Mese közösen... (felnőtteknek) (fórumjáték)

zárójelben megjegyezném, ez a fórum, a címéből adódóan, több ember munkája lenne.

Ha egyedül írom, mi benne az élvezet?

- Jééé, lehet nem véletlenül vettelek fel? Bécsig már eljutottál, én pedig a hétvégén utazom a szüleimhez Pádovába, ott van házuk, addig elvihetlek, ha van kedved várni egy-két napot.

Pihenhetnél és kihasználhatnád, hogy tiszta lakásban, folyóvízben fürödhetsz,

Ki tudja mikor és hol lehet ebben részed legközelebb. - mondta a lány nagy mosolyogva.

- Meggondolandó az ötleted, és addig meg körbenéznék a városban is.. Van itt elég látnivaló éppen - vakarta meg a fejét Zoltán.

- Szerintem megegyezhetünk, én nappal dolgozom, és elindulhatunk hamarabb, ha Te meg éjjel elvezeted a kocsit - nézett várakozóan Éva a fiúra.

- Megbeszéltük - vágta rá a srác lelkesen, mivel tudta ilyen jó ajánlatot nem fog kapni egyhamar.

Így azután mindketten mentek feküdni, a férfi az egyik vendégszobába kapott helyet. Fürdés után, már éppen elaludni készült, mikor óvatosan és nagyon halkan nyílt az ajtó. Már nem égett nála a villany, így a belépő lány látványa szinte sokkolta. A kinti világítástól teljesen átlátszóvá vált apró, fodros hálóing és az illat, ami betódult a pici résen, megmozgatta a férfi fantáziáját. Ledobta a takarót és feltérdelt, kezét széttárva mutatta a lánynak, aki közben egy apró lámpát felkapcsolt, hogy érti a szándékát.

Összebújtak és egy csodálatos éjszakát töltöttek együtt.

Egymást átölelve ébredtek. A fiú magában megjegyezte, egy életet el tudna itt és ezzel a nővel tölteni, ha nem húzná a szíve a világba.

- meg sem lepődtél ezen? - kérdezte mosolyogva, majd felállt.

A legtöbb férfi ilyenkor hanyatt homlok menekül.

De Te nem, miért? - kíváncsiskodott tovább a nő.

- Hát még nem találkoztam hasonlóval, gondoltam megvárom mi lesz belőle - kacagott nagyot Zoltán.

Végül visszamentek a másik szobába és közösen összedobtak egy könnyű vacsorát, ami alatt végig beszélgettek.

- Tulajdonképpen hova akartál menni - kérdezte a lány.

- Rómába és Firenzébe. Utána körbe a világban. Pénzem csak ennivalóra elég, az utazást így kell megoldanom - válaszolt a férfi.

Félsz tőlem?

zoli azt mondta NEM!

Éva gyorsan előkapott egy bilincset és....

...majd felé hajolt és a fülébe súgta .

Én már éhes vagyok majd csapott egyet az ostorral.

Zoliban a vér is meghűlt mikor Éva fekete combközépig érő csizmájára nézet ...

Milyen fantázia szegény népség van itt! :(

Intette az autókat,és mivel elég jó kiállású férfi nem is kellett sokat várni a fuvarra.Egy nő megállt és mosolyogva engedte, hogy a férfi beszálljon az autójába.Utazásuk során rájöttek, mennyi közös témát találnak egymásban. Észre sem vették, hogy közelednek a ....

Egy hónap múlva megvolt az esküvő, boldogságuk nem ismert határokat !

Alex ismét a családjával élt tovább, a felesége megbocsájtott neki.

V É G E .

El gondolkozott az asszony,és bizony csendesen behúzta maga után az ajtót amikor elment.

Előtte még megköszönte, Zalán igazságos szavait, belátta, így kell tennie, ez a helyes út.

Amikor becsukódott utána az ajtó, Zalán magához vonta kedvesét, és csak annyit kérdezett:

-szerelmem, feleségül jössz hozzám ?

A választ halkan rebegte el Liza: Igen drágám !

Örömmel leszek a feleséged, ennyi rossz dolog után úgy érzem, révbe értem, és nagyon szeretlek.

-Aha, szóval megfutamodsz? Félted a hírnevedet? Pedig én nem teszek a férjemért egy lépést sem! Ha a renőrök hívatalból feljelentik, mert Neked így kényelmesebb, én nem teszek ellene semmit!

Csak húzgáljanak meg, járj csak bíróságra, pereskedj csak!

Miattad van ott, ahol most van, nem miattam!

Más asszony is elküldte már az urát, mert fáradt volt, mégse szaladtak egy szeretőhöz, egyik sem!

Még azután nagylelkűnek akarsz látszani! Mit szólsz bele, hogy az apám mit tesz,vagy nem tesz!

Zsarolnál? Nanem!!- itt nagy levegőt vett, mert eddig egy szuszra mondta amit akart, de tovább nem bírta.

Zalán ekkor csendesen megszólalt.

-Nézze asszonyom, ha már mindenáron meg akarja hurcolni Elizabeth nevét és a cégét tönkretenni, ha jól veszem ki a szavaiból, akkor legalább a saját gyerekeire lenne tekintettel.

Most őszíntén, mit szólnának ahhoz, ha az utcán mindenki, no meg az iskolában is, rájuk mutogatnának és állandóan paparazzik kerülgetnék Őket is. Egyetlen perc nyugtuk nem lenne, és nem is ez a lényeg, hanem az apjukat szeretik, gondolom, jót tenne ez a kapcsolatuknak? Az Önékéről nem is beszélve.

Ha válni akar, váljon csendben, úrinő módjára. És mint ilyen, ne tegye ki a gyerekeket ennyi sok rondaságnak. Meg fogja bánni. A kicsik egy idő után rájönnek, Ön tehet az egészről, nem bocsátanak meg soha, míg az apjuknak könyebben. A gyermeki szív már csak ilyen. - fejezte be a férfi.

-Ha jól értem Elizabeth, emiatt a férfi miatt dobtad ki a férjemet és nem azért, mert szégyellted magad, amiért a családunkat tönkretetted - állt a lány elé, mint egy eleven kérdőjel, az asszony.

-Nem jól értetted, az ünnepek előtt kidobtam, mivel a családot választotta, amit megértek, még ha olyan nagyon fájt is.-

-Hát akkor nem csodálom a férjem, amiért késsel fenyegetett, hiszen eddig jó volt, most meg már nem kell, ki érti ezt? - nézett vádlón Amelie az ágyban ülő, de már igen mérges lányra.

-Ugyan-ugyan, ne játszd meg itt magad édesem, nagyon kényelmes volt ez Neked is. Hányszor utasítottad vissza a férjed esténként? Más férfi régen elvált volna, míg Ő hozzám jött ekkor, nekem meg igen kényelmes volt eddig.

Csak bizony nekem is nyugalmassá kezdett válni az életem, és már én is családot, gyereket szeretnék, de nem Tőle, mert két család, egyik itt, másik ott, szóval Neki lehet jó, de nekem NEM! - az utolsó pár szót már nagyon hangosan, majdnem kiabálva mondta Liza.

-Mit hisztériázol itt, Te kis, k - ebben a pillanatban Zalán Amelie elé állt és még időben elkapta a kezét, hogy az nehogy lekeverje azt a pofont, amihez elindult a keze. Így a szó is bennerekedt.

- Ah, a hősszerelmes, na majd megbánja maga is, nem véletlenül tette a férjem azt, amitől ma itt fekszik az ágyon ez a nőőőő - húzta el a szó végét, ezzel is kifejezve amit a lányról gondol.

-Amelie, én most tulajdonképpen szabadságon vagyok és még maradok, hiszen csak a jövő hónap közepétől van sok megrendelésünk ismét, addigra takarítsd ki a férjed tőlem, vidd oda dolgozni, ahova jónak látod. Bezzeg az apád nem adott munkát Neki, nem bízik benne. Most itt a lehetőség, az annyira imádott kislányának hozza rendbe a házasságát.

Ha mégsem, megadok minden kedvező ajánlást, elfogadom azt is, hogy Ő mondott fel, másik lehetőség miatt, mindent megkaptok, csak tünjetek el az életemből mindnyájan.

És, ami még fontos, az életben ne lássalak se Téged, se a drágalátos férjed. Nem teszek feljelentést, nem akarok miattatok bíróságra járni, el akarom felejteni, még azt is, hogy valaha ismertem. Szóval? Mit válaszolsz? - nézett fel nagy nyugodtan az ágyból, mert elfáradva ledőlt a párnára Eliza és még onnan is egy nyugodt, de igen talpraesett vezető tekintett fel.

-Nem akarok magyarázkodni, mert fölöslegesnek tartom, de ha nem mégy el otthonról, még a legelején, még a gyerekedet is a szüleid hozták láthatás-félére, mert arra nem voltál képes, hogy beszélj azzal az emberrel.

Élted a magad kényelmes kis életét hónapokon át, ki tudja mit csináltál, kivel feküdtél le, vagy kivel nem.

Ezek után csodálkozol, ha a férjed azt gondolta, hogy Neki is kijár egy kis boldogság?

Pedig ahogy elmesélte még az elején, amikor semmi közünk nem volt egymáshoz, nagyon szeretett és még most is szeret, hiszen nem csak a gyerekek miatt választotta a régi életét.

Ezt már abból is gondolhatnád, hogy első szavadra visszafogadott és az ágyába vitt, mikor csak beszélgetni akartál Vele.

Egyszóval, ebben a kapcsolatban mindenképpen csak én lehetek és vagyok a vesztes. Te elmégy a rendőrségre, hazaviszed ismét a férjedet, megbeszélitek az egész dolgot.

Éltek tovább békésen, én pedig itt maradhatok a kórházban, mert a Drágádnak fenyegetőzni támadt kedve.

Egyetlen szerencsém, hogy ez a csodálatos ember az utamba került, különben most késsel a hátamban, vagy ki tudja hogy fekhetnék egy hideg asztalon - nézett fel Zalánra a lány és még szorosabban bújt hozzá, mint eddig. Tekintetében benne volt minden, ami egy szerelmes nőében lehet, vágy, imádat, bocsánatkérés és a győzelem, mely a férfi tekintetéhez kapcsolódott, ezzel téve Őt boldoggá és egyben magabiztossá.

A hirtelen beállt csendet a sarokban eddig nyugodtan ülő két kutya apró ugatása törte meg. Farkcsóválva álltak kicsi gazdájuk ágya végében és imádattal néztek fel a még mindig reszkető és vörös arcú lányra.

Elizabeth lenyúlt hozzájuk, megsimogatta az ebecskéket, amitől láthatóan megnyugodtak. A két pici jószág ezután morogva nézett az asszonyra, aki még mindig a szobában állt és szikrákat szórt a szeme ahogy nézte a jelenetet.

-Én akkor sem értem, hogy mit talált benned a férjem, hiszen szépnek sem vagy mondható, hát csinoska vagy, és ahogy megismertelek, kedves meg éppen nem.

Valamit jobban tudsz, mint amit én. Persze, az ágy, Neked semmi gondod, bajod, dolgod, csak az, hogy mikor kettesben vagytok teljes odaadással szeressétek egymást. Mit gyerek, mit egyebek, gondok és bajok, hiszen az a pár óra, csak a fülledt erotikáé.

Ezzel tudtad magad mellett tartani annyi éven át, hogy én még csak meg sem éreztem soha. - fejezte be a monológját a végére már csendesen a nő.

-Na ehhez meg Neked semmi közöd, kedves Amelie, inkább menj haza a gyerekeidhez és ott kiabálj, ne velünk- vágott visza a lány paprikapirosan.

-Édesem, majd én elmondom, nyugodjon meg inkább és utána elmehet békében - válaszolt a fiú, miközben még jobban ölelte Liza dühtől reszkető testét.

-Pont akkor találkoztunk, mikor Elizabethnek szüksége volt egy baráti vállra, ahol kisírhatja magát, no meg egy kis munkára, kikapcsolódásnak.

-Ó persze, gondolom Ön is családos ember, mert a mi Lizink, úgy látszik az ilyenekre hajt, igaz édesem?! - fordult az ágyban fekvő felé gúnyos tekintettel.

-Ne kötekedj velem, már mondtam, nem vagyok hibás, jó, hát egy kicsit, de inkább menj be a férjedhez a rendőrségre és próbáld egyenesbe hozni az életét. - villantotta a szemét az asszonyra Eliza.

-Kis taknyos, még Neked áll feljebb?! Mit utasítgatsz engem, hogy mit csinálok az én dolgom!

Neked köszönheti a férjem, hogy idáig jutott, lehet hagyom megrohadni a börtönben, megérdemelné, Te pedig odamehetsz látogatni, hogy lásd mit tettél Vele - rikácsolta a nő.

A lány megint válaszolni akart, de mikor Zalánra nézett, a férfi egy szemvillanására elhallgatott és csak legyintett egyet.

Tudta, hogy az asszonynak igaza van a maga szempontjából, hiszen eddigi boldog élete dőlt romba egyetlen óra leforgása alatt.

Amelia lelkében nagy vihar dúlt, a szobában levőket nem is érzékelte, kavargott minden a fejében,majd hirtelen megállt Zalán előtt.

-Megkérdezhetem, Ön kicsoda ? Miért öleli magához Elizát, mint egy szerelmes férfi?

-Egyáltalán mit keres itt ? Rokon talán ?

-Ne hagyd el, mert nagyon szereti a családját és Téged is. Mikor beszélgettünk erről a kettőnk dolgáról, azt mondta, hogy maga sem érti, de Téged és engem ugyanolyan mélyen szeret. -

Zalán és Amelia szinte egyszerre kapta a fejét a lányra, és a két döbbent tekintet mindent elmondott neki.

- Én sem értettem, de mint mondtam, nekem éppen megfelelt ez az állapot, bár nem vagyok büszke, hogy nem zavartam el magamtól, ahogy visszajöttél. De csak most értem, milyen két ember igaz kapcsolata, ami érzelmeken ugyanúgy alapszik, mint a házaséleten.

-De ha így igaz, ahogy most mondod, akkor miért nem nyugodott bele, hogy elhagytad, mire fel kellett ezt a cirkuszt csinálnia? Nem értem akkor sem. - hajtotta le a fejét az asszony.

-Talán azért, mert nem Ő szakított, hanem én, és ettől a férfiúi önérzete csorbult - válaszolta Eliza.

-De ha eddig jó volt így, akkor most mitől változott meg minden, miért akartad teljesen magadnak? - faggatózott a másik asszony, miközben ismét az ablak felé fordult.

Eliza válaszként a távolba nézett, elfutott előtte minden eddig leélt boldog pillanat Alex társaságában, de valahogy most hiányzott belőle az a fajta érzés, amit Zalántól ez alatt a pár nap alatt megkapott.

A férfi keze után nyúlt, aki közben felállt az ágyról és tétován figyelte a két nő szópárbaját.

-Azt hiszem sosem gondoltam igazán, hogy még most is szereted ugyanúgy, mint a házasságotok elején.

Ha nem mentél volna el olyan hosszú időre, talán nem megyek bele ebbe a kapcsolatba, vagyis nem így.

Valami olyasmi motoszkált bennemm, hogy azért hagytad el, mert már nem szereted igazán és jó visszamenni ismét a szüleidhez, megint gyereknek-

Amelie döbbenten fordult sarkon és elkerekedő szemmel nézett a lányra.

-Te nem tudod, hogy mi volt az oka a szakításunknak? Sosem beszéltetek erről? -kérdezte

-Nem, sosem tartottam szükségesnek, hogy a kettőtök kapcsolatát kitárgyaljuk, hiszen egy-két dolgot elmondott, hogy elmentél a gyerekkel és hogy visszaköltöztél a szüleidhez, Ő most már egyedül van- válaszolta a lány, de valamit sejteni kezdett.

-Akkor elmondom. Azért hagytam ott, mert én nagyon akartam második gyereket, de Alex kerek-perec kijelentette, hogy elválik, amennyiben az Ő beleegyezése nélkül szülni merek.

Ezért utaztam haza, mert gondolkodni akartam, hogy ezek után, ilyen ultimátummal, akarok-e vele élni tovább. Szerettem, szeretem, akartam - fejezte be csendesen az asszony.

-de, most így, ezek tudatában, már nem vagyok biztos benne, hogy még most is a felesége szeretnék maradni - kezdett el ismét sétálni a szobában.

-Amennyiben igaz amit itt elmondtál, el válok a férjemtől, még ma ott hagyom, és elmegyek a gyerekekkel együtt, mondta az asszony hosszas töprengés után.

-Nem hittem volna, hogy az én párom ilyen alávaló dolgokra képes, tette még hozzá.

-Mit mondtál?! Ismételd meg azonnal, ha mered! - kiabálta az asszony, majd felugrott a fotelből és idegesen körberohanta a kórtermet.

Látszott rajta, hogy tépelődik, higyjen, ne higyjen, de a lány olyan komolyan és higgadtan mesélt, lehetetlen volt nem hinni neki.

Megállt az ablak előtt, kezeit öszefonta maga előtt, mint aki így próbál védekezni az elkövetkezők ellen.

- Mesélj tovább, hallgatlak, csak valahogy nem tudom elhinni az egészet. Alex sosem volt ilyen. Mindig nyugodt, csendes, higgadt és szolíd volt. A gyerekeket imádja. Velem is szépen viselkedett, még amikor otthagytam, akkor is - mondta nagyon halkan Amelie.

- Hogy nincs semmi baj?! Méghogy semmi??? Majd én megmondom mi történt, akkor majd meglátjuk ugyanígy öleli ezt a kis, ezt a kis, huh, nem tudok elég ronda szót találni erre a nőre és arra amit csinált. - fröcsögte az asszony, szemét nem véve le a lányról.

- Nem bánom, beszéljék meg, itt leszünk kint, ha valami baj lenne, csak szóljanak - mondta az egyik őr. Azzal kimentek nagy lihegve.

Amikor a három ember egyedül maradt a kórteremben, szikrázó szemekkel néztek egymásra.

Elizabeth hallgatott, tudta, hogy nem szabad elkezdenie beszélni, mert az csak kimagyarázásnak tűnhet. Megvárta, míg Amália rákezdi ismét a gyalázkodást, ezért odabújt Zalánhoz.

Az asszony tényleg nem bírta sokáig a szótlan álldogálást, körbenézett, bevágta magát az egyik vendégfotelbe, hátrafésülte a haját, és némileg rendezte a ruháját is. Csak ezután emelte rá a tekintetét a két fiatalra.

- Nah ifjak, halljuk a történetet. Merthogy én addig nem megyek el innen, míg a szépséges Eliza el nem mondja, hogy jutott az én csendes, szelid férjem a rendőrség egyik fogdájába miatta. - söpörte végig közben a szoknyáját.

Zalán megszorította a lány vállát, ezzel is jelezve, hogy ő már tud mindent, ne féljen.

Elizabeth elkezdte mesélni a történetet.

- Az egész akkor kezdődött, mikor Te a nagyobbik gyerekkel elhagytad a "drága" férjedet. Akkor valahogy nem érdekelt mi van, vagy lesz vele.

Sokat dolgozott, ahogy én is, egyik alkalommal egy terv fölött elmesélte miért van bent olyan sokáig. Máskor igyekezett sietni haza hozzátok. Majd egyre többet beszélgettünk és egymásba szerettünk. Akkor határozta el, hogy elválik, mikor elhívtad beszélgetni. A régi szerelmetek és a gyerek, szóval visszaédesgetted magadnak, mert nem volt olyan jó már otthon a mama és papa kislányának lenni, mint lánykorodban.

Csakhogy engem sem hagyott el közben. Nekem nagyon megfelelt ez az állapot, mert időm úgysem lett volna férjre és gyerekekre. Akkor kezdett fellendülni az üzlet.

Egy idő után sokat kértem, hogy válasszon, de miután megszületett a kisebbik gyereketek, már nem volt Neki annyira könnyű elhagyni Titeket.

Elmondtam mindent, kivéve azt,hogy a mostani karácsony előtt szakítottam Vele. Akkor történhetett valami. Többet én sem tudok.

-Na de hogy került a rendőrségre? - faggatózott tovább az asszony, miközben a történet alatt egyre sápadtabb lett.

Liza csodálkozva pillantott Zalánra, aki némán rázta a fejét és kérdőn nézet Ő is a zaklatott asszonyra.

- Mit nézel úgy rám, mint aki sohasem látott még?

Alex felesége vagyok, azt az őrültet bezárták miattad, mert állítólag meg akart ölni, amit így utólag nem is bántam volna, no meg a szeretődet is.

Mióta vagytok együtt és miért pont az én uram kellett? - hörögte az utolsó szavakat értetlenül.

- Aha, Amália, nem ismertelek meg, mindig olyan nett és kimért voltál, most meg, mint akit az utcáról szalajtottak. - vágott vissza a lány.

- Zalán kedves, engedd meg, hogy bemutassam a vezető tervezőm feleségét, Alex asszonyát.

alig fejezte be a mondatot, már nyílt az ajtó és két fulladozó biztonsági őr esett be rajta.

- Elnézést kisasszony, de a hölgy kijátszott bennünket és végigfuttatott mindkettőnket az egész kórházon - kapkodta az egyik férfi a levegőt.

- Jól van urak, nincs semmi baj, én itt vagyok a kisasszony mellett, nem fogja bántani senki, ugye asszonyom? - válaszolt Zalán, miközben féltőn ölelte Elizát.

Szerelmesen ültek egymás mellett, de Zalánnak nem volt ideje még válaszolni sem, mert kicsapódott az ajtó, és egy zilált külsejű nő rontott a szobába.

Te cafka !

Elszeretted az uramat!- kiabálta

- Miről beszéltek Ti most itt? Semmire nem emlékszem igazán, csak valahogy olyan fura álmom volt, mintha üldöznének, meg mászok valahonnan, kutyák ugattak, valaki fegyvert fogott valakire, olyan zűrös minden. - sóhajtott fel Liza.

- Az egészben csak az a jó, hogy itt vagy mellettem. Na de nem kellene Neked éppen rendelni? - nézett huncutul a lány az őt ölelő férfira.

- Higgye el, kedves uram, nem hobbiból vagyunk zsaruk. Mi hiszünk abban, a rohadt bűnözők a rohadt sittjükön fognak megrohadni!

- Na, önöknek sem jósolok hosszú életet - sóhajtotta Zalán.