :(((
nem volt igény, hát törölték.
ha lesz több jelentkező, akkor majd úgy rendezik a termet, stb...
de most nincs :(
na nem baj, sétáltunk egy jót!
jobbulást Martinnak!
Halimo, vigyázz Lucára, még maradjon egy kicsit bent :)
Nagycsajoknak puszi
Sziasztok Lányok!
Remélem jól vagytok!Én kicsit időhiányban szenvedek.Már megint kinyílt a méhszájam,de Luca Babám nagyon jól érzi magát odabent,és ez még legyen is így!
nagyüzemben mosom a babaruhákat és készülődöm :-)
Anna jól van, még durmol :-)
Emma oviban,hétvégén szülinap :-)))
Jajj van egy rossz hírem. Sajna nem tudunk ma menni:(((( pedig úgy vártam, de éjjel Martinnak elkezdett folyni az orra. Vagy 4x biztos kellett porszívózni, hogy kapjon levegőt:((
Pedig eddig semmi baja nem volt.
De nem akarunk senkit megfertőzni.
:((((((most várhatunk még egy hetet, így oltásra sem megyünk holnap
jaj már úúúúgy várom!
tudod Nekem az is rossz, hogy mindenki, akit ismerek (rajtad kívül) és babája van, az nem itt lakik, így olyan nehéz tartani a kapcsolatot.
Nórinak is kell a hasonló korú társaság :)
Biztos fog ☺
Domi 4-5 hós volt, mikor először mentünk anno és nagyon tetszett neki, akkor még voltak sokan, most van akivel egy csoportba jár az oviban. Nagyon jó volt nekünk Anyukáknak is, jó lenne, ha lennének minél többen
szuper, 9 körül akkor mi is ott leszünk :)
kíváncsi vagyok Nórinak hogy fog tetszeni :)
köszi :)
akkor holnap ok?
9-kor kezdődik? Ti mikor mentek?
Örülök, hogy jól vagy ☺
Tegnap csak négyesben szülinapoztunk, a nagy buli vasárnap lesz, mivel mindenki dolgozik.
De mi már odaadtuk az ajándékokat Dominak. Nagyon örült nekik ☺
szió!
nem szólom el, de szuperül vagyok/vagyunk, úgyhogy asszem oké a holnap :)
jól sikerült a szülinapozás?
jaj Mary, épp most írtam, neked a másik fórumon. kicsit rosszul érzem magam, de ha elmúlik, akkor megyünk!!!!
már úgy beleéltem magam pedig, remélem meggyógyulok addig.
nem is igazán vagyok beteg, nem is tudom mi van, a hangom furcsa meg a levegőt veszem nehezen, amúgy semmi bajom...
jó lenne menni :)
Jó rég dumáltunk itt!
Szió!
Halimo mi újság, hogy érzed magad?
Monci szerdán akkor baba klub?

Have A Nice Day - Comments and Graphics!

Csajok!!!!
hol vagytok?
Halimo, minden OK?
Mary, nektek is puszi
Helló!
ja, már rég voltunk.
Annácskának gyors gyógyulást, amúgy örüklök, hogy minden ok!
biztos nagyon csinike már a pocid.
Sziasztok Csajok!!
Pangunk kicsit,nem baj!Gondolom ezer dolog mindenkinek!
Mi jól vagyunk,fogjuk rá!Emma oviban,Anna kicsit betegeskedik,pocaklakó aktívkodik!
Puszika,majd még jövök :-)
ó, hát én mondjuk nem érek rá minden nap,illetve én igen, csak Apa nem :(
de ha írtok nektek melyik nap jó, akkor egyeztetünk :))))
Sziasztok!
Ma itthon volt a család és nem csináltunk semmit egész nap, csak játszottunk. Most értünk a végére, de jobban elfáradtunk, mintha dolgoztunk volna. ☺
A talit épp akartam én is javasolni, mi ráérünk a héten, meg jövő héten is a hétfőt kivéve.
Sziasztok.
mizu csajok? sehol senki? sok a dolog?
mi meg vagyunk.
lassan jó lenne a tali...
Hogy mindenhol olyan szépen süssön a napocska, mint itt :)

glitter-graphics.com
Sziasztok csajok!
Jó hétvégét Nektek!Mi kicsit betegeskedünk :_(
Én és pocaklakóm jól vagyunk!Majd jövök!
Puszi nektek!

Weekend - Comments and Graphics!

gratulálok Neki és jó egészséget!
bizony, hamar eltelt az idő...
Sziasztok!
Mi is jól vagyunk, csak kevés időm van jönni.
A Luca név nekem is tetszik. ☺
Ja képzeljétek ma szült a barátnőm, kislányuk lett, a másik barátnőm múlt héten szült, Ők ma jöttek haza, szintén kislányuk lett. Így végre mehetek én is rózsaszín ruhákat válogatni ajándékba ☺, meg babázni is. Olyan furi, tavaly ilyenkor még nekem is volt pici babám, mára meg kész nagylegény.
sziasztok.
köszi Halimo!
örülök, hogy jól vagytok!
picurka? Luca, ha jól tudom, ugye?
Mary, veletek mizu?
Sziasztok Csajok!
Gyors bekukk!
Moncinak mégegysze hatalmas gratula!Ügyes csajszi vagy,büszke vagyok :-)))
Velünk Minden rendben szerencsére!
Megyek, indítom a napot!
Szép napot nektek!