Mese közösen... (felnőtteknek) (fórumjáték)

ezzel körbenézett, és megnyugodott. Feleségéről készült festményt még nem tette el a helyéről, mert nem érezte elég erősnek magát ehhez a lépéshez. Majd csak akkor, ha már igazából tudni fogja, hogy ide másik asszony jön végre. Végre?! Mi ez a szó? Hiszen eddig eszébe sem jutott semmi hasonló! Gitta! Ő a tettes!

Igen, ő az akit ebben a lakásban szívesen látna, akár hány gyerekkel, még akkor is, ha azok nem az övéi. Elmosolyodott.

Hagyni kell menni tovább az életet a maga útján, és ha mégis összejönnek, ahogy ő szeretné, az asszony lesz ennek a háznak az új úrnője.

Közben a szanatóriumban megjelent Tamás, próbálta a feleségét látogatni, de a nő kérésére még most sem engedték be hozzá, csak messziről nézhette.

Lassan teltek a hetek, Gitta szépen erősödött, már sokat kint ült a kertben gömbölyödő pocakjával, és néha már látogatókat is fogadott.

Egyik alkalommal megjelent nála Csanád is, akivel beszélgetve, a magányos óráiban lassan be-beugrott neki valami és valaki.

Még távoli volt az arc, homályosak a vonások, de már tudta, hogy látta az utóbbi időben az illetőt és ez a valaki az ő férje. Elgondolkozott, vajon mit fog tenni, ha ismét eszébe jut minden?

Lassan lefeküdt, de becsukott szemei előtt már halványulóban volt felesége képe, de ugyanolyan módon ugyanakkor, a semmiből előtünt Gitta szépséges és kedves pofikája.

Nem tudja elfeledni, bár tisztában van vele, hogy kellene, hiszen az egyik betege, még ha átvitt értelemben is. Elhatározta, hogy ritkítani fogja a látogatásait, talán így nem lesz olyan feltűnő az egész, hogy mennyire ragaszkodik a nőhöz.

Reggel ébredés után az ágy másik feléhez fordult, ahogy mindig is szokta. Amikor meglátta a felesége fotóját az ő éjjeliszekrényén, elhatározta, hogy összegyűjti mindet, mi őrá emlékezteti és felteszi a zongora melletti asztalra, ott mindig látni fogja, és az is, aki majdan belép az életébe. Annak el kell fogadnia, hogy egszer volt már egy nagy szerelem az életében és soha nem fogja feledni.

De az élet nem áll meg, menni kell tovább és élni a napokat, még akkor is, ha egyelőre csak egyedül. Az égiek mindig megsegítették, talán most is fogják. Csak bíznia kell,

Ám amikor hazaért, és meglátta felesége egyik általa is nagyon kedvelt fényképét, a temetés óta először, sírv fakadt. Lehuppant a fotelbe és csak sírt keservesen. A lelkében felgyülemlett feszültség lassan, de biztosan engedni kezdett. Megkönyebbült. És akkor értette meg, neki erre az asszonyra ezért volt szüksége, hogy kiverje végre a fejéből azt a sok fájdalmat. De még megtanította vele a szerelem új oldalát, azt, hogy ő még tud mást is szeretni, nem csak a valamikori drágáját. Ettől olyan boldog lett, mint még soha.

Most már tudta, mi a dolga és hol a helye a világban.

- Tulajdonképpen ki maga és mit akar a feleségemtől?

Kérdezte Tamás Gáborra nézve.

- Tessék? A feleségétől? Én úgy tudtam, az a másik férfi a férj. Akkor ő ki?

- A másik? Ja, ő a barátom, aki szerette volna, ha Gitta igazából az ő felesége lett volna. Ez most nem lényeges, de maga, most mit akar itt?

- Mentőorvos vagyok, én hoztam be a nejét és meg szoktuk látogatni a volt betegeinket, látni akarjuk mi lett velük. Ennyi.

- Ennyi? Ugye nem gondolja, hogy ezt beveszem? Egy orvos, aki "csak" beteget látogat, nem ölelgeti és ringatja. Rosszul tudom? Vagy ez is beletartozik a munkakörébe?

Gábor kissé fájdalmas tekintettel nézett fel a másikra, és annyit mondott válaszként.

- Pár hónapja veszítettem el a feleségemet, megértem mindkettőjük fájdalmát. És mivel a neje nem tudja, ki kicsoda, segítenék,

-Ön hozta nekem a rózsákat?- kérdezte.

-Nem.

Tamás nagyott sóhajtott.-Rendben. Szomorú mosollyal nézett a nőre. A felesége talán sosem fogja felismerni őt. Fáradt volt, belefásult az egészbe. Évekig a lombik-programról vitatkoztak, az egész életük e körül forgott. Neki állandóan előadásokat kellett tartani, és meg is feledkezett róla, hogy neki sokkal többet kellett volna foglalkozni a felesége lelkével. Aztán feleszmélt a gondolataiból. Kis habozás után odalépett Gáborhoz.

-Kérem menjünk ki a folyosóra, szeretnék önnel beszélni.

Azonban nem volt biztos benne , hogy valóban tudni akar-e a furcsa orvosról valamit.

Gábor engedelmeskedett , lassan elengedte a nőt és felállt, elindult Tamás után.

Megtörtént az átszállítás és mivel Tamásnak nem volt kívánsága, Gábor csendben, természetesen a férfi tudta nélkül, elintézte, hogy a testvére klinikájára vigyék a nőt. Itt minden nap meglátogathatja, nem lesz feltűnő, mert sűrűn, majdnem naponta látogatta a bátyját.Ritkán, került ide az általa behozott betegek közül valaki, azokat is figyelemmel kísérte, így senkinek nem üt szöget a fejében, mitől különlegesebb neki ez a beteg.

Már legalább egy hét eltelt itt békében, nyugalomban, zaj és mindenféla rohangálás nélkül, amikor egyik este Tamás ismét benézett munka után.

Ágyban fekvő feleségét egy számára idegen férfi tartotta a karjában, és úgy ringatta és dúdolt neki, mint egy kislánynak. Meglepődött és már majdnem számon kérte, mit akar az ő drágájától, amikor Gitta kinyitotta a szemét és éppen őrá nézett, majd egy halvány mosoly után megszólalt.

Gábor ült otthon a kanapén magába roskadva,álmosan. A tekintetét egy képre a felesége utolsó fotójára szegezte, míg elhomályosodott előtte. Azon morfondírozott rossz ember ő, hogy tetszik neki Gitta. Csak azt akarta, hogy újra érezze azt a bizsergető érzést amit olyan nagyon régen érzett. Érezni akarta, hogy szüksége van valakinek rá. Lassan szinte belerokkant felesége elveszítésébe, nem foglalkozott semmivel csak végezte a munkáját, tette a kötelességét minden erejét bevetve. Lázasan kattogott az agya , Gittára gondolt.

Eltelt 2 hét Gitta állapota nem változott. Tamás aggódott, de Gitta pszichiátere nem volt annyire kétségbe esve. Tamás beleegyezett, hogy Gittát átszállítsák egy magánklinikára, bár nem lelkesedett az ötletért.

Egy halk sóhaj volt erre a válasz, majd Tamás is megszólalt.

-Talán, ha téged választ, én is hasonlóakat éreznék, és nekem sem sikerükt volna azóta mást találnom. De Nórával ezt a dolgot, amit majd később el kell magyarázzatok pontosan, nem kellett volna. Egyet tudok, mindig is jó barátom voltál, eddig segítetted a házasságunkat, amit pedig most bevallottál, csak megerősít abban, jól választottam amikor téged és Gittát is a magaménak tudtam. Örülök, amiért erőt vettél magadon és bevallottad a hibádat. Ezért érzed magad jól.

-Tamás, mi hír Gittáról? Ma bementem hozzá és a mentős, aki bevitte, elzavart, mondván nem lehet látogatni még. De valahogy olyan furcsa volt nekem az a pasas.

- Ne törődj vele, ma még benézek az én kis asszonykámhoz, ha nem ismer meg, már nem idegesítem magam, utána olvastam a neten, előbb-utóbb biztosan rendbe jön.

Csanád otthon összetörve próbálta felidézni, hogyan élt Gitta és Tamás. A telefonjáért nyúlt és tárcsázta Tamás számát. Nem is várta meg még beleszól valaki a kagylóba , már kezdte is rekedtes hangon mondani - Szóval azt akarom mondani- folytatta-, hogy szemét alak vagyok. Visszaakartam élni, hogy te állandóan dolgoztál és nem volt időd Gittára. A feleséged csak azért volt nálam, mert velem osztotta meg azt a jó hírt amit te nem vettél észre, hogy babát sőt babákat vár.Megszeretett volna lepni. Egy ideig csend volt a vonal kétvégén. - Mi nem viselkedtünk valami szépen Nórával.- folytatta Csanád. Nem mondhatnám, hogy civilizált emberre vall amiket műveltünk veletek. Gyűlöltelek, irigy voltam, hogy egy ilyen kedves, szép okos nőt sikerült magadhoz édesgetni. Persze tudom az én hibám, akkoriban nekem egy kaland volt a sok közül. Már akkor megbántam amikor az oltár elé vezetted. Még most is görcsbe rándul a gyomrom, ha visszagondolok a házasságkötésetekre,amikor rádöbbenten örökre elveszíttem. Álltam mellette és nem a meghatódottságtól könnyeztem, magam sajnáltam kegyetlenül. Igyekeztem elfeljteni életemnek azt a gyászos epizódját, de nem ment. Most rettenetesen kínosan érzem magam.

Csanád valami válszra várt, arra gondolt Tamás üvelteni fog a vonal másik oldalán, de nem tette.

Tamás annyira meglepődött és annyira kimerült volt, hogy nem volt benne ellenséges érzés.Nem tudta, hogy Csanád éppen olyan érzelmeket táplált Gitta iránt, mint ő a házzasságuk kezdetén. Furcsa, de kínosan érezte magát. - Nem tudom, hogy mi vitt rá, hogy ezt közöljem veled, de hogy kimondtam megkönnyebbültem.- mondta Csanád.

Ahogy kilépett a kórházból, lassan letisztult benne minden érzés és kocsiját hátrahagyva, sétálva indult tovább haza.

Meg-megállt a kirakatok előtt, amit eddig soha nem tett és mosolyogva nézte a szép női holmikat, azon elmélkedve, vajon melyik illenék a nőre leginkább. Maga is meglepődött ezen, hiszen szegény felesége hányszor kérte erre, de mindig idegesítette a sok várakozás és válogatás. Mire hazaért, már el is határozta magát. Amennyiben Gitta - mert mostantól így hívta magában - nem emlékezik senkire, a kórház egy szanatóriumba helyezi el, míg vissza nem tér az emlékezete.

Az ő bátyja éppenegy ilyet vezet, oda fogja elvitetni. Azután ha lassan feltisztulnak a nő gondolatai és tudni fogja kihez tartozik igazán, majd választ, a férje, a barátja és talán még ő közötte is. Szíve szerint azonnal hazavitte volna, még ilyen felemás állapotban is, a csók annyira megdöbbentette és a régóta hiányzó érzéseit felkavarta.

Ahogy a hosszú, lakásához vezető úton haladt, lassan eszébe jutott szegény felesége fájdalmas utolsó hónapja és ahogy megígértette vele, ha valaha talál magának egy olyan nőt, aki mellett úgy érzi le tudná élni az életét, ne várjon egy percet sem, rövid pár pillanatot kapunk az égiektől a földi létként, így kár lenne elszalasztani a szerelem pillanatát.

-Ne engedje ide, kérem, küldje el, mondja nem vagyok még olyan állapotban, h vendégeket fogadjak. Kérem, segítsen.

A nő rimánkodó tekintetét látva Gábor odalépett az éppen besiető férfi elő, és már tudta is, hogy ennek az embernek a házából hozta be a nőt.

-Uram, elnézést kérek, de a hölgy még nem fogadhat látogatót. Én is csak azért jöhettem ide, mert mentős vagyok. Szoktunk érdeklődni a betegeink egészsége felől. Ettől tudjuk ezt a munkát folyatni, mert látjuk a jó eredményt, hogy a bejövő betegek, milyen sugárzó arccal távoznak pár nap után.

-Rendben, de mondja meg neki, h a férje kereste.

-A férje?

-Igen, sajnos elvesztette az emlékezetét, de napok kérdése és emlékezni fog. Remélem.

A mentős furcsán érezte magát, valahogy nem hitte amit a férfi mond, de elhessegette magától a furcsa érzést. Magában megszánta ugyan, de negedett a nő kérésének.

-Értem én uram, de ha nem lehet, nem lehet. Majd el jön az idő még erre is.

A mentős lágyan fogta a nő kézfejét, és gyengéden simított egyet-egyet rajta. Nyugtatta minde rendben lesz.

Gitta erőt merített a férfi érintéséből, és lágy szerető tekintetéből. Megnyugodott. Amint meglátta Csanádot, igaz nem emlékezett rá, de valami hideg dermesztő érzés járta át a testét. Megborzongott, úgy érezte mintha fagyos téli szél fújna a takarója alá. Mereven nézett Csanádra és szemmelláthatóan reszketni kezdett. Gábor a mentő-orvos a nőre, majd Gitta tekintetét követve Csanádra pillantott. Ismerős volt neki a férfi, de hirtelen nem jutott eszébe honnan ismeri. Csanád leplezve zavarát elindult az ágy felé

Eltervezte , hogy megfigyeli Tamás mikor hagyja el a kórház épületét , és akkor ő lép a porondra.

Elment készítettett egy hatalmas csokor illatos vörösrózsa csokrot, köttetett bele egy-egy pár cipőcskét. Elrohant vásárolni szívalakú léggömböt, a csokorral együtt a kocsi hátsó ülésére helyezte. Elindult a korház felé, próbált úgy parkolni, hogy ő rálásson Tamás kocsijára, de ő takarásban legyen. Lassan teltek a percek, már sötétedni kezdett. Végre meglátta, hogy Tamás kocsija előtt felemelkedik a sorompó. Amikor úgy érezte már őt nem láthatja, ő is beindította a kocsiját és befordult a korház parkolójába. Kikapta a csokrot és elindult felfelé a lépcsőn Gittához. Bekopogott az ajtón és lassan kitárta az ajtót, de megtorpant . Gitta ágyánál egy férfi állt mentős ruhában. - Ez az orvos volt Gittánál, ő szállítatta ide- villant át az agyán...

és eszébe jutott, miket álmodott össze. Szörnyű pillanatokat élt át, még így ébren is. Arra emlékezett, h mi volt az időpont, amikor azt mondták, h meghalt. Meghalt? Jesszum, mi lehet az ő édes kis feleségével? Felpattant és minden őrültségét elfeledve, a szörnyű álmot maga mögött hagyva, kirohant az ajtón és futott végig az utcán, majd leintett egy taxit, és azzal igyekezett a kórházba.

Ahogy megérkezett, szörnyű hírrel fogadták, eltűnt a felesége. Majdnem rosszul lett, de hirtelen a földre pillantva meglátta az apró vércsöppeket, aminek nyomán mindnyája elindultak.

Megtalálták Gittát, a műtő előtt, a földön ülve, jajveszékelve. Senki nem értette mit történt vele, egyedül Tamás. Elmondta az orvosnak, h mit álmodott, mire dr Niszner teljesen elképedt.

Dr. Niszner bekapcsólta vészhívóját. Szinte

azonnal ott termett egy orvoscsoport. Azonnal bevitték Tamást az intenzívre, a földre fektették egyből elkezdték a szívmesszázst, közben a többiek rákötötték az Ekg készüléket, a kardiogram szinte egyenes volt, néha egy-egy enyhe hullám jelentkezett. Előkerült a defibrillátor is feltöltötték és Tamás mellkasára helyezték, a férfi teste összerándult. Lassan enyhe hullámok jelentkeztek a monitoron.

- Azonnal tegyék szabaddá a kardiológián az egyik műtőt!-Adta ki az utasítást Niszner. Megérkezett a beteghordó kocsi is Tamást ráhelyezték, és szapora léptekkel indultak a műtő felé, miközben a készülék állandó vészjeleket adott le. A műtőben szinte letépték Tamásról a nadrágot. Közben vénát kerestek a kontrasztanyag befecskendezéséhez. Nehezen ment a vénái teljesen összevoltak esve.Fertőtlenítették az ágyékát , és már a szike át is vágta az eret melyen elindult a szívfelé a katérer az orvos biztos és nyugodt irányítása alatt. Egy ideig semmi szépen akadálymentesen kúszott felfeléa katéter, de egy ponton elakadt. Az orvos nem vette le szemét a katéter útját követő képernyőről. Akkor látta itt már nincs segítség. Hatalmas vérrög zárta el az utat, az érfal elpattant. Az orvos elkeseredetten húzta vissza a katétert. -Nincs mit tenni.- mondta, majd lehúzta arcáról a maszkot és lehajtott fejjel kiment a műtőből. 10 óra 45 perckor beállt a halál digtálta az altatóorvos.

Gitta furcsa félelmet érzett. Kihúzta karjából az infúziós tűt és kihasználva a káoszt kitántorgott a folyosóra. Karján lassan vörös csík jelent meg mely lassan elkezdett csepegni a burkolatra. A nővér a szobába lépett és látta Gitta ágya üresen áll. Körbe nézett hol lehet a nő, majd leplezetlen bosszúsággal felhívta a portán a biztonsági őröket figyeljenek, de nem tudta elképzelni hogyan lehet, hogy eltünjön egy beteg nő, akinek jártányi ereje sincs.

Mit ne mondjak, eléggé. Pedig mindig jókat írsz.

Van egy-két delikvens, aki csak fél mondatokat ad be, na és attól megcsavarodik az egész, a fejem meg különösen :)))) De ettől érdekes.

Az orvos Tamáshoz fordult.- Ez semmiség- mondta a férjnek. - A felesége szervezete most kezdi legyűrni a sokkot és a beadott gyógyszerek hatását. Megkérték a vizsgalatok ideéig hagyják őket egyedül dolgozni. Tamás kiment a folyosóra, a falmak dőlt, érezte milyen rettenetesen fáradt. Abban reménykedett Nóra a körülményekhez képest jól van. Oldalra nézett a szél esőcseppeket fújt az utcai ablakokra.- micsoda lidérces ez az egész-gondolta-, s mikor ébred fel már az álomból? Tamás eddig még sosem feküdt kórházban, így az eseményeket most szörnyen nehezen viselte.Kínzó bizonytalanság és tehetetlenségérzett vett rajta erőt. Az intenzív osztály lidércként kisértette, a csövek, palackok, monitorok és jelzőberendezések összevisszasága . Arra gondolt leül egy kicsit, amint próbált kényelmesebben elhelyezkedni, ijesztő fájdalom hasított bele, a mellét tüzes abroncs szorításában érezte. Egy másodpercre visszatartotta lélegzetét,, azon töprengett vajon mi ez, várta a fájdalom múlását. Félt megmoccanni is. A kórterem ajtaja nesztelenül kinyílt, és halk léptekkel az orvos lépett mellé. Dr.Miszner volt.Nóra állapotáról szerette volna tájékoztatni a férfit, de akkor látta a férfi sápadt arcát és elkékult ajkait, tudta itt segítség kell. Tamás felakart állni.- Bocsásson meg-szólt- abban a pillanatban elsötétült előtte a világ. Az orvos próbálta megtartani az elernyedt tehetetlen testet, de látta itt valószínű nincs már segítség. Infarktus.

Szerencsétlen felesége nem is tudja a férje klinikailag már halott.

a mozdulatra belesajdult a fejébe és utána rögtön a hasába. Tamás azonnal odakapott segíteni, mire Gitta kedvesen nézett rá, de valahogy olyan idegenen. feülés után megszólalt, de a hangja sem volt a régi.

-Köszönöm uram, hogy segített. Nem látta valahol a férjemet?

A kérdéstől a férfi lezuttyant a székre az ágy mellett és elkerekedett szemmel nézte a nőt.

-Mi történt? Valami rosszat mondtam? Kérem hívja az orvost, tudni akarom hol vagyok és miért fáj mindenem. Lenne szíves?

Tamás nagyon lassan állt fel, szemében akkora fájdalom látszhatott, hogy a nő is megsajnálta.

-Valakije fekszik itt, amitől ilyen szomorú?

-Igen, a drága feleségem - jött a válasz suttogva.

-Nehéz lehet magának is. Ez intenzív osztály talán? Annyira sípolnak ezek a gépek, mint a filmekben ott szoktak.

Ebben a pillanatban érkezett meg az orvos a nővérrel a szemközti ágytól.

-Asszonyom, hogy érzi magát?

-Nem jól, nem tudom hol vagyok, hogy kerültem ide és miért nincs még itt a férjem.

Az orvos nem nézett sehova, csak egyenesen a nőre.

A hívott szám természetesen foglalt volt. Nagyon ideges lett, mi az, h ilyen korán már nem lehet elérni az intenzív osztályt. megréműlt, gyorsan lenyomta a gombot, mert arra gondolt, mi van akkor ha éppen őt hívják és nem érik el. Berohant a fürdőbe, kicsit megmosakodott, mert tusolni már nem mert, utána felkapott egy tiszta pólót és kezében a mobillal evés nélkül rohant a kocsijához, végig reszketve az utat, mikor szólal meg a telefonja. szerencsére nem történt az úton semmi, így percek alatt bent volt, a portást észre sem vette, csak kettesével rohant fel a lépcsőn és remegve állt meg az osztály ajtaja előtt. Nagy levegőt vett és óvatosan benyitott. Egy nővér jött vele szemben, akitől érdeklődött a felesége után, és mikor azt hallotta, hogy az éjjel magához tért és a férjét kereste, boldog lett.

-Most nem mehetnék be hozzá?

-De, csak öltözzön be a szokásoknak megfelelően.

Percek alatt a felesége ágya mellett állt, aki most esett át a reggeli mosdatáson, mivel még mindig nem tudott nagyon mozogni.

Hazaérve mindenhol Gitta emléke rontott felé és az asszony illata. Fájdalmában lerogyott a foteljébe, majd a felesége ott felejtett kardigánját a kezébe fogva szagolgatni kezdte, mint egy gyerek, aki nem tud megnyugodni a kedvenc játéka nélkül. Jó pár perc eltelte után a mobiljáért nyúlt, felhívta a kórházat és érdeklődött az asszony állapotáról. Annyit válaszoltak, h egyenlőre semmi változás, aludjon nyugodtan.

Ekkor úgy döntött tényleg alszik egy keveset és a fürdés után befeküdt a nagy közös ágyba, ahol most házasságuk óta először, kénytelen egyedül aludni. Az óra csengésére ébredt, ...

hirtelen hátat fordított neki és a lányra nézett.

-Őszintén szólva, azt hittem te egy komoly, felelősségteljes ember vagy. Hogy tudtál belemenni ebbe az egészbe? Mert hogy van köztetek valami és nyílván fondorkodtok a hátam mögött valamiért, ezt már érzem. Csak még azt nem tudom mi ez az egész. - azzal öles lépteivel elsietett, h végre kipihenje magát, még ha pár órára is.

nem az igazat fogja mondani, még Nórának is bevörösödött a feje a méregtől.

-Szóval Csanád, drága barátom, hogy is került hozzád a feleségem? És mi történt, amitől kórházba kellett hozni, sőt hogy lehet az, te már tudod a gyerekek születését, én meg nem? Ki az apjuk, ha kérdezhetem? Csak nem besegítettél jó baráthoz mérten? - mérte végig Tamás a férfit, majd ....