Mese közösen... (felnőtteknek) (fórumjáték)

Lassan végigmérte az enyhén zaklatott Alexet és megfordult, hogy a hálóból kihozza a telefonját, mikor eszébe jutott, az már egy új, arról Alex tud ugyan, de ha most belép, kiadja magát, hogy egyedül van.

Kiment az előszobába, a másik kabátja zsebéből kihúzta a régi telefont és odanyújtotta a sértett férfinak.

Miután nagyon vékonyan volt öltözve, beszaladt a fürdőbe és gyors mosdás után, a reggeli tusolást elhagyta, mert félt a következményektől, inkább macskamosdást végzett, majd átöltözött az itthoni kényelmes ruhájába.

Amikor kilépett a férfi már befejezte a telefonálást és lassan lopakodott a hálószoba bezárt ajtaja felé, mikor meglátta Elizát, felé fordult, mint aki éppen hozzá igyekezett.

- Csinálhatnál egy kis reggelit, egész éjszaka a kórházban vártam, mert az orvos barátom csak reggel jött. - morrant a lányra Alex.

- Na és a családod? Velük mi van? Csoda, hogy nem jöttek érted - vágott vissza Liza.

- Jött volna a feleségem és a gyerekek is, de nem hagytam. Veled akartam tisztázni a dolgokat. - vágta a fotelbe magát a fáradt férfi.

- Velem? Ugyan mit? Ezen nincs mit tisztázni, a családot választottad, a békét és a nyugalmat, a gyerekeket, nos ezt eddig megértettem. De Te is értsd meg, nekem is szükségem van egy saját életre, ahol nem arról szól minden percem, hogy Rád várok,mikor tudsz beesni egy lopott órára.

- Mi van kislány? Eddig ez is megfelelt, most mi a bajod? El voltál ájulva, valahányszor megérkeztem és a karjaimban vettelek, akkor jó volt, most mi történt?

-Igen, azt hittem én is, hogy ennyi elég, de már tudom, többet akarok és pont Te nyitottad fel a szemem, a mostani választásoddal, valahogy már nem akarok egyedül várni többet, én is családot és gyerekeket, boldogságot szeretnék, ahol egy férj hozzám siet haza és én vagyok neki a fontos.-nézett a férfira kissé fájdalmasan a lány.

- Ugyan már kisszivem, hol találsz Te olyan férfit, akinek legalább egy barátnője ne lenne a felesége mellett, modern időket élünk - nevetett fel kissé gúnyosan Alex, de látszott az arcán a meglepetés.

Ekkor a vonalas telefon megszólalt és hosszasan csengett. Liza kilépett és felvette.

Amikor meghallotta, kivel beszél, akkorát sóhajtott és elmosolyodott, teljesen elfelejtette, hogy ki ül itt nála, csak Zalán dörmögős, kedves hangját figyelte.

Nem vette észre, sőt nem is volt tudatában, hogy az arca a beszélgetés alatt mennyire megváltozott, csak amikor válaszolt és közben a szoba felől kilépő férfi arcát látta, kapott észbe, de már nem is bánta.

- Rendben, tizenegyre ott leszek, majd még beszélünk, most éppen vendégem van, ha nem baj, visszahívom. - mosolygott végig Lizbeth.

Amikor letette, Alex már ott állt előtte, teljesen az arca az orrához ért és szinte vicsorogta.

- Kivel találkozol Te 11-kor és minek és hol és már ennyire vagytok és ki az a ficsúr aki az ágyadban van közben? Szóval én csak ennyit érek Neked, leváltottál, mint egy darab fehérneműt szokás? Nyisd ki az ajtót azonnal, látni akarom a másikat!! Utána elmeséled mi folyik itt és mióta.-

azzal a lány karját megmarkolta és a háló felé vonszolta.

Liza kéjes érzéssel nyitott ajtót, ahol látszott, egy emberen kivül más nem aludt az ágyban.

Odafordult a férfihez és nagyon csendesen csak ennyit mondott.

- Tűnj el az életemből örökre. Aki nem tud megbízni bennem, az nem is való nekem társnak, soha. Még csak szeretőnek sem. A mai nap volt az utolsó, hogy eljöttél ide, legközelebb csak baráti társaság tagjaként, vagy még úgysem.

Egyébként nem tartozok Neked beszámolással, ott a családod törődj velük, nekem is lesz társam, olyan, akinek nem kell más, csak én. Nem minden férfinek kell szerető, ahogy mondod. Most pedig menj el. Ne mondjam mégegyszer.-

azzal elfordult és a konyhába igyekezett, hogy erőt merítsen egy kis gyümölcs formájában, no meg a reggeli kávéja is elmaradt még, de sietnie kell, hiszem féltizenegy, Zalán 11-re várja a rendelőben.

Így félálomban még először a telefonját kapta fel, azt hitte azon keresik, ám amikor maga elé emelte, csak nézte, hogy már mióta mereng itt az ágyban és tolulnak fel a régi és új emlékei, miközben rájött, hogy az ajtón csengetnek.

Felkapta a köntösét és papucsba bújva sietett az ajtóhoz, ahol már vicsorogva ült a régi kutyája, a kicsi vinnyogva mellette.

Mire ez eljutott a tudatáig, ismét kinyitotta az ajtót és ott állt előtte Alex enyhén véresen és nagyon mérgesen.

A karjáról a ruha cafatokban lógott, begipszelt kezét előrenyújtotta és úgy tolta be Elizáth.

- Látod mit tettél? - nyújtotta felé a karját és közben fájdalmasan felszisszent.

A két, mozdulni nem óhajtó, de annál mérgesebben vicsorgó kutyát a lábával félretolta és beljebb ment a lakásban.

- Nézzem, ki miatt dobtál ki olyan gyorsan az este, azt hiszed hagyom magam egy senki miatt kirúgni? - dobta le a kabátját a hátáról és mérgesen rohant a hálószoba nyitott ajtaja felé.

Liza észbekapott, - majd én móresre tanítalak - gondolta, és hirtelen a szobaajtót bezárta.

- Kit féltesz ennyire ? Azt hiszed nem tudom meg ki az? Megvárom míg kijön, elvagyok én a nappaliban is, előbújik egyszer, az biztos.

Hozz egy inget nekem és segíts átöltözni, így nem mehetek haza. Add a telefonodat, hívatni akarok egy autómentőt, aki a kocsimat elszállítja a szervízbe. Na, mozdulj már, mit állsz ott, mint a sóbálvány! - szólt rá a lányra, aki döbbenten nézett arra a férfire akiért napokkal ezelőtt a Földről is lement volna.

Reggel óracsörgésre ébredt, de fáradtabban, mint ahogy lefeküdt.A párnája is csurom vizes volt a sok sírástól.

Hirtelen ijedten ült fel az ágyon, - dolgoznom kell menni ! - sikoltotta magában, majd az ablakra nézve, örömmel konstatálta, hogy a téli szabadságát tölti itthon, és még az ünnepek is előtte állnak.

Dühösen lenyomta a még mindig vergődő telefonját, hiszen minden egyes napon arra ébredt és a nyakáig felhúzta a takaróját, miközben ismét végiggondolta a pár nappal ezelőtt kezdődött eseményeket.

Ahogy Alex természetesen a családját választotta az ünnepekre, és azt is annak vette, hogy ő itt várja készen bármelyik pillanatban, ha be tudna ugrani egy kicsit.

Elgondolkoztatta, hogy vajon miért jött elő most benne ez a vágy hogy el szeretne szakadni végre a férfitól és önálló életet kezdene.

Azután a neszre lenézett és eszébe jutott az új kiskutya, aki olyan kurtán-furcsán került hozzá és aki miatt megismerhette azt a férfit, akitől egyetlen napon többet kapott, mint az eddigi összestől egyszerre.

És az a lángoló nézés, az a csodás ölelés, ahogy magához vonta, amikor elbúcsúztak és a csók!

Mindez olyan örömmel és boldogsággal töltötte el, hogy majdben elfelejtkezett a kutyákról és már éppen elhatározta, ezentúl csak boldog lesz, mikor csengettek az ajtaján.

Lassan telt az idő, mégis ahogy kinézett az ablakon, látta amint kel fel a nap.

Ez mintha erőt adott volna neki, felállt a földről,és elindult az ágya felé, hogy lefeküdjön.

A kutyák követték minden lépését, idáig ők melegítették kis testükkel a gazdit, vigyáztak rá továbbra is, most nem lettek a helyükre parancsolva.

Most szabadnak érezte magát, bár fájdalmas volt még a szabadság érzése, de álmában ott mosolygott Zalán kedves arca, és ez új reményekkel töltötte el.

Ahogy sírva az ajtónak dőlt, egyre inkább maga előtt látta Alex arcát és annak döbbent tekintetét, ahogy kidobta.

Egyszerre felzokogott és lecsúszott a földre, majdnem szemben a kutyákkal, akik csendben figyelték, még egy ugatás sem hangzott el.

Eliza sírása csendesedni kezdett, majd maga alá húzta a lábát és karjával átfogva a térdét, előrenézett.

Gondolatai csapongani kezdtek, azt sem tudta igazából, hogy melyik férfire gondoljon.

Arra, aki szívének eddig olyan kedves volt, akit szeretett, vagy arra akit ma ismert meg és akivel annyira jól érezte magát, és főleg nőnek, nem pedig szeretőnek.

(A lány eközben a régi, de inkább az új barátjára gondolt.)

- Őt ki kellett rúgnom! Tíz perce, negyedórája sem volt, hogy ez megtörtént, de nem tehettem mást. Éljen a családjával, legyen boldog, de nekem hagyjon békét! Vagy keressen magának valakit... Csak ne engem!

- Na, de a Lódoki! Hogy tud ennyire "úri" lenni? Ilyenek lennének a magyarok? Ilyen finom, elegáns, egyáltalán nem sértő, nem ki-ha-én-nem típusú, igazi "lovagok"?

- Ne iggggggyyyyyyá má, ennnnyit, kispajtás. Jóóóóóóó vagy? Na, kukucccccccskájjjjjjjááááá má ide! - nézett be az "éjszakai élet".

Alex megrázta a fejét:

- Teljesen hülye vagyok. Hívnál segítséget? Azt hiszem, a bal kezem eltörött. De k...ra fáj!

A következő kanyarban megcsúszott egy jégbordán, és egy lámpaoszlop fogta meg a kocsit.

A csattanásra odaszaladt egy az éjszakában dolgozó lengén öltözött lány.

És vele szemben itt van a drága Lódoktorom! Megtudtam róla, hogy egyedül él. Megtudtam róla, hogy jó a praxisa is. A pénze nem érdekel, én sem vagyok sitt-sóher. De tényleg nem érdekel a pénz. Csak az az elegáns, úri kézcsók...

... életemben nem volt még ilyenben részem.

- Lehet, hogy szerelmes vagyok?

Alexnek is könnyek szöktek a szemébe. Sértett volt férfiúi mivoltában.

-Miért nem értik meg a nők, hogy egyszerre többet is lehet szeretni, a fenébe is?

Mérgesen rántotta ki a kocsiajtaját, majd vágta be magaután. Felpörgette a motort, és fergeteges tempóban elindilt a havas úton.

Rávágta az ajtót, teljes dühéből. Közben megindultak a rég elfojtott könnyei.

- Istenem, mit csináltam? Azt a pasit kirúgtam (persze jogosan!), akivel különösebb gondjaim nem voltak. Igaz, felesége és gyermekei vannak. A büdös életben nem fog elválni tőlük. Ha mégis megtenné, ezért rúghatnám páros lábbal ÉN s...gbe!

A lány hirtelen magához tért:

- Takarodj innen! Azonnal! És vidd magaddal a dudvádat is! Tűnj el az életemből! Egyszer s mindenkorra! És, ha így nem érted, megmagyarázom: kiiiiiiii vaaaaaaaaaagy rúúúúúúúúúúúúúúgva! - sikította a könnyeivel küszködve.

- Ehhez a kárörömhöz nem adok neki esélyt, azért sem sírok! - ugrott az eszébe és kimondta a végsőt:

- Tűnj el, mert rendőrt hívok!

Lizbeth elsápadt.

- Az isten szerelmére, csak nem gondolod komolyan? Képes lennél a történtek után ide jönni?

A lány elkerekedett a szemmel nézett Alexre.

-Úristen Alex , halálra rémítesz! Mit keresel most itt? - A fiatalember elmosolyodott.

- Tudnod kell , hogy szeretlek, drágám. Egyre csak rád gondoltam.

Két csók közötti szünetben Lizbeth megsimogatta apró mozdulattal Zalán arcát és mire a másik észbekapott már be is surrant az ajtón.

Ahogy a biztonságos magányt megérezte, nekidőlt az ajtónak és pihegve gondolta végig a szép este összes történését.

A csodás vacsorát, a táncot és ahogy utána együtt beszélgetve töltötték el az időt a férfinál, akiből áramlott felé a szerelem.

Kicsit meg is lepődött az saját érzésén, hiszen azt gondolta, hogy ilyen röviddel Alex után, nem tud senkit szeretni egy ideig.

Ám most, ahogy ismét eszébe jutott a férfiből sugárzó tiszta, gyengéd érzés, és ahogy nagyon diszkréten próbálta a tudomására hozni mi gondol és mit szeretne, hát teljesen elfogta a vágy, hogy ennek a férfinek legyen a szerelme és ő is ilyen csodás érzésekkel legyen iránta.

Mire ezt végiggondolta és megnyugodott, levette a kabátját, és elindult a fürdőszoba irányába.

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő és a két kutya, akik eddig csendben nézték őt, ugatásba kezdett. A régi morgással is tetézte, amiről már régen tudta, hogy csak egy ember lehet, de most nem figyelt oda a jelzésekre, annyira Zalánra gondolt és hirtelen kinyitotta az ajtót.

Elsápadt. Egy hatalmas vörös rózsa csokor mögött Alex szeme látszódott, de nem valami boldogan, hanem vádlón.

Szinte betolta a lányt, és kérdezés nélkül belépett Ő is.

A búcsú is hasonlóan csendes volt.

Egy szerelmes csókkal fejezték be az estét, amikor a lakás ajtajáig kísérte Zalán.

Alig tudták el engedni egymást, de gondolataik már a holnapi nap körül forogtak, amikor újból találkozni fognak.

Felsegítette a kabátot, és féltőn átkarolva mentek az autóig.

Az út hosszúnak tűnt, mert szótlanul tették meg Elizabeth lakásáig. Az est varázsát nem szerették volna megtörni, és várták, hogy a másik szólaljon meg előbb.

A férfi kereste a lány forró ajkát, de ő lassan elhúzta a száját. A tükörhöz lépett.Lssan megigazította a haját. A férfi mögé állt, és belecsókolt a nyakába, átölelte lány karcsú derekát .

-Tncolni szeretnék veled újból- mondta a férfi rekedten. A férfi nem látott, nem hallott végsőkig felfokozta a vágy.

-Gyönyörű vagy Lizbeth drágaságom-suttogta Zalán.

-Most mennem kell - mondta a nő halkan.

Zalán átölelte az arcához ért az arca, és akkor érezte a lány legördülő sós könnyeit.

Az öleléstől a lány megrezzent,szólni sem tudott, de nem is akart. Megint a gondolatok kavarogtak a fejében, úgy gondolta még korai a közelebbi kapcsolat. Nem akarta most újból érezni, amit az elöző kapcsolata okozott neki. Tudta mi következne most, érezte már Zalánban felgyúlt a vágy gyengéden, de mégis birtoklóan, mintha már az övé lenne.....,

Ekkor megszólalt Elisabeth telefonja.

Alex kinyomozta az új telefonszámát, és az Ő száma jelet meg a kijelzőn.

Gyorsan kinyomta a telefont, de a varázs hirtelen elszállt.

A férfi hangosan felnevetett, majd felállt és egy csodálatosan szép üveges szekrényhez lépett, ami tele volt szebbnél-szebb poharakkal, mindenféle nagyságban. Kiemelt két pezsgős poharat, egy tálcát húzott elő hirtelen és a sarokban lévő nagyon régi és hatalmas földgömbhöz ment, aminek a tetejét megemelve, hirtelen fény és hideg áradt szét a szobába, és zene szólt, de a legfurcsább, hogy tele volt üvegekkel, amik enyhén bepárásodtak a felnyitás hatására.

Egy kis válogatás után kikerült egy apró pezsgő, szinte két személyes, majd ahogy visszacsukódott a tető, a zene elhallgatott és a fény is megszünt, a hideg viszont kellemesen lehűtötte a levegőt, így Elizabeth picit magához is tért.

Hirtelen felugrott a mély bőrfotelből, kezdett kitisztulni a feje, bár még mindig a férfi ténykedését nézte.

Ahogy Zalán megfordult és látta a zaklatott arcú nőt, szinte menekülő testtartásban és félelemmel az arcán, megijedt.

Ha most elengedi, talán vége mindennek, de ha most megfogja és megtartja, talán örökre is szólhat.

Kezében a tálcával és a pezsgővel, gyorsan az asztalhoz lépett, majd a lány után kapott, aki éppen indult kifelé. Megfogta finoman a karját és megfordította, ekkor látta a szemében a könnyeket.

Már nem érdekelte semmi, csak az, hogy megnyugtassa és végre szabadon szerethesse, nem pedig titokban.

Óvatosan magához húzta a vékony kis testet, és letörölte a fájdalmat az apró, szív alakú arcról.

Érintése hatására egy apró mosoly jelent meg a bánat helyén és szinte egyszerre, de valahogy nagyon lassan, mint valami lassított felvételen egyre közeledtek egymáshoz.

Amikor a férfi megérezte a nő mennyei illatát, és elborította az agyát a szerelem, egy nagyon apró csókot lehelt a nyakára, majd ahogy közelebb húzta, az ajka köré apró picike puszikat adott, ezzel felkészítve mindkettőjüket a várva várt eseményre és mivel a lány szája már remegni kezdett, befejezte amit elkezdett. Óvatosan és nagyon lassan ráhajolt arra két gyönyörű remegő ajakra, amitől máris gyorsabban vert a szíve, és összeolvadtak egy forró csókban.

Majd a kávé előjött. Senki nem emlékszik rá, hogyan. Egyszerűen csak ott volt.

- Az előbb csak gondoltunk rá, most meg itt illatozik! Ki volt ez a Nagyvarázsló? - tört ki a lányból az őszinte vágy.

- Tegeződhetnénk is, bár tudom, én vagyok a kisebb - mosolygott az ülve is fél fejjel magasabb doktorra.

Nagyon elszállt az idő. A a bárzongorista befejezte a zenét. Akkor vették észre csak ők ringatóznak a parketten. Zalán előhozakodott az ötlettel, igyanak meg nála egy kávét, hiszen egyikük sem álmos. Taxit rendeltek és elindultak Zalán otthona felé. Sokáig szerpentines úton haladtak, majd letértek egy mellékútra. Latyakos hó fröccsent kétfelé a sárhányó nyomán. Egy nagyobb kövön zökkent a kocsi és megállt.

-Itt vagyunk, megérkeztünk- mondta Zalán és udvariasan kisegítette a lányt a kocsiból. Modern villa előtt álltak, ahogy Elizabeth a sötétségben a körvanalaiból kivette.

Zalán a zsebébe nyúlt a kulcsot elővette, és kinyitotta a kaput.

Kavicsos úton haladtak a bejárathoz. Két lépcsőfokon kellett fellépniük.

-Parancsoljon befáradni- mondta a férfi. A világítás magától bekapcsolt amint átlépték a küszöböt. Modern hallba léptek be. Elizabethnek hirtelen riadtan kezdett verni a szíve. Zalán levette a kabátját, majd lesegítette a lányról is. Lizbeth valami furcsa révületben engedelmeskedett, pedig már nem akarta levenni a kabátját.

- Fáradjon be a szobába-intett Zalán az egyik szoba felé- bent jó meleg van. A lány megpillantotta a nagy díszes kandallót. Kellemes meleg járta át a testét.

-Nos tetszik itt nálam?- érdeklődött Zalán.

-Szép- mondta a lány. Perzsaszőnyegek borították a padlót, hatalmad bőr garnitúra volt középen öblös fotelekkel. A falat csodálatos képek díszítették.

-Foglaljon helyet, azonnal hozok egy forró kávét- mondta a férfi,és eltűnt.

Eltűnt minden, ami körbe vette őket, csak a finom, halk zene szót jutott el hozzájuk.

Megszűnt számukra létezni a világ, csak egymás szemébe merülve táncoltak, suhantak tovább.

A kávé alatt, amit amúgy jó magyarosan és nagyon erősen kaptak, már többször néztek össze, hol komolyan, hol mosolyogva, hol kérdőn.

Mire ezzel is végeztek, éppen egy szép szám szólalt meg a zenekartól. A lány odakapta a fejét, önkéntelenül. Ez volt a kedvenc száma, de még nem táncolt rá olyannal, akihez egy kicsit is vozonódott volna. Alexnek soha nem említette, mert félt, ha erre táncolnak, mindig eszébe jut és elfogja a sírás. Érezte, hogy annak a kapcsolatnak egyszer vége kell legyen. Azt viszont nem gondolta volna soha, hogy ő lesz a kezdeményező és nem a férfi.

Hirtelen visszatért a valóságba a gondolataiból, mert egy kéz emelte fel az övét és apró csókot lehelt rá, majd magához húzta.

-Felkérhetem? - hallatszott Zalán kellemes baritonja.

Lizbeth felnézett és látta a másik arcán a boldog mosolyt. Máris picit elhúzta a száját, látszódott rajta, hogy örül.

-Köszönöm, igen. - válaszolta, de már repült is a férfi erős karjába.

Ahogy kiértek a táncparkettre, már voltak kint páran, de amikor ők egymással szemben álltak és óvatosan megfogták a másikat, mintha minden eltűnt volna, csak ők ketten léteztek és a zene.

- Ó, ez nagy szerencse, kevés embernek adatik meg az, ami Lizbethnek. Még én is megkaptam az élettől ezt a lehetőséget. Ettől vagyok kicsit boldog - dőlt hátra a kényelmes székben Zalán.

- Csak kicsit? - nézett furcsán a lány. Magában viszont megjegyezte, - talán mégsincs senkije, különben nem mondta volna ezt - de nem szólt semmit, csak mosolygott. Amikor bekapta a finom sütemény utolsó kis morzsáját is, pihegve nézett szét.

Zalán végig figyelte a nő rezdüléseit, észrevette azt is, hogy mennyire megnyugodott az elszólására az arca. Erre ő is még joban kezdte érezni magát. Sok esetben nincs szükség kimondani dolgokat, elég egy kis utalás és ha a másikban is mocorog valami, talán összejön a páros.

Zalán a vacsora alatt a boldogság szárnyán repült. "elfogadta, elfogadta" - minduntalan ez járt az eszében. Sokat lehetünk együtt és talán......ekkor megtorpant a gondolatai szövevényes útján. Szabad ezt nékem, hogy már így gondolok rá, hiszen még, csak annyit mondott, hogy elfogadja az állást. Én meg már a jövőnket tervezem együtt, hiszen még semmit sem tudok róla, majd legyintett egyet, gondolatba, és visszatért a beszélgetésükhöz.

- Megkérdezhetem, hol dolgozik? - mondta a lánynak, mivel, még azt sem tudta, hogy mit csinál voltaképpen.

-Hát igen, ez igaz, mi sem igazán tudjuk, mert annyi sok szépség van az országunkban, nem beszélve a múzeumokról, tele magyar művészek alkotásaival, jó hát mással is. - válaszolta szinte egyszerre a két magyar.

Ezzel elfordultak és bánatosan elmentek a dolgukra.

-Nagyon finomakat fogunk kapni, nekem elhiheti, édesanyám magyar, onnan a nevem is, ez egy magyar név, még verset is írtak róla, nem is akárki, az egyik leghíresebb költőóriás. Na de nem ezért jöttünk ide.

-Ó meséljen csak, de megbeszélhetjük a munkát is, ha már ennyire szépen kért rá - válaszolta a lány.

-Ezek szerint elfogadja, tényleg? Jaj de jó, tudja mekkora terhet vett le a vállamról? - örömködött a férfi.

-Ne értsen félre, annak is örülök, hogy elfogadta, de főleg azért vagyok boldog, hogy ezentúl többet lehetünk együtt - nyúlt Elizabeth keze után az asztal fölött és óvatosan megsimogatta.

Sajnálatos módon ekkor érkezett meg az előétel.

Az viszont érdekes volt, hogy a lány mindezt szó nélkül hagyta és nem ellenkezett.

A vacsorát nagyon lassan fogyasztották el, többször megdícsérve a finom étkeket, majd amikor a süteményre került a sor, lazítotak a közben beállt csenden, beszélgetni kezdtek ismét.

Zalán és Lizbeth, szinte egyszerre bólintott, a főpincér elsietett a konyha irányába. Mire az italos kitöltötte a finom aranysárga bort és az első kortyon túlestek, már meg is jelent a séf, akit a jelenlévők halk tapssal üdvözöltek, lévén nagyon ismert, főleg a finom ételkombinációi miatt.

Gábor kíséretében odalépett a fiatalokhoz és ropogós fehér emeletes sapkáját picit előredőtve köszönt.

-Tiszteletem, nagyon örülök, hogy megengedik a vacsorájukat én állíthassam össze. Valami kifogás, esetleg nem szeretnek, vagy allergiásak valamire?

-Én még nem tudok semmiről - mosolyodott el a lány, majd a férfi felé fordult, aki szintén fejét rázta.

-Akkor én nem azokat az ételeket készítem el, amit minden külföldi ismer, a gulyást, vagy pörköltet, hanem hazánk híres szülötteinek, vagy szakácsainak fogásait ajánlanám.

-Nagyszerű, imádom a különlegességeket - csapta össze apró kezét a lány, látszott az arcán, hogy mennyire örül.

-Hideg előétellel kezdjük, híres festőnkről elnevezve :

*kocsonyázott tojás Munkácsy módra

-levesnek, hogy maradjunk stílusosak:

*erőleves tokajival

-természetesen fácánból és szamorodnival - bólintott Gábor.

-Igen, az pont jó lesz - nézett fel Zalán.

-Másodiknak gondoltam:

*Esterházy rostélyost,

Ő híres hercegi család egyik tagja - mivel sok zöldséggel készül, talán a mai szokásoknak éppen megfelel, ám az úrnak egy kis magyaros galuskát is hozhatok mellé - nézett az asztal férfitagjára.

-Utóételeink közül válasszon a hölgy, mit szeretne, palacsintát, rétest, valamilyen gombócot, esetleg lepényt, somlóit, vagy Rigó Jancsit.

-Ah, Rigó Jancsi? Az meg miféle étel? - nézett kíváncsian a séfre a megszólított.

-Abban az esetben, ha szereti a csokoládét sütemény és tejszínes formában, akkor ajánlanám. Liza apró, pici piros nyelve megjelent a felsorolás alatt és óvatosan végihúzta ajkain, szinte élvezettel hallgatta.

A három férfi nem tudta megállni és ki-ki vérmérsékletéhez híven elmosolyodott, vagy elnevette magát.

-Ki volt Ő, hogy még süteményt is elneveztek róla? - nézett a főpincérre.

-Egy híres cigányprímás volt, aki egy belga herceg feleségét szöktette meg és vette feleségül.

-Azt hiszem uraim, - nézett a két magyarra a lány,

annak a kicsi országának sok híressége lehet még, aki valamilyen étel nevében szerepel, akkor miért csak a gulyást és a csikót, meg a cigényzenét ismerhetjük meg, ha elnézünk Önökhöz?