Miért járok mindig ugyanúgy a kapcsolataimban, miért taszítom a férfiakat egy pont után, amikor addig vonzottam őket, és semmi baj sem törté (beszélgetős fórum)
:)
jó későn:)
Hogy vagytok?
azaz vagy:)
(Talán) tanulságképpen elmondom az én történetemet... azaz inkább a páromét.
Hosszú időn keresztül élt egy szeretői viszonyban, ahol kezdetben nagyon sok érzelmet adott és kapott, majd a vége felé ez kezdett egy oldalúvá válni, ezért nagy nehézségek árán szakított a pasival.
Utána másfél évig egyedül volt. Nem önszántából. Próbálkozott, társaságba járt, igyekezett olyan programokra elmenni, ahol hasonló korú egyedülálló férfiakkal találkozhat, de egyszerűen semmi nem jött össze neki.
Ahogy lejjebb egy nagyon okos hozzászóló írja, azt kell először elfogadni, hogy az ember egyedül van. Görcsösen próbált találni valakit, ezzel viszont csak azt érte el, hogy elijesztette a férfiakat.
Aztán egyszer csak, hirtelen beütöttem én. 3 éve vagyunk kollégák. Kedveltük egymást, de semmi több. Nekem komoly kapcsolatom volt és mégis. Szinte egyik pillanatról a másikra egymásba szerettünk és azóta is nagyon jól megvagyunk... najó, elég jól :)
Na ez az, ettől félek...
8 évig nem bírnám, tuti pszichiátria lenne belőle...
jó akkor ha hiszek magamban jönni fog :)
Próbáld meg néha helyettem :)
nem olyan könnyű..
pedig ha tudnád mennyi mindenre vagyok képes...
mégsem jön olyan könnyen...
Teszek érte, de valahogy nem ér ide :)
Én jó helyen vagyok csak a másik felem van rossz helyen :D
:)
én 8
nyugi jön ha jönnie kell :)
Én úgy érzem, hogy nem erőltetem...
Egyszerűen csak jó lenne, ha lenne.
Két éve élek egyedül, szerintem ennyi idő alatt csak lehet már egy ilyen érzésem, hogy jó lenne esténként beszélgetni valakivel...és nem csak beszélgetni:)
Az élet mindig azzal "manipulálja" az embert, amivel tudja, ami igazán fontos a számára, ha valamit akar, hogy megtanuljunk.
Ha valakinek nagyon fontos lenne egy gyerek, akkor sokszor észre lehet venni, hogy nem akar neki sehogysem összejönni, miközbnen kívülről általában lehet látni, hogy miben kellene még emberileg változnia. Na ilyenkor addig nincs gyerek, ameddig az a változás nem történik meg.
Castellinánál azt érzem, hogy maga a probléma az, ami a tanulni való. Azaz az, hogy most fogadja el, hogy egyedül van. Ne akarjon ennyire valakit. Mert különben benne lesz egy kis görcsös akarás a dologban és ezt megérzik az emberek és ha például egy pasinak megtetszik Cast és megérzi, hogy ő már nagyon szeretne társat, akkor nem azt fogja érezni, hogy ő milyen érdekes a számára, hanem, hogy Castnak már nagyon szüksége lenne valakire.
Tehát személytelenné válik a dolog.
Ezért ilyenkor lazítani kell és elfogadni, hogy jön, amikor jönnie kell. Lehet, hogy másfél év múlva, lehet, hogy 2.
Be kell rendezkedni a singli életmódra, hogy ez teljesen boldoggá tegyen minket és megtalálni azt az életcélt, amihez nem a társ az alapfeltétel.
Ha ez sikerül és elégedettek vagyunk vele, na olyankor jön a társ. Amikor már nem alapszükséglet a számunkra.
Arra gondolsz, hogy miért nem ismerkedem?
menjek emberek közé?
Épp ez a vicces, hogy sose ülök otthon. Arról vagyok híres, hogy mindig megyek, emberek közé és bulizni stb
Már anekdotákat gyártanak a barátaim abból, hogy épp merre járhatok...
És ismerkedem... a barátnőm is kiakadt rajta, hogy mennyi embert ismerek , mert mindig másokkal megyek szórakozni...
Ne erre varrjatok gombot!
És mégsincs senkim...
Kösz, ez aranyos...:O
én, mint árucikk... most gondolkodhatom az áron :)
Boldog vagyok magamban, semmi bajom magammal...
Sőt, egyedül magamban vagyok igazán boldog, a boldogtalanság mindig a párkapcsolattal kezdődik:))
Sziasztok! :O))
Jóéjt!
megyek alvadni
jó éjt
mindig a jóra emlékszünk
és ez így is van jól
kár már a megtörtént dolgokon keseregni
csodálom az optimizmusodat
sok sikert
További ajánlott fórumok:
- Milyen tapasztalatok vannak a Clostilbegyt nevű tablettával kapcsolatban?
- Kérdések és válaszok a 90 napossal kapcsolatban
- ÉGVILÁG... minden, ami csillagászattal kapcsolatos
- Időjárassal kapcsolatos szavak
- Honlap működésével kapcsolatos információk
- Azok akik kapcsolatban/házasságban élő férfiakat szednek el, miért olyan biztosak benne hogy mellettük örökre kitart a férfi?