Nem élvezem az anyaságot! (beszélgetős fórum)
Szerintem olvasd el a válaszokat egyenként még egyszer. Nagyon sok mindent leírtunk, hogy mit tartunk gáznak, és minimális volt az a reakció, hogy úgy ahogy vagy, hülye vagy.
A legkevésbé sem erről szólt a fórum. A szakemberrel kapcsolatban is leírtuk többen is, hogy hogyan működik, de privátban is szívesen válaszolok, mert átmentem már ezen, olyan helyzetben, amikor az ágyból nem tudtam kimászni, annyira szarul voltam a depressziótól, és gyűlöltem magam és a világot, és pontosan a gyerekeim miatt mentem el, hogy ők nehogy sérüljenek, és most itt vagyok, jól vagyok és jórészt a helyén tudom kezelni a dolgokat. Leírom szívesen részletesen, ha érdekel, hogyan zajlik egy ilyen, hogy lásd nem a levegőbe beszélek.
Azt hiszem, az elsô terhesség-szülés sem lehetett zavartalan; amit még ki sem hevertél, a kicsi után jött a pici és ebbôl se másztál ki.
erre rakódik le minden más, amit már nem tudtok kezelni.
Ezt írtam pontosan. Nem vagy jobbhoz szokva, ezért nem veszed észre, mennyire megalázó helyzetben vagy. Sajnálom, hogy már édesanyád is így viselkedett veled, így még érthetőbb a dolog és a választásod is. De PONTOSAN ezért tartom fontosnak a szakembert. Mert még előtted az élet, és Te megváltoztathatod az irányt.
Egy normális férj a párja mellett áll, beszélget vele, szereti, öleli, bátorítja, emeli, nem a béka segge alá nyomja a szavaival, tetteivel.
Ezt max te gondolod így, neki te vagy ANYA.
Hidd el, hogy te is a világ legjobb anyukája vagy, csak valamiért valahol megrekedtél, de ki lehet jönni belőle!
Mindannyian elmondtuk, hogy mit lehet tenni.
Ha nem A, akkor B; vagy C vagy... és így tovább.
Csak tegyél valamit, ne pedig tétlenül nyöszörögj.
Tudod: az árvíz, a csónak meg az Isten megsegít.
Miért? Akkor nem a barátaid?
Senki nincs a környezetedben, akire számíthatnál? Akivel beszélhetnél az érzéseidről anélkül, hogy elítélne?
Most mennem kell.
Meg fogom játszani magam a fiam előtt. Mert épp tök lelkes, hogy megyünk programra. Jó szar neki, h én vagyok az anyja.
Szerintem egyedül a gondolataiddal sokkal jobban beleéled magad, mintha egy szakember eligazítana, hogy miken is kéne gondolkodnod.
Mai világban már nem fognak lehülyézni, de nem is kell senki orrára kötni. Amíg a gyerekek nincsenek otthon délelőtt, addig tudsz terápiára járni.
Őszintén szeretnék neked segíteni valahogy.
Ez nem nagy baj, egyszerűen sok neked ami van, de ezen lehet változtatni. Értsd meg azt, hogy te magad vagy a saját kiutadban. Muszáj mozdulnod valamerre!
Ne feltételezz elôre!
Igen, fordultam - bár késôn - szakemberhez.
De! Nem adtam fel, bár nagyon szenvedtem - évekig.
A gyermekemet viszont imádtam!
Én sem vagyok jobbhoz szokva. Senkitől!
ES ha már önsajnálat, anyám azt mondta egyszer, annyira párkapcsolatra alkalmatlan vagyok, hogy álljak ki az utcasarokra!!!!! Pusztán azért, mert épp egy pasi otthagyott, akit két hete ismertem.
Es mindeközben a doktorimra készültem.
Nem, nem vagyok jobbhoz szokva.
Sajnálom :((
Nem tudom, egy rossz kapcsolat felér-e egy gyászmunkával, biztosan, ha úgy nézzük, hogy mindenkinek a maga baja a legnagyobb.
De a nagyobb gyerek már 4 éves!
És még mindig azt kérdezi, mit tehetne, hogy jobb legyen a kapcsolata a férjével!
Aztán majd jön a fejlesztő, a speciális osztály, a többit már nem is sorolom.
Komolyan mondom, ha tudnám hol laksz odamennék és kézen fognálak, hogy megmozdulj. :-)
Engem dühít ez a tehetetlenség és nem tudom megérteni, hogy ez neked miért jó, pláne ha azt mondod, hogy nem is jó.
Barátaid sincsenek?
Te reálisan látsz- Te mit mondasz, mit tegyek?
Te is lezárod annyival, menjek szakembrhez, hátha mégjobban szétbarmol, hátha mégjobbn beleélem magam a nagy bajomba?
Az, hogy ordít veled, ha normálisan szólsz hozzá, meg azt mondja, hogy beleszólsz, ha normálisan teszel megjegyzést, Te nem érzed annak? Az baj.
Vannak nők, akik nem érzik, hogy megalázzák őket, nem veszik észre, mert nincsenek jobbhoz szokva.
Nem, én nem csesztetlek. Csak nem értem, hogy ha te magad tudod, hogy valami nem kerek veled és ez kihat a mindennapjaidra és az egész családodra, akkor miért nem teszel semmit?
Egy év alatt már a nehezén bőven túl lennél!
Itt is írta mindenki, hogy keress fel szakembert, de ezt már régebben is javasolták. Miért nem teszed ezt?
Mert itt az sincs rendben.
Egyáltalán semmi nincs a helyén.
Mint két, egymásra vicsorgó kutya.
Két ember, aki elbeszél egymás mellett,
akik tulajdonképpen gyûlölik egymást.
Pontosan ezt írtam én is... kell egy mankó amivel az ember járni tanul, ha ennyire megsérült - itt mondjuk a lelke, mindegy mitől. Az elkezd gyógyulni, és újra megtanulja reálisan látni a dolgokat. De idő, és mihamarabb annál jobb...
Az anyukám akkor halt meg, amikor 7 hónapos terhes voltam a nagylányommal... amikor megszületett, nem tudtam érezni a boldogságot, egyszerűen csak néztem azt a parányi gyereket, és nem éreztem olyat amilyet kellene, nem alakult ki azonnal, olyan mélyre nyomott akkor a gyász, de sem gyászolni sem örülni nem tudtam... persze, nem anyumnak szültem, nagyon vártam, terveztem őt, de sajnos így alakult... akkor nem kértem segítséget, később azonban szükség lett rá, de sajnos, korábban kellett volna, megúsztunk volna egy sor későbbi kapcsolati problémát!
Tudom, és koszi, h észrevetted. Ezért nem is írok más néven. Mert ugye ezért is szoktak csesztetni, h már megint ez a hulye.
Ez az, h ugyanaz van, én tudom.
De nem tudom, mit tegyek.