Nőnapi csokor


A sarki virágárusnál csúcsforgalom. Férfiak egymást előzik le, az ajtó csengője szinte percenként figyelmeztet: ügyes kezek szaporán dolgozzatok!

Férjek, szeretők és élettársak, titkos hódolók, daliás lovagok, szebbnél szebb virágcsokorral a kezükben, sietve tűnnek tova. Vajon kinek merre kanyarog az útja?

Túl a Valentin nap rózsaszín ködfátylán, a kütyü-árusok forradalmi világnapján, sokkal inkább piros betűs ünnep március 8-a.

Nőnapi csokor

Titkon minden nő, anya, asszony vagy hajadon várja, reméli a kis virágcsokrot, és főként azt a hős vitézt, aki mindezt romantikába bujtatott szerelmes versikével együtt önti szerelemre vágyó szívük elibe egy meghitt gyertyafényes, szerelmi násszal kecsegtető vacsora közepette.


Hoppá! Térjünk vissza a realitás talajára!


Mit is köszön(ne) meg valójában a nőnapi csokor? Mennyit örülünk neki, mielőtt a kristályvázába dugjuk? Mit ad, aki ad, és mit kap, aki kap? Tudjuk-e valóban?


A nőnap kialakulása szorosan kötődik ahhoz az évszázados harchoz, melyet a nők, a világ minden pontján, azért folytattak, és a sok helyen folytatnak még ma is, hogy a társadalomban egyenlő esélyeik lehessenek.


A Nemzetközi Nőnap 1857. március 8-án indult útjára amerikai nők demonstrációival, akik a rossz munkakörülmények, és az alacsony fizetések ellen tiltakoztak. Eltelt bizony néhány tíz forradalmi szelekkel megtépázott év, és nők a szavazati jog és a tisztségvállalás joga mellett a munkavállalás, szakmai továbbképzés jogát is a magukénak tudhatták, valamint azt, hogy szűnjön meg a munkahelyi megkülönböztetés (is). Mindez mára civilizált, modern kori társadalmunkban közhelynek számító duma lehet, amolyan lerágott csont, laza szofizma. Nehéz elképzelni, hogy milyen áldozatokat kellett hozni, mennyi erő, energia mozdult meg, tobzódott a női lélekben hogy egyszer fellázadjon. Hogy határozott nemet mondjon. Lankadatlan küzdjön a ma már oly természetes és elcsépelt emberi jogaiért, az egyenlő bánásmódért.


Bizony nehéz elképzelni, a nőt, aki harcol, azt a sok tíz- s százezer nőt, mint egyetlen felduzzadt, morajló tengert, s annak hatalmas horderejét.


És a víz tisztított. Tisztára mosott. Legalábbis helyenként. Hellyel-közzel. Távolabbi vizek még ma is tisztogatnak, lassan, nagyon lassan. De maradjunk a jelen kori Európánál! Hálával gondolhatunk az e jogokat kivívott, elbukott és győzedelmeskedett múltbéli nőtársainkra. Hatalmas ajándék a hagyatékuk: a korlátlan szabadságunk és a szabad akaratunk. Élhetünk, akár mint a férfi társaink. Mindez ma már természetes. Sokakat megszégyenítő módon mi nők irányítunk óriás cégeket, vörös diplomákat gyűjtünk, focilabdát kergetünk, s harcos fiakat nevelünk. Cikket is írunk, és olykor túl nagy a szánk. Nem ritkán provokálunk, inkább nadrágot vizelünk szoknya helyett, és van úgy, hogy mi kérjük meg választottunk kezét.


Hogy is van ez?


Hol az a bizonyos arany középút? A ranglétra olyan magas fokokra csábít felkúszni. De miért is? El akarjuk érni a mennyek kapuját? Természetesen. De tudni kell, amilyen magas a torony, olyan nagyot puffan, ha ledől. Mit s miért tesz a mai nő?


Más a törvény adta szabad jog, és más a lélek szabadsága, lehetősége. Itt különbözik a tenger a csepptől. Mert elválhatok a zsarnok, iszákos diktátor férjtől, jogilag. DE: elengedhetem lélekben? Úgy, hogy az utcán találkozva ne nyíljon ki a bicska a kezemben? Vagy ne ugorna ki a szívem a helyéről? Nyolc napon túl gyógyul a pofon és a véraláfutás, de lehet bíróságon bizonyító értékű „orvosi” lelet egy fojtogató, évekig gyötrő, fájó, bántó, életet mérgező kijelentés? A lelki sebhelyek mélyek. Láthatatlanok, és nyolc napon messze túl gyógyulnak.


A mesterségesen megtermékenyített, várandós kismama és sztárceleb a riporternek nyilatkozik: – Tervem szerint a baba öt-hat hónapos korában visszatérnék dolgozni. És vissza fog térni. Mert ha nem, van helyette más celeb-jelentkező, aki egy-kettő letaszítja a porondról. A közönség hálátlan. Hamar felejt. Gyorsan vissza a sminkszobába! A gyereknek ott a gyerekgondozó, a bölcsőde, a bébiszitter. És könyvelőnő is visszatér a számokhoz, az adatlaphoz. És a takarítónő is, aki pedig nem sztárceleb. Kénytelen. A férje elhagyta, megélhetési gondjai miatt muszáj a felmosóronggyal táncolnia.


Hogyan lesz a két hónapos Pistikéből húszéves István? A féléves Évikéből huszonöt éves Éva? Hol van az anya eközben?


Szabadság. Egyenlőség. Anyaság. Elvesztettük az egyensúlyérzékünket. Borul a torony. A mennyek kapuja egyre távolabb. A talaj kemény. A feltételek még zordabbak.


Nőegyletek, női klubok, nők tanácsa! Segítség! Beszélgetni, megbeszélni, kibeszélni. Jöjjetek közénk! Nő a nőnek kezet adni. Mankót. Sosem volt rá nagyobb szükség, mint ma!


Jó érzés a csokrot kapni. Tudjuk, mit üzen a vörös rózsa március 8-án. Mit üzen, és mit köszön. Csak mi lányok, nők, anyák, asszonyok tudhatjuk. Talán azt, hogy az anyánknak ma megköszönjük a telefonhívását. Vagy mi hívjuk fel őt. Vagy megköszönjük a nővérünk, húgunk aggódó szavait, Mariska néni túrós fánkját, a barátnő öt csendes percét, hogy meghallgatott, az óvónéni erő feletti türelmét, a tanárnő utasításait, a pénztárosnő fáradt mosolyát, a könyvelőnőnek csak egy jó szavát, az anyuka meleg vacsoráját, vagy egy fáradt esti mesét.


Ez lehet a NŐK igazi titka. Ez az a rózsa, amely örökké virít. Vigyázzunk rá!


Szerző: Csivre Kata

Megjelent partneroldalunk a Netbarátnő hozzájárulásával.




Írta: netbarátnő, 2017. március 8. 09:08
Fórumozz a témáról: Nőnapi csokor fórum (eddig 1 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook