Jóban Rosszban sorozat rajongók (beszélgetős fórum)
hú én is megőrülök ettől a szilvától!
remélem nem sokáig fog játszani.
pítört biztos rávette valami fondorlatos csellel hogy vegye el. biztos rizsázott valami olyat hogy éljen a mának meg ne foglalkozzon senkivel csak magával és a boldogságával stb. erre meg az őrült szerelmes belement.
nem örülök, mert megérdemelne egy rendes asszonyt, bár azért Pétörünk is megéri a pénzét, vagyis megérte, hiszen mint tudjuk míg kint volt Ámerikában család nélkül, addig sem unatkozott, hiszen Helen segített neki ebben :))
most csak visszakapja rendesen amit adott mindkét asszonynak, Laurának hallgatott Helenről és Helennek arról, hogy családja van, nem is értem emiatt a Kardos felé irányuló ellenérzését, csak azt csinálta a hapi, amit Ő, csak nem férjként :)
Szilva, és nem Szilvia, ahogy kérte a férjura :)))
nos van valami körülötte is, mert tett a két férfia, a férje és a fia egy megjegyzést, hogy megint kezdődik anyádnál és reméljük nem lesz most belőle semmi.
Itt is csavarodnak még a szálak, szerintem
Pétör meg, hát majd megtanulja amúgy magyarosan, hogy nem a szép szavak, hanem más a fontos, nem hittem volna, hogy Klárit több év után sem kéri meg, és ezt a kis csinibabát két hét után :(
hol is van az agya????
hogy nem a helyén, az biztos, egészen lejjebb :)
Elment szegénynek a józan esze!
Tényleg lejjebb csúszott a feje amivel gondolkodik!
Ezen fel voltam háborodva! Jelentkezzen az, aki csak úgy otthagyta volna a flakont Iboly pultján, s nem vitte volna tovább?
Persze, az is lehet, hogy Iboly visszavádolta volna Margitot, hogy ő tett bele valamit.
Ez az Iboly tényleg egy közveszélyes őrült.
Kitartás már csak két hét és lebukik.
Szegény Kardos meg nem tudja hova kapkodjon annyira bele van zúgva Margitva.
Állít-ólag Viktorral is össze fognak veszni amiért felfüggesztete Margitot.
Én mindenesetre bevizsgáltatnám azt a testápoló akkor rögtön lebukna Iboly.
Na mindegy, örüljön, amiért nem oldódott fel a karja. :O(((
Két orvosnak azért lehetne annyi kémiai ismerete, hogy egy netán lejárt szavatosságú testápoló nem fog maró hatású alkotóelemekre felbomlani, vagy nem változik meg a nyilvánvalóan semleges kémhatása.
Hát az egész most be nem ugrik, de a lényeg, hogy Iboly Margitnál lebukott, amikor Margit hazaért, Iboly meg bennt volt a szobájában...
Aztán amikor Margit bekente a testápolójával a karját, hirtelen kivörösödött, és Margit feljajdult, hogy mennyire csípi a testápoló, de megint nem hisznek Neki...
Jó lenne már, ha Iboly tényleg lebukna végre, mert túl sokáig nyújtják!!
Meg Margit hibázott műtétnél, és Viktor kizavarta, és fel is függesztette, mert Pongrácz Főorvos a távollétében Őt jelölte ki a helyettesítőjének, amitől többen is kiakadtak, mert Kardos Doki a rangidős, de Péter azt mondta, hogy őrá akkor sem bízná a kórházat a távollétében, ha Ő lenne az egyetlen orvos...
Meg Svéd azt tervezi Bodolai Bandival, hogy lebuktatják egy vám-és pénzügyőr előtt Várnagyot, de attól is félnek, hogy Ők is buknak, és bezárják a kisboltot miatta...
Hát jó lenne, ha már nem nyújtanák tovább az Iboly históriát, hanem lebukna végre...
Azért kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá azok, Akik nem hittek Margitnak, és kételkedtek benne...
Sziasztok Lányok!
Ritkán jutok fel írni is, nemcsak olvasni.
Találtam egy cikket, nekem is ismerős volt a BK végén a pasi.
Szép napot!