Laparoszkópia...tud nekem valaki mesélni róla? (tudásbázis)
Na igen, így nem igazán pont olyan lett az ütemterv, ahogy terveztétek, de gondolom, már nem bánjátok annyira, hogy így alakult :)
Zargass csak nyugodtan, segítek, ah tudok :)
Mázlista... :) Mondhatjuk így is. Bár nem így terveztük, az első gyerek gyógyszer mellett fogant, a harmadik meg spirál mellett. De jobb ez így, legalább fiatal anyuka lehetek. De mostmár a lehető legjobban szeretném kerülni a terhességet :p
Én szeretek előre felkészülni a dolgokra, főleg amik kellemetlenséggel is járnak. 1 hónap mulva indítom el a folyamatot, aztán kezdődhet a felkészülés :D Köszi hogy zargathatlak :) Szép estét! :)
:))
a műtét előtt mindent le kellett venni, betakarta nővér egy lepedővel, amíg betette a kézfejembe a branült, ahova majd az infúzió megy, utána másztam át a műtős ágyra, amin begurítottak a műtőbe. Amikor először eszméltem, épp rá akarta húzni a nővér a hálóinget, de kicsit vastagabb az anyaga és 35 fok volt, úgyhogy mondtam, hogy ha lehet azt az ujjatlan pólót húzza, meg egy bugyit és annyi elég is lesz. Valószínűleg a szobatársak is aludni fognak aznap, mert szoktak rá figyelni, hogy hasonló műtéteseket tegyenek egy szobába. Senki sem fog nézni, ne aggódj, ők is bambák lesznek :) a nővérek segítenek öltözni a műtét után, aztán úgyis visszaalszol.
A mosakodás.. most jót kérdeztél, szerintem aznap fel sem keltem az ágyból csak már éjjel, mikor ettem 1-2 falatot, de reggel a nővér jött, hogy menjek zuhanyozni, ha tudok és járkáltatott, majd kivette a katétert.Azt mondta, hogy nem baj, ha víz éri a "tasakot" (ami a legnagyobb varratból jött ki), csak a tapaszokat ne áztassam el. Úgyhogy kivonultam és zuhanyoztam, nem volt egy nagy élmény, de meg lehet oldani.
már aludtam, mikor betették, ahogy felébredtem, nem is éreztem semmit, csak láttam, hogy jön ki a cső. Felülni macerás kicsit, akkor kellemetlen egy cseppet, mikor "ráültem", de nem volt vészes. Állnom kellett, mikor a nővérke kivette. Mire elmondta, hogy akkor most kiveszi, nagy sóhaj és kint is volt, apró kellemetlenség, tényleg. Emiatt egyáltalán nem kell aggódnod :)
Viszont szükség van rá, mert a műtét előtti napon nem szabad enni csak egy könnyű reggelit, utána már csak inni lehet (4 L vizet). Szóval tele leszel vízzel, de valószínűleg aludni fogsz egész nap a műtét után, úgyhogy jobb ez így, hidd el. Csütörtökön reggel műtöttel és péntek reggel kivette a nővér a katétert, miután járkáltam kicsit a szobában és látta, hogy már egyedül is ki tudok menni, ha kell.
Szívesen :)
Írj csak nyugodtan, majd időnként idelesek és segítek, ha tudok :)
Anyajegyet még nem vettek le rólam, de szerintem azt is túlélték már páran :)
Altatásnál valóban csövet dugnak le a torkon és az utólag kellemetlen lehet. Nem éreztem, hogy vészes lenne, kicsit fájdogált, de inkább az volt a furcsa benne, hogy időnként hirtelen kiszáradt és akkor köhögnöm kellett (ha mertem volna...) Olyankor gyorsan rátettem a kezeimet a sebekre és próbáltam óvatosan köhécselni, na az nem volt kellemes, de ahogy látod, megmaradtam. :)
Énis is ilyen remegős parázós vagyok :) Nekem nem volt semmi beavatkozás, csak a 3 hüvelyi szülés. Ugye az első 2 gyereknél volt gátmetszés. Attól is nagyon féltem de hogy őszinte legyek meg sem éreztem, mert épp fájás közben nyisszantottak :) Akkor nem volt varratszedés, mivel felszívódó volt.
És arról mit gondolsz hogy a műtét után busszal kellene hazamennem? Nem egyedül, mert a férjem eljönne elém. Esetleg a rázkódás, meghát majdnem 1 órás az út, mert vidéken lakunk.
Én rettenetesen parázós vagyok a kórházaktól, de egész jól aludtam a műtét előtti éjjel.Viszont reggel semmi hatása nem volt. Már a műtő előtt feküdtem (én voltam az első aznap) és annyira féltem, hogy remegtem. Persze utána bealtattak és ennyi. Nem is nagyon voltam ébren csak párszor percekre és valamikor éjjel 2 körül ébredtem, hogy mintha már kialudtam volna magam. Akkor ettem kicsit, 1-2 szem kekszet, hogy legyen erőm reggel felkelni, mert ha nem tudok járkálni, akkor nem veszik ki a katétert és nem engednek haza. Reggel hazaengedtek, úgyhogy nem volt gond. :)
A varratszedéstől is nagyon tartottam, mert nekem már voltak korábban is varrataim, de szerintem azok sokkal vészesebbek voltak. Itt 3 kis lyuk van. Illetve 1 öltés a köldökömben, egy a jobb alsó lyuknál és talán 2 vagy 3 a bal oldalon alul. Szóval féltem, hogy mennyire fog fájni, de egyáltalán nem volt vészes. Inkább kellemetlen húzóérzés volt, aztán már ki is jött. Nagyon megkönnyebbültem. Totál megértem, hogy aggódsz, halálra paráztam magam az elmúlt hónapokban, míg vártam a műtétre. Azért is jöttem vissza ide írni, hogy elmesélhessem, hogy nagyon féltem és őszintén mondhatom, hogy nem volt vészes.
Akkor viszont mázlista vagy :)
Látod, 2015-07-24 11:03 ezzel a dátummal találod meg itt a hozzászólásomat a július 16.-ai műtétemről. Igyekeztem mindent pontosan leírni, hogy segíthessek az infókkal én is annak, aki még ezelőtt áll.Biztos van 1-2 dolog, ami esetleg kimaradt, de ha kérdezel, szívesen válaszolok bármire.
További ajánlott fórumok:
- Ha hasi műtét (nem laparoszkópia) során távolítják el a méhet, meddig nem szabad felkelni?
- Babát akarok hisztero- és laparoszkópiai után!
- Mi a menete az epekő eltávolításának endoszkóppal az epeútból, laparoszkóppal, műtéttel?
- Terhesség alatt ciszta miatti laparoszkópia
- Mik a tapasztalatok a laparoszkópos epeműtétről?
- A Jégkorszak óriásai nevezetű kiállításról tudna nekem valaki mesélni, aki megnézte már?