Mese közösen... (felnőtteknek) (fórumjáték)

- Nem álmodtál, kedves! Rosszabb volt egy rémálomnál! Hála Istennek, vége már. Ez a ganajtúró bántott? Kár, hogy úri módon viselkedtem, s nem csaptam le már az első pillanatban!

- Uram, Önt a higgadtsága sok későbbi kellemetlenségtől megóvta - szólt közbe az egyik nyomozó. -Bár, ha valóban lecsapja, mi semmit nem láttunk volna - kacsintott cinkosul.

Elizabeth a történtek hatására elájult. Még szerencse, hogy Zalán mellette állt, mert így sikerült elkapnia a zuhanó testet.

A két kiskutya riadtan nyalogatta kicsi gazdája kezeit, segítettek magához téríteni. A nővér megnyomta a csengőt és mire visszaugrott az ágyhoz segíteni, az orvosok már rohantak be a folyosóról.

Nem tartott sokáig az élesztés, hiszen csak elalélt, de az idegeit nagyon megviselte az eddigi történés, így mikor felült az ágyban, hirtelen azt sem tudta merre van, miért és hogy került ide. Egyedül Zalánt ismerte fel azonnal.

Ekkor nagy ugatás hallatszott, Elizabeth két kis kutyája, mint az őrült, rohant be a beteg szobába, és egyenesen Zalán lábának estek.

Ezek után már gyerek játék volt a "lefegyverzése"

Ekkor már a rendőrök is megjelentek, és csattant a bilincs.

A kutyák mint megtudtuk, megszöktek a felügyelet alól, és siettek kis gazdájuk védelmére, és éppen jókor, még időben érkeztek.

Fagyos csend lett hirtelen, mérhetetlen aggodalom járta át a szíveket, de Alex, tovább is félelemben tartotta a kis társaságot.

Egyre üvöltött, és hadonászott most már a szikével, továbbra sem engedve el Zalánt.

Jöjjön ide aki mer ! A csábítónak, pusztulnia kell !-kiabálta.

- Nővér, kérem, hívná a biztonságiakat? - szólt Zalán az óvatosan az ajtó felé oldalazó nővérnek.

- Ezt akartam én is tenni. - válaszolt immár a folyosó biztonságából a megszólított.

- Ne mozdulj, Te akármilyen! - üvöltött, hátrafordulva a gyanús ruházatú.

Ebben a pillanatban az ajtóban megjelent a biztonsági őr a két nyomozó társaságában:

- A recepcióstól kaptam a riasztást, hogy egy rossz kinézetű alak érdeklődött a kisasszony kórterme iránt... Mi folyik itt?

Jó ideje ültek így összeölelkezve, néha a csókot megszakítva, de ismét egymásra találva, mikor a nővér benyitott.

- Oh, bocsánat, nem akartam zavarni, azt hittem, már mindenki elment. Elnézést kérek. -

Már éppen indulni akart kifelé, mikor a férfi válla fölött a lány kinézett és csendesen kérdezett.

- Nem tudja megmondani véletlenül, hogy mikor engednek haza, vagy ki az orvosom? -

- Azt, hogy mikor engedik el, én nem mondhatom meg, az orvosa pedig doktor, .. -

mire kivágódott az ajtó, majd egy zilált küllemű férfi állt ott, enyhén véres fejjel, bekötött kézzel, a nyomában ápolók, de egyetlen mozdulattal lerázta őket.

- Azt hiszed elmenekülhetsz előlem?! Hát mit gondolsz magadról?! Én a családomtól loptam órákat és az érzéseimet, mire Teeee, mint egy rosszhírű sza...

- Azonnal hagyja abba! Mit képzel tulajdonképpen?

Miféle ember egyáltalán, aki egy beteg hölgyet ilyen ordináré módon rohan le? Megkérném szépen, fáradjon ki és ha majd tud viselkedni, kérdezze meg, hogy bejöhet-e, addig öltözzön fel, mosakodjon meg, aludja ki magát és főleg inkább a családjával foglalkozzon - mondta nagyon halkan Zalán, miközben felállt Liza mellől és a védelmében előre is lépett, hogy a férfi, akiről már sejtette ki lehet az, még véletlenül se bánthassa.

- Na de hogy került fel a szobába? És az a telefon mit jelentett? - faggatózott tovább a nyomozók egyike.

- Őszíntén, nem tudom. Annyira ideges és zaklatott voltam, azt sem érzékeltem mi van körülöttem, csak el akartam menekülni és Zalánhoz érni minél hamarabb.

Amikor a szobába értünk,a taxis bezárta az ajtót, ha jól emlékszem és közölte, hogy itt maradok, mert majd jönnek értem és visznek valahova, mert úgy sincs senkim, jó leszek, de ezt már nem értettem, olyan rosszul voltam.

A kezembe nyomott egy telefont, hogy hívjam fel az ismerősömet, vagy pénzt hoz, vagy elvisznek.

Onnantól minden olyan távoli, halványan emlékszem hangokra, talán Zalánéra, és csak most ébredtem fel az előbb. - fejezte be fáradtan Elizabeth.

A nyomozók összenéztek, majd elköszöntek és kimentek a kórteremből.

A két fiatal szinte egyszerre csúszott az ágyon egymás felé, és csak akkor nyugodtak meg, amikor összeölelkezve ültek ott és a fiú óvatosan egy finom, érzéki csókkal nyugtatta meg a lány még mindig zaklatott lelkét.

A fiú csak nézett a fájdalomtól és emlékektől reszkető lányra, talán magához is öleli, ha kettesben vannak, de így mégsem. Bár annyit megengedett maguknak, hogy egy apró simogatással biztassa a lányt a további beszédre.

- Akkor jó, lényeg, hogy a kutyáimmal nincs baj, mert azt nem bocsátaná meg senkinek. - hirtelen a távolba nézett és ismét beszélni kezdett.

- Jó pár éve történt, hogy örököltem egy kevés pénzt, amit úgy gondoltam befektetek és egy apró céget indítottam el. Enyhén modern férfi és női ruhák tervezésével foglalkoztunk.

Tudtam, hogy nem szabad mindent egy lapra feltenni, így a hagyományos stílus is megtalálható nálunk. Szerencsém volt, több jó barát és ügyeskezű ember jött hozzám ki dolgozni, ki dolgoztatni. Fellendült a kis üzlet, ma már elég nagy szalonom van.

Még a kezdetek kezdetén ismerkedtünk meg Alex-szel. Egy hírdetésre jelentkezett, mint könyvelő. Jó referenciái voltak, meg az egyik ismerősöm is ajánlotta, így felvettem. Már akkor családja volt, de közben kiderült, hogy szeret és tud is tervezni, így átjött a lányokhoz. Ott mélyült el a kapcsolatunk, mikor összevesztek a feleségével, aki a gyerekkel együtt, mert még csak egy volt, elment a szüleihez vissza.

Hónapokig semmi hírt nem hallottunk, Alex néha elhozta a kicsit, de csak órákra engedték, és akkor is a nagyszülők utaztak vele ide.

Már éppen elhatározta, hogy elválik, mikor az asszony levelet írt, beszélni akart még egyszer utoljára vele, amiből nagy összeborulás és kibékülés és a második gyerek lett.

Továbbra is eljárt hozzám, én egyelőre elfogadtam ezt a helyzetet, nekem is kényelmes volt, tudtam a munkámra koncentrálni és nem kellett hazarohanni, főleg egy nagyszabású estély előtt, mikor azt sem tudtam hol áll a fejem, annyi megrendelésem akadt.

Az utóbbi időben viszont kezdett egyensúlyba kerülni a helyzetem, mindenhol ismertté váltunk, maguktól is jöttek a vendégek, már nem volt rám mindig szükség.

Ekkor kezdett hiányozni, hogy nincs családom, akikhez hazamehetnék, csak az a pár lopott óra napközben, amit Alex nyújthatott.

Pár hónappal ezelőtt kértem, hogy döntsön. A család, vagy én. Húzta-halogatta, majd karácsonykor kijelentette, hogy a gyerekeket nem hagyja ott, pont most, így velük tölti az ünnepeket.

Erre én azt válaszoltam, hogy akkor vége. Én már nem akarok várni tovább, és csak a barátnője lenni éveken át. Úgy nézett ki, hogy megértette.

Pár nappal ezelőtt jött ismét, én kidobtam, de azóta is folyton keres és nem hagy nyugton. Még a telefonomat is lecseréltem, ekkor keresett meg ismét, tegnap este, de elmondtam Neki, családot akarok, szerelmet és szerető férjet. Összevesztünk, nem nagyon, de úgy gondoltam ennyi elég is lesz, viszont elrohant és reggel így jött már elő.

Próbáltam megnyugtatni, és elmenni dolgozni, de nem értette meg. Mikor a csizmámat húztam, akkor került elő a kés. Sikerült kicsúsznom a szorításából és a fürdőn keresztül kiszöktem az utcára, a villámhárítón lecsúszva.

Egy taxi felvett, elmondtam, hogy pénz nincs nálam, de ha elvisz a főnökömhöz, Ő kifizeti. - ekkor nézett először a fiúra és úgy általában körbe. Látszott rajta, hogy beszéd közben ismét átélte a régmúlt eseményeit.

- Na de hogy kerültek abba a szállodába? - kérdezte az egyik nyomozó.

- Már nem is emlékszem pontosan, csak arra, hogy megálltunk előtte és a sofőr kiszállt, kérte menjek vele, mert dolga van itt és nem hagy egyedül, mert még meglépek.

Zalán is kellemetlenül érezte magát, ahogy a lányt meglátta a kórházi hálóingben, válláról kissé lecsúszva, sápadtan és fölöttébb idegesen. Ő is megállt a rendőrök mellett és nem tudta mi legyen a következő lépés, ám Liza megoldotta a kérdést.

Egyik kezével az álla alatt fogta a takarót, míg a másikat a férfi felé nyújtotta nagyon óvatosan. A fiatal állatorvos odalépett, a szíve a torkában dobogott és a lelke szinte röpült a lány felé.

Leült az ágy szélére és kérdőn nézett fel. Elizabeth csendesen mesélni kezdett, de csak a férfira nézett, a rendőrökre nem, pedig az egész egy vallomással is felért.

- Nagyon örülök, hogy itt vagy és elmondhatok mindent, az elejétől a szörnyű végéig.

Várj csak, a kutyáimról van valami hír, no és arról a szörnyetegről? Sosem hittem, hogy valaha idáig eljutunk. - nézett maga elé bánatosan. Majd felemelte a fejét, várta a választ, amit az egyik éppen belépő nővér adott meg, nem is tudva az elhangzott kérdésről.

- Kisasszony, a kutyáit épségben elhozták a rendőrök és beszállítják a lakás környékén lévő állatmenhelyre, és amint hazaengedik Önt, azonnal hazaviheti Őket. -

A rendőrök és a fiatal férfi láthatatlan kérésére nem folytatta, milyen állapotban találtak rájuk.

Az egyik nyomozónak éppen megszólalt a mobilja, ettől a kérdés elfelejtődött, mert egy másik válasz hangzott el a férfitől.

- Az urat, akit a lakásában találtak, beszállították ide, a sebészetre, mert a karján lévő seb kinyílt és bevérzett. Tud erről Ön valamit? - néztek a lányra gyanakvóan.

- Igen, ma a déleőtti órákban érkezett hozzám olyan véresen, gyűrötten és piszkosan, hogy alig ismertem rá. Elmesélte, hogy balesete volt, nekiment a kocsijával egy oszlopnak, az éjszakát a baleseti sebészeten töltötte, majd onnan egyenesen hozzám jött. Én már csak így láttam bekötözve, véresen. - válaszolt a lány magabiztosan. A kezével továbbra is szorította Zalán karját, és az emlék hatására egyre erősebben fogta, mint aki innen akar erőt meríteni.

- Ön kicsoda, ha szabad kérdeznem - nézett rá az egyik nyomozó.

- Kicsit körülményes, de elmondom. Tegnapelőtt este érkezett hozzám a rendelőbe a két kutyájával Elizabeth. Nem ismertem, mert Ő is a barátnőjét kereste, viszont én helyettesítettem. A vizsgálat után beszélgetni kezdtünk. Senki nem volt, ráértünk. Valahogy, szóval nagyon és hirtelen megtetszett, megfogott a kedvessége és a szépsége, ahogy bánik a kutyákkal, holott az egyik csak ma érkezett hozzá, szinte az utcáról. Nem akartam elveszíteni, ezért megkértem, hogy ha lenne ideje a délutáni órákban segítsen a rendelőben, mert tényleg nem szeretem a sok papírmunkát. Elvállalta, mondván, éppen szabadságon van, ideje sok, ráér. Valahogy beszéd közben ráterelódött a szó, hogy meghívhattam vacsorára. Utána még beszélgettünk, végül hazavittem. Most ahogy eszembe jut, egy kellemetlen hívása volt ez idő alatt, amitől még a kedve is megváltozott. Nagyon kellemesen váltunk el, megbeszélve, hogy másnap, azaz ma délután jön hozzám dolgozni. Délelőtt felhívtam, akkor még semmi nem volt, nyugodtan válaszolt, bár mondta, hogy vendége van. Ennyit tudok segíteni. - fejezte be a fiatal férfi.

- Köszönjük, nagyon sokat segítettek mindketten. A neveiket ha elkérhetnénk, azzal be is fejeznénk a meghallgatásukat.- bólintottak a két tanú felé a nyomozók.

- Uram, a hölgy ébredezik és közben azt hiszem magát hívja - lépett oda a nővér Zalánhoz.

- Azonnal megyek - és már fordult is, mikor az egyik nyomozó rákérdezett - pontosan kit hívott, nevet mondott?

- Igen uram, Zalán urat hívta és mondta, hogy biztosan itt áll kint.- válaszolta a nővér.

- Szerintem menjünk együtt mind a hárman, talán így könyebb lesz Lizának is - nézett a rendőrökre a fiatal állatorvos.

Ahogy beléptek, egy igen szép, de nagyon sápadt, kimerült nőt láttak feküdni az ágyon. Amint a két idegent megpillantotta, a takarót a nyakáig felhúzta, látszott, hogy kellemetlenül érzi magát.

A kíváncsi pillantások kereszttüzében nagyon kellemetlenül érezte magát a férfi. A rendőrök is befejezték a kérdezősködést, amikor egy középkorú férfi lépett hozzájuk.

- Elnézést a zavarásért, de a hölgyet ismerem, egy házban lakunk és tudom valamennyire, hogy mi történt - nézett a három emberre.

- Folytassa kérem - válaszolta az egyik rendőr.

- Ma reggel érkezett hozzá a barátja, vagy a volt barátja, azt nem tudom. Az az ember valahogy másként nézett ki, mint eddig. A mindig nett és finom, elegáns ruhákban járó férfi, ma szakadozott öltönyben és véresen csengetett be a kapun.

- Ön honnan tudja mindezt ilyen pontosan - jött a kérdés az egyik nyomozótól, aki éppen mostanra ért ide a társával.

- Bocsássanak meg, a bűnügyi osztály veszi át a nyomozást, mert bejelentés érkezett az egyik házból, mire a nyomokat követve idejutottunk.

Köszönjük a kollégák gyors közbelépését, de kérjük ne menjenek el, lehet szükség lesz még a segítségükre - néztek a két egyenruhás rendőrre, akik sapkájukhoz emelt kézzel vették tudomásul a parancsot.

- Szóval uram, ha kérhetném a címét - nézett a másik nyomozó az előbbi beszélőre.

- A ...... utca sarkán lévő nagy bérházban lakom, ahol a kisasszony is. - válaszolta.

- Nem az emeleti, de az egyik szomszédja vagyok. Reggel éppen a kutyáimat mentem sétáltatni, mikor a kapucsengő előtt állt a már említett úr. Megijedtem tőle, pedig mindig nagyon illedelmesen viselkedett, valahányszor összefutottunk.

- És a hölgy beengedte? - faggatózott a két nyomozó.

- Nem, éppen akkor léptem ki, és beengedtem, hiszen tudtam kihez jött. Lehet nem kellett volna, már meg is bántam - nézett maga elé szomorúan.

- Na és - kapta fel a fejét hirtelen - azt még nem is mondtam, hogy a sétából visszafelé jövet a ház oldalán láttam meg Liza kisasszonyt, ahogy mászik lefelé a villámhárítón, a lakásból pedig éktelen üvöltés és kutyaugatás, vonítás hallatszott ki. - döbbent meg a férfi és a másik három felé fordult ismét.

- Engem már nagyon zaklatott hangon hívott fel, hogy siessek érte és fizessem ki a taxist, mert valahova el akarja hurcolni, nem értettem pontosan az egészet. - horkant fel Zalán.

A nyomozók és az eddigi mesélő furcsán néztek felé.

Zalán folytatta.

- Ahogy a hotelbe értem, és a szoba után érdeklődtem, a portás már tudta miről van szó, így hamar felértem, még szerencse, mert alig adtam át a pénzt a nagyon ideges fiatalembernek, aki szinte azonnal el is tűnt, viszont Elizabeth pár szó után összeesett. Úgy hoztam el a karomban és kerültünk ide. - fejezte be nagyon szomorúan.

A következő pillanatban feje oldalra billent és nyugodt, egyenletes szuszogás jelezte, hogy elaludt.

A mentőorvos és az ápoló megnyugodva néztek össze, majd ezután a sarokban szorongó férfi felé fordultak.

- Kér egy kis nyugtatót uram? - kérdezte az orvos.

- Látom nagyon megviselte a történet. Mik voltak az előzmények és honnan jöttek? - nézett oldalra az ápoló érdeklődve.

- Semmit nem tudok, csak ma délelőtt vártam dolgozni, fel is hívtam, hogy akkor jön-e, mire egy nyugodt válasz érkezett, semmi nem utalt erre az egészre. Sejtelmem sincs, hogy mi és hol történt, csak annyi még, hogy kicsivel később nagyon zaklatottan telefonált az egyik szállodából, hogy vigyek pénzt a taxisnak. Mire odaértem már eléggé ki volt borulva, a férfit kifizettem, el is tűnt, majd éppen belekezdett a mesélésbe, mikor rosszul lett. Azonnal kifutottam vele, a portás lélekjelenlétének köszönhetően vagyunk itt- fejezte be egy nagyot sóhajtva, de korántsem megnyugodva.

A mentősök összenéztek, majd hagyták pihenni a két embert, de már értesítették a rendőrséget, mivel a lány túl zaklatott volt ahhoz, hogy ne legyen a háttérben semmi.

Mire a kórházhoz értek, a rendődök már várták őket. A lányt a férfi kérésére egy külön szobába vitték, ahol teljesen egyedül lehet, de kamerák figyelték minden pillanatban.

Amíg a nővérek átöltöztették a kórteremben Lizát, addig Zalán is próbált válaszolni a rendőrök kérdéseire. Nekik is elmondta, amit a mentőben, hozzátéve a lány lakcímét is.

- Nyugodjon meg, Hölgyem, itt már nem érheti veszély! Kap egy nyugtatót, kis szúrás, és máris jobban lesz. - nyugtatta egy zöld köpenyes lány.

- Nem vagyok ideges! Csak szörnyen dühös! És féltem a kutyáimat!

nagyon megviselték az eddigi történések. Zalán nem győzte nyugtatgatni, azonban a több napja tartó és régóta visszafojtott érzések végül kiborítták a lányt végleg.

A férfi felkapta és rohanni kezdett vele a lift felé, hogy gyorsan kórházba vigye.

A portás ahogy meglátta kifelé rohanni, máris mentőt hívott és szerencséjükre, a közelből visszafordult egy, azonnal felvette őket és mentek a közeli kórházba.

Már nem érdekelte az a férfi, akit annyira tudott szeretni. Gondolta, hogy a kutyák a késtől feldühödtek, nagyon nem bánthatták, csak belekaphattak, de fájdalmas az is.

Most viszont le akart jutni, esés és minden különösebb szenzáció nélkül. Bár erre már nem sok esélye volt, hiszen egyre gyűltek lent az emberek.

Mikor végre leugrott, az egyik fiatal fiú segített neki felállni. Így vékonyan öltözve, kocsi és pénz nélkül, sőt még a mobilja is otthon maradt, nem tudta mi legyen.

Egy taxi jött arra éppen. Leintette, beszállt, közölte, hogy nincs pénze, fizetni a főnöke fog, és ha így is elviszi, megköszöni.

Éppen indulni készült a kocsi, mikor vakuk fénye villant a szemébe. Szerencséjére a vezető beletaposott és elhúztak gyorsan.

Liza egy pillanatra lenézett, megdöbbent attól amit látott, de gyorsan mászott lefelé.

A lakásból egetverő kutyaugatás hallatszott, meg egy férfi fájdalmas üvöltése.

Alex nem szólt semmit, de annál erősebb volt a szorítása.

Magából kikelve kiabálta: Ha nem vagy az enyém, ne legyél másé sem !

A szót tett is követte volna, mert a kezében egy késsel hadonászott, de Elizabeth egy óvatlan pillanatban ki tudott szabadulni a bilincsként ráfonódó karok öleléséből.

A fürdőszobába tudott berohanni, és magára zárta az ajtót.

Alex nem bírt magával, és az ajtónak esett, hogy betörje.

A lány óvatosan kinyitotta az ablakot, és azt latolgatta, hogy ki ugrik az emeletről, neki már úgy is vége, amikor meglátta a villámhárítót az ablak mellett a falon.

Már nem számított semmi, csak a szabadulás reménye töltötte el, óvatosan kimászott, megkapaszkodott az acél drótba, és mászott lefelé.

Az utcán ekkor már összegyűltek az emberek, a nem minden napi látványra.

HAHÓ MINDENKI!!!!!!

NEM LENNE KEDVE MÁSNAK IS ÍRNI EHHEZ AZ IZÉHEZ EGY KICSIT, MERT MOST ÉN ÍROM MAGAMNAK, VAGY NÉHA BELEKOTTY MÁS IS, DE EZ A FÓRUM, VAGY TOPIK, KI HOGY SZERETI, MINDENKINEK NYITÓDOTT, NEM AZ ENYÉM!!!!

NÉMI BELECSAVARÁS IS JÓ LENNE, MERT ÍGY OLYAN, MINTHA ÉN ÍRNÁM NÉMI FÓRUMTÁRSAKKAL, MAGUNKNAK :(

TESSÉK, TESSÉK, CSAK ERRE TESSÉK, ITT LEHET FINOM DOLGOKAT ÍRNI, BÁRMENNYIT ÉS BÁRMIKOR, NO MEG SZÉPEN ÉS MÉRTÉKKEL UGYE :DDDDDDD

A mozdulattól megdermedt, nem tudta hirtelen ki is az, annyira Zalán járt az eszébe. Majd amikor beugrott, hogy ez csak Alex, és majdnem rászólt, mikor elcsodálkozott a saját gondolatán, hogy már így mondja magában, hogy "csak Alex".

Elvette a férfi kezét a derekáról, megfordult és elmondta neki ismét, amit már az utóbbi napokban párszor.

-Alex, nem ismétlem többé, elég volt ebből az egész kapcsolatból.

Neked családod van, én szeretnék családot.

Neked feleséged van, én férjet szeretnék.

A kettőnk útja itt és most elválik, de már örökre.

Nem szeretném még egyszer ezeket elismételni.

Felnőtt férfi vagy, szép és csodás gyerekekkel. Több időd lesz rájuk, nem kell lelkifurdalással velem maradnod, és nem fogsz megbántani többet, hogy mindig Őket választod.

Menj most, szépen kérlek, vagyis hazáig viszlek, így ne járkálj mégse az utcán.-

Már éppen vette a kabátját, mikor egy kéz szabályosan megpördítette, és a volt szerelme mérges arcát látta maga előtt, ahogy kezd elvörösödni.

- Na ide figyelj kislány! Én már azon gondolkoztam, hogy mindent feláldozok érted, erre Te jössz itt nekem, hogy ebből eleged van. Mit képzelsz magadról? Azt hiszed engem csak úgy ki lehet dobni, mint egy megunt kacatot? Na nem!!

- Alex, Alex! Mi van Veled, megbolondultál? Én most mondtam el, hogy mindkettőnknek jobb lesz így. Ne szorítsd már a karom, fáááj, hallod? -

Megpróbálta lefeszíteni a férfi erős markát, de az még jobban fogta, mint egy hatalmas satu.

- Értsd már meg kérlek, hogy nekem is jogom van az élethet, szerettelek, nagyon, mindenemet odaadtam, még a cégnél való előrejutásomat is, ha nem az enyém lenne, mondjuk, de már majdnem azt hittem, nekem csak ez jut az élet naposabbbik oldalából, mikor Te magad ráztál fel, a karácsonyi készülődéseddel és azzal, hogy nem vagyok része az életednek.-

Kilépett a konyhából átöltözni indult és döbbenten látta, hogy Alex a nappaliban, a kedvenc foteljében ül és alszik.

Hirtelen nem tudta mit csináljon, de amikor a faliórára nézett és meglátta, alig van ideje, hát óvatosan a szekrényhez lépett, már jól tudta mit akar felvenni, kikapott egy aránylag testhez simuló nadrágot, egy fehér kötött garbót, hozzá egy divatos mellényt, befutott a hálóba, gyors öltözés után úgy döntött, hogy felébreszti Alexet, elviszi a lakásukhoz és úgy megy tovább.

Egy kis finom smink, apró fülbevaló, vékony karkötő, hiszen nem tudni milyen munka vár rá, és odalépett az alvó férfihoz.

-Alex, hallod? Alex, ébredj fel, menned kell haza.

-Tessék? Jaj de szép vagy, és milyen csinos - nézett fel a lányra, kicsit félálmosan.

-És mindez azért, hogy felébressz, mert mennem kell haza? Gyere ide, szeretnélek megcsókolni.- próbálkozott tovább.

Liza úgy tett, mintha semmit nem hallott volna, kilépett a folyosóra, a szekrényből elővette a bokacsizmáját és öltözni kezdett.

Nem érdekelte mit szól a másik, csak az lebegett a szeme előtt, hogy talán ma, vagy más napon, de Zalán komolyan udvarolni kezd majd neki.

Már éppen felegyenesedett, mikor egy kéz hátulról átölelte.