Lombik életre-halálra (beszélgetés)
Egyébként jó reggelt mindenkinek:-)
írtam a hoxának a táblázat miatt, de semmi egyenlőre:-(
Magas AFP érték
Ha 2,5 feletti az AFP eredmény, akkor magasabb a kockázat az ún. idegcső- (velőcső-) záródási rendellenességre, melynek sok formája van, de a két legismertebb az agyhiány (anencephalia) és a nyitott gerinc (spina bifida). Ezek a rendellenességek (kivéve a kisfokú nyitott gerinc) ultrahangvizsgálattal, nagy valószínűséggel felismerhetők, ezért magas AFP esetén egy nagy felbontású, minimum B vizsgával rendelkező ultrahang jártasságú szakember által végzett ultrahang vizsgálat szükséges. Szerencsére az idegcső záródási rendellenességek a terhesség előtti és koraterhességi fólsav bevitellel 85%-ban megelőzhetőek, így a vizsgálat jelentősége sokat csökkent a magzatvédő vitaminok bevezetése óta.
Alacsony AFP
Amennyiben az AFP érték 0,8 MoM alatti, a Down-kór kockázata emelkedettebb a normál tartományhoz képest. Azonban az alacsony AFP és a Down-kór közötti összefüggés még kevésbé érzékeny és specifikus mint a magas tartomány és az idegcső záródási rendellenesség. Az ábrán látható, hogy az AFP statisztikai eloszlása, azaz a Down-kórral sújtott magzatokban és az egészségesekben mért értékeik Gauss-görbéje mennyire átfedik egymást. Ennek ellenére az a gyakorlat alakult ki, hogy alacsony AFP esetén rutinszerűen elküldik a várandóst genetikai tanácsadásra, ahol általában megajánlanak egy precíz ultrahangvizsgálatot, vagy magzatvízvételt (amniocentézist). Létezik azonban a Down-kór kizárására az ún. quartett-teszt (négyes-teszt, lásd Down-kór szűrés), mellyel 16. és 21. hét között még elég jó eredménnyel megerősíthető vagy kizárható a Down-kór.
Az alfafötoprotein középarányos (ún. multiple of median - MoM) értékben kifejezett normál értéke 0,8 és 2,5 MoM közé esik.
Mennyi lett?
belegondolok, hogy én 6 évesen voltam 14 kg:-)keresztgyerek már 3 évesen utólért:-)
csajok AFP eredménynél is van ilyen becsléses számítás? azt gondoltam,hogy ott MOM -ban adják meg az eredményt!na bakker akkor most mi számít jó eredménynek?
azért én megértem ám,hogy ez a sok sikertelenség kiborítja az embert lelkileg! és véletlenül sem szeretnék turkálni az életedben de én azt érzem párodnál van a hiba,és nem kapsz tőle elég szeretetet,mert ha imádva lennél akkor szerintem jó kedvűen örömmel csinálnád a diétát a közös cél érdekében! Nagyon kívánom neked,hogy a kedves apuka nyissa ki a szemét,és nagyon szeressen téged,mivel SB-nek egészséges anyucira van szüksége!
Ejj te anyuka! mindkettő szép fiú lesz!miért is ne lennének amikor az édesanyjuk is nagyon szép?! nem lehet ám tudni Dani nagyon kis csűnt gyerek volt 1 évesen csak 8kg volt,és alacsony! most 14 éves,és nagyon dögös kigyúrt teste van szálkás,és annyira szép arca,hogy ha nem pelyhesedne lánynak is elmenne:-))
Mert az inzulinom nem túl jó, csinálnom kéne a diétát és szedni a gyógyszer, de karácsony óta egyszer vettem csak be és csak tiltott dolgokat eszem. Nem megy.
Gica ez már számomra is hihetetlen lett volna ha nem anyuékkal történik. Cicu eltűnt júlis elejên erre anyu dec1 jeén nyitja az ajtot és ott áll, hogy akkor most ő jönne reggelizni. Mindernre emlékszik, hol mi volt, hol volt a kajája mindenee....mint aki csak leugrott volna kenyérért a boltba....
Szép álmokat mindenkinek!
Ez ilyan "hit" kerdes dolog. En ugy allok hozza, h ez egy biztositas. Soha ne legyen ra szukseg, legyen kidobott penz. :) az automra is fizetek Cascot, ez meg "kicsit" fontosabb. :) amugy mi is oket vallasztottuk es szerintem nekik van a legjobb konstrukciojuk. :)))
:-)jesszus hány pár női cipőt fogtok ti látni az ajtóban még:-)
:))) es ma megallapitottuk, h kettojuk kozul o lesz a "szepfiu". :)
Még soká. Elvileg márciusban mehetünk, de nem biztos, hoyg Tüü engedni fog, sőt ahogy most állnak a dolgok szinte tuti, hogy enm és ha nem enged akkor nem folytatjuk, mert megyek vissza dolgozni.
:-))
Basanak koszonhetoen mar a postas sem meri megkozelíteni a kerítest. Szeeegeny.
Na lanyok mindenkinek szorítok! Holnap jovok. Gicuska, ha dolgozol akkor kitartast!
Aludj, aludjatok jol lanykak!
Sziasztok!
hát a miénket sem szednék össze, mert idegenhez nem közelít, meg olyan gyorsan fu, hogy sokszor csak villogó pacát látni:-)
Edes vagy. Na, ha Basa kiszabadulna szaladna az egesz telepules. Megorulnek, ha o vagy Reka elcsavarognanak. Itt elottunk a nagyieknak volt ket kutyusuk oket osszeszedtek a ciganyok. Na, veluk ezt nem tudnak megtenni. Ejjj ezek az allatok.
Remel, hogy neked es Gicusnak lesz igazatok. En annyira allatbarat vagyok, hogy az mar borzalmas. Egyszer egy malacot mentettem meg az Onodi vasarban....es meg tudnek meselni.
Igen, Basa meg kolyok es szeles. Figyelek ra nagyon. Rendes volt a vedono. Ugy volt vele, hogy Basa inkabb ot bokdosse minthogy en huzzam meg magamat. De sajnos pocaknak nem esett jol az erokifejtes.
Hat talaltam a sok kozul egyett. Ismeroseim is veluk inteztettek Miskolcon. Meg vannak veluk elegedve. Igaz Szlovakiaban van a kozpont de szerintem lehet oket valasztjuk. Szerintem mindenkeppen erdemes levetetni, ugye?
én nem éreztem,hogy szirupos állaga lenne:-)
En orrot befogva iszom, de akkor is lehet erezni a szirupos, csuszos allagot. Itt egyebkent 50gr al terhelnek. Amerikaban meg 100al. Tipikus. Magasabb az ingerkuszobuk csak ennyivel mutat igazan eredmenyt, pff, botranyos!
Tyohha, Vince nem viccel! :-)
te meg a kisfiaddal, mert ha így folytatja idő előtt futni fog a csajok után:-)
szegény már nem él.a mostani meg csajszi:-)
el tudná valaki magyarázni nekem , hogy tulajdonképpen mit takar ha valaki homozigóta vagy heterozigóta?azt tudom, hogy génmutáció, de mit okoz és hogyan kezelhető ha igazolódik?köszi
Biztos, h ez van a hatterben!
Haza fog menni!!!
Gicus, Te meg csak ovatosan a kutyival is!
Sejtbank temaban mire jutottal?
szorítok, hogy hazamenjen.nekünk kan kutyán volt, többször volt, hogy napig sem láttuk.egyszer csak megjelent és követelte a kajáját, hogy éhes.
További ajánlott fórumok: