Gondolatok az időjárásról

Az időjárás mindannyiunkat érint. Ennek ellenére leginkább szidjuk. Olyan idő még nem volt, ami mindenkinek tetszett volna. Ha süt a nap, az a baj, ha esik, az.

Az internetről meg jobb nem is beszélni, onnan folyamatosan dől ránk a negativitás. Ha megnyitom a híreket, azonnal riasztásokba botlom. Elönt minket az eső. Elver a jég. Szélvihar csavar ki fákat. Vagy sosem fog esni. Aszály sújtja az Alföldet. Elszáradunk. Minden felég.

Kicsit azért sajnálom a meteorológusokat. Sokat szidjuk őket. Bár a tévedéseiket szerencsére hamar megbocsátjuk, elfelejtjük, mert jön a következő. Ami lehet, hogy pozitívabb hiba, például a beígért jégeső helyett mégis csendes eső öntözi a kertet, vagy a hidegbetörés helyett mégis szépen kisüt a nap. Ilyen is van.

Személy szerint én már nyugodtabban kezelem ezt a kérdést. Elfogadom, hogy nálunk négy évszak van. Még ha mostanában kicsit össze is folynak. Gyerekkoromból kicsit másképp emlékszem rájuk. Anyukám mindig azt mondta: "mindenféle időt meg kell élni".

Szóval miért is haragudjak az időjárásra? Teljesen ártatlan. Nincs neki saját akarata. Nem a szélvihar dönti el, hogy majd jól odacsap annak a háztetőnek és lekapja az összes cserepet róla. Nem a Nap akarja a fehér bőrünket piros pecsenyére égetni...

Én leginkább az őszt szeretem. A lágyabb, már nem égető napsütést. A könnyű, friss szellőket. Néha még a reggeli ködöt is (ha nem kell közlekedni sehová).

Olykor kimondottan szeretek a csendesebb esőben sétálni. De nem énekelek közben, mint a régi filmben.

Esténként azért mindig megnézem a tévében az előrejelzést. A szakemberek kedvesen, képekkel, térképpel szemléltetik, mire számíthatunk. Aztán vagy bejön, vagy nem. A lényeg úgyis az, hogy nekünk kell alkalmazkodnunk az időjáráshoz, ha már ő nem tud hozzánk. Az meg már rajtunk múlik, hogy egy kis esőt kibírunk-e mérgelődés nélkül vagy sem.