Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Kicsikénk, Olivér születése cikk

Kicsikénk, Olivér születése


2009.08.28-án érkezett meg hozzánk kisfiunk, Olivér. A szülés számomra örök mumus volt, gyerekkoromtól kezdve féltem tőle. Igen, féltem a fájdalomtól. De 27 évesen úgy éreztem, hogy már nagyon szeretnék kisbabát, így szembenéztem a mumusommal. Párommal döntöttünk, így hamarosan meg is fogant a kicsi élet...
Kicsikénk, Olivér születése

Nagyon felkészülten vártam a pillanatot. 24 órás vajúdásra készültem, hisz tudtam, hogy konizált méhszájjal az amúgy sem rövid tágulási szakasz kitolódik és a császár gondolata mindig ott volt a fejemben. Nem akartam császárt.

Augusztus 26-án mentem NST-re, ekkor már 38 hetes múltam. Az NST-n nem volt elég aktív a kicsim, ezért befektettek. Egy csomó vizsgálat következett, mindent rendben találtak, kiderült a méhszájam már két centire nyitva. Ezen nagyon meglepődtem, azt hittem hogy kemény, mint a beton, a konizáció miatt. Nagyon boldog voltam, valahogy éreztem, hogy már nincs sok hátra. Másnap oxitocinos NST, hogy megállapítsák, hogy a picimet rendben ellátja-e még a méhlepény. Na itt produkáltam ugye az előírt tíz fájást, plusz még párat, csak úgy spontán. Kiderült minden rendben a picivel, de már nem engedtek haza. Aznap este megint méhszáj vizsgálat, és nagy meglepetésemre már háromujjnyi volt. Ekkor hála istennek, (és ezt nem bírom hangsúlyozni), az én dokim vizsgált. Közölte, hogy az éjjelt bírjam ki, mert holnap ő lesz ügyeletben és akkor szülhetünk! (Őt sajna nem lehet megfogadni.) Úristen, gondoltam magamban, bárcsak ekkora szerencsém lenne, hogy pont nála szülök. És kibírtuk az éjszakát...

Másnap reggel szóltam, hogy kicsit fájogatok nézzenek már meg. NST-re kötöttek, és valóban fájásokat mutatott. De mivel én csak nevetgéltem, nem vettek komolyan. Gondolták, ráérek még. Vissza akartak küldeni a szobába, de pont bejött a dokim. Kérdezte, hogy na szülünk? Mondtam, jó lenne, de még nem fáj nagyon. A szülésznők is csak nevettek, hogy nem úgy nézek ki, mint aki hamarosan szül. Nem baj, ő azért néz méhszájat. Majdnem ötujjnyi volt!

Mindenki nagyot nézett. Innentől felgyorsultak az események. Kiadta a doki az instrukciókat, elküldtek a cuccaimért. Mikor visszamentem a szülőszobára a nagyon szimpi szülésznő fogadott, bemutatkozott, egyből tegeződésre kért. Megkaptam a beöntést. Ez persze beindította a fásokat. Kicsit hagytak vajúdni, úgy egy órát. Ez még nem volt olyan vészes, közben megérkezett apa is. Egy óra múlva jött a dokim burkot repeszteni, mondta, hogy csak így tovább ügyesen és kiment.

És mondhatom, hogy innentől kezdve másfél óra alatt meglett Olivér. Ez a másfél óra kemény volt, fájt, nagyon. Párom és a szülésznő lesték minden kívánságom, sokat segítettek. Labdán vajúdtam, ezt csak ajánlani tudom mindenkinek. Nagyon erősek voltak a fájások és nagyon sűrűek. Körülbelül egy óra után kezdtek jönni a tolók, éreztem, hogy fel kell feküdnöm az ágyra. Visszajött a dokim is. A szülésznő szorította a kezem, párom tartotta a nyomásnál a derekam, és a dokim pedig fogta a lábam. Nekem a kitolás volt a legkeményebb része a szülésnek. Nagyon feszítette a pici feje a medencémet. Nem volt sok hátra, de úgy éreztem nem bírom már. Ezt mondtam is, de a dokim és a szülésznő biztattak, hogy nagyon ügyes vagyok, pár nyomás és kész vagyunk.

Összeszedtem magam és próbáltam követni az instrukciókat, hogy hogyan nyomjak. Először nem igazán ment, de két–három fájás után ráéreztem az ízére. Innentől pár fájás után kibújt a kicsi élet. Ezt az érzést nem lehet leírni, szinte földöntúlinak mondanám. Ahogy kicsusszan, még most is könnyeket csal a szemembe. Úgy éreztem, felülről figyelem a történteket, és a távolból hallottam a párom hangját, hogy megszületett-megszületett!! Eltelt pár perc, míg magamhoz tértem és felfogtam, hogy egy új életet hoztam a világra.

Utána apa elvágta a köldökzsinórt, majd odaadták egy picit Olivért. Csodálatos volt! Majd elvitték lemosdatni, apa ment velük, sok képet csinált. Közben megszültem a lepényt, amit utána meg is mutattak nekem. Majd a dokim összevarrt. Nem volt sok varratom, a gátsebem gyorsan gyógyult, viszont a szövetek nagyon megsérültek, sokáig alig bírtam menni. Tiszta kék-zöld volt, valószínű nagyon kötöttek voltak az izmaim. Na, ma ezt már nem mondhatom el.

Majd visszahozták Olivért, apa is visszajött és magunkra hagytak minket. Hihetetlenül boldog voltam, és büszke, nagyon büszke!

A szülésznőm szavait sosem felejtem el, azt mondta, hogy az ilyen kismamák miatt örül, hogy ezt a szakmát választotta. A dokim is nagyon megdicsérgetett, hogy első baba, és én ilyen felkészült és közreműködő voltam.

Úgyhogy végül hálás vagyok a sok rémisztgető sztoriért, amiket a szülésről hallottam, hisz ezek miatt készültem fel a legrosszabbra. És végül egy csodát éltem át!

És nagyon hálás vagyok a páromnak, a Veszprémi kórházban az orvosomnak, Dr. Turcsányi Csabának és Évinek szülésznőnek, hogy a szülésem ilyen szép emlék marad!




Írta: SarahMina, 2009. november 29. 10:03
Fórumozz a témáról: Kicsikénk, Olivér születése fórum (eddig 17 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook