Miért járok mindig ugyanúgy a kapcsolataimban, miért taszítom a férfiakat egy pont után, amikor addig vonzottam őket, és semmi baj sem törté (beszélgetős fórum)

Szerintem adjál magadnak időt, hogy lelazuljon benned ez az érzés. Fogadd el, amit most ad az élet és bízzál benne, hogy nem véletlen.

Ha x idő múlva nincs változás, akkor ki lehet próbálni olyan módszereket, amik másoknak már segítettek. Családállítás, kineziológia stb.

Én most azt érzem, hogy a türelmet kellene megtanulni. Harmóniában. És megtalálni az életcélt, ami életed végéig motivál, akár lesz társad, akár nem.

Ez így rendben van. Olyat keresek, aki szereti azt, amilyen vagyok.

Na de ha senki sem szeret, akkor lehet, hogy nem szerethető az, aki vagyok?

Ez igaz.Egyébként olvastam valahol...talán a Hallgass a szívedre.c.könyvben hogy amíg görcsösen próbálunk valamit elérni addig nem fog menni,mert nem abba fektetünk energiát hogy elérjük,hanem abba hogy miért nem sikerül.

De ha lázára vesszük,és teszünk érte,persze,az is fontos,akkor bármit el lehet érni.

Na akkor nézzük ennek a logikáját.

Ha nem szeret téged valaki, akkor miért akarnál vele lenni? Akkor sok boldogságot nem fog neked adni, mivel ha nem szeret, miért tenné.

Ha szereted magad, akkor olyan társat akarsz, aki szereti, amilyen vagy.

Abban az emberben érdemes csak gondolkodni.

Ezt akkor bekajolom, ha azt mondod, hogy boldog vagy :O))

Ha meg boldog vagy, akkor pedig csak várd meg, hogy megérkezzen, akinek kell. Addig is boldog vagy és nincs gond.

Nem rég szakítottam a párommal...illetve nem volt hosszú kapcsolat,de szomorú voltam miatta...lehet ki fogsz nevetni,de miután elmondtam neki hogy ki akarok lépni ebből a kapcsolatból és letettük a telefont,szomorú voltam,sétáltam a szobában,odaálltam a tükör elé,és ennyit mondtam magamnak:Mindegy,de legalább annak örülök,hogy én ilyen vagyok amilyen vagyok...és az vagyok aki vagyok,és ennek örülök...

Utána tök sokat gondolkoztam ezen,mert olyan spontánul jött elő belőlem,hogy meglepődtem saját magamon...de nem érzem gáznak.

szerintem rengeteget számít hogy szeressük saját magunkat,és ne attól legyünk boldogok hogy valaki van mellettünk.Még ha nehéz is...hisz az ember vágyik a szeretetre...de én úgy gondolom,hogy amíg saját magamtól nem vagyok boldog,addig mástól sem lehetek...csak időlegesen...:O))

A másik meg az,hogy ha nem szeretem magam,akkor ezt fogom sugározni...így más sem fog szeretni...

Nem vagyok társfüggő. Jól el vagyok nélküle. De hiányzik. Elvagyok én egyedül esténként, egészen addig, amíg egy fiúbarátommal nem dumálunk egy jót és nevetgélünk egy esti beszélgetés során. Akkor döbbenek rá, hogy ez sokkal jobb, mint egyedül lenni a csendes, üres lakásban. Ilyenkor bizony úgy érzem, jó lenen, ha ez mindig így lenne.

Nem azt érzem, hogy rossz egyedül, hanem azt, jobb lenne kettesben:)

Értitek a különbséget?

Jó egyedül, de még jobb kettesben!

Ezt senki nem mondta.

Én például azt mondtam, hogy a boldogság nem függ egy társ jelenlététől.

Ha igen, azt úgy hívják, hogy társfüggőség.

Persze, hogy a társ ad olyanokat, amik kellemesek és jók, de ha ettől függ valaki, akkor az már kiszolgáltatottságot fog eredményezni és kőkemény kompromisszumok kialakulásának lehetőségét, ami szintén nem szerencsés.

Az ember akkor áhítozik annyira egy társ szükségességére, ha nincs életcélja. Nem látja a saját életének az értelmét.

Ismerek nagyon egészséges embereket, akik egyedül élnek és nincsenek pszichés zavaraik.

Ne a félelem vezessen a társhoz, hogy mi lesz, ha nem lesz. Ez nem segíteni fogja a dolgot.

De én egy szóval sem mondtam, hogy egyedül boldogtalan vagyok. Néha hiányzik egy társ. De ettől még nem fogok depis lenni, ha nincs!

Ha egy ember huzamosabb ideig nem éli meg a szeretet megnyilvánulásait, legyen az egy ölelés, egy simogatás vagy csak néhány kedves szó, akkor pszichés zavarok lépnek fel..

Tehát a lelki egyensúlyhoz ez is kell..

Ez egy érzés, amit nem részletesen kell indokolni, hanem rávágni, amit az ember érez.

Ha elégedett vagyok az életemmel, akkor azt mondom:

IGEN

Ha már át kell gondolni, akkor nem.

Ahogy meglesz az elégedettséged, akkor elégedett embert fogsz te is kapni.

