Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Diéta & Fitness témák » Fogyás a szerelemért... cikk

Fogyás a szerelemért...


Képtelen voltam addig megváltoztatni az életem, amíg nem találtam egy olyan célt, ami elég erőt adott... Számomra csak a szerelem volt elég nagy motiváció! Találkoztam egy férfival. Elhatároztam, hogy meghódítom. Ehhez pedig először saját magamat kell megszeretnem. Ha ez sikerült, akkor képes leszek azt sugározni az emberek felé, hogy boldog és szép vagyok!

Nehéz elkezdeni, még nehezebb folytatni! Viszont annál könnyebb élvezni az új életet!

Szépség…


Relatív fogalom, kinek mi a szép. Szubjektív, ki mit tart szépnek. Manapság szinte minden a szépség körül forog. Gyakran mondanak ellent egymásnak az újságcikkek, vajon számít-e testalkat és hozzájárul-e az egészséges kiegyensúlyozottsághoz. Ha elmegyünk egy gyönyörű lány mellett az utcán, aki magabiztosan sétál, hatalmas mosollyal az arcán, magas sarkú cipőjében és rövid szoknyájában… rögtön rávágjuk, rosszéletű. Pedig nagyon is azt gondoljuk, bárcsak én is ilyen lennék. Még utána is fordulunk, végignézünk kerekded formáin, majd szomorúan folytatjuk a kezünkben tartott kakaós csiga majszolását, s belekortyolunk a cukormentes kólánkba, mintha lehetne valamit javítani az agyoncukrozott péksüteményen a kalóriamentes üdítővel.

Nehéz beismerni, ha nem szeretjük saját magunkat, mert kövérek vagyunk. Könnyebb azt az utat választani, hogy fejben elhatározom, holnaptól máshogy étkezem, de ma még megeszem a hamburgerem az utolsó vacsora gyanánt. Igen, hat éve készülök az utolsó vacsorára. 2190 nap telt el azzal, hogy azt mondtam, ma még utoljára és soha többé. Az ember egészen addig el tudja hessegetni maga előtt a problémát, amíg nem lát egy szerelmes filmet, vagy amíg nem lát az utcán egy szerelmes párt csókolózni, amíg nem érzi, hogy valami hiányzik az életéből.

Tökéletesen el lehet bújni a „majd holnap elkezdem” halogatásába, s magam is jól tudom, már a kimondott kijelentés után, holnap sem fogom elkezdeni. Se holnap, se holnapután, se azután. Mégis a számba veszem a sajtos hamburgert, mégis megeszem a somlói galuskát és mégis leöblítem az ásványvízzel. Így azzal a tudattal megyek ki az étteremből, hogy na, megittam ma fél liter ásványvizet, sokkal egészségesebb vagyok. Az már nem jut el a tudatomig, hogy a hamburger és sült krumpli mellett ugyanúgy megihattam volna a cukros kólámat, mint mindig, hiszen mit sem segít az a fél liter víz, amit először csak ebéd után veszek magamhoz…

Később hazamegyek és ledobom magam a tv elé. Nézem a jól megszokott sorozataimat, végigbőgöm a szerelmes jeleneteket, eszem még kicsit, aztán lefekszem aludni. Reggel felkelés után úgy érzem, mintha egy percet sem aludtam volna, hiszen az előző napi zabálás után a szervezetem el van tunyulva. Persze nem reggelizem, mert akkor ma ugyebár el fogom kezdeni az új életemet. Ebédig bírom. Akkor felemelem a telefont és rendelek valami ebédet a munkahelyemre. Ha már úgy is ebédelek, akkor annak ismeretében zabálom tele magam, hogy ma már úgy is mindegy… majd holnap!


Ismerős az életérzés? Hat éve szenvedek ettől. Hat éve így élem az életem. Fel kell nőni ahhoz, hogy ráébredjünk, mi mindent veszítünk, ha nem vagyunk képesek túllépni az önsajnálaton. Egyszer már végigcsináltam. 18 éves voltam. Gyerekfejjel belevágtam, mert szerelmes lettem. Akkor egy darabig nádszálvékony, gyönyörű lány voltam, majd újra hízni kezdtem. Valahol elveszítettem a fonalat, csak azt tudom, hogy ma itt vagyok és felismertem azt, hogy vegetálok. Minden zabálással töltött percet elveszek magamtól azzal, hogy nem lépek… Ez a gondolatmenet kb. két hónapja fogalmazódott meg bennem. Hat év után először tudtam, hogy meg kell változtatnom az életem. Nem tehetem tönkre magam. 24 éves vagyok. Hat évet vettem el magamtól azért, mert képtelen voltam szembenézni a „zababetegséggel”. Ma már úgy érzem, ez betegség. Néha egyedül kell megbirkózni vele, hiszen ha valaki önmagáért teszi, önmagától kezdi el és nem mások unszolására, akkor sokkal nagyobb az esély arra, hogy meg is valósítja a tervet.

Mi vett rá arra, hogy ki akarjak mászni a gödörből? Egyszerű! Megismertem egy férfit, akihez nyilvánvalóan nem illik egy duci lány. Ahhoz, hogy szeressen, először magamat kell szeretnem. Két hónappal ezelőtt gyűlöltem magam. Tervet készítettem. Mennyi időt szánok arra, hogy lefogyjak? Hogyan fogom ezt véghezvinni? Mi lesz, ha lefogytam? Ilyen kérdéseket tettem fel magamnak, amikre nap mint nap válaszolok még most is.

Eltelt két hónap, 30 kg-ot fogytam. Magam sem tudom, hogy volt ekkora akaraterőm.

Ez a férfi napi, szakmai kapcsolatban áll velem. Még nem tudja, hogy egyszer elé fogok állni. Én már tudom, hogy eljön az a fényes, napsugaras délután, amikor vékonyan, csinosan, gyönyörűen, átváltozva állok elé és közlöm vele, hogy szeretem.

Sokáig nem tudtam, hogyan vegyem rá magam a változtatásra, hogyan leszek képes átlépni saját korlátaimon. Ma már tudom. Nem akartam többé egyedül lenni. Szerelmes lettem.

Az én fegyverem a szerelem…

A fogyásban a trükköm egész egyszerűen az volt, hogy minden este lefekvés előtt nézegettem a fényképét és arra gondoltam, hogy ha kitartok, akkor egy éjjel nem csak a fényképe lesz előttem. Már nincs sok hátra. Hamarosan eljön az a bizonyos tavaszi nap és elárulom neki, hogy az iránta érzett szerelmem képes volt legyőzni hat év önsajnálatát.


Ezt a néhány sort azoknak a lányoknak írtam le, akik hasonlóan hozzám, képtelenek (voltak) pontot tenni a fogyókúra okozta szenvedésre. Ragadjatok meg egy számotokra fontos célt és minden nap emlékezzetek arra, hogy semmi sem lehetetlen.

Én már tudom, csodák igenis léteznek!




Írta: klaucsi, 2009. április 4. 11:03
Fórumozz a témáról: Fogyás a szerelemért... fórum (eddig 92 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook