Írjunk verset bármiről! (fórumjáték)

Olyan szép volt minden, napfény, buli ,bárok

de akkor Kalifornia álmodni vágyott.

All the leaves are brown,and the sky is gray

hát folytattad az utad ezért.

Gépmadár szelte át veled az eget,

Hispánia a hely,hol letett.

Dédapám ükapja még szabad volt Klamathban,

a hely bővelkedett erdei kincsben és vadban,

esténként békésen ültek a tipiben, pipáztak,

a tatankavadászat trükkjéről vitáztak,

később itt is lesújtott az átok,

jöttek a kékkabátok,

bravo amigos,

surfin' USA.

Búcsút intettek a cseresznyefák,papírvilágok,

gondolatban lopott csókok és préselt virágok.

Célodul tűzted ki a napfényes Kaliforniát,

de meghallottad a vadon hívó szavát.

A tiszta vizű tavakban fürdőt vesz az ég,

magas hegyek csúcsa bátorítón int feléd.

Végtelen hómezőkön a lelked visszanéz.

Önmagad foglya vagy,de szabadulni kész!

Lelked szabadon szárnyalva szakadna ki,

de a konvenciók sora megköti.

Végeláthatatlan utak, a csendbe sikító gondolat,

a vakító fehérség görbe tükröt mutat.

Lassan magad mögött hagyod a lakatlan vidéket,

látod,ahogy emberek a tűz körül zenélnek.

河口湖 バス運転手

Fudzsikavagucsikóba menet

csókolóztunk a sofőrrel a buszon,

nem illik ez, tudom, de csak

gondolatban történt.

Levendulát szedtünk a tónál,

a ferdeszemű szépség

kedvesen csicsergett,

most is érzem a virágot,

mit kölcsönkért ollóval vágott,

és ruhám alatt lapul

a szekrényben.

Kavagucsiko,

hangnélküli hanami

levendulával.

Kelet felé vetted innen az utad,

előre,amerre az iránytű mutat.

Gyönyörű tájak, éles helyzetek,

kínos történetek,érdekes emberek.

A sakura ünnep Japánban ért téged,

egy vén fa alá terítetted pléded.

Rajta elnyúlva méláztál nyugodtan,

nem érdekelt,hogy mi forr a bugyorban.

Csodás cseresznyefák borultak egymásra,

virágzó leheletüket tetted a leltárba.

Menni kéne érzed,de fogva tart a táj,

az éterből érkező haiku fáj.

Tibetben Jézus sírjához mentem

(aki kedvenc buddhista szentem),

köszöntöttem szépen, สวัสดีคร๊าบ,

eszméd sok gondtól szabadíthat:

például ez a gyökérfej Shiva

mindjárt elrohan innen sírva,

mert nem érti ékes beszédem,

ha azt nem szanszkritul végzem.

Ezután benéztem a lámabárba,

ahol szokatlan lárma várt ma,

a boldogórában dupla Unicumot adtak,

amiből túl sokan túl sokat kaptak,

és négykezest játszottak a zongorán

sikítva-rikítva, mint a kormorán,

s a helyiségből estére romhalmaz lett,

amiről persze nem Buddha tehetett.

Másnap jött az igazi ázsiai szamba,

felmásztam a सगरमाथा सम्म,

köpni-nyelni nem tudtam az éles levegőtől,

és két ujjam is majd lefagyott tőből,

de szerencsére velem volt a serpa

(Dzsigme Keszar Namgyal lánya, Berta),

így a kaland végül remekül sikerült,

s ebédre a tukpa mellé csang került.

Bár Kleo árnya derengeni látszott,

a forróságban csak tűnő délibáb volt.

Varázslat,mágusok itt megtörténhet bármi,

Meddig érdemes a csodára várni?

Homokviharok,dűnék, halál a Níluson,

kinyomoznád,de a hajód, veled a kontinensen átoson.

A bárka téged hegyek ormán letett,

lámák,imamalmok,néma szerzetesek.

Tibetbe értél,Om mani padme hum!

Vár e itt kaland vagy csak a buddhista unicum?

Ezen elmélkedtél,majd arra ébredsz visítva,

hogy szerzetesi celládba látogatott Shiva!

Addio dolce cuore ulivi,

الجيزة بنت الصحراء حلمي الأبدي...

Meglepetésemre

a hallal rakott teherhajón

Giza helyett Géza várt,

és rámszegezett két homárt:

adok neked Alexandriát,

hozzá ne merj nyúlni,

mert palacsintává lapítom a füled.

Figyelj, Géza, mondtam én,

nincs az a szfinx a földtekén,

kivel megcsalnám Szici Liát,

a mafiosa amorosa miát.

Ebben maradva vidám utunk lett,

linzert ettünk Kairóban,

fürödtünk a forró hóban,

ránkmosolygott a csodás Nílus,

és Ilus, a krokodílus.

Gitárral kezedben,emlékkel fejedben,

hagylak énekelni az erőltetett menetben!

Halászhajóra kaptál jegyet,

hol mindenki kókuszos linzert ehet.

Italia,il mio cuore sanguina per te!

Kiáltottad és Málta földjére léptél.

Itt aztán jól kipihented magad,

mielőtt kezdődne az új kaland.

Kényeztetted magad minden földi jóval,

míg le nem léptél a következő hajóval.

Nem volt az dereglye vagy egy lélekvesztő,

teherhajóra tett téged a Teremtő!

Nem hárfázik azon semmilyen fantom,

Úticélja nem más,mint Egyiptom.

Ti ketten egy tőről fakadtok..-)

ezt dicséretnek szántam..

Concorde keserűm fél nyolckor érkezett Ennába,

s mert ott Salvo szerint semmi érdekes nem várna,

cannoliba ültem, andiamo, ragazzi, a Ragusa,

ott a legfinomabb a gnocchis csirkezúza.

A motel halljában Nicolót találtam

késsel a nyakában félig a halálban,

utolsó szavával lelkemre kötötte,

bánjak el Vitóval végleg és örökre.

Madonna che cavolo per corpo di bacco,

santo pecorino, hogy essen rád a patkó,

otthagytam a gnocchit, hopp fel a szamárra,

tekertem, mint őrült a máltai határra.

Vito és bandája jól álcázta magát,

testüket elfedte a carbonara kabát,

már majdnem elérték az olajfás rétet,

amikor egyikük súlyos hibát vétett.

Mérgeskígyót látott a határsáv szélén,

s lelépett az útról a harapástól félvén.

Ezer akna robbant így a lábuk alatt,

és a hős bandából csak por és hamu maradt.

Soleggiata Italia bella, szép nyaralásom,

még most is őrzöm képed a szénapadláson,

lasciatemi cantare con la chitarra in mano,

non mi devi rovinare, oh non no no no no.

Messze repített a kondor,

el az inka honból.

Mikor elfáradt a szárnya,

lerakott Itáliában.

Annak is déli szegletén,

Szicília szigetén.

Köszöntött ott téged Salvo,

tudod, ő örök gyanakvó!

Mikor megtudja,hogy Nicolót ismered,

vaskos kezével a hátad veri meg!

Amico mio! kiáltja

és kapuját szélesre tárja.

Érdeklődik,hogy van Nicolo,

a bajkeverő széltoló.

Képek sora képződik fejedben,

cápáról,hajóról,láncban,ketrecben?

Válaszra nyílna már ajkad,

de szavad a torkodon akad!

Golyózápor zúdul a házra.

Vito az! kiáltja Salvo és még cifrázza!

Mire összekapnád magad,

maffia háborúban folytatódik a kaland.

Pecorino,cannoli,risotto volt a terved,

helyettük Vito bandáját nyerted.

Egy szürke szamár baktatott arra,

jutalmul tested súlyát kapta.

Beletörődve kaptatott veled a hegyre,

olajfák között menedéket lelve.

Miközben arcodból hessegettél egy legyet,

az éjszaka csendben meglepett.

Mi lesz most veled te vándor?

Kikeveredsz Itáliából?

Lám, a láma jóslata talált:

szépen elkerülve a halált,

mire nyolcat lengett az inga,

egy inka borult karjaimba,

s a dereglyét felnyergelve

nyargaltunk a szentelt helyre.

Káprázatos, csodás látvány,

csupa arany, csupa márvány;

a kondor épp elhagyta az ormot,

szárnyszegetten a mélybe omlott,

hol a főnixszel volt találkája,

együtt mentek maszkabálba.

Hip, hip, hurrá, el cóndor pasa,

miénk lett a tér és a pláza,

csiga helyett veréb leszünk,

kalapáccsal szöget verünk,

en el lomo del cóndor me sente,

így repülünk még messzebbre.

Dereglyéd sok vihart kiállt,

most nyikorogva segélyt kiált!

Nem bírja már ő sokáig,

a víz pont felér a bokádig.

Aztán nagy forgószél kerekedve

a dereglyéd magáévá tette.

Mennél te a baszk hazába,

de a sors most kitalálta

merre menj, és az nem a büszke baszk föld.

Forgószél elkapott és

vajon hová rakott?

Lám a fejed felett kondor száll,

az arany is kecsegtet már.

Áldozat nehogy legyél!

Sem az,ki itt henyél.

A Machu Picchu téged vár,

szedd a lábad indulj hát!

Albatrosz helyett vagy mellett?

Vagy a sirály lórit ellett?

De a karibi karibuval

megvívhatok bajjal-búval,

patás madár kedvencem,

szobra van a kredencen,

karácsonykor imádom,

szívem neki kitárom,

ő hozza a mikulást,

a malibui pikulást,

Gucci piros ruhában,

totemmel a nyakában,

gyönggyel, karddal, bikavérrel,

a mértéktől csak kicsit tér el,

itt-ott bögyös, máshol szoros,

de ettől jó a disznótoros,

teszek alá derelyét,

nyolcevezős dereglyét,

huss, irány a baszkok háza,

nincs messzebb, mint Majosháza.

Malibu felé miért mentél?

Kalózok martaléka lettél!

Bermudádat széjjel tépték,

helyette lett mérték

után gyártott kalóz gönc.

Nyakadban csont és gyöngy.

Bőrödön lett örök pecsét,

felvarrták rá kalózok jelét.

Fehér inged alól kivillan,

kardod a napfényben csillan.

Albatrosz mellé lett papagájod,

bár vele kapcsolatban támadt aggályod.

Be nem áll a szája soha,

az albatrosz sora,így mostoha.

Támadások ,harcok,kocsmák,

csengő arany, furcsa normák.

Szép is volt a kalóz élet,

de,már kinézted a dereglyédet.

Éjjel, azon tűntél tova,

csak még azt nem tudod hova.

Nem sellő volt, hanem szirén,

nem is Jenő, hanem Irén,

mert abroszban is lány kell nekem,

ki velem tart hűségesen,

albatrosz vagy karibu,

irány innen Malibu,

lesz ott virág bőségesen,

ha cseresznyét nem,

körtét eszem.

Csendesen tengette napját,

teregetésre használva a hárfát.

Remélte,nem szólal így meg,

attól az Isten mentse meg!

De akkor,úszni látott a vizen

egy cseresznyepálinka virágot.

Csodálkozott,hisz nyílt vizen

ilyet még nem látott.

Ekkor édes hangok körbevették,

olyan szép volt eszét vették.

Delejezve bámulta a sziklát,

ahol egy sellő dalolt mámorító nótát.

A valóságot magáról letépve,

bonbonjait szórta elébe.

Ám a sellő azoknak nem örült,

a sok édes szem a vízbe lemerült.

Sellő nótáját abba hagyta,

az utazót nem zaklatta.

Amott lejjebb egy jacht lebegett,

gondolta ott majd fizetnek eleget.

Hősünkről felszállt a ködfátyol

a rózsaszín,

és arca ekkor lett karmazsin.

Se bonbon,se virág, se nő!

Á! Hajózzunk tovább Jenő!

az albatrosznak így kiáltott

s nyakukba vették a világot.

A zsebemben három laposelem lapul,

de abból csak kettőt végy alapul,

mert a harmadikat tartaléknak tartom,

hátha árvíz lesz odakint a parton,

és akkor a tartalék elemmel

indítom csónakom,

mellyel a kikötőt

elhagyom.

Némi élelemmel

és két hordó sörrel

a Bermudákra megyek

bermuda nadrágban,

hogy ott fogjak legyet

és egyéb madarat,

de anyámnak azt mondom,

hogy itthon maradok,

mert ha se legyet se madarat

nem fogok, szégyellhetem

magam.

Szóval a harmadik elemet felélve

és a kikötőt elhagyva felébe

vágom a nadrágom, hogy

se elöl, se hátul ne vágjon,

aztán az árbocon fészkelő albatroszt

ráveszem, hogy velem étkezzen:

ő fogja a halat, én adom

az abroszt és a kanalat,

na meg a bermudai

konyakmeggyet, mert anyám

azt is mondta, olyat szedjek,

ha cseresznyepálinka-virágot

nem találok.

Az első hét így telik csendesen,

nemcsak albatrosz és abrosz,

de hárfa is van velem,

s a tengerben mosott ruhát

a húrokra teregetem,

és várom a sok kalandot,

amelyért elhagytam a kietlen partot.

A villám vakítón cikázott,

a föld,már teljesen felázott.

Csendet tört a zengő ég,

s nem lelt menedéket még.

Sár dagadt a talpa alatt,

moha lepte sziklafalak

szegélyezték útját.

Ő hátrahagyva múltját,

futott,menekült az éjben.

Kedvesét megátkozták,

őt pedig feláldozták

volna,ha el nem illan.

Haján legördül egy esőcsepp

áldozva az erdőnek,

mi elrejti őt.

Az ősök szelleme védi,

míg eljut a bércig,

mi megmenti őt.

Jövő héten, ha megérem,

lidérc lesz a vonaton,

de őt is majd arra kérem,

hárfát ne, azt nem bírom,

nyulak, borzok, jegesmedvék,

(mint ahogy az őzek tették)

csakis dobbal jöjjenek,

ilyen álmot képzelek.

Selyem réten tündérszárnyak,

űznek el minden árnyat.

Hanyatt fekve epret esznek,

hozzá mézet csepegtetnek.

Táncolnak és kergetőznek,

dobolnak hozzá az őzek.

A szél pókhálón hárfázik,

egy csalogány vígan nótázik.

Odébb egy kis lidérc lappang a lápban,ő is mulatna a bálban.

Onnan lesi táncukat,meggyötri majd álmukat.

Inkább utazz messze földre,

áztasd ott a tojásaid,

meleg vízben ha kikelnek,

ők lesznek majd a fiaid,

drive.google.com/file/d/1KCTW_ara4mSWA0w1E6lti7ZccRfM1jkN/view?usp=drivesdk

Húsvét hajnalra kelve

nem vágyom nyúleledelre,

sonkát falok tormával

szemben a hegy ormával,

hol a réten szamóca érik

s a bárányt tündérek kísérik;

virágot gyűjtök képzeletben,

látom az arcod képkeretben.

Mikor baszkföldön jártam,

elmerültem Guernicában,

és egy grandiózus festő

megmutatta, hogyan fest ő

harmattal és mennydörgéssel,

égből hulló fényes késsel,

csalogató madárfüttyel,

pitypanggal és akácrüggyel

simogatva, kényeztetve,

jóllakatva, éheztetve;

és én néztem megrendülten,

hogy a vászon szélén ültem.

Vajon mi vagyok?

Madárfütty a réten,

piros szín a képben,

harmatcsepp a levélen,

mennydörgés az égen,

simogatás a szélben,

didergés a télben,

rettegés az éjben,

sikítás a kéjben,

mozdulat a táncban,

szem vagyok a láncban,

hallgatás a csendben,

elmúlás a percben,

könny a bánatodban,

ránc a mosolyodban.

Ez mind én vagyok?

Vagy mégsem?

Porszem vagyok a kerek egészben.

Mint a metszőolló, mire senki nem ír,

pedig én tettem oda is verset...

Hol a szépségesen forró malájföld veled,

és a hideg tüneményes Casablanca halál,

és a fenséges víkend a Tanganyika-tónál,

hol a nap fényesebb a legfényesebb hónál,

úsztunk, síeltünk, oroszlánok vettek körbe,

most meg vergődünk véres kerékbe törve.

[link]

Port kavar, port kavar...

csilingelő csalogány,

diegót éneklő talány...

Láttalak, és elhittem,

tudom, csúcs (vagy).

A versírás legyen öröm,

bevallom, én élvezem,

mikor kattog az agyam,

és tollat ragad a kezem!

Olyan sose leszek,mint ŐK,

dehát nem is az a cél!

Ujjongjatok mind,ti költők,

amikor a szó mesél!

( Nem gondoltam,hogy szegény Mellékdal,ekkora port kavar majd 😔 )

Bocsánatot is kértem érte,

Kedves Roger, nem vetted észre?

Guernica említette a Mellékdalt,

Válaszom neki erre utalt.

Nem hiszem, hogy nagyot vétettem,

Ezzel nagy hibát el nem követtem.

Sajnos, én csak vackot tudok írni,

Nem vagyok se Tóth Árpád, se Petőfi.

Nem sértődtem meg, de a kioktatás rosszul esett,

Ezután majd az asztalfióknak írom versemet.