Idősek otthona (beszélgetős fórum)

Ez eléggé jellemző volt arra a korra, hogy hangerővel magyaráztak és nem azt mondták el mért nem megoldható amit szeretnénk.

Szerintem minden generáció úgy dönt hogy na ő majd másképp neveli a gyerekét...másképp is teszi, de a másképp nevelt gyerek mégis úgy gondolja hogy ő majd másképp neveli a gyerekét:))

Én is hányszor megkaptam, hogy "amíg az én kenyeremet eszed"... és hogy útáltam.

Soha nem mondtam ezt a gyerekemnek.

Mellesleg, egy szülőnek kötelessége is eltartani a gyerekét. Mit kér akkor számon rajta?

Nagyon megkeserítik ezek a kirohanások a gyerek életét, aki amúgyis kiszolgáltatott, nem tud hova menni, ha nem tud alkalmazkodni, csak szenved.

Engem bizony meg akart törni az apám, igaz hogy nem tudott, de tisztességgel próbálkozott. Nem maradtak jó emlékeim erről.

Igen, mert régen az volt a szokás, hogy akié a ház, azé a szó is. Ha nem volt egyetértés, a rangidős háztulajdonos könnyen kimondta a következőket:

- Én vagyok itthon, én parancsolok.

- Te gyerek vagy, hallgass a neved.

- Ha nem tetszik valami, el lehet menni.

Meg aztán régen az időseket kötelezően tisztelni kellett ha másért nem, hát a koráért. ma meg már az van, hogy tisztelet annak, kit tisztelet illet. Csak azért mert valaki hamarabb született mint mi, az nem érdem. Hát, ilyenek. :)

Régen a szófogadatlan gyereket jól elverték, ha elszakadt a cérna. Ma már nem szabad gyereket verni. Tűrni kell neki, ha nem, maximum könyörögni. Mégis egyre elégedetlenebbek, szívesebben lelépnek otthonról, ha előbb nem, hát akkor mikor a szülő már nem tudja ellátni mert ő maga is segítségre szorulna. na ekkor egyedül maradni kemény dolog. :)

Tragikus.

Azok a hatalmas házak vidéken, azok is szörnyűek. Végül csak az idős szülők maradnak ott, és felesleges teher nekik, kifűteni sem tudják.

A fiatalok nem akarják a több generációs együttélést. Sok előnye van, de ahhoz jó természetű emberek kellenek, a szülők ne akarjanak többet dirigálni, beleszólni a fiatalok dolgába.

A gyerekek adják meg a kellő tiszteletet, de ők se akarjanak dirigálni, fogadják el egymás segítségét de ne követeljék, - sokminden kell egy harmonikus együttéléshez.

Igen. Kaptam lemezeket a sógörnőmtől, egész nap az Ergót hallgattam. Mit szólsz, milyen az élet!? :-) Csapágyasra hajtotta a robotgépemet, időnként öngyi volt.

Az anyósom viszont tündéri teremtés, tulajdonképpen tőle tanultam meg főzni.

Már én sem éltem úgy.

Egy darabig laktam az anyósomnál, ott élt még a sógornőm is, jártak hozzá a sógor jelöltek, kiették kiitták a hűtőt.

Az anyósom meg a sógornőm meg állandóan sírdogáltak, előtte halt meg az após, 44 évesen. Vidám kis együttes volt.

A férjem meg sosem volt otthon, én állandóan a csajokkal voltam, nem hagytak egyedül lenni a szobánkban, menjek velük tévézni meg minden.

De nagyon örültem nekik, amikor már megvolt a kisfiam, és mindenkinek az volt az első dolga ahogy megérkezett, hogy őt dajkálgassa. Kaptam egy kis szabad levegőt. :-)

Apám meg azt se gondolta végig, hogy pont ő az, akivel nem lehet együtt lakni. Mindenbe beleszólt volna.

Amikor megszületett a várvavárt fiú unokája, azt mondta a férjemre, hogy a mór megtette a kötelességét, a mór mehet... :-)

valamikor a férjem kérdezte Anyósomat , h nem jöhetnénk ki hozzájuk ? a hátsó helységet kicsit kipofozva / hálát adok a jó Istennek , h szegénykém nem kért belőlünk ! ha ott ragadtunk volna , nem tudtuk volna a testvéreket kifizetni :(((((((

mindig mondom a férjemnek , h akármennyit nyavalyog is ! szerencsénk volt ! a nagybátyámékhoz kijöhettünk Pestről :) és majdnem 4 évig lakhattunk náluk a szoba-konyhába , amiből ők beköltöztek az új házukba :) míg élek hálás leszek nekik ezért :) és a többi segítségért :)

Apán annakidején emeletet akart építtetni a házra, lakjunk ott a férjemmel.

Az a ház már így is buzernyák hatalmas, na emeletesen kissé még magasabb is lenne.

Arra mindenesetre jó lett volna, hogy elzavarta volna onnan azt a pernahajdert, előbb rájött volna hogy megcsal, mint ahogy én.

De a ház akkor is túl nagy lenne.