Hogyan tegyük magunkat túl egy szerettünk elvesztésén? (beszélgetés)

Szia Mokusi, en 9 eve ket heten belul veszitettem el az edesapamat, majd a ferjemet. Nagyon egyutt erzek veled.

Csak annyit tudok neked mondani, hogy fogadd el, hogy faj, hogy hianyzik es ne harcolj ellene. Ne torodj vele hogy mennyi ideig "normalis" hogy ezek a szomoru erzesek tartsanak, mert nincs arra szabaly. Egyet megtanultam az utobbi 9 eveben: tultenni soha nem tesszuk tul magunkat egy ilyen vesztesegen, viszont egy ido utan beletorodunk es elfogadjuk.

Ennyi ev utan sincs olyan nap hogy ne gondolnek rajuk! Ha valami olyat latok, ami hozzajuk fuzodik, ha csak lehet hangosan kimondom, hogy ez nekik mennyire tetszene/ bosszantana oket... vagy ami eppen aktualis. Orizd meg az edesapad emleket, tartsd nagy becsben, es minel tobbet gondolsz ra, es arra hogy milyen nagyszeru, ertekes ember volt (es nem csak a te altalad tapasztalt vesztesegre gondolsz), annal hamarabb eljutsz oda, hogy mosolyogni is tudsz majd ujra.

A tobbiek itt mind nagyon jo tanacsokat adtak, probald ki, hogy mi segit neked.

Hidd el, meg ennyi ev utan is neha elbogom magam ahol eppen vagyok, ha egy szomoru dalt hallok, vagy valami eszembe jut- ha eppen olyan passzban vagyok.

Nem szegyen ez! Ha valakit tudunk gyaszolni, akkor az azt jelenti hogy szerettuk es ezzel mi is es ok is csak gazdagabbak lettunk az eletben.

sok szeretettel: Mociscsaj

Sziasztok!

Én a múlt kedden temettem el az édesapámat. És bