Holnap fogyókúrába kezdek, velem tart valaki? (beszélgetős fórum)
Sziasztok!
Örömmel tudatom, hogy le államvizsgáztam, nehéz szülés volt, de sikerült (4-es lett). Jövő héten pénteken lesz a diplomaosztó ünnepség, de ha addig nem érkezik meg a nyelvvizsga bizonyítvány, nem vehetek részt rajta.
Bbibe köszi a kérdésed, nálunk már tombol a nyár, voltunk is a balcsin, csak sajnos szennyvíz került az ivóvízbe, így nem mertem a gyerekek miatt kockáztatni és inkább hazajöttünk 2 nap után. 1 hetes nyaralásból lett 2 nap. Nem baj inkább az egészség, mint 1 hét után betegeskedjünk. Két nappal ezelőtt lementünk, hogy végre fürödjünk is ebben a nagy melegben és még mindig nem lehetett kezet se mosni a csapvízzel. Viszont jót pancsoltunk a Balcsiba. A fogyókúra nálam így most állt, se nem híztam, se nem fogytam. Jövő hétre megrendeltem a gastroyalos shakes menüt. Majd meglátjuk mennyire használ nekem. A párom mondta, hogy mostmár nekilátunk futni is esténként, nem kell tanulással tölteni az időnket.
Depirinko nagyon gratulálok neked, nagyon ügyes vagy. 8 kg fogyás az nagyon sok! Bárcsak én is elmondhatnám ezt hamarosan!
Bbibe, remélem, mielőbb sikerül rátalálni valami szuperjó lakásra, elfogadható áron. A munkahellyel kapcsolatban az a helyzet, hogy az alkalmazottja még nem mondott fel, de talán elmegy.(Hát, ez nem éppen egy biztos dolog). Ha elmegy, akkor augusztustól mennék dolgozni. De közben én a Munkaügyi Központban jelentkeztem irodai asszisztensi képzésre, ami július végén kezdődik. Úgy egyeztünk meg, hogy ha sikerülne, akkor februártól mennék hozzá, és esetleg közben besegítenék. De ha találnék jobb helyet, mehetek oda (ő csak minimálbért tudna fizetni, munka meg rengeteg). Szóval nem tudom, mi lesz belőle.
Egyébként az elmúlt héten csak fél kilót fogytam, de ez is jó. Csak az a baj, hogy nem tornázok, a mozgás napi 2-5 óra kerti munka. Az meg ugye a hasizmokat nem annyira mozgatja meg. A bőröm meg ha így haladok, 1-2 számmal nagyobb lesz, mint én. ;-))
Neked ez a 3 kiló négy hét alatt remek, azt mondják az okosok, hogy az ideális súlycsökkenés heti 0,5-1 kiló. Állítólag ha több megy le, az nem zsír, hanem izom. Szóval csak így tovább.
Depirinko, mi van a melóval? Lett a végén?
Albi még mindig nincs! Tiszta ideg vagyok tőle! Pinklady Hogy álsz a mozgással? A hajad még tetszik neked ugye?
Melcsi21, sulival mi van? Ugye már tombol nálad a nyár? :D
Szia Pinklady! Köszi a dicséretet és a biztatást. Ez a hét egy kicsit kevesebb csökkenést hozott, csak fél kilót, de én ennek is örülök. Úgy látszik, a hétvégék nem mindig diétásak lesznek. Most Lászlót köszöntöttünk, a jövő hét végén megyünk a lányomékhoz. Persze ő azért egészségesebben főz, de kalóriaszámlálás nem lesz. De még így is jól haladok, 2 hónap alatt leadtam több mint 8 kilót. Már csak 6,5 kiló van hátra!
Ti hogy vagytok?
Szia!
Nagyon ügyes vagy!!!! :-))
1,6kg az nem semmi egy hétre!!! CSak így tovább!!!
Szióka!
Nem nagyon gépezek mostanság a jó idő miatt. De most hogy ismét tél van itt vagyok :-))
:-((( Ma reggel 70,3 kg voltam, 30 dekával több, mint múlt héten csütörtökön! Nem tudom, mi lehet az oka. Igaz, amikor 2004-ben fogyóztam, akkor is voltak ilyen hetek, amikor egy kicsivel több voltam, mint előtte. Nem tornázom ugyan, de a kertben lehet "zsírt égetni", én pedig az elmúlt egy hétben napi 4-5 órát töltöttem kint.
Pinklady, hol vagy? Hogy vagytok?
Bbibe, remélem, sikerült jó albérletet találnod.
Képzeljétek, az este felhívott egy falubeli hölgy, akinek már telefonáltam, hogy munkát keresek (könyveléssel foglalkozik), és megbeszéltük, hogy ma este 6-ra megyek hozzá, és megbeszéljük, hogy tudna-e nekem munkát adni,
Sziasztok!
Lányok ügyesek vagytok a fogyással kapcsolatban! :-)
Bbibe gratulálok a vizsgádhoz! Köszönöm szépen a "receptet", majd próbálkozom vele.
Képzeljétek a közelgő szülinapom alkalmából kaptam a férjemtől egy spinning biciklit. 1 évvel ezelőtt jártam spinning órákra, így tudom milyen feladatokat kell vele csinálni, ahhoz, hogy valami látszata is legyen. Olyan meleg van itthon, hogy 20 perc után majd meg halok, ömlik rólam a víz és szédülök. Próbálom az időt növelni, lassan és csak tudok majd 1 órás edzéseket végezni, mégcsak a 2. napnál tartok. Egy hete mértem magam és nekem is 1 kg-val kevesebbet mutat a mérleg (3 különböző helyre tettem a mérleget és úgyis mértem magam, hogy jól látok-e).
Sziasztok!
Bbibe drukkolok a holnapi vizsgádhoz! Ügyi vagy a fogyással, elküldenéd nekem is az edzésterved, hátha rajtam is segít. Előre is köszönöm!
További ajánlott fórumok:
- Fogyókúra együtt holnaptól!
- Holnap kezdem a fogyokurát, lenne kedve valakinek csatlakozni?
- Ha fogyókúra elején 1500 kalóriával kezdek, majd pár hetenként csökentem 100-100 kalóriával, akkor nem áll meg a fogyás?
- Ugye holnaptól senki nem akar fogyókúrázni?
- Ma elkezdek fogyókúrázni!!!!
- Holnap kezdek bele egy diétába, valakinek lenne kedve társulni? Megoszthatnánk a tapasztalatokat és tarthatnánk egymásban a lelket!