JÁTÉKSZENVEDÉLY - játékgépezés (beszélgetős fórum)

Kicsinek is nyughatatlan, űzött és elégedetlen voltam. Többet, jobbat és mást akartam, komoly erőfeszítés nélkül nagyszerű eredményeket, lehetőleg azonnal. Magas elvárások, alacsony önértékelés, határozatlanság, kevés önbizalom és a folyamatos tépelődés jellemzett, miközben azt is éreztem, hogy lemaradok, hiányaim vannak, adni nem, csak kapni akarok. A belső űrt kívülről kezdtem tölteni károsan és kitartóan, így lettem függő.

A szenvedélybetegség a túlzás, a hazugság és a magány betegsége, az emberek pedig nem igazán tudják, hogyan viszonyuljanak sem a beteghez, sem a történeteihez. Sokaknak van személyes érintettsége vagy valamilyen kapcsolódása olyanhoz, aki sok szenvedés ellenére sem tud felhagyni az ivással, használattal, vagy éppen nem tudja keretek között tartani a mindennapi tevékenységeit és túlevő lesz, munkamániássá válik, túledzi magát, szex-, esetleg internet- és játékfüggő válik belőle vagy éppen kényszeres szerencsejátékos.

Máté Gábor magyar születésű kanadai orvos szerint amit a függők a függőségüktől kapnak ideiglenesen, az a fájdalom enyhülése, egyfajta béke, az irányítás és a nyugodtság érzése. Ezeket és egy álomvilágot kaptam a szerencsejátéktól, és így nem tettem fel a kérdést, hogy hová tűntek ezek egyébként az életemből. Piti dolgokkal, apró tétekkel kezdődött, és semmi végzetest, csupán néhány dolgot kezdtem el magam előtt görgetni. Rossz alapokkal nem felvállalni és megoldani, hanem elfelejteni, és szőnyeg alá söpörni kezdtem a következményeket a felelősségemmel és az érzéseimmel együtt.

Titkaim lettek és félelmeim. Képtelen voltam szembenézni a veszteségekkel és arról fantáziáltam, hogy milyen lesz mindent rendbe hozni a nyereményből, miközben egyre többet vesztettem és egyre magányosabb lettem. A személyiségem átalakult, egyre többet hazudtam, többeket manipuláltam és messzire kerültem a valóságtól. Azt mondták, beteg vagyok, én viszont tovább játszottam, hogy bebizonyítsam: bármikor abba tudom hagyni, ezáltal pedig derüljön ki, hogy nem vagyok az. Pénzt, barátokat, párkapcsolatokat és munkahelyeket veszítettem el, romlott az egészségem, labilissá váltam, öngyilkossági kísérleteim voltak, és mégsem volt egyértelmű a helyzet, továbbra is számítottam a közeli kedvező fordulatra.

Fiatal felnőttként önálló keresettel is ugyanúgy minden pénzt eljátszottam, sőt 2007-ben már nemcsak a sajátomat és a családomtól szerzett pénzeket, hanem kölcsönöket is kértem. Hitelkeretek, személyi kölcsönök, majd hitelkártyák következtek, míg el nem jutottam a gyorskölcsönökig és az uzsoráig, ezekről senkinek nem beszéltem, mert meg voltam győződve róla, hogy miután visszanyertem, amit elveszítettem, egyáltalán nem fog számítani. Aláírtam a szerződéseket, mert vissza fogom nyerni, amit elvesztettem. Végül máshogy alakult, minden pénzt elbuktam és minden hitelt bebuktam.

Egy céltalan és határozatlan időszak kezdődött, sok bizonytalansággal és szenvedéssel. Folytattam a játékot, mert nem tudtam mást tenni. Játszottam, mert elégedetlen voltam a bátorságommal, a tudásommal, a képességeimmel és az emberi kapcsolataim minőségével, illetve mert azt gondoltam, ha több pénzem lenne, az mindent megváltoztatna. Éltem egy álomvilágban, amely fenntartásához kellett a szerencsejáték, viszont a játékos megszállottság időről időre annyira elhatalmasodott rajtam, hogy minden más háttérbe szorult, és úgyszintén nem volt lehetőségem az „alapelégedetlenségeimmel” foglalkoznom.

Amikor nem volt pénzem, a munkába temetkeztem, koptak a kapcsolataim és mentek el mellettem a lehetőségek, amikor viszont pénz volt a zsebemben, nem érdekelt semmi más, csak a következő esély, és én mentem el minden más mellett. Úgy tekintettem a problémára, mint átmeneti anyagi nehézségre, aminek közel a vége, ezért folytattam, és a pénzen túl fontos emberi kapcsolatok és évek mentek a kukába a játékkal, míg végül a munkahelyem eszközeit és az ügyfelek pénzét is a sajátomként kezdtem kezelni.

Eljött a nap, amiről tudtam, hogy el fog jönni, végül minden kiderült. Kirúgtak, és az ekkor érzett kilátástalanság és tehetetlenség hozta el a mélypontot. Azt tartják, a veszteség, a szégyen, a szenvedés és az adósságok miatt kialakult folyamatos nyomás az ár, amit a szerencsejátékosnak meg kell fizetnie, amiért egy álomvilágban él – és ez addig tart, amíg a játék, annak fájdalma, nyomora és a szenvedése meg nem állítja. 2010 nyarán bekerültem egy rehabilitációs intézetbe, leértem az aljára.

Feltettem a kezeimet, beteg, fáradt és magányos voltam egy totálisan kilátástalan helyzetben, közel 10 éves keresetemmel tartozva másoknak, munka nélkül, több oldalról fenyegetve, de félretettem az önsajnálatot, és ez a mélypont lett a fordulópont. A terápia és az ekkor megismert önsegítő csoport arra ébresztettek rá, hogy egyedi történetem és speciális körülményeim mégsem annyira egyediek és különlegesek. Új emberi kapcsolataim alakultak, másokra is figyelni kezdtem, nem a különbségeket, hanem a hasonlóságokat kerestem, és azt vettem észre, hogy ha magamat adom és őszinte vagyok, nem lógok ki. Elfogadást, támogatást, védelmet, példákat és reményt kaptam, és ezek segíteni kezdtek. Az idő, a csoportok gyűlései és az elvégzett felépülési munka engem is gyógyítani kezdett, belülről kezdtem változni, vissza tudtam kapcsolódni az életbe, ismét dolgozni kezdtem.

2011 őszén helyezkedtem el sok év után ismét alkalmazottként. Nagyon terhelt volt a következő időszak, de rengeteg tapasztalatot és tudást is hozott a bírósági végrehajtók, a NAV, a bankok és az egyes behajtó cégek folyamataival kapcsolatban. Nem akartam tovább hátrálni, sok segítséggel bár, de beleálltam. Elindult egy párbeszéd és apró lépéseket sikerült tenni a megoldás felé, hol hónapok, hol évek alatt, de sikerült eredményeket elérni. Volt olyan eset, ahol az évek alatt összegyűlt kamatokból sikerült engedményt kapni, olyan is volt, ahol egyösszegű befizetés ellenében elég volt az eredeti tőketartozást megfizetni, de persze olyan is, ahol nem engedtek semmit, és a 10 évre járó kamatokat is kérték. Sok nehéz érzést, kellemetlen és kényelmetlen helyzetet követően úgy ért véget ez az időszak, hogy 2020 végére nincs több el nem rendezett banki tartozásom, a munkabéremből már nem tiltanak le a korábbi bukott hiteleim vagy adó- és járuléktartozásom miatt, és nincs velem szembeni nyitott végrehajtási ügy. Ez számomra hatalmas siker, ami a játékos évek alatt, amíg a nyereményből egy összegben akartam kifizetni a tartozásaimat, lehetetlen volt.

Kialakult egy rend és rendszer az életemben, amit napról napra követek; mély önismeretet és hitet szereztem. Jó pár dolog a helyére került, és mára az élet annyira egyszerű, mint amilyen részt venni egy 12 lépéses felépülési programban: minden nap egy újabb lehetőséget jelent a józanságra – szavakban, tettekben és viselkedésben, és mindig lehet javítani. A legfontosabbak a józanság szempontjából az őszinteség, a nyitottság és hajlandóság, és a csoportban másokkal együtt végzett felépülési munka. De azt is megtanultam, hogy nem várhatom a tágabb környezetemtől az előbbiekre vonatkozó visszajelzést, mert az ő szempontjukból ezek olyan természetesek, mint a takarítás, és ők csak azt veszik észre, ha én már egy ideje nem csinálom.

Napról napra önmagamat kell meglépnem, amihez a felépülési program 12 lépéses módszere egy kipróbált utat jelent. Reálisabban látom az életet és benne a határaimat, illetve már nem mástól várom, hogy máshogy viselkedjen, nem a világban keresem a hibát. A leállás a kezdet, a felépülés pedig egy folyamat, amiben idővel és munkával a problémák nálam is feladatok lettek, és a tettek azok, amik működnek. Tudom, honnan jövök, és emlékszem, hogy mi volt korábban, és mi történt velem az út során, miközben azzá az emberré váltam, aki ma vagyok. Normális, derűs és boldog életem van a jelenben, és bizakodó vagyok a jövőt illetően. Megérte elkezdeni.

VAN remény!

Egy átlagos polgári családba születtem. Gyermekkoromban semmiből nem volt sok, de nem is volt kevés. Szeretetben és békességben nevelkedtem egészen a kényszervállalkozói válság kezdetéig. Édesanyám akkoriban egy bank középvezetője, míg Édesapám egy megyei szintű kereskedelmi vállalat igazgatója volt. A vállalat ruházati cikkek kereskedelmével foglalkozott és a válság, a kényszervállalkozók, illetve a keleti import ruhák megjelenése azt eredményezte, hogy az egykor sikeres és több mint 500 főt foglalkoztató cég a felére, majd a negyedére csökkent, míg később felfüggesztette tevékenységét és alkalmazottak nélkül maradt. Édesapám nem tudta feldolgozni lelkileg ezt az évek alatt végbemenő változást, saját kudarcaként élte meg és inni kezdett. Kezdetben kicsit, később sokat, majd egy idő után még annál is többet. Édesanyám tehetetlen volt vele szemben, a testvéremmel kicsik voltunk, nem váltak el.

A tehetetlenségből, a neheztelésből és a mindezek ellenére kifelé tanúsított képmutatásból adódóan a gyermekkoromat meghatározta a szüleim között zajló és egyre mérgesebb viták sora. Veszekedések, csalódások, feszültségek és a be nem váltott fenyegetések töltötték ki az otthoni délutánokat, melyek eredményeként édesapám egyre többet volt a kocsmában és egyre kevesebbet otthon. Egy idő után a helyzet úgy nézett ki, hogy ha találkozni akartam Édesapámmal, azt a közeli kocsmában tudtam megtenni. Elkezdtem hát bejárni, majd pár hét után a társaság elfogadott engem is "tagként". Zajlottak a szokásos férfibeszélgetések, melyeken túl ultival töltötték az időt és 1-2 hónap után, mivel a beszélgetésekhez nem tudtam hozzászólni, az ultizáshoz csatlakoztam. Kezdetben csak Édesapám felügyelete mellett - akin éreztem, hogy büszke rám a gyors gondolkodásom és improvizációs készségem miatt, - majd később már nélküle is. Az "öregek" a ledolgozott nap után iszogattak a beszélgetés és kártyázás közben. Egyáltalán nem érdekelte őket, ha 2-300 forintot veszítenek esténként, hiszen italra jóval többet költöttek, én viszont nem ittam és pontosan tudtam számolni a lapokat. Nyeregettem. Nem sokat, de pont annyit, hogy pár hét után már elkezdtem tervezni a naponta nyert 500 – 1000 forinttal, és hét közben azért kártyáztam velük suli után délutánonként, majd esténként, hogy hétvégén legyen pénzem szórakozni és a velem egykorúakhoz képest lényegesen több pénz legyen nálam. Azt gondoltam, azzal tudok kitűnni, hogy több pénzem van. A pénz által tudtam magam pozicionálni. A lányokkal való kapcsolatomat is erre a látszatra alapoztam és építettem, illetve a hazugságok és a ferdítések is megjelentek az életemben. Egyrészről rájöttem, hogy ha Édesapám és Édesanyám nem beszél egymással a velem kapcsolatos dolgokról sem, úgy ezt a tényt a magam hasznára tudom fordítani és egy-egy dologra, programra, ruhára mindkettőjüktől elkértem a pénzt. Másrészről a lányokkal kapcsolatban azt találtam, hogy ha odafigyelek rájuk és a beszélgetésben egy előző vagy egy azt megelőző alkalommal véletlenül elhangzott apró részletre utalok vissza, az azt az érzetet kelti, hogy én tényleg és igazán figyelek rájuk. Azért figyeltem, hogy majd tudathassam velük egy alkalmas pillanatban, hogy figyelek és hatást érjek el, nem pedig azért, mert fontosak lettek volna. Vártam azt a pillanatot, amikor a birtokomba jutott információt felhasználhatom a saját érdekemben. Az érzések a „kell”, a „meg akarom szerezni” és a „birtokolni akarom” voltak.Ez volt az az idő, amikor a kocsmákban megjelentek az első pénzbedobós automata játékgépek. Emlékszem, hogy az első velem is közös alkalommal Édesapám bedobott pár száz forintot és nyert belőle 2000-et, amit azzal adott nekem oda, hogy ez a pénzem a hétvégére. A következő napon kérdés és kétség sem volt bennem és én is ott álltam a belváros egyik kocsmájának leghátsó sarkába állított játékgépnél, és 500 forintból egy akkori felnőtt több havi fizetését nyertem meg. Visszatekintve úgy hiszem, a sorsom akkor, abban a pillanatban megpecsételődött. Azt éreztem, hogy megvagyok, ezt az érzést kerestem. Azt éreztem, hogy ott vagyok, ahol mindig is akartam lenni és most került a helyére minden. Ezt akarom. Én ebből fogok élni. 15 éves voltam...

Helo olvasom mar egy jo ideje a blogot esetleg tud valaki munchenben GA önsegítő csoportot? ??

Ami fontos lenne h magyar legyen nem megy a nemet nyelv

Elore is köszönöm

-Te soha nem fogadsz Charlie?

Nem! Mert aki fogad az veszít! Én pedig nyerni szeretek.

By Charlie Filpo

A játék nem játék.

Van remény, soha nem késő újrakezdeni!

Kedves Nagykaroly!

Először is elnézést,hogy Önt zaklatom a problémámmal,és hogy nem ki a topikba írok,de a probléma nem tűr halasztást,és úgy vettem ki a szavaiból,hogy Ön segítő készségű.

28 éves "fiatal asszony" vagyok egy 33 éves játékgépszenvedély betegségtől szenvedő párral.

9 éve vagyunk együtt,kisebb-nagyobb szakításokkal.Hol női ügyei miatt szakítottunk,hol mert nem volt biztos az érzéseiben,és egyedül akart maradni.

Aztán persze 2-3 hét leforgása alatt mindig az ajtóm előtt találtam.

Mindig is tudtam,hogy játszik,de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget...akkor!

Voltak gondjaink...a szokásos....az utolsó 1000Ft-unkat is eljátékgépezte,és anyukáméktól kellett kenyérre pénzt kérni,mikor nekik sem volt.

Ilyenkor mindig megbánóan elmondta a dolgokat,miután hosszas hazugságok után rájöttem,és számon kértem.Mindig ígérgetett,hogy mivel,hogy szeret,meg fog változni,mert tudja,hogy egy csődtömeg,és nem akar engem is a mélybe rántani.

Tudja,hogy változnia kell.

Én pedig mindig,minden egyes alkalommal el is hittem neki ezeket az üres szavakat.

Valahogy mindig csak remélni tudtam,hogy egyszer tényleg megváltozik,mert hittem,hogy szeret.Mivel szerettem,vele maradtam,és próbáltam mindenben segíteni neki.Az önsegítő csoportokat eleve elutasította,mindig azt mondta,hogy ezt egyedül kell neki megvívni.

Rengeteg hitelünk van otthon,nem is kezdek bele,hogy mifélék,a sok kölcsön kért pénz barátoktól,és a többi.

Annyi volt már az adósságunk,hogy számításba jött,hogy külföldön próbálunk szerencsét.

Hosszas próbálkozások után végre sikerült,és arra gondoltam....ez az...végre újra kezdhetjük,hisz ezért rimánkodtunk mindig,főleg ő,hogy mikor a padlón voltunk,most éppen azért játszik,mert milyen kilátástalan az életünk,és ez az egyetlen dolog,amivel a gondolatait el tudja terelni.

Szóval sikerült Németországban elhelyezkednünk.

Egy darabig úgy tűnt minden oké,aztán feltűnt,hogy sosincs pénze.Már arra is gondoltam,hogy van neki valakije,és rá költi a pénzét,vagy rossz lányokra.De aztán leesett,mert a viselkedése nem volt újkeletű.

Akkor is azt mondogatta,hogy tudja,hogy meg kell változnia,ha családot szeretne,és oda adta a bankkártyáját,aminek el sem tudom mondani mennyire örültem.

Aztán egy darabig megint működött a dolog,és jöttek a kamu veszekedések,hogy legyen neki indok a játékgépezésre lelkiismeretfurdalás nélkül,és természetesen vissza kérte a kártyát.Aztán mikor eljátszotta a pénzt visszajött,és sajnálkozott,és én mint mindig,azt hittem,hogy meg fog változni,és megbocsájtottam.

A lényeg,ami miatt elkeseredésemben írok,az az,hogy eddig akármi is volt,úgy éreztem,hogy remek apuka lenne belőle,ezért is maradtam vele.Mindig biztonságban éreztem magam mellette,akármi is volt,mindig volt valahogy.

De egy ideje,romlott a helyzet.Mostanában sokszor beszélgettünk erről a dologról,és már nem úgy vélekedik a családról,mint anno.Olyanokat mond,hogy lehet,hogy a gyerek nem nyújt majd neki megnyugvást,és fél attól,hogy nem fog segíteni a problémán.

Azt tudni kell,hogy nekünk csak beültetéssel lehetne babánk,mert gondok vannak.Megbeszéltük idén,hogy elkezdjük és el is kezdtük.Megbeszéltük,hogy mikor lesz az esküvő(mivel ő sosem volt az esküvő híve,ez nagy szó volt),elkezdtük a kezeléseket,minden a legnagyobb rendben ment.Ígéretett tett,hogy meg fog változni,mert ezt most nagyon komolyan gondolja....boldog voltam.Már nagyon régóta szeretnék babát,és az egekig jártam a gondolattól,hogy szülők leszünk.

A könnyeimmel kűzködök most is...

...ez idő tájt páromnak volt egy idegbecsípődése,aminek "hála"ágyhoz szorult,és gyógykezelésre kellett járnia.Ez még inkább nem segített az egoján,és hozzájön még az is,hogy otthon menő állása volt,mint osztályvezető,és minden hivatalos ügyben ő kezeskedett.Itt kint ez másképp van a nyelvhiány végett.

Ez miatt még inkább önértékelési problémái vannak,ami szintúgy nem segít.

Ezért bármit mond az ember,ő biztos félreérti...rossz néven veszi...stb.

Ebből adódott egy szituáció,ami miatt az egész házassági cécót,és babaprojectet vissza mondta.

Esküszöm az égre,hogy nem tettem,mondtam olyat,amivel így kiérdemeltem volna a haragját!

5 napig nem beszéltünk egymással,aztán azt mondta menjek el,mert gyerekes vagyok.

Az utolsó napon meg gondolta magát,és azt mondta,hogy maradjak,de most ez az egész házasság,és baba dolog lefújva.

Ilyenkor,mikor vissza olvasom,miket írtam,és külső szemmel szemlélem,annyira egyszerű lenne a megoldás...és mégsem az!

Ott maradtam,és azóta csak úgy vagyunk egymás mellett.Én mindig is egy pozitív,boldogsággal teli,életet szerető,sok barátos ember voltam,de egyre inkább meghal mellette a lelkem.

Úgy érzem magam,mint egy zombi.

Elkeserít,hogy olyanokat mond,hogy lehet nem is lesz soha gyereke,mármint neki(ezt ő így mondja)elkeserít,hogy egyre inkább úgy érzem nincs hozzám türelme,és elkeserít,hogy 9 év után azon kell munkából hazajövet gondolkodnom,hogy üres lesz e lakás,és hogy mi vár otthon.

Kint dolgozunk,és ennyi idő alatt félretett pénzünknek kellene,hogy legyen,de ehelyett,itt is adósságaink vannak,mind a bankok felé,mind a barátok felé.Nem bírom már!

Külön szobában alszik már megint vagy 5 napja,és nem tudom,hogy hogyan kezdeményezzem a beszélgetést,igazából nem tudom,hogy lenne e értelme.Nem tudok már semmit.Lassan feladja a lelkem,mert arra gondolok,hogy ő feladta.Félek,mert egy közeli barátom,játékgépszenvedélye miatt akasztotta fel magát,mert annyi hitelt halmozott fel.

Nem tudom mit tehetnék,és úgy éreztem az egyetlen megoldás,ha olyan emberekkel tudna,akár interneten is beszélgetni,akik hasonló cipőben járnak.

Remélem az üzenetem elér a címzetthez,és tanácsából meríteni tudok!

Üdvözlettel: Egy elkeseredett lány

Eltelt lassan egy év azóta mióta írtam sok minden történt és nem pozitív dolgok.

1 nap,hogy nem játszottam

Ez egy angol srác megosztásának régebbi fordítása, van benne erő.

"

Kedves olvasók,

Szeretnék egy történetet az aktív szerencsejátékos időből és egyet a felépülésem idejéből megosztani veletek. Ha egy átlagos látogatója vagy az oldalnak aki úgy érzi, hogy neki / férjének / feleségének / barátjának vagy a barátnőjének gyaníthatóan komoly problémája van a szerencsejátékokkal arra kérlek olvasd tovább…

A történet érthetőségének kedvéért szeretném elmondani közel négy és fél éve nem játszottam. El fogom mondani, hogyan sikerült és hogyan javul folyamatosan az életem.

Nem emlékszem a sodródó és általában véve ostoba időszakomra 18 és 23 éves korom között, így előre ugrok arra az időre, amit úgy hívunk „süllyedés”.

Telefon csöngés... francba… rohanás kifelé a gép elől... „Szia szívem!” „Pár órát kések, barátokkal beszélgetek.” Vissza a terembe, nem sokáig, csak amíg az utolsó bankjegy kitart... Semmi baj, van még pénz a számlán, gyorsan át pénzfelvét, nem keveset, az összeset. Ismét bent… Fenébe, két óra így eltelt! És csak ennyi maradt?!!?!! Hamarosan vissza kell fizetnem… Ugrás a kocsiba... a fenébe, miért, miért, miért!?!?!?! Szitkozódás, gyorshajtás, mint Schumacher bedrogozva. Közben a gondolataim: Vissza kell mennem… …vissza kell szereznem… vissza kell mennem… a legjobb kifogás, ami átfut az agyamon:

Boldogan sétálunk a párommal miközben rémülten azt mondom: „Kicsim, ez egy kész agyrém… elhagytam a pénztárcám!!!!” talán csak a negyedik pénztárca, amit elhagyok, mióta együtt vagyunk… a számos „nem indult az autóm”-on és a „pont defektet kaptam”-on túl. Ezek egy évig mentek, talán valamivel tovább…

Aztán eljött a lebukás napja: Ide tudnád adni a lakbért? eh… őőőőő…. szóval…. - ahogy vissza tudok emlékezni egészen eddig a pontig cipeltem lelkemben a hazugságok terhét. – Drágám, problémám van a szerencsejátékokkal… vesztettem… Teljesen leégtem. segítséget fogok kérni... Összeszedtem magam és találtam egy GA gyűlést.

Sajnos hat hónap folyamatos gyűlésre járást követően megcsúsztam, majd ugyanebben az évben ismét visszaestem. Az exem elhagyott és mindent vitt, amit el tudott vinni. Az életem drasztikus fordulatot vett és végül a családom is eltávolodott tőlem én pedig újfent a játék börtönében találtam magam bujkálva és menekülve.

Szeretném az ekkori életem egy hasonlattal illusztrálni, kérlek bocsássatok meg a helyenként élénk fantáziámért:

Az életem leginkább egy ház építéséhez tudom hasonlítani. Amikor megtalálod a megfelelő helyet a házadnak, mindent körültekintően kezdesz vizsgálni. Ha egy aktív szenvedélyes szerencsejátékos vagy és megtaláltad az alkalmas helyet, vizsgálódás helyett szerzel egy lapátot és ásni kezdesz. A gödör egyre mélyebb és mélyebb lesz egészen addig, amíg mindösszesen már csak a körülöttünk lévő sötétséget látjuk. Most, hogy ilyen mély a gödör és már ki sem tudunk mászni. A megoldás: folytatjuk és még mélyebbre megyünk. Eszünk ilyenkor azt súgja ki kellene másznunk és újra kezdenünk, ám a bűntudat társulva a fejünkben lévő hangokkal azt súgja: Áss!

Tetteim példátlanok voltak a betegségem mélysége miatt, vagy ahogy a barátnőm szerette hívni „akaratgyengeségem” miatt. Nem láttam kiutat a veremből, amit ástam és a barátság kötelékeit sem tudtam elkapni, amivel a GA-s barátaim próbáltak kihúzni, de egy teljes újraprogramozásra volt szükségem az személyiségem elejétől a végéig.

Ezt követően nem könnyen, de egy nap kiszabadultam. Teljesen és totálisan leégve, egy olyan helyre kerültem, ahol arra tudtam koncentrálni, hogy távol tartsam magam a következő játéktól bármi is történjen. Eljött tehát az a nap amikor kimondtam: „Ami elment, elment.” Csak azok a dolgok tehetnek képessé megépíteni egy új épületet, egy új életet, amiket a GA-ban tanultam. Pénz és játék nélkül elkezdtem lerakni az alapokat. Lassan, de biztosan dolgoztam, így egyre tisztult a kép. Ez azt jelentette, hogy hajnalban keltem, 6-ra jártam dolgozni és hittem, hogy vége lehet az őrületnek. Ez volt az időszak, amit ma úgy hívok a „nehéz út”. Minden napot azokkal a szavakkal kezdtem „csak a mai nap nem fogok játszani”. El kellett engednem egy szép autót és egy jó munkát egy bicikliért és egy hajnalban kezdő állásért, de a lefektetett alapok stabilak voltak. Folytattam a kemény munkát és egy idő után másik autót tudtam venni. Nem hitelre, hanem kp. Nevezzük ezt néhány téglának életem építésemben. Tovább dolgoztam, törekedtem és ahogy az erőm növekedett, úgy halkultak el a fejemben a hangok abból a sötét és nyomorúságos lyukból. Néha arra riadok fel, hogy ismét beleléptem a csapdába, aztán amikor felismerem, hogy csak egy szörnyű álom volt a múltamból megkönnyebbülök. Az épületemnek immár megvannak az alapjai, így az életemnek is megvannak az alapjai. Egy pici, de kényelmes helyen élhetek most, folytatom az építést immár a pozitív változásokkal a személyiségemben, jellememben így tudom, hogy új épületem nem fog leomlani.

A dolgok, amiket örökre elveszítettem is kezdenek visszatérni: az exem – aki mindent elvitt – ismét megjelent és mára kölcsönösen tudjuk tisztelni egymást, kapcsolatban maradtunk. Visszakaptam a családom szeretetét és a múlt mostanra, valóban múlt lett.

Amikor azokra gondolok, akik szintén a gödrükben rekedtek és menekülnének a gyűlések végén elhangzó és lelkembe égett szavak jutnak eszembe: „Istenem adj lelki békét, hogy elfogadjam amin változtatni nem tudok, bátorságot, hogy változtassak azon amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget!”

A „bátorság” és a „bölcsesség” számomra azt jelenti, hogy bár nem látom az őrangyalom, de ő engem igen és ha rám néz megláthatja, hogy megváltoztam. Igaz ember vagyok, aki nem bánt másokat, tisztán lát és gondolkodik az élet dolgairól. Nem számít, hogy az utam merre visz az biztos, hogy nem szeretnék abba a lyukba visszalépni, amit mindannyian szerencsejátékként ismerünk.

Az életemet és a jövőmet köszönhetem a GA-nak, és hálás vagyok azoknak az őszinte és tiszteletre méltó embereknek, akik megadták elfogadásuk. Remélem mindenki megtalálja a bátorságát, hogy meglássa mit adhat a GA és hogyan változtathatja meg az életet.

Befejezem az írást egy utolsó érzéssel. A sötét napjaimban gyakran gyűlöltem a szerencsejátékot. Olyankor gyűlöltem azokat az embereket is akik számon kérték gyengeségeim. Inkább bezárkóztam a magányomba és kísértéseimbe. Most úgy látom ezt, mint az elmúlt önfejűségét, amit többé nem hagyhatok elhatalmasodni, hogy ismét szabályozza, befolyásolja, vagy meghatározza életem. Nem változtathatom meg a múltat és a tényeket, amik körülvesznek, de újraépíthetem az életem.

A történeteitek, kérdéseitek és helyzeteitek, olyanok mint egy „terápia” ezért gyakran szólok hozzá ezen az oldalon. Az érzés élénken él bennem általatok, milyen volt abban a lyukban lenni és a szívemből szólok hozzátok, mert mindezt én is végigcsináltam. Csak a felépülési programon keresztül tudtam újjáépíteni összetört életem.

Nem adok kölcsön, nem lopok, nem hazudok (próbálok nem hazudni), becsületes vagyok és próbálom tőlem telhetően tenni a dolgom. Ami a legfontosabb számomra, hogy minden reggel úgy kelek fel, hogy magamnak elmondom: csak a mai nap nem fogok játszani. Soha nem leszek „normális” és soha nem fogok tudni embereket megváltoztatni, ám ez nem számít, ha magam miatt és magamnak változok továbbra is.

Létezik a jobb út, tiszta szívből kívánom nektek!

A nevem Barrie és szenvedélyes szerencsejátékos vagyok.

Sziasztok!

Most bukkantam erre a fórumra, gondolom megosztom a saját történetemet.

20 éves vagyok, és külföldön élek. Sajnos 2 éve már, hogy beleestem ebbe az ördögi körforgásba. Elejinte csak szórakozás, pénzszerzés céljából, de mostmár hatalmas máreteket ölt- És nem is elsösorban a pénz miatt, hanem az Adrenalin vágy, az omnipotencia érzés az ami vonzott.

Eddig én Sem ismertem be, hogy baj van.Pedig a családom próbálta felnyitni a szememet. 7 napja jutottam el a leejtö legaljára. Ott Volt egy pont mikor szembesültem azzal, hogy baj van. MEG AKAROK VÀLTOZNI.

Szerencsém van. A családom mellettem van, és próbál segíteni. Ma a 7. napja hogy nem játszottam. Ez az elmúlt 1 évre visszatekintve, abszolút rekord..

Elmentem ma édesanyámmal egy szakorvoshoz, most elöször beszéltem nyiltan bárki elött is az érzéseimröl és... felkavart. A szokásosnál is feszültebb vagyok, nem tudok mit csinálni magammal.. Gondoltam, leírom itt a sztorimat..

Üdvözlettel

Én csak saját tapasztalatomat tudom idézni ezzel kapcsolatosan. Ha az ember elveszít valamit ami fontos neki akkor kissé átértékeli az életét.

Nekem 3om és fél évem volt dobós mert játékgépezett az akkori vőlegényem, mikor baba projekeztünk, és bele dobta egész havi fizuját, akkor bedobtam a törölközőt.

Veszített és éveken keresztül nem volt utánnam senie sem. Tavaly télen megnősült és kb 1 éves a kisfia. Megköszönte nem egyszer, mert elmondásai szerint utánnam egyszer sem gépezett mert ráébredt, hogy mi fontos az életben és hogy azóta meg pláne nem gépezik is közöm van hozzá. Persze anyagilag én sinylettem meg két havonta 4 havonta a dilijét.Azóta elvileg boldog házassága imádja a fiát..

Szóval énminden feleség helyébe fognám magam és elpakolnék és maradna a fél év mosoly szünet, találkák.

Ismerek egy nőt, akinek a pasija súlyos alkesz volt. Két gyerekes családapa akivel a nő közölte vagy befejezed vagy elválok. Letette és a jogsit is és vettek egy gyönyörű nyugati autót. A pasi közölte velem ezért már pláne nem, soha egy kortyot sem.

Soha! Sokszor sok minden ember függvénye és csak is akarat erő!

Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy ide most bármit írhatnánk, attól nem lenne jobb nektek...A démonjaitokat saját magatoknak kell leküzdenetek!Nagyon átérzem a helyzetet, fiúk, csak arra tudlak benneteket bíztatni, hogy lássátok meg az élet szépségeit és keressetek magatoknak életcélt, amelyért szívvel-lélekkel képesek lennétek küzdeni!

Próbáljatok meg minél több időt azoknak a társaságában tölteni, akiket kedveltek, szerettek. Nekem a cigiről való leszokásban a teljes "agyátprogramozás" segített. Addig mondogattam magamnak, hogy undorodok tőle, hogy tényleg megundorodtam...Ti is programozzátok magatokat arra, hogy azt a pénzt, vagy egy csekély részét akár a szeretteitekre, magatokra költsétek és vizsgáljátok meg a szíveteket, hogy jobban esett-e adni, örömet okozni valakinek, mint sem tömni a kaszinótulajok zsebét!

Sziasztok Szabi vagyok kényszeres szenvedélyes szerencsejátékos!

Ma jól felidegesítettem magam! Van egy szolgáltató TV akik félretájékoztattak egy szolgáltatással.Mivel ezzel nem vagyok megelégedve ezért lemondanám persze ez 8000 ft ba kerülne! Erről szerződéskötéskor nem volt szó... Ma negyedjére felhívtam őket pénzt és időt nem kímélve már voltam bent az ügyfélszolgálatukon is! Tehát kb 10 perc telt el amikor kapcsoltak persze nem a problémát mondtam el elöször hanem ,hogy már elegem van abból,hogy állandóan hívogatom őket ők meg ígérgetnek és beleszarnak az egészbe! El sem tudtam mondani a mondandómat próbáltam türelmesen finoman nem arrogánsan elmondani,mire az ügyfélszolgálatos ember kinyomta a telefont! Felrobbantam dühömben. Arra gondoltam most már csak azért is felhívom ,ha kell várok egy órát is vagy lemegyek az ügyfélszolgálatra és rájuk borítom az asztalt!! De inkább kiírom magamból a gondomat Nektek és megkönnyebülök! Köszi,hogy leírhattam.

Öllelek benneteket Szabi

Ui: elég kihalt lett a fórum,kérlek írjatok akár játékosok akár családtagok

Ez így igaz! A beszéd sajnos nem mindig megy nagy falak vannak körülöttem! Persze tudom ez magyarázkodás,de akiket nagyon szeretek és kedvelek egyszerűen nem tudom Nekik kifejezni a szeretetemet nem tudok közeledni hozzájuk mint anno amikor nem játszottam! Ez így van ez nem magyarázkodás,szerintem el kell telnie egy kis időnek meg absztinenciának amíg újra tudok nyitni és közeledni feléjük.El kell kezdenem újra sportolni focizni,hogy újra legyen elfoglaltság meg hobbi. Az a baj velem ha biztonságban érzem magam és minden klappol akkor valami izgató kell feszültség ami sajnos nálam a játék! Ezen kell változtatnom vagyis magamon! És tényleg csak magamon változtathatok!

Üdv mindenkinek: egy kényszeres szerencsejátékos