Kutyások ide! (beszélgetős fórum)
:D igen, értettem :) én kölyökkorban se hagytam, hogy nyerjen :) pont azért mert akkor tanul :D legyen neki sikerélmény az, hogy megtanul egy trükköt, én meg megdicsérem. :D vagy játszunk vele önjutalmazó játékot, labdadobálóst, amikor magáért a játékért csinálja.
Tehát pont azért mert a kutyáknál is, pont úgy mint az embereknél, fontos a következetesség, én nem hagynám nyerni. Mert hogy határozod meg, hogy most már nem kis bumfordi kölyökkutya, és már nem szabad neki nyerni? és hogy gondolja ő?? eddig lehetett, most meg nem? hát dehogynem!! és már el is indult a harc a főnökségért.
Sziasztok!
A rongyozással kapcsolatban: Kölyökkutyáról beszélünk!! felnőtt kutyánál valóban nem hagyjuk, hogy övé legyen a rongy, vagy a fadarab, vagy bármi. De kölyökkorban igenis, néha kell győzni hagyni. És ez még nem jelenti azt, hogy a gazda fölé kerekdene. Hiszen ekkor még csak tanul. Kell a sikerélmény neki. Később persze ez már nem igy van, de ebben az esetben kicsi kölyökkutyáról beszéltünk, Mazsinka apróságáról.. :) :)
Soha. Pozitív megerősítéssel nevelj.
Persze van amikor le kell ordítani a fejét, és meg kell ráncigálni a grabancát, sőt el is lehet röptetni. De ezeket is csak nagyon akkor, ha valami irtózatos bűnt vétett. Pl. rád morog amikor kaját adsz neki, vagy rámorog pl. a gyerekre.
Ezek főben járó "bűnök".
De soha ne verd meg, eszközzel meg pláne nem.
Mindig dicsérd, ha valamit jól csinál! Mindig! Abból soha nem elég.
Ha rosszat csinál, akkor határozott NEM! meg fogja gyorsan tanulni, hogy jobb ha dicséred :D
vagy morogj rá, az is hatásos :) én is szoktam. akkor már tudja, hogy valami nem stimmel.
Aki nyer, az a falkavezér. Mindig felülbírálná a döntésed, és azt csinálná ami szerinte helyes.
Ha harcban nyer, akkor föléd kerül. Ha a harc után te nagy kegyesen oda adod neki, akkor legyen hálás érte :)
Nahát, hogy ilyen fórum is van, és én csak most fedeztem fel :D
SZIASZTOK!
Örülök. Akkor lejjebb veszem az adagját a kajában. Séta: amikor először visszük, mekkora távot tegyünk meg?
Ivás: ma szebb idő van, egész nap lóg a nyelve, mintha maratont futott volna, közben csak az udvaron napozik. Tudom, hogy a kutyáknak lóg a nyelvük, ha melegük van, de mi lesz vele nyáron? Emígy meg nem iszik valami sokat. Szerintem. A férjem szerint egy kicsit túlaggódom a dolgot. XD
Ettól a rongyos huzakodós játéktól nem lesz agresszív!!! Ez a viselkedés a kutya természetes viselkedése. ha ezt nem csinálja, akkor van a baj.
nyugodtan játszatok vele igy, ez jót tesz neki. Mondju kaz önbizalmát növeli, főleg, ha néha hagyjátok, hogy megszerezze a "zsákmányt". :) De agresszív ettől nem lesz! :)
Én itt vagyok, bár mennem is kell.
Nagyon ügyes vagy, nagyon jól csinálod a dolgokat én csak gartulálni tudok. (Bár kicsit sok a kaja, ezzel vigyázni kell, mert megterheli a plusz súly az izületeit. ) Így kell ezt. Nyakörvet tegyél rá, maradhat rajta, majd megszokja. El kell terelni a figyelmét. Azután rá lehet kapcsolni a pórázt, és azt is rajta hagyni, csak úgy. Játszani akar majd vele, később nem foglalkozik már ezzel. Aztán néha megfogod a póráz végét, és hagyod, hogy arra menjen, amerre akar. majd később már kicsit próbálod te irányitani, és játékosan magad felé csalni, közben fogod a pórázt. ha jó idegrendszerű a kutyi, akkor nagyon hamar megszokja.
Majd irok, de most mennem kell. Szia! :)
Sziasztok! Helyzetjelentés a kiskutyról: 18-án lesz négy hónapos. Szépen összebarátkozott a másik, öregebb kutyával. Sokat játszanak az udvarban. Elkezdett ugatni is. Fura, mert eleinte meg sem nyikkant, de már nagyon nagy "Jani". :)
Jó sokat eszik. Még mindig háromszor kap enni egy nap. Ebből vagy az ebéd vagy a vacsora meleg étel. Leves, hús, rizs, kenyér, főzelék, ami épp ebédre volt, de neki is megfelelő lehet. A száraz tápja Ecopet Junior (nem tudom, jól írtam-e a nevét...) az állatorvos javaslatára. Szereti. Egy nap kb. két-három joghurtos pohárral kap belőle a főtt kaja mellett. Még mindig nem tudom, sok-e ez vagy kevés.
Jutalomfalattal is biztatjuk dolgokra. Az ülést, nemet, nevét gyorsan megtanulta, már a pacsit is kiválóan adja. Jelenleg azt tanítjuk neki, hogy hozzon vissza tárgyakat.
Nem olyan régen kapta meg az utolsó oltását, az állatorvos azt javasolta, ne vigyük még sétálni egy darabig. Ez az idő lassan lejárt, próbáljuk pórázra tenni, de nem nagyon megy. Azt sem tűri, hogy nyakörvet tegyünk rá. Mit javasoltok, vannak erre bevált tippek?
Ha valamit nem jól csinálunk az alapján, amit leírtam, nyugodtan tanácsolhattok ezt-azt. :)
További ajánlott fórumok:
- Boxer kutyások, akik szívesen cserélnének véleményt, történeteket. stbbbb:):)
- Tapasztalt kutyások, most segítsetek!
- Hölgyeim! Működik ez a kutyákkal könnyű ismerkedni lányokkal dolog? Gyakran mennek leányzók kutyásokhoz ismerkedni?
- " Harci " kutyások ide!! :)
- Kertészkedők, cicások, kutyások, szívesen utaztok el otthonról több napra?
- Tapasztalt kutyások segítsetek!