Megalkudtunk...

Álmomban találkoztam a kaszással.

Nem féltem tőle, olyan kis töpörödött öregember volt. Ott állt az ajtóban és én szívesen betessékeltem. Fázott. Megitattam egy kis meleg tejjel.

- Tudod-e, hogy érted jöttem?

- Ott a kezedben a kasza, gondolom nem csak véletlenül jöttél ide.

- Naés mit szólsz?

- Megyek, ha kell, de beszélgessünk egy kicsit, ha lehet.

Azt mondja az öreg: - Nem bánom, úgyis csak holnap lesz újra dolgom.

- Mit ismersz ebből a földi életből?- kérdezem tőle.

- Hát semmit, az sem sok.

- Láttad már a virágzó rétet, a ragyogó napot. a búzakalászt ringani?

- Nem én... -válaszol.

- Láttad-e már a hegyeket hófödte sipkában, vagy lefagyott gleccsert, vízesést? Láttad-e már, mit tesznek az emberek, és hogy mennyi harc és küzdelem az életünk?

- Igen ezt hallottam, láttam haldokló beteget eleget, akik sírva vágyakoztak utánam.

- De láttál-e már csinos rövid szoknyás menyecskét táncolni, csecsemőt kacagni? Sok-sok mindent nem láttál. Az anyát, aki odaadja a szívét gyermekének, ha épp annak szüksége van rá. Láttál-e már galambként összebújó szerelmes párt, akik csókja, maga a mennyország?

Az öreg csak lötyköli a kis tejet a bögre alján, és azt kérdezi: - Kaphatnék még egy kicsit?

Én kiszolgálom és azt kérdezem: - Nincs kedved kicsit maradni?

- De igen. Vigyél ki az erdőbe, hadd lássam a fákat, hegyeket, madarakat!

Megalkudtunk a kaszással, hogy csak másnap visz el.

Hatalmas kirándulást tettünk. Megmutattam neki a sok-sok embert, aki gürcöl látástól-vakulásig, de a boldog felszabadult szerelmeseket is.

Azt mondja az öreg: - Lassan kezdem érteni, miért nem akartok velem jönni. De ha az időd lejárt, menni kell.

- Tudom. - mondtam szomorúan és kisétáltam vele az ajtón, még visszaintett a kaszájával és mosolygott.

Kép: pixabay