Mitől lesz egy 4-5 éves gyerek gonosz? (tudásbázis kérdés)

Nem, nem félrebeszélés. És nem válaszoltál a kérdésemre.

Hagyjuk.. megint ellépek, mert veled a vita tök felesleges. Kb olyan lett a topik, mint amikor a hívők vitáznak az ateistákkal :D Falra borsó.

Megint félrebeszélsz. Miért kértél bocsánatot szülőktől, ha nem is volt hiba?

A saját ijedségedet vezetted le, vagy a gyereket nevelted a pofonnal?

Ha őszinte vagy magadhoz, akkor lassan érteni fogod, hogy miket írok.

na jó, eszek...több értelme van

További szépet.

Csúnya dolog ilyet kívánni, tudom, nem is teszem. CSak a példa kedvéért. A gyereked vagy kiesik a kocsiból, halálra zúzza magát (te pont nem figyelsz egy pillanatra), vagy jön egy idegen, aki megmenti, de ijedségében leken neki egy pofont.

Te inkább az első vagy a másik verziót választanád? (jelen esetben nincs harmadik opció)

Valóban hagyjuk, mert a legtöbb ember, aki jónak tarja, full süket lesz az érvekre. Ő továbbra is ütni akar, ha jogosnak érzi. Persze őt nem üthetik meg, de ő egy gyereket igen. Kettős mérce és következetlenség. Ennyi.

Érthető, hiszen a frusztráltságunk levezetésére ez is jó módszer. És egyszerűbb, mint a valóban hatékony nevelési módszerek.

Tehát holt süket vagy arra, amiket itt olvastál.

Újra megtennéd ugyanabba a helyzetbe?

"Én is anno valami olyasmit írtam, hogy igen lekertem a gyereknek egyet és nem tehetetlenségemben, hanem mert megijjedtem"

Tehát hiba volt? Vagy ha megijedsz, akkor saját frusztrációd miatt oké a pofon? Hol van itt az ok-okozat? És a nevelés?

Csaba vagy érted amit írok, vagy itt hagyjuk abba...de mind a ketten

Te ebben hiszel, én abban, te ezt tapasztaltad, én azt...van értelme? nincs, mert csak egymást marjuk, feleslegesen...de van egy ötletem

Nem kértem bocsánatot a gyerektől, csak a szüleitől...és lehetséges, hogy itt hibáztam

Ne csak azt olvasd, ami igazat ad a tetteidre. Azt is, ami elmondja, hogy mit kellene utána tenni.

Bocsánatot kértél a gyerektől? Hogy ijedségedben megütötted?

Még mindig azt mondom, hogy nem vagyunk egyformák és nincs jogom beleszólni más ember nevelési "szokásaiba"...a pofonról is azt mondom, ok-okozat és nem rendszerességen alapuló...a nevelés mellett gyermekvédelmis is vagyok...sajnos...inkább mentem volna favágónak

Én is anno valami olyasmit írtam, hogy igen lekertem a gyereknek egyet és nem tehetetlenségemben, hanem mert megijjedtem

Egyébként utána bocsánatot kértéla gyerektől, hogy hülye voltál? Mert Verkedy ezt írja, hogy szerinte így oké?

Vagy ez gondolom elmaradt. Hiszen a gyerek csak egy gyerek. Örüljön, hogy nem kapott nagyobbat.

"Vekerdy Tamás pszichológus szerint nehéz meghúzni a határt, hol végződik a "néha rácsapok a fenekére" és hol kezdődik a bántalmazás. Az előbbit ő nem is tartja tragikusnak, különösen akkor nem, ha például egy "hülye voltam, te is az voltál, bocsánat" fordulattal helyére kerülnek a dolgok. - Persze, ha a bocsánatkérés rutinná válik, akkor ez sem működik - teszi hozzá. Azt mondja, hogy minél nagyobb a gyerek, annál ártalmasabb lehet a pofon, mert az idősebbek sértőbbnek, kibírhatatlanabbnak érzik.

"

"Amikor megverjük a gyereket, nem gondolunk arra, hogy ő képtelen védekezni. Mi vagyunk az erősebbek, és nincs esélye velünk szemben. A kisgyerek még nem adja vissza a pofont, de a kamasz gyerek már visszaüthet. S akkor már késő!

Legtöbbször stressz helyzetben csapunk oda: olyasmi történt, hogy azonnal közbe kell avatkoznunk, és ilyenkor a kéz mindig kéznél van. Sok esetben nem beszélgetünk el a gyerekkel a történtekről, nem mutatjuk meg neki a helyes utat. Kiabálunk rá, ha rosszul viselkedik, de azt nem vesszük észre, amikor jó. A jó viselkedést nem díjazzuk, a gyereket szinte alig dicsérjük, a rosszaságot viszont szigorúan büntetjük!

A büntetés akkor hatásos, ha követi a tettet - s ez a jutalomra is érvényes. Sok szülő a gyerek reggeli "produkcióját" este torolja meg, mikor az már egyáltalán nem "aktuális". Nincs egységes szabály, mit hogyan és mivel büntessünk. Minden gyerek egyedi és megismételhetetlen, így ami hatásos az egyiknél, nem biztos, hogy eredményes lesz a másiknál. Ésszel és szívvel kell büntetni, semmiképpen sem indulatból. Hatásos büntetés lehet például a gyerek eltiltása kedvenc játékától, hobbijától. De mindig mérlegelni kell, vajon a büntetéssel célt érünk-e, és egyáltalán kivitelezhető? A szülők gyakran panaszkodnak: nem tudom, mit csináljak ezzel a gyerekkel. Már hetek óta szobafogságban van, nem nézheti a TV-t sem, de viselkedése mit sem változott. Ilyenkor megkérdőjelezhető a büntetés javító-nevelő jellege, és más módszert kell keresni. De semmiképpen sem indulatból, elhamarkodottan. Az üres fenyegetőzés, vég nélküli lamentálás, a betarthatatlan büntetések komolytalanná teszik az egész nevelési helyzetet. "

""Vessünk véget a gyerekek testi fenyítésének!" - így szól az Európa Tanács felhívása, amelyhez nemrégiben Magyarország is csatlakozott. A hosszú távú cél, hogy ne csak a súlyos bántalmazások szűnjenek meg - már egy "egyszerű pofont" se tekintsen senki nevelési eszköznek.

A testi-lelki bántalmazás minden formája, vagyis már egy pofon is sérti a gyerekeknek a magyar gyermekvédelmi torvényben megfogalmazott jogait, és régen bebizonyosodott, hogy nem is hatékony nevelési eszköz. Sajnos gyors változásra mégsem számíthatunk. Egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint a magyar felnőttek 70 százaléka gondolja úgy, hogy egy pofon néha elfogadható. Svédországban egy hasonló törvény 1979-es elfogadása után 30 év kellett ahhoz, hogy megváltozzon a közvélemény. A törvény. bevezetésekor a svédek 65 százaléka azt mondta, hogy kell a testi fenyítés, mint nevelési eszköz. Az azóta eltelt években a felnőtt fiatalok között egyre kevesebb az öngyilkos és a depressziós beteg, és a svéd lakosságnak ma már csak tíz százaléka helyesli a testi fenyítést mint nevelési módszert.

Amikor erről a témáról beszélünk, bizonyára minden felnőttnek eszébe jut egy-egy pofon, amelyet még gyerekkorában kapott, és arra is jól emlékszik, miért kapta. Ez is azt bizonyítja, hogy a veréssel járó szégyen és fájdalom hosszú-hosszú évekig bennünk él.

Pedig nem ez a büntetés célja! A szakirodalom szerint a hatékony büntetésnek három célt kell követnie. Először: kárpótolni kell az áldozatot - ha például a gyerek kitöri az ablakot, akkor zsebpénzéből járuljon hozzá a javíttatáshoz. Másodszor: el kell érni, hogy a bűnös többé ne vétkezzen: a gyermeknek tehát meg kell értenie, mi a helyes és mi nem. Végezetül pedig le kell mosni a gyerekről a vétket. A büntetéssel sose a gyereket ítéljük el, hanem a helytelen viselkedését. Ne mondjuk azt, hogy "Ma rossz voltál". Ehelyett mondjuk azt: "Nem volt helyes, hogy a szobában labdáztál, máskor menj ki az udvarra!" A szülő és a pedagógus legtöbbször, sajnos, a gyereket bélyegzi meg. Pedig ha állandóan azt szajkózzuk, hogy rossz vagy, rossz vagy, akkor a gyerek idővel így gondolkodik: ha egyszer rossz vagyok, akkor nyugodt szívvel csinálhatom azt, amihez éppen kedvem van. "

igazad van, jobban figyelek.

köszönöm mégegyszer.

Vagy az ütéssel való neveléssel hagyjál fel. Előbb dolgozd fel a benned lévő feszültségek gyökerét, utána te sem fogod jó módszernek tartani.

Ja és próbálj meg őszinte lenni és nem összevissza beszélni, hogy te sosem, ja de tényleg, de csak azért és különben is megköszönték. Hagyjuk már. Legyél egyenes, ne az alkalom alakítsa, hogy mit mondasz.

"A verés egy elavult nevelési módszer...

Mivel immár 2o11-et írunk, magától értetődő a válasz: természetesen „nem verni”, hiszen a modern gyermekpszichológia szerint a testi fenyítés rendkívül káros, és elavult módszer.

Nincs olyan gyermekpszichológus, aki ne emelne hangot a gyermek verése ellen – hiszen mélyen belevésődik a kicsik tudatalattijába a negatív, megalázó élmény, és nagyon káros következményei lehetnek.

Felmérések szerint azok a gyerekek, akik rendszeresen részesülnek „atyai pofonban” jóval agresszívebbek társainál, ők is hasonló, tettleges eszközhöz folyamodnak konfliktusok esetén – ha ők is szülők lesznek egyszer, gyakrabban „öröklik” ezt a káros nevelési módszert –

A depresszió, a szorongás, később a szexuális deformitás is gyakrabban előfordult a gyakran bántott gyerekek között. Ezért megengedhetetlen a gyerekkortól felnőttéválásig kitenni ennek a gyerekeket.

Kihangsúlyozom, írásomban nem a bűncselekménynek számító gyermekbántalmazásra tesszük a hangsúlyt – hiszen ez sarkított, és gyászos eset –

hanem a jószándékú, és szeretettel adott atyai pofonok ellen emelek szót. Ugyanis hiába vannak tele a könyves standok jobbnál jobb nevelési szakirodalommal, hiába jelennek meg újságcikkek a verés káros hatásairól – az a tapasztalat, hogy igazából ez még nem tudatosult igazán a szülőkben. Sok a tudatlan, tájékozatlan, régimódi gondolkodást valló szülő.

Ugyan a rettenetes spártai szigort szinte senki sem állítja példaképnek, a Makarenkói fekete nevelés is a múlté, mégis számos szülő gondolkodik úgy, hogy a jó nevelés alapfeltétele az indokolt náspágolás.

Itt meg kell különböztetni, hogy „verés” és verés” sem egyforma: meg lehet különböztetni az egyszerű suhintást, a szelíd tockost, a nagyobb, nyitott tenyérrel elkövetett pofont, és az igazi, megalázó verést, amit gyakran eszközzel, fakanállal, vagy egyéb eszközzel történik.

Káros hatásai nem egyformák – minél gyakrabban, és minél drasztikusabban kap ki a gyerek, annál mélyebben vésődik be a tudatalattiba, és annál negatívabbak a következmények. Igazából alig van szülő, aki életében nem követett volna el néhány nevelési hibát, és az is előfordul, hogy az olyan szülő keze is eljárhat, aki egyébként mélyen elítéli a testi fenyítés ezen formáját.

Bizony, vannak könnyen, és nehezen kezelhető gyerekek, a szülőknek is megvannak a maguk problémái, és ők sem egyformák: vannak temperamentumos, hirtelen természetű anyák, és apák, akik nehezen viselik el, ha a gyerek helytelenül viselkedik. Előfordulhat, hogy egy fárasztó nap után a gyerek felesleges, és idegborzoló hisztije következményeként elcsattan a füles - melyet a szülő mély lelkiismeret furdalása követ, gyakori, hogy a szülő elsírja magát, és gyűlöli magát, hogy hagyta elszabadulni az indulatait.

Az efféle eset szinte minden családban előfordul, ilyenkor a legbölcsebb dolog bocsánatot kérni a gyerektől: „ne haragudj, hogy megütöttelek, a maminak sem szabad verekedni!” Ha a szeretet van túlsúlyban, ha a gyereket egyébként következetesen, és odafigyeléssel nevelik, az efféle „baleseteket” jól tűrik a gyerekek, és emiatt felesleges az önostorozás – hiszen mi is emberből vagyunk.

A gyerek is érzi, hogy a szülő sem gondolta komolyan – nem arról van szó, hogy nem szereti őt, csak ideges volt. A legfontosabb, hogy sokat beszélgessünk gyerekeinkkel, és ha csemeténk helytelenül viselkedik, a szóbeli ráhatással, magyarázattal, súlyosabb esetben édesség, vagy TV megvonással, és társaival nagyobb nevelő hatást érünk el, mint az ideges odacsapkodással."

Itt is sok szülő megköszönné.

Akkor minek játszod itt a vádaskodunk szövegedet?

Ahogy mondtam, igazolni fogod tudni, hogy helyes volt. Pedig csak a saját ijedségedet vezetted le rajta, amit az okos szülők viselkedése miatt kaptál. ?Minden felnőtt megveregette egymás vállát, a gyerek meg kapott egy idegentől egy pofont.

Gratulálok nevelő Úr!

ember, a gyerek a kocsiból majdnem kiesett és a szülei leszarták...te miröl beszélsz???

nem felejtek, csak vártam az okos példát...nem egy dologról beszélünk mág mindig

Hozzáteszem a szülő megköszönte...mi is történt akkor?

"Az összefüggés nemcsak az országhatárokon belül, hanem nemzetközi szinten is érvényes. Harminckét ország idevágó adatainak összesítése ugyanis azt jelzi, hogy azokban az országokban teljesítenek rosszabbul a gyerekek az IQ-vizsgálatok során, ahol társadalmilag elfogadottabb a rendszeres testi fenyítés. Ezen belül is különösen azokban az esetekben születnek gyenge eredmények, amikor a gyerek elcsépelése serdülőkorban sem marad abba.

A kutatók négy évtizedre visszamenőleg elemezték a gyerekveréssel kapcsolatban világszerte megjelent adatokat, és ezek ismeretében eléggé meggyőzőnek tartják a verés és az IQ-eredmények közötti kapcsolatot. Ezt elsősorban azzal magyarázzák, hogy a gyakori – hetente legalább háromszori – verés állandó stresszhelyzetbe kényszeríti a gyereket, ami kedvezőtlenül befolyásolja szellemi fejlődését.

Jó hír ugyanakkor, hogy világszerte egyre inkább visszaszorul a veréssel nevelés „népszerűsége”, ami remélhetőleg az IQ-értékek javulásában is megmutatkozik a jövőben. A világméretű trend leginkább abban a 24 országban észlelhető, ahol mostanra törvénybe iktatták a gyerekek testi fenyítésének tilalmát, de hasonló – bár kisebb mértékű – javulásnak lehetünk szemtanúi azokban az államokban is, ahol még nem születtek meg az idevágó szabályok. Különösen ott lehetnek eredményesek a jog eszközei, ahol ezek a közvélemény felvilágosításával és a szülőknek nyújtott nevelési tanácsadással is párosulnak, a kategorikus tiltás ugyanis önmagában nem sokat ér."