Műfenyő vs igazi (beszélgetés)
Van olyan is..
Feketét is láttam, de az nem tetszik...
Azelőtt én sem tudtam elképzelni, hogy műfenyőnk legyen, csak a magas árak miatt vettünk inkább műfenyőt..S nem bántam meg..
Először szégyelltem, hogy az van, merthogy tán csórónak tartanak, de most már büszkén írok róla, főleg, hogy most már nagyobbat vettünk..
Már összeállítottam, ez milyen, s olyan szééép...:DD (persze aztán szétszedtem, majd csak karikor rakom megint össze)
Még ami tán tetszenek, hogy cserépedénybe ültetni fenyőfát, s karácsonykor azt bent feldíszíteni, amúgy pedig kirakni a teraszra...
Ha nem kis lakásban laknánk erkély nélkül, akkor lehet, még ez jó ötlet lenne, de így hová raknánk?
Kivágott fát meg már sajnálom..
Utána ott fekszenek az út mellett..:(
Egyik ismerősöméknél 2 éve megcsodáltam a karácsonyfájukat...Nagy volt, dús volt, szuperul feldíszítve..Mondtam is, milyen szép..Cirka 2 órája ott voltunk, mikor szóba jött, hogy ez műfenyő..MICSODA? Eszembe sem jutott volna, pedig nekünk is évek óta az van..Annyira élethű volt..S használt piacon vették tök olcsón...
Olyasmi lehetett, mint a tieteké..;DDDD
Vannak silányabb műfenyők, meg vannak élethűek...
Valszeg te csak silányat láttál eddig...
Mert szépek a műfenyők feldíszítve...
A hangulathoz pedig nem kell igazi fenyő..;)
Nekünk műfenyőnk van, mégpedig olyan, mit csak akkor nem hiszel igazinak, hogy kb. 5cm-ről nézel meg. Évek óta ez van, jó nagy beruházás volt, de azóta mindenki azzal jön, hogy hol vettem ilyen szabályos fát?
Két és fél méter magas, egy méter átmérőjű, hatalmas, szabályos, álomszép!
Szerintem össze sem lehet hasonlítani a rendes fenyővel.Barátnőméknek évek óta az van,hát én inkább akkor semmit nem díszítenék,de műt azt nem.
Nincs hangulata,illata,sem varázsa.Egyszerűen mű.
Már évek óta műfenyőnk van..Eddig kicsi volt, most októberben rendeltünk neten nagyot.
Elégedett vagyok vele..
Dúsat kell venni, s akkor meg sem látszik, hogy műfenyő...Sőt, formásabb, mint az igazi fenyő...;D
Sajna az igazi fenyőknek horror áruk van..
Műfenyővel sokat spórolunk....
Az igaz, hogy nincs illata, de mi igazi fenyőágakból készítünk asztali díszeket, s úgy már megvan az illat is...
8. éve van műfenyőnk.
Olyan, mint újkorában.
Igaz, nem volt olcsó, de hibátlan darab.
Nekünk 8 éve van műfenyőnk. Ez a mostani a második. Egész évben dobozban van, kutya baja nem lesz, olyan mint újkorában. Kb. 10 ezerért vettem. Akkor döntettem mellette, amikor a gyönyörű élő fenyőt megvettük, és ugye egyszer eljött a kidobás ideje és kukába kellett tenni... Nagyon sajnáltam szegény fát :(
Nagyon szép a műfenyő is, nem is látszik, hogy műanyag s a lelkiismeretem is tiszta marad.
szia
Nekünk már 7 éve van 1 műfenyőnk, úgy 170 magas és szerintem feldíszítve igen hangulatos.
Igaz nincs az a fenyő illata de azt lehet pótolni egy szép adventi koszorúval az asztalon:)
Nekünk még szerintem ennyit ki fog bírni
azt hiszem a tecóból vettük még annó 5 vagy 7 ezerért
Meg szeretném kérdezni,van-e köztetek olyan,akinek már több éve műfenyője van karácsonykor:Mennyire strapabírók?Kb.hány évet bírnak ki?Vissza adják azt a hangulatot,mint az igazi?Hol a legolcsóbb?
Eddig nekünk általában föld labdás volt,amit kiültettünk ünnepek után,de rájöttünk,hogy hosszabb távon jobban megérné a műfenyő.
Válaszaitokat köszönöm!
További ajánlott fórumok:
- Megint egy karácsonyi téma: Műfenyő vagy igazi? Miért vágunk ki ennyi fát? Megéri?
- Mit szóltok a fehér műfenyőhöz?
- Környezet tudatos választás a műfenyő?
- Miért jobb a műfenyő, mint az élő?
- Úgy gondoltam hogy műfenyőt veszek, nagyon szépek vannak,...
- Szerintetek lehet műfenyőn bekapcsolt égősort használni?Nem fog bajt okozni?