Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Magára hagyott csecsemő, 1000-ből 6 segítene?!!! fórum

Magára hagyott csecsemő, 1000-ből 6 segítene?!!! (beszélgetős fórum)


1 2 3
2012. jún. 4. 18:39

Megnéztem a felvételt. Szerintem többen megálltak volna, ha nincs az a valami a babakocsira rakva.

Szerintem.

2012. jún. 4. 18:36

Én már találtam gyereket. Kétszer is.

Egyszer gyerekkoromban, akkor leültem vele egy betontömbre mert állítólag bömbölt. Nem nagyon emlékszem rá, úgy mesélték el utólag, a szüleit nem találta, aztán engem se talált az anyám, de anyám előkerült és kinyomozta hol kell leadni a másik gyereket.

A másik egy piacon volt, nem túl rég. Egy 4 év körüli kislány volt. 10 percig nézelődtem arról a helyről, hátha találok egy embert aki keresi, de semmi. Aztán kicsit félrevonultam látható helyre és vártam. Még soha nem láttam annyira megszeppent gyereket mint akkor.

Kicsit kellett csak ott várni, mert az apuka előkerült a tömegből. Én azért nagyjából magam elé is nézek időnként, elmentek mellette is, a gyerek meg tekintgetett merre van az apuci.

Szöszi göndör fürtös kislány, félig már síró szemekkel. Nem nagyon válaszolt mikor kérdeztem, de meglett a szülő.

És volt egy olyan is, hogy ugyanezen a piacon, a piac szélén nézelődtem és tudod mit láttam? Egy szintén pár éves gyereket az is 4 körül volt, az is lány, be volt rakva egy autóba. Úgy zokogott szerencsétlen, aztán odamentem hozzá láttam nincs zárva az autó, na szép mondhatom. Akkor félreálltam és csekkolgattam kicsit, a gyerek meg kiszállt a kocsiból baing, komolyan csak néztem. És elindult. Megkérdeztem tőle hova megy, az sem mondott semmit..aztán pár perc telt el jött az apuka (szintén) és megköszönte, hogy vigyáztam pár percig a lányára, majd visszapakolta az autóba, rázárta és elment kardvirágot árulni (rögtön jövök vissza érte, már pakolok). A szívtelen dög öregem, dögöljön meg!

A gyerek az autóban úgy sírt. Jópofa én, kopácsoltam neki meg grimaszoltam de semmi. Megvártam míg az a fas visszatalált az autóhoz. Az igaz, hogy nem sokáig volt már el olyan 10 percig - és adni akart nekem virághagymákat.

2012. jún. 4. 17:43

Csak úgy leírom, ami ma délután történt az egyik megyeszékhelyen, talán valamennyire kapcsolódik a témához:


Anyukám a belvárosban sétált a kisfiammal, aki elaludt a babakocsiban. Anya 3 lépésre eltávoldott tőle, odament egy szökőkúthoz. Az első(!) arra járó ember meglepetten mondta Anyukámnak: "Nahát itt felejtettek egy kisbabát!". Pedig nem egy síró, hanem nyugodtan alvó kisfiút látott. Anyukám büszkén válszolta, dehogy felejtették, az övé :)

2012. máj. 4. 09:03

"A mostani rendszerben nem csodálkozom, hogy nem segítenek. . . ha segít az ember több kára származik belőle, mint amit a jótettétől remél"


SAJNOS igazad van...:((

82. csgybzs (válaszként erre: 80. - Ee1dc9ba06)
2012. máj. 4. 08:03

Tudod ez azért is érdekes, mert pl nekem megmondta az autóvezető oktatóm is, hogy baleset esetén telefonálni telefonálhatok, de semmi esetre ne álljak meg!

Vagy itt van a férjem, aki tavaly januárban szemtanúja volt annak, hogy egy nő szilánkosra törte a karját, mert az illetékes "elfelejtette" letakarítani a járdát maga előtt (ami kötelessége)... bevitte egy boltba melegedni, és a biztosító azóta is húzza, most kérdezik férjemet mint tanú, és olyan kérdésekkel, hogy hajmeresztő.... A mostani rendszerben nem csodálkozom, hogy nem segítenek... ha segít az ember több kára származik belőle, mint amit a jótettétől remél.....

81. a0c1361e44 (válaszként erre: 79. - Mirtuszvirág)
2012. máj. 4. 07:31
A híradóban is mondták, hogy a felmérést nem épp a legjobb helyen készítették, mert egy kisvárosban más lett volna az eredmény.
80. ee1dc9ba06 (válaszként erre: 79. - Mirtuszvirág)
2012. máj. 3. 23:05

Sajnos az utóbbi évtizedekben egyre inkább kialakul az emberek körül egy mesterséges fal, "ne szólj hozzám", "ne szólj bele a dolgomba", ezért is lehet az, hogy sokan nem mernek közbeavatkozni ilyen helyzetekben.

Ma este a tévében valami olyasmiről is szó volt, hogy egy elgázolt ember mellett is simán elsétáltak egy csomóan, meg talán egy fuldokló gyereknek se segített senki...(csak fél füllel hallottam a tévét), de tényleg így van:((

Én "régi magyar úttörő gyerek vagyok", és ha kell, segítek:))

79. mirtuszvirág (válaszként erre: 78. - Ee1dc9ba06)
2012. máj. 3. 22:49

De szép is volna, ha még mindig így lenne. Kisvárosokban, falvakon azért ez még szokás, mármint figyelni egymásra.


Azért az jó, hogy bekerült a híradóba is ez az UNICEF akció. Így még több embert gondolkodtatthat el.

2012. máj. 3. 21:37

Én nagyon szeretném, ha nem kéne órákig bőgnie a gyerekemnek, ha egyszer - ne adj'isten - elveszíteném a tömegben, hanem egy normális ember megfogná a kezét, és együtt megkeresnénk egymást. Az a baj, hogy mindenki csak magának él, kevés az empatikus ember. Tényleg nem foglalkozunk egymással. Egy hajléktalannal igazán sokat nem tudunk tenni, azon kívül, hogy rááldozunk adott esetben egy bizonyos összeget, de akit hidegen hagy egy magában kóborló gyerek, vagy síró csecsemő... hát az elég szomorú:( Sokkal jobban oda kellene figyelnünk egymásra, és szebb lenne a világ.

Egyébként tényleg nagyon sok hülye anyuka van sajnos. Amikor én gyerek voltam, azért úgy emlékszem, jobban odafigyeltek a felnőttek egymás gyerekére is.

77. a0c1361e44 (válaszként erre: 76. - A0c1361e44)
2012. máj. 3. 18:59

Most volt a híradóba a magára hagyott babakocsi.

A férjem egy 5 perces monológgal értékelte és közölte, hogy ő biztos megnézte volna.


Az említett kislányt is ő találta meg.

76. a0c1361e44 (válaszként erre: 62. - Mirtuszvirág)
2012. máj. 3. 18:47

Éedekes, ha te tanácsolod, hogy nézzenek magukba az emberek akkor az más...Miért?

Azt hiszem nem sikerült megértened!


Te mit tettél volna? Na meséld el végre.

Odamentél volna és próbáltál volna segíteni?


Persze írhatnám én, de én nem tudom mit tettem volna.


A hajléktalan is, az idős ember is ember. Látod, te nem segítenél nekik, mert ők nem érnek annyit gondolom, mint te.


Ezzel mindent elmondtál, kér lenne szaporítani a szót....

"Annakis örülök, hogy habár egy babakocsi mellett a saját bevallásod szerint, ha éppen rohansz valószínűleg elmennél, azért néhány részeg hajléktalannak segítettél és segítenél."

75. mirtuszvirág (válaszként erre: 74. - Virus2008)
2012. máj. 3. 18:26
Jó:)
74. virus2008 (válaszként erre: 73. - Mirtuszvirág)
2012. máj. 3. 18:20

Te nagyon félreértettél valamit,én arra gondoltam,

hogy mivel egy rendezett babakocsi ott áll középen felettébb gyanús a járókelőnek.


Gondolom nem hajnali 3 kor mentek ki ráadásul amikor nem volt ott senki, hanem biztos látta őket valaki, hogy ez csak teszt.


Te magyon el vagy ragadtatva a saját világodban.Amúgy meg ha sziveden viseled, akkor fogadj örökbe pár cgánypurdét.

73. mirtuszvirág (válaszként erre: 71. - Reload)
2012. máj. 3. 18:16

Sokan azt írták, hogy félnek a haragos anyától vagy azt, hogy ilyen szép babakocsis babával nem történhet baj.

Sajnos én azt gondolom, hogy az emberek annyira be vannak fordulva, hogy észre sem veszik mi van az orruk előtt (erre kisezer példa van a mindennapokban).

Aki meg legalább körbe nézett egy pillanat erejéig az zsördölődött, felháborodott, hogy milyen anyák vannak, azután tovább ment.

Sokan valószínűleg azt gondolták, hogy nem az ő gyerekük, nem az ő gondjuk.

72. mirtuszvirág (válaszként erre: 66. - E57e061615)
2012. máj. 3. 18:13
Igen, igazad van. De látod, annak ellenére, hogy egy kiadós lecseszést kockáztatsz, csak megteszed amit helyesnek gondolsz.
71. reload (válaszként erre: 1. - Mirtuszvirág)
2012. máj. 3. 18:10

Biztos valami hormonproblémám van, de a végére már majdnem elbőgtem magam :)

Borzasztó és elszomorító, hogy csak ennyien álltak meg :( Ennyire közömbösek lennénk??? :(((

70. mirtuszvirág (válaszként erre: 65. - Styxia)
2012. máj. 3. 18:07

Ez is egy szomorú dolog és megérdemelne több szót, ez kétségtelen.

De azért itt nem ilyesmiről van szó. Csak egy elhagyatott babakocsiról, amiből csecsemősírás hallatszik és láthatóank senki nem vigyáz rá.

Sokan hallják a sírást és körbe is néznek, de egy pillanatra sem állnak meg.

69. mirtuszvirág (válaszként erre: 67. - Csgybzs)
2012. máj. 3. 18:04

Egyetértek, sajnos sokszor nem megfelelő a reakció egyik oldalról sem.

Egyébként természetesen nem volt baba a kocsiban csak egy tábla. A nagy részét nem lehet elolvasni a videón csak azt, hogy köszönöm.

68. csgybzs (válaszként erre: 67. - Csgybzs)
2012. máj. 3. 17:09
Ha volt egyáltalán... mert így utólag átgondolva valószínűleg tök üres volt.. hiába meleg van.. :D
2012. máj. 3. 17:08

Tessék, meg is van a kiértékelés. Aki egyébként odamenne sem teszi meg, félve az idegbajos anyáktól... anyukák tessék magatokba nézni, és ne tessék sárkányoskodni, akkor számíthattok a támogatásra... ennyi... :D :D


Nem néztem a videót, de ha egy igazi síró kisbaba volt, akkor én igencsak megagyalnám a kísérlet készítőit is, hogy hagyják ilyen melegben a babakocsiban szenvedni meg ordítani a gyereket.... (ha nem igazi volt akkor sorry)...

66. e57e061615 (válaszként erre: 60. - K-né Zsóka)
2012. máj. 3. 16:56
Nekem csak olyanban volt részem, hogy odaléptem, rászóltam egy gyerekre, hogy vmit ne csináljon, vagy menjen onnan, mert veszélyes. Engem nem üvöltött le a szülő, de a gyerekkel üvölteni kezdett, hogy miért csinálod, és egy köszönöm nem jött ki a száján, hogy óvtam a gyereket, amíg nem volt ott.
65. Styxia
2012. máj. 3. 16:38

A faluban télen -11fok körüli hömérsékletben a 2-4év körüli hárm-négy gyerek félmeztelen(!) futkosott kinnt a hóban a ház elött, mert az anyjuk taj részegen a szobában fetrengett a földön...amikor falubeliek bevitték a házba a gyerekeket akkor még öket rasszistázta le a "kedves anyuka" aki felállni sem tudott olyan részeg volt...de mocskolódni tudott...

Mivel "nemzetiségiröl" van szó a gyámügy sem mer semmit csinálni....

Szóval miért nem ilyenek jönnek a tévében...???


Vagy az a lány akinek 24évesen van már 3gyereke, és 3rotweilleire...a kutya kicsit megcsócsálta a gyerek fejét, meg a kezét, és a gyámügy nem mert még a kapun belülre sem menni...ilyenek miér tnem jönnek???


Egyetértek azzal hogy ez bizony hatásvadász dolog

64. e57e061615 (válaszként erre: 1. - Mirtuszvirág)
2012. máj. 3. 16:06

Hatásvadász marhaság. Ha csak elmegyek mellette, akkor nem feltételezem, hogy órák óta ott áll. Ha egy padon ücsörögnék nem messze, nyilván feltűnne.


Amúgy sok mothertiger szeret sallerral fenyegetőzni, ha csak csúnyán meg nézni valaki a gyerekére, szóval én nem csodálom, hogy sokan bátortalanok, hogy hozzá merjenek-e nyúlni, mert ha közben meg mégis előkerül a felbőszült szülő, akkor még ők lesznek, akik beleütötték az orrukat rájuk nem tartozó dologba.

63. mirtuszvirág (válaszként erre: 60. - K-né Zsóka)
2012. máj. 3. 13:29

Persze ez is érthető. Senki nem akar vitatkozni egy felbőszült anyával:)Én sem.

Ha nem ragadok le ott, hogy egy anya egy cigi kedvéért ott hagyja a gyermekét, akkor egy ilyen szituban annyit megkockáztatnék, hogy szólok az anyának. Lehet a vonat zakatolásától nem hallja a gyereksírást, viszont mint a helyzet is mutatja szemmel tartotta a babakocsit, mivel azonnal ott volt, ahogy egy idegen "piszkálta" a gyermeket.

Nem lehet mindig mindenre a legjobb módon reagálni. Ebben a "kísérletben" is az nem hagy nyugodni, hogy ilyen sok emberből, ilyen kevesen próbálnak tenni valamit.

2012. máj. 3. 13:08

Hú, most jól mekaptam :) De nem gond. Egyébként valóban azt gondolom, jó annak aki nem veszi fel embertársai sorsát. Én sem vagyok persze mártír, de valahogy megviselnek az ilyen dolgok. Könnyebbnek tűnik annak a sorsa, aki a saját útját járja egy burokban, de ki ilyennek, ki olyannak születik, vagy éppen azt tanulta amit.

Annakis örülök, hogy habár egy babakocsi mellett a saját bevallásod szerint, ha éppen rohansz valószínűleg elmennél, azért néhány részeg hajléktalannak segítettél és segítenél.

Nem tudom miből gondolod, hogy "ha a buszon melletted valaki rosszul lesz. Gondolom arrább mennél vagy mit tennél, ha látnád, hogy feletted gurul le valaki a mozgólépcsőn (nem hiszem, hogy elkapnád)" Nem ismerjük egymást, de azért elmondom, hogy nagyon rosszul gondolod. Nem állok neki felsorolni, hogy az xharminc évem alatt hány ilyen szituban volt részem, mert minek. Te már úgyis tudod, gondolod, nem hiszed:)

Magamba pedig sokszor nézek, azért köszönöm a jó tanácsot, valóban hasznos dolog :)

További szép napot.

61. a0c1361e44 (válaszként erre: 57. - Mirtuszvirág)
2012. máj. 3. 10:34

Neked meg rossz, hogy egy ilyen "felmérés" alapján háborogsz. Ezek szerint neked nincs gondod, ezért keresel valamit. Örülök neki:)


Azért arra kíváncsi lennék, ha már te ennyire "érzékeny" vagy mindenre, akkor mit kezdenél ha a buszon melletted valaki rosszul lesz. Gondolom arrább mennél, mondván biztos részeg, vagy mit tennél, ha látnád, hogy feletted gurul le valaki a mozgólépcsőn (nem hiszem, hogy elkapnád) vagy ha látnád, hogy valaki fekszik a sínek mellett vagy egy közlekedési balesetnél vajon mit tennél? Szidnád a többi embert, hogy miért nem megy oda segíteni? Mert ez a legegyszerűbb, na meg az ha elképzeljük mit tettünk volna, hogy ez a bizonyos statisztika jobb számokat produkáljon. Persze én is azt mondom, hogy ha valaki csúnyán beszél, hogy jól meg mondtam neki, meg mondtam, hogy az any..dat, de ez nem lenne igaz, mert én ha valaki belém köt, akkor csendben maradok és igyekszek elmenekülni, de ha balesetet látok vagy rosszul lesz valaki mellettem, akkor én vagyok az első, aki próbál segíteni.

Mondhatnám, hogy ha én ott mentem volna el a babakocsi mellett, akkor megnéztem volna rögtön és próbáltam volna intézkedni és közben az anyát elmondtam volna mindennek, de nem mondom, mert nem tudom mit tettem volna. Lehet észre sem vettem volna a babakocsit, lehet meg sem hallom a sírást. Nem tudom beleképzelni magam ebbe a helyzetbe, de ettől még nem vagyok közönyös. Mint utaltam is rá, kaptam én el mozgólépcsőn leguruló bácsit és ha nem kapom el, akkor a néni, aki az útjában volt biztos meghal, ahogy a bácsi is erre a sorsra jutott volna. 3x volt részem olyan helyzetbe, amikor rosszul lett mellett ember. Mind a három alkalommal aktívan vettem részt a segítség nyújtásba, valamint a sínek mellett fekvő embert is "megmentettem", pedig ő tényleg csak egy részeg volt és elég nehezen tudtam lelket verni belé, hogy odább vigyem/vigyük. És nem is olyan régen egy hajléktalannak is segítettem, aki szintén olyan részeg volt, hogy gurult le a lépcsőn.


És tényleg nem ártana neked sem magadba nézni a cikk olvasása során és nem csak nagy szavakban írogatnod arról, amit nem is tudsz.

2012. máj. 3. 09:26

Nincs gyerekem, ettől függetlenül úgy gondolom nem vagyok részrehajló. Tavaly utaztam külföldre és volt a vonaton egy anyuka is alig pár hónapos babájával.

Aztán egyszer kiment cigarettázni és otthagyta az alvó babát.

Sokáig-feltűnően sokáig-nem jött vissza, a baba felébredt, sirt. Akkor egy idős bácsi odament és próbálta vigasztalni. Na akkor tigrisként rohant be az anyuka és elég csúnyán kiosztotta a bácsit.

Ezek után nem hiszem, hogy azonnal ugranék ha magára hagyott babakocsit látnék. Értesiteném az illetékes hatóságot, figyelném amig odaérnek, de nem mennék oda.

59. mirtuszvirág (válaszként erre: 55. - Virus2008)
2012. máj. 3. 09:14
Azzal az anyával nem történhet semmi baj, akinek telik szép babakocsira?
2012. máj. 3. 09:12

Viszont...

este még sokat gondolkodtam ezen az egészen. Ha úgy nézem, hogy két órán belül, hat alkalommal akartak segíteni a babának (arányosan 20 percenként), akkor nem tűnik olyan tragikusnak.

57. mirtuszvirág (válaszként erre: 53. - A0c1361e44)
2012. máj. 3. 09:10

Nem ugyan az az utcán nevelési tanácsokat adni, mint elmenni egy magára hagyott babakocsi mellett. Jó neked, hogy nem háborogsz ilyeneken, ezek szerint te el tudod fogadni, hogy ilyen világot élünk:( Nekem nem akaródzik még akkor is, ha nem sokra megyek vele.

Remélhetőleg ezt a cikket jó sokan olvasták és így legalább néhány ember magába néz egy kicsit.

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook