Kötelező napközi? (beszélgetés)
mikor én ált. suli 1.-ős voltam, nekünk is volt du oktatás. Nem fáradt le az agyunk annyira. És nme napközi volt, hanem oktatás. Több szünet volt az órák között, és ráértek a pedagógusok a lassabban tanulókkal is foglalkozni. Erre jó szívvel emlékszek, mert olyan játékos volt :)
2 pedagógus váltotta egymást de- du műszakban, és ez hetente cserélődött. Az egyik írás- olvasást tanított, a másik matekot, és ami hozzá tartozott.
Ezt emlékeim alapján támogatom.
Nyilván:)
Amúgy csak viccnek szántam,hátha könnyebben megy a probléma megoldás.
A fiam alsós, ő napközi otthonosba jár, egész nap suli. De a lányom aki most volt ötödikes, fél év múlva azért kellett kivenni a napköziből, mert nem csináltak semmit! Hazaért fél 5-re és akkor kezdte tanulni a szóbelit. Meg a napközis tanárnéni olyan sötét volt, hogy még a matek házit is rosszul diktálta le nekik, ha nem boldogultak vele, úgyanígy az angolt.
Az évzárón az ofő nem mondta hogy hatodiktól egész nap kell suliba lenni.
Jól is néznénki ki, az osztályukból a gyerekek d.u. mazsorettre, aerobikra, focira járnak, kizártnak tartom, hogy ez terv megvalósul.
Főleg akik nem a suliba ebédelnek. Majd mit gondolnak? Visszamennek ebéd után a suliba? Ez kész agyrém!!
Mind több helyen röppen fel a hír, hogy kötelező lesz a napközi az általános iskolákban. Mire nem jó az államosítás - nem áll le az állami pénzszivattyú?
Miután a kormányzat ügyesen kibekkelte a pedagógussztrájkot, egymás után hullanak ki a szekrényből az oktatással kapcsolatos csontvázak. Először a szeptemberi béremelések körüli kavarás borzolta a kedélyeket, majd a kényszernyugdíjazott pedagógusok ügye. Majd egyre több helyen olvasni arról, hogy a szeptember elsején életbe lépő jogszabály szerint kötelező lesz általános iskolákban a napközi.
Azoktól, akik eddig is napközibe járatták gyermekeiket, csak a választás lehetőségét veszi el az oktatást sikeresen maga alá gyűrő állam. Azoktól, akik eddig nem, a pénzüket is. Nem lesz elég ugyanis mostantól csak ebédet fizetni a lurkónak, de a kétszer annyiba kerülő napközi ellátás díját kell leszurkolni majd a Pécsett olykor répás kiflibe torkolló uzsonnák ürügyén.
- Aki otthon van egy kisebb testvérrel, vagy netán állástalan, az sem viheti haza nagyobb gyermekét, mert annak kötelező lesz a napközi - háborgott egy pécsi anyuka. - Akkor sem, ha egyébként otthon olcsóbb lenne megetetni, netán finomabb vagy laktatóbb lenne az étel, vagy szívesebben foglalkozna délután a gyermekkel a szülő, vagy a nagyszülő.
Az is imába foglalja a törvénygyár nevét, aki mondjuk délután kettőkor már elindulna haza, de a gyereket meg kell várni, vagy ezért kénytelen még egyszer kilométereket utazgatni.
Elvileg az igazgató felmentést adhat mindez alól, de ettől ez még a választási lehetőség csorbítása.
Tudomásom szerint csak az új elsősöknek lesz kötelező.
De pont minap volt általános iskolai osztálytalink, és mondta az oszifő, hogy még nekik sincs lövésük, hogy ez hogy s mint lesz.
Szóval a szokásos, mint kishazánkban mostanság.....
A minap olvastam, hogy szeptembertől kötelezővé teszik a délutáni napközis ellátást az általános iskolákban! Ez most akkor olyan lesz mint a kötelező katonaság? De könyörgöm ők még gyerekek!! A szülő mellett a helyük! Ha van olyan szerencsés anya ma a kicsiny országunkban aki megteheti, hogy egy műszakban dolgozzon és így időt fordítson délutánonkén a gyerekre, a gyermeke tanulmányi előmenetelét segítve ezzel! Vagy éppen otthon van mert nem dolgozik, és leül tanulni a gyerekkel!
Ne találja már ki senki, hogy adjuk napközibe! Oda ahol nem lesz kész a házi feladat és csinálhatjuk itthon négy után fáradtan!
Oda ahol így is összevont csoportok vannak mert kevés a napközis nevelő!
Oda ahol természetesen fizetni kell az egész napos ellátásért és lehet a gyerek meg sem eszi a menzai ételt!
Oda ahová nem szeretnek járni!
Ezzel még jobban megutáltatni velük az iskolát?
Hát kérem szépen én nem fogom engedni a napközibe a lányom!
Eddig szín ötös volt, heti négy külön órára jár délutánonként!
Itthon ebédre azt eszik amit én főzök és szereti megeszi!
Leülök vele tanulni, ha igényli!
Lehet akár büntetni, akár szankciót alkalmazni, ő az én gyerekem és tudom mi a jó neki!
További ajánlott fórumok:
- Hogy lehet kötelező egy védőoltás, ha halált okozhat?
- Nem kötelező oltatni, de ha nincs oltási igazolvány, akkor...?
- Mi a véleményed a szűrővizsgálatok kötelezővé tételéről?
- A karácsony nem kötelező
- Második osztályos lányomnak a Kincskereső kisködmön a kötelező olvasmány. Reális ez?
- Tényleg kötelező már a bárányhimlő elleni oltás?