Nem élvezem az anyaságot! (beszélgetés)
DE nem tudom, mit kellene tennem.
Mit?
köszönöm, h írtatok, míg odavoltam.
Persze igaztala dolgokat is írtatok.
Pl. mindenkivel bajom van... Hát szerintem inkább az igaz, h emberekre olykor sokat ráhagyok. Pl. szóba került a megalázó helyzetek, sokszor észre sem veszem. Ez nem dicsőség, csak mondom.
Szerintem inkább bajom a felesleges önvád.
Ebben a fórumban magammal van bajom. Semmiképp nem a gyerekeimmel.
Csernusnál voltam egyszer.Régen. Akkor azt mondta, hogy az a bajom, h nem úgy élek, ahogy szeretnék, nem azt teszem, amit valójában szeretnék.
Erre felbuzdulva, mert hát Csernusnak ki ne hinne, otthagytam a munkahelyem, és elmentem külföldre élni. Minden ott fordult igazán rosszra. Azóta más ember vagyok, de nem jó értelemben. Szóval nem tudni, jó ötlet volt e. Persze lehet, h Csernus tanácsa nélkül is rosszabb idők jöttek volna, de ennyire szerintem nem. Mindenesetre jobb idők nem jöttek.
Akkoriban csak fél mondatban, az volt a bajom, h a családom nagyon férjhez akart adni engem, kínoztak, zsaroltak, lenéztek, szóval szenvedtem miatta, közben pasit találni sem volt annyira könnyű,és mellette akkoriban doktoráltam. Szóval lényeg, h ezt még megfejeltem egy hirtelen döntéssel, külfölddel. Azzal befürödtem, családom még inkább ellenem fordult, belekényszerítettek egy méltatlan kapcsolatba. Aki olyan volt, mint a férjem ,nem szólt hozzám, nem szeretett.. Szóval abból hajamnál fogva rángattam ki magam, ésigenis ledoktoráltam még azévben. Utána kicsit jobb lett az életem, az önbecsülésem. De akkor már nagyon vágytam családr. Pedig még akkor is kellett pár évet várnom. Nagyon akartam gyerekeket.
Mindegy is. Szóval én sokkal jobban vádolom magam, mint itt bárki.
Ja és írtál az egyedülálló anyákról. Hidd el, te is épp olyannak látszol.
Nem attól boldog vagy boldogtalan valaki, hogy egyedülálló vagy sem.
Mindkettőnek lehet nagyon jó és nagyon rossz is.
És abban igazad van, hogy minden anyának van olyan időszaka, hogy legszívesebben kiszaladna a világból. De ezen változtat néhány egyedül töltött óra, amikor csak magunkkal és azzal foglalkozhatunk, amivel szeretnénk.
Rettentően hasonlítasz az anyámra. És hülyeség ezt belemagyarázni neked, hogy esetleg a látott minta miatt vagy ilyen. Én pl megrémülök attól, hogy esetleg bármiben is hasonlítok hozzá.
Szerintem a 2 gyereknek nem vele kellene maradnia.
Az senkinek sem lenne jó!
Írta, hogy már a gyerekek előtt is mindig gondja volt a melóhelyen a lustasága miatt....
Milyen életük lenne a gyerekeknek mellette?
Channa szavaiban van valami. Nem feltétlenül betegség ez,még csak nem is depresszió. Szimpla lustaság és nem akarás az egész. Talán a gyerekkor is benne van,ezt csak ő tudja. A szakember azonban talán tudna segíteni túllendülni rajta.
Az,hogy megállná-e egyedül a helyét,csakis rajta áll. Persze a környezet is számít,de nincs olyan,hogy semerre ne tudjon mozdulni. Csak nehéz. Nehéz változni,nehéz egyedül maradni a 2 gyerekkel,nehéz újra munkába állni és még sorolhatnám. De akinek gyermeke van,az nem sajnálhatja magát ennyire,és nem törődhet bele bármibe.
Persze, hogy ragaszkodik hozzá, hiszen ő tartja el. Lusta, ezt ő maga írta magáról, így kell valaki, aki etesse, fizesse a lakhatását, stb.
Az ilyen embert, mint amilyen a fórumindító, ki kellene tenni és csináljon, amit akar. Kicsinál egy csomó embert a lustaságával és az embertelen viselkedésével. Nem hinném, hogy beteg lenne....
Egyedül nem tudom, megállná-e a helyét?
Munkahely, lakás, gyerekek, stb.
Nem csak az anya-gyermek kapcsolat. A gyermek személyisége 6 éves koráig kialakul. Ezen még nagyon keveset 9 éves koráig lehet formálni,de ott 100%-osan lezárul a dolog. Aztán nem feltétlenül akkor jön majd ki rajta ez az egész. Majd mikor eléri a kamaszkort,akkor foghatja majd a fejét mindenki.....
Egyébként én így átolvasva azt látom,hogy bár a férje iránt elég erős gyűlöletet érez,mégis ragaszkodik hozzá. Pontosan ezért nem fogja tudni megoldani ezt az egészet egyedül. Ha vele marad,valószínű tönkremegy az egész család úgy,ahogy van,elhagyni meg nem tudja,mert görcsösen ragaszkodik hozzá (na most,hogy ez szeretet-féle vagy másból adódik,azt már csak ő tudná megmondani)
Szia!
A kapcsolatod mióta van zátonyra futva?
Mert nyilván az sem oké.Gondolom szeretted ha ő a párod és van két gyermeked töle.Illetve mikor az első gyermeked megszületett is volt már az érzés,hogy nem tudod elviselni?Érezted egyáltalán az anyai ösztönt valaha?Szerintem nincs azzal baj,ha egy nő kijelenti nem akar gyermeket hisz tudja,nem való annak.Nem lehetsz ostoba ha orvosira készültél.Tehát gondold át a legelejétől az egészet,lehet ha új kapcsolatokat építenél jobb volna (férj terén is)
Én nem tudom a magánéleted,de a férjed szerintem nagyban közrejátszhatott ennek az állapotnak a kialakulásában.
És kell a szakember vagy magadat rázd meg agyilag.
A férjet nem hallgattuk meg.
Ami biztos, hogy az anya-gyerek kapcsolat milyensége lezárul 6 éves kor körül.
Azon már nem fog tudni változtatni senki.
Se elrontani, mert kőkeményen szilárd marad, ha úgy alakult addig, se javítani rajta.
... értem. Igen, mindenképp elszomorító. De az is, hogy a társa nem áll mellette és a gyerekek érdekében sem képes segíteni őt abban, hogy magára találhasson!
Az ilyen férfi nem szereti a gyerekeit sem. Itt nincs kommunikáció, nincs szeretet, túlélésért harcol mindenki. A gyerek meg elvész valahol... és a suliban majd ott lesz a problémás kategóriában, viselkedészavarral, lelkileg sérülten, holott lehetne "normális" is. Ez a dühító az ilyen történetben.
Azt, hogy valaki érez, tapasztal valamit gyermekkorában, kamaszkorában pláne, mikor kritikussá válik a szülők felé, és eldönti magában, hogy EZ AZ, amit én nem fogok csinálni, EZ AZ, amit máshogy fogok csinálni.
Ha kirívóan rosszak a tapasztalatai, akkor különösen él a dolog.
Szóval nekem nem kerek a történet, de legfőképp elszomorító.
Megkülönböztetendő az időleges düh, valamilyen rövidebb ideig tartó, vagy rövidebb ideig intenzív probléma, és más egy tartós állapot.
Nagyon más.
Nem tudom, honnan veszed a gúnyolódást, komolyan veszem a problémádat.
Hogy mi?
"De sajnos attól még igaz, h igyekszem kivonni magam a saját életemből.
Menekülök a gyerekeim szeme elől, akik 2 és 4 évesek.
Nem jó velük. Nem jó az egész családdal. Ha már 1 otthon van közülük, nem jó.
Nem szeretek velük egy asztalnál enni, nem szeretek az autóban beszélgetni velük. Sorolhatnám."
Ezek annyira súlyos szavak, és annyira súlyos dolgok állnak mögötte, hogy nem kell sok idő, és kihat a világon mindenre. Ennél jóval kevesebbért is tettek már szülőt felelőssé.
Nem tudom a szakzsargont, de ez a súlyos lelki elhanyagolás megvalósulásának lépései.
Amennyiben betegségből, időleges problémából adódik, és jelzed, segítséget kérsz, akkor ennyi, de ha nem változik, mondjuk pár héten belül, akkor már ha jól gondolom, a bűncselekmény irányába mutat, bár nyilván nehezebben megfogható, mint a testi elhanyagolás.
Úgy egyébként meg szívszorító..