Negyven pluszosan szerelem és/vagy gyerek? (beszélgetős fórum)

Ezt nagyon jól leírta Espresso77... (kivéve ugye azt a részt, hogy hátha majd becsúszik)

Elég nehéz lehet. 1-2 év alatt még annyi minden történhet. Tényleg még most el kellene neki mondani, hogy mi bánt, mi nyomaszt. Mondd el neki, hogy te igenis szeretnél gyereket, és ha ő nem, akkor a kapcsolatnak lehet így már hosszútávon nincs értelme. Akkor ahogy a tudtára adod, hogy neked ez fontos és vágysz rá, hagyj neki egy kis időt, és ha te is fontos vagy neki, lehet legalább átgondolja, megfontolja és esetleg meggondolja magát. Ha pedig nem, akkor lehet tényleg jobb lépni.

A gyerekvállaláshoz már annyira ugyan nem, de amúgy pedig még fiatal vagy... és párt még találhatsz később is, ahhoz talán sosincs késő.

Szerintem abban a korban vagy, hogy minél előbb jön a baba annál jobb. Nem hiszem, hogy jó választás ez a férfi, mert ha később mégis szeretne gyereket, az már neked lehet, hogy késő. Márpedig biztos, hogy te szeretnél, mert az aki nem szeretne annak teljesen más az elképzelése. De, erről igazán beszélni sem tudsz vele, mert most adta fel a függetlenségét, ráadásul elég korai lenne neki így egy alig ismert nőtől gyereket vallani. Szerintem, ha nagyon erőltetnéd azt hogy akár csak beszéljétek róla, már akkor is kihatralna a kapcsolatból.

Persze, úgy lenne a jó, ha lenne a gyereknek apja is, de gondolj bele mennyi válás van. Sajnos a gyerekkel a megvaltozik minden otthon, és sok esetben a párok elhidegülnek egymástól. Honnan tudod, hogy ez a férfi mennyire válna jó apjava a gyereknek és neked pedig jó férjeddé?

Azt hiszem láttam itt olyan furomot is ahol pont ezt a sperma donoros témát járták körül! Én azért a helyedben benéznék oda is!

Vagy még egy opció...

megtartod a pasit, de megmondod neki, oké barátom, ha nem akarsz gyereket, attól nekem lesz, elmegyek egyedül lombikozni. Én elfogadom hogy neked vagy már kettő, te meg fogadd el ezt. Lényegében nincs különbség, csak annyi, hogy az övéi már megszülettek, a tied meg eztán fog. Nyelje le. A pasival élvezd és vedd ki belőle ami jó, a többit meg intézd másképp. De lefogadom hogy ez nem fog tetszeni neki és arrébb áll. De akkor meg pláne ne bánkódj az ilyenen. Ennyi év után megérdemelsz normális pasit, ne fecséreld az idődet olyanokra, akikkel nem egy felé visz az utatok. És lehet neked se hiányzik másnak a két gyereke, neked a tiéddel kell foglalkozni.

Szia.

Ez a kapcsolat még kezdetleges, de te már tudod hogy ő nem akar gyereket. Én nem erőltetném a helyedben. Lehet hagyni hogy sodródj, aztán mi lesz ha ez se jön össze, és elment megint 1 vagy 2 éved, ott találod magadat újfent egyedül, gyerek nélkül. Már most is el vagyunk késve (én is 42 vagyok), és nem keresek már párt, én egyedül próbálkozom inszeminációk, lombik.

Nekem a gyerek fontosabb. Egy pasit még 45 évesen is találhatok, de gyerekem nem lesz, és nagyjából az utolsó 1-2 évemet futom, te úgyszintén. Ha benneragadsz ebben a kapcsolatban és elfogadod megintcsak azt amit a másik akar, hogy megfelelj, akkor megint csak magadat csapod be és megint miért mondasz le arról amit te szeretnél?

Sosem értettem azokat a pasikat akik elmennek randizni olyan nővel, akinek még nincs gyereke. Miért nem válogat azok között akinek van?

Azért mert valaki 42 éves, és nincs gyereke, az nem azt jelenti hogy nem is akar. Ha ez az első alkalommal kiderül, márpedig illik hogy kiderüljön, mert nem vagyunk már 20 évesek, se ovisok, akkor arrébb kell állni. Megint beleállni ennyi év után egy olyan kapcsolatba, ami téged egyáltalán nem szolgál és te elfogadod a másikat gyerekestől meg minden, de hogy te mit akarsz, azt a másik magasról lesz...ja, az milyen már? Azt csináld és arra menj amire vágysz.

Én ugyanilyen cipőben vagyok mint te, mondjuk én csak 3 éve vagyok szingli, rövid próbálkozások voltak ezidő alatt, de semmi komoly. És én nem várok már senkire, most az van végre amit én akarok és addig megyek amíg nem lesz gyerekem. Innentől az van, hogy ha akar akkor ebbe bekapcsolódhat egy férfi, de ezt tudnia kell rólam, és dönthet hogy vagy csinál ő gyereket, vagy donorral lesz gyerekem. Nem érdekel már más mit akar, semmi másról nem szólt az elmúlt 10 évem, csak arról hogy a pasik mit akarnak. Éveket voltam benne hosszú kapcsolatokba, és mindegyik csak azt várta hogy én legyek toleráns, én fogadjak el mindenkitől mindent, de hogy az én biológiai órámmal mi lesz, azt senkit nem érdekelt.

Szerintem hagyd a fenébe ezt a pasit, és vágj bele egyedül, ha valóban vágysz gyerekre. Menet közben pedig még akárhogy alakulhatnak a dolgaid. Jöhet a nagy Ő is. Fiatalabban között keresgélj és tagadj le a társkeresőn a korodból 3-4 évet. Ha meglátják a 40-es számot, akárhogy nézhetsz ki, leradíroznak a térképről. Ha van hozzá gyomrod, randizz és szexelj, és hátha becsúszik. Nekem azt mondta a dokim, vegyek egy üveg whiskyt, az olcsóbb mint a lombik.... és vigyek haza valakit.... Egyelőre ehhez nem volt még affinitásom, de most már játszik ez is.

Sziasztok! Új vagyok ezen az oldalon, egy engem nagyon bántó kérdésre keresném a válaszokat. Szeretném, ha engem nem ismerő emberek elmondanák a véleményüket objektívan, elfogultság nélkül. Elnézésteteket kérem, ha hosszú lesz a nyitó posztom.

42 éves leszek hamarosan. Pár éve volt egy nagyműtétem, sajnos egy orvosi figyelmetlenségből kifolyólag kivették a petevezetékeimet, csak mesterséges megtermékenyítéssel lehet babám. Az akkori párom emiatt csúnyán faképnél hagyott, és gyorsan lett egy gyerekük az új párjával. Ez bennem olyan mély nyomokat hagyott, hogy 6,5 évig nem találtam azt a férfit, akiben bízhatok (társkeresőkön ismerkedtem eközben, de sajnos rettenetes alakokba botlottam, ez elvette mindig a reményt tőlem, hogy valaha is boldog leszek.)

Fiatalos nő vagyok (32-nél többnek nem látszom állítólag), önálló egzisztenciával, az elmúlt 6,5 év alatt azon voltam, hogy nem csak fizikálisan építkezzek (egyedülálló nőként belefogtam egy házépítésbe, ami nagy büszkeséggel tölt el), hanem lelkileg is. Szép lassan megtaláltam önmagam, megláttam a szépet az egyedüllétben is, sőt egyfajta tanulóút volt, sikeresen lezártam a múltamat.

Mivel régebben rettegtem a magánytól, mondhatni, társfüggő voltam, mostanra sikerült ezt leküzdenem. Pár hete egy barátnős beszélgetésnél felmerült a gyerekkérdés, a barátnők kérdezték, miért nem vállalom be egyedül, elzárkóztam a kérdéstől, mondván egy gyereknek családban a helye. Megmondom őszintén félelem is van bennem, hiszen a közvetlen családban és ismerősök körében is rengeteg sérült, beteg gyerkőc született mostanában, ez is egyfajta negatív hatást gyakorolt rám.

Pár hónapja meseszerűen betoppant az életembe A lovag, egy rendkívül kedves, rendes férfi. 43 éves, lassan egy éve elvált, van egy 11 éves fia és egy nevelt fia, aki idősebb már. Társkereső oldalon írt rám, hamar megkedveltük egymást, kölcsönösen éreztük az elejétől, hogy ez egy nagyon jó érzés, ami velünk történik. Nekem az oldalon az volt megjelölve, hogy még nem tudom, szeretnék-e gyereket, hiszen voltak kétségeim efelől, és neki is épp ez volt kint az oldalán, hamar kiderült, hogy ő amiatt jelölte ezt meg, hogy nem nagyon akar már gyereket, főleg egy nehéz válás után, 43 éves fejjel.

Előttem volt egy nagyon fiatal barátnője pár hétig, akit amiatt engedett el, mert még tudta, hogy a lány gyereket szeretne, ő meg már nem nagyon. Mivel nagyon a kapcsolatunk elején vagyunk, emiatt nem nagyon beszéltünk erről, de valamelyik nap felmerült a kérdés bennem, ő elzárkózott a dologtól. Kértem, hogy ne vesse ezt el, hagyja meg nekem az esélyt, azt mondta, most még ne feszegessük már ezt az egészet. Én megértem őt is, hiszen a fia már most olyan korban van, hogy nagyon keresi az apja társaságát, a válása nehéz volt, nem könnyű így helytállnia mind anyagilag mind emberileg.

Viszont amióta ismerem, azóta egyre jobban érzem, hogy szeretnék tőle gyereket. Tudom, hogy nincs időm, sőt lehet, már túl késő, de a jelenléte beindította bennem a vágyat, ami az utóbbi években nem nagyon volt bennem, vagy csak elnyomtam magamban. Mostanában ez kattog bennem, és ennek hála sikerül a legkisebb problémából is elefántot csinálni. Egyre többször vagyok szomorú, ezt ő is látja rajtam, nem tudom titkolni, hogy nem vagyok boldog, de a konkrét okát nem nagyon tudja még. Csak azt látja, hogy valami nem oké.

Végre megtaláltam azt, aki nagyon szeret és én is szeretem, de nekem már minden nap egy hatalmas piros felkiáltójel. Élveznem kellene azt, hogy tényleg egy gondoskodó férfi van mellettem, de épp ezek a dolgok váltják ki belőlem napról-napra az anyai ösztönöket. Nem tudom, hogy nélküle is ez lenne-e, nem tudom, hogy most mit kellene tennem.

Elhagyni, és keresni egy olyat, aki szeretne még gyereket? Lehet, sosem találok már ilyet, lehet, más nem is váltaná ki belőlem ezt.

Elhagyni, és mesterséges megtermékenyítést választani? Lehet, sosem lehet babám, lehet, egyedül újra visszatérnék ahhoz, hogy nem vállalnám.

Vele maradni, és sodródni, élvezni az életet, és majdcsak lesz valmi?

Előhozakodni vele többször? (Ezt nem érzem jó megoldásnak...)

Köszönöm, ha tudtok velem együtt gondolkodni, segítő szándékkal.