Ki is az alkoholista? (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Ki is az alkoholista?
számomra az az abszolút alkoholista, aki a bánatát az alkoholba fojtja. mert ebből a körforgásból (bánat, ivás - azaz a bánat elnyomása, kijózanodás, újra bánat...) nehéz kilépni.
az én fogalmaim szerint az is alkoholista (bár már nem abszolút), aki szórakozáskor, társasággal iszik, de azt rendszeresen teszi és ha egyszer nem jön össze a társaság, keres másikat, ahol ihat. itt akkor nem függő az ember, ha egy hetet legalább ki tud hagyni. hozzáteszem, szerintem emögött is lelki gondok állhatnak...
Még visszatérve az én fiam is ivott iskoláskorában 16 éves korában ivott először. A többiek hatására ki ne maradjon valamiből. Majd kb. 20 évesen annyira befejezte az "alkoholizálást",hogy nem hajlandó egy kortyot sem inni, még egy köszöntő erejéig sem. Az esküvéjén is alkoholmentes pezsgővel koccintott.
Nem azért teszi, mert fél esetleg tényleg alkoholista lesz, csak úgy érzi, ha valaki nem tudja magát ital nélkül jól érezni ott már gáz van. Emberek vagyunk és mindenki más gondolat menettel.
sajnos van alkoholista a családban. Mindenki annak szamit az orvosok szerint, aki nem bir ki egy napot sem ivas nelkul, meg ha kisebb mennyisegrol is van szo. Az alkoholizmus a csaladtagom eseteben azzal kezdodott, hogy munka utan iszogatott sok-sok évig, és ez aztán eldurvult a mindennapos részegségig, majd egészen odáig, hogy manapsag mar azzal kezdi a napot, megsem annyira reszeg, mint regebben, amikor csak este ivott. Hozza tarsultak az ongyilkossagi kiserletek, a zartosztaly, a sikertelen elvonokura, vegul a feladás "NEKEM JO IGY, HAGYJATOK BEKEN".
En is voltam főiskolas, mi is ittunk, de ez mar a multe. a Férjem is sokat ivott az egyetemen. Manapsag sajnaljuk a penzt az alkoholra, én meg az agysejtjeimet is feltem. Szerintem mindenki alkoholista, aki naponta iszik, és onnan már csak lefelé vezet az út, és büszke lehet magára, aki kibírja akár csak 1-2 hónapig alkohol nélkül!
Szia! Én a tanulmányaimra visszagondolva, arra a következtetésre jutottam minden költő kissebb, nagyobb lelki problémával küszködött. Talán ezért tudtak nagyok lenni, mert az érzéseiket kiírták magukból. Azt figyeltem a művészek is legyen az színész, ruhatervező stb. valami kis bolondériával rendelkezik, és a saját furcsaságaikból alkotnak maradandót.
Én nem vagyok szakember, de szerintem aki naponta 1 sört vagy 1 pohár bort megiszik nem alkoholista. Mondom én aki egy kortyot sem iszom soha. Olyan ostobaságnak tartom, mint a rendszeresen evőre azt mondani, hülyére zabálja magát.
Most nem a gyerekemről akarok írni, hisz a naplómban leírtam ezzel kapcsolatosan szinte mindent, a történéseket, gondolataimat, érzelmi állapotaimat.
Ugrás a teljes írásra: Ki is az alkoholista?
További ajánlott fórumok:
- Ti mit tennétek ha a párotok alkoholista, agressziv, lenne és bántalmazna?
- Egy 37éves alkoholista, dohányzó nő terhes, 14 hét kb. Megszakitani meddig lehet? Tud valaki valamit? És a párja agressziv...
- Szerinted alkoholista az a személy, aki minden nap megiszik egy vagy kettő doboz sört?
- Hol lehet elhelyezni egy 58 éves alkoholista családtagot, akinek minimális jövedelme van?
- Tudnátok segíteni abban, hogy hogyan tűntethetném el alkoholista, agresszív apámat az életünkből?
- Nem akarok alkoholista lenni, de félek, hogy az leszek