Ha ez függ attól, hogy lesz-e párod, akkor ezzel a kígyó a farkába harap. :O)

Az emberek szeretik, ha valaki tudja, hogy mit szeretne, akár nő, akár férfi és szeretik, ha azt látják, hogy évezi az életét.

Ha ehhez neki ez vagy az kell és anélkül nem érzi magát kereknek, akkor az már kevésbé vonzó, mivel ezzel úgy érzik, hogy egy terhet vesznek a nyakukba és nem egy boldog emberhez csatlakoznak.

Ha reálisan nézem, akkor igen. Az adott körülményekhez képest a lehető legtöbbet hoztam ki belőle amit lehetett. Anyagilag, hivatásilag, barátaimat illetően nincs okom panaszra. Ott vagyok, amire vágytam. Élem és élvezem az életem. Ezzel mind elégedett vagyok.

Az egyetlen pont, amiben elégedetlenségre van okom, az a magánéletem. Nem találtam társat. Őszintén szólva ez is változó, mert sokszor megfogalmazódik bennem, hogy inkább élek egyedül, semmint megalázó kapcsolatban.

És élvezem azt, amit egyébként párkapcsolatban nem tehetek meg.

Tehát a kérdésre a válasz: alapjában véve igen!

"nem bírom, ha egy pasi folyamatosan nyávog és sajnáltatja magát, utálom, ha tehetetlen és állandó önbizalom hiányban szenved, aki ráadásul folyamatosan elégedetlen! "

Akkor nézzük ezt.

Te elégedett vagy az életeddel?

Akkor az első részből válaszd ki azokat, ami téged zavar és csak azt írd le. (ami csak mások szerint probléma, azt ne).

A második részben pedig ugye az volt a kérdés, hogy mi az, amit szeretnél egy pasiban és benned nincs meg. Erre azt írtad le, amit nem szeretsz egy pasiban és benned mégis meg van :O))))

Fordítsd meg. :O)

Mi az, amit nem szeretek magamban? Sokszor rajta kapom az egomat, amikor megnyilvánul. Sajnos még él, bennem van:) Semmiképp sem vagyok egoistább a többi embernél, de nekem még ez is sok.

Továbbá: Sok mindenhez nincs meg bennem az alázat, passzív rezisztens vagyok:)Lázadok minden ellen, amit rám akarnak erőltetni, ebből kifolyólag öntörvényű vagyok:)Mondjuk ez engem legkevésbé sem zavar, inkább másokat:)De tudom, hogy hiba.

Kevésbé él bennem a szociális együttérzés. Mivel egyedül oldom meg a gondjaimat és csak magamra számíthatok, ezért úgy gondolom, ha nekem sikerül, másnak is. Jelszavam: mindenki saját életének kovásza:)

Mivel -mondhatni- egyedül kell megállnom az életben, keményebb vagyok és maximalista, amivel nincs gond, ha magamról van szó, de a gond az, hogy másokkal szemben is ilyen vagyok, tudattalanul. Ha viszont tudatosan nézek rá a dolgokra, akkor ezt felismerve korrigálok. De ez nem mindig sikerül.

Mi az, ami fontos egy férfiban számomra? Életre való legyen! nem bírom, ha egy pasi folyamatosan nyávog és sajnáltatja magát, utálom, ha tehetetlen és állandó önbizalom hiányban szenved, aki ráadásul folyamatosan elégedetlen!

Viszont én életrevalónak tartom magam. Akkor most mi van?

Mi az, amit nem szeretsz magadban?

Mi az, ami fontos egy férfiben a számodra és ebből mi az, ami nincs meg benned esetleg?

Ez természetes, hogy a férfiak először ösztönösen erre mennek. Ha jól érzik magukat egy nővel, akkor utána tovább is mennek.

Ez alól kivétel az első látásra szerelem, ami van, amikor az első sex után elmúlhat bármelyik félben.

Nem érdemes a természet ellen küzdeni. Ha valaki bízik a személyiségének vonzóságában, akkor nem fél attól, hogy csak arra kell.

Ez olyan, mint amikor egy pasi úgy véli, hogy a nők csak a pénzre mennek.

A legtöbb pasit első sorban a vonzalom irányítja a nő felé, a legtöbb nő számára pedig fontos, hogy pasiban érezzék, hogy képes a biztonságot biztosítani egy nő számára.

Nem küzdeni érdemes ez ellen, vagy ezt utálni, hanem elfogadni.

Ha valaki csak arra megy, akkor még nem nőtt fel, és ha valakinek csak ilyen tipusok jönnek szembe, akkor annak az okát kell megkeresni. Mi hiányzik belőlem, mi az, amiben még én sem vagyok felnőve.

Hmm...

Még mindig jobb, mint akit még arra se...

Pontosan erről írtam valamelyik topicban. Hogy az emberek a külsőségek alapján ítélkeznek és még arra sem veszik a fáradtságot, hogy megismerjék a másik embert. Nekem ez nagy gondot okoz a párkeresésben.

Engem is beskatulyáznak, és ugyanaz a bajom, hogy csak arra kellenék..

Pedig nem is rakok ki semmit..

Még ha sima farmerben, polóban vagyok, még szakadtan is csak arra akarnak rávenni..

Ez elég szomorú..így mindig egyedül maradok..