(két) .... éve otthon a babával... nem vagytok depisek? (beszélgetés)
Ez is természetes folyamat, sajnos, onnantól hogy gyerek van a meglévő barátok 90%-a le fog morzsolódni. Szerintem ez mindenhol így van. Na ilyenkor kell újakat szerezni, bevonzani. Légy nyitott új barátokra és jönni fognak! :-)
Őszintén?
Már nem. Nem most kezdődött ez, évekkel ezelőtt. Ha segítség kellett, vagy csak valaki, aki meghallgat, jó voltam. Ha nekem lett volna szükségem egy baráti mosolyra, tanácsra, akár csak fél óra kikapcsolódásra, sosem jutott rá idő.
Az utóbbi időkben már telón beszélni se lehetett. Mondtam, csörgessen meg, visszahívom. Azóta is csörget.
Jobbat nem is tehettél volna barátnőddel, szerintem mindenkinek oda kellene figyelni a környezetében él anyákra, sokszor nem akarják meglátni a családtagok, barátok, hogy kell egy kis segítség és ki kell mozdítani az anyukát, néha elég egy kis kezdő lökés, amit te is tettél. Ez neki biztos nagy segítség volt.
Én is itthon vagyok vele 3 éves koráig és hidd el tudok itthon mit csinálni, nem szoktam unatkozni. :-) Tudom, hogy már ebben a korban megnő a társas igényük, de szerintem egyáltalán nem szenved hátrányt egy gyerek ha 3 éves koráig otthon marad anyával. Főleg ha anya viszi őt társaságba és otthon is sokat játszik vele. Én megértem miért adják a bölcsibe a gyerekeket és mindenkinek joga eldönteni, hogy szerinte melyik jobb a családnak. Szerencsére mi meg tudtuk oldani, hogy ne kelljen visszamennem még dolgozni és mindketten úgy gondoltuk így lesz jó, ezek az évek nem fognak visszajönni, annyit fejlődnek napról napja, hogy önző módon én akarok tanúja lenni mikor mit mondd vagy tesz először. De hangsúlyozom sok ismerősöm gyereke bölcsis és megértem azt az oldalt is.
Te keresed őket? Mert ha egyik fél sem teszi meg a lépést, akkor bizony tényleg megszakad egy idő után a kapcsolat. Lehet, hogy ők is pont úgyanúgy vélekednek rólad, ahogy te róluk, csak ugye ha mindenki várja, hogy a másik tegyen lépéseket, akkor meghalnak a kapcsolatok...
De, simán bedepizek! Pedig még csak 1 éve vagyunk itthon.
Mondjuk én nem az itthonlét miatt, inkább a barátok elmaradása miatt. Oké, hogy messzebb laknak tőlünk, de hogy egy kérdést el nem enged egyik se...
Persze, tudom, ez így nem barát...
Ez természetes jelenség, én több anyukával is beszéltem erről. Másfél-2 éves kor között szerintem sokan átesnek rajta. Hiszen évekig nem volt "én-időd". Muszáj, hogy egy kicsit önző is légy és találj megoldást, hogy legyen minden nap egy kis időd kizárólag magadra. Nekem sem volt segítségem és észre sem vettem, hogy nem járok sehová, csak a gyerek, ha alszik akkor sem magammal foglalkozom, hanem házimunka vagy azt hittem este amit a férjemmel töltök idő az a pihenés. NEM. Ha nincs időd magadra az kihat előbb-utóbb a gyerekre és a párodra is, megérzik a feszültséget. Nehéz volt megoldani, de sikerült. Eleinte lelkiismeret furdalásom volt, mert nehezen tudtam elmenni a gyerektől, de megszokja ő is, hogy anya néha elmegy kicsit, de mindig visszajön. Párodnak is jó, ha egy mosolygós feleséget kap vissza és nem egy életuntat. Persze nekem könnyebb volt, mert városban lakunk. De még így is sokszor találtam kifogást, hogy miért nem megyek sehová a családom nélkül. Pedig nagyon nagy szükség van rá. Főleg mert 2-2 és fél éves kor körül tetőzik a dackorszak a gyerekeknél, így még nyúzhatóbbnak kell lennünk. :-) Mára nálunk kialakult egy rendszer, hetente 2-szer eljárok zumbázni, amitől erőnlétileg is jobban vagyok, a lelkiekről nem is beszélve. Havonta egyszer beülünk a kisgyerekes barátnőimmel valahová és próbálunk nem csak a gyerekekről beszélni. Mellette heti egyszer babaklubba járunk a kisfiammal, sőt pár hete elkezdtem hordozós táncot tanítani. Felkötjük a gyerkőcöket a hátunkra és együtt táncolunk velük. Eddig nagy sikere van, sok anyukának van rá igénye. Sokkal több az önbizalmam és a gyermekem hez is türelmesebb vagyok. Valahogy próbálj meg időt szánni magadra és pl. az otthon olvasás nem számít annak. Lehetőség szerint menj el otthonról. Találj olyan sportot amit szeretsz, ismerkedj más hasonló cipőben lévő anyákkal, keresd meg a hozzád legközelebb lévő Babaklubot, vagy csak ülj be egy moziba ha úgy érzed kész vagy. Hozzánk a Babaklubba járnak be anyukák a közeli tanyákról, kisközségekről is. A családod érdekében légy önzőbb, ha nem akarsz később megkeseredett pesszimista lenni.
Vedd fel a kapcsolatot a régi barátokkal, vagy ismerkedj meg új emberekkel!Elég nagy már a kislányod ahhoz, hogy akár együtt is kimozduljatok, és első lépésnek szerintem az is sokat fog segíteni. A barátnőmnél ugyanez a helyzet. Otthon van egész nap a gyerekkel, mindig is egy csinos nő volt, de mióta otthon van, nem nagyon ad magára, nincs kedve semmihez, eltűnt belőle a szikra, nincsenek céljai. Nem rég meglátogattam, náluk voltam egy hetet. 3 napig a gyerekkel foglalkoztam, ő meg csak aludt, aludt és aludt, de hagytam, mert tudtam, hogy erre van szüksége. A negyedik napon felkelt, szépen felöltözött, dobott egy finom sminket és a nyakunkba vettük a várost. Egész nap beszélgettünk, és csavarogtunk, vett magának egy pár új ruhát, beiratkozott egy nyelvtanfolyamra, és azóta is minden szuper. Erőt kell magadon venni és emberek közé kell menned!Ha nem tudod megoldani azt, hogy valaki vigyázzon addig a gyerekre, akkor menjetek együtt, de fogd úgy fel, hogy nem te viszed a gyereket magaddal, hanem most ő kísér téged, amíg te intézed a dolgaidat.Van egy csomó klassz önfejlesztő könyv ezen az oldalon:
[link]
Ezekből is erősítheted magad!
Teljesen egyetértek, én 1,5 év után visszamentem dolgozni, fél évet - mivel úgy alakultak a dolgok - Párom van egyet a kislánnyal bölcsiig, legalább belelát az otthoni, házi dolgokba kicsit jobban, meg pihen úgy mond, ő sok több műszakos munkát nyomott az életében, ráfér amúgy, s félév nem hosszú idő.
Nekem főleg a téli időszakok voltak nehezek, mikor még boltba sem tudtam a kicsivel kimozdulni, mert babakocsival nem lehetett elindulni... S sőt, én azt mondom, úgy az 1éves kort elhagyva a gyereknek sem elég csak otthon anyával... többre van szüksége. Az én lánykámon tapasztalom, ha egész nap otthon kell legyünk nap végére hisztisebb, hisz otthon már unalmasak a játékok egy idő után, s aztán csak jönnek a nem szabad dolgok, amiket ő is tud, csak hát játszani kell valamit...
Meg mondom őszintén én el nem tudom képzelni valaki mit csinál otthon 3évig is akár egy gyerkőccel... jó tudom a háztartás, gyerkőc rendezés, de én mondom, azt tapasztalom, nem csak anyuka, de gyerkőc is elkezd becsavarodni az otthon léttől, igen is igénye lesz már neki is közösségre én úgy látom, mások társaságára is, a szocializációra. Persze jártunk mi is már korábban is játszótérre ide-oda, de az nem ugyanaz.
Igen, ezt csak a helyzetváltozás fogja megoldani. Illetve ha teszel érte, hogy mozgalmasabbak legyenek a napjaitok.
Ha visszamész dolgozni, helyre fogsz jönni. A nagyobbikommal ugyanez volt, most hogy kettő van "nincs időm" bedepisedni, mert a nagyobbikat hurcolom, intézem az ügyeit stb. Lehet nem vagyok szuperanyu, hogy ezt írom, de egy gyerek társasága egy felnőttnek nem elég, néha el kell járni kikapcsolódni, és felnőtt társaságban lenni, mert ha bedepisedünk, akkor a gyereknek is ártunk.
Két éves a kislányom.Két éve én vagyok éjjel nappal vele, ráadásul barátnők sincsenek már.Tanyára költöztünk ahol nem ismerek senkit szinte, de nincs is nagyon kivel barátkozni.
Önbizalmam is megcsappant.Van valakinek ötlete mivel hozhatnám vissza?
További ajánlott fórumok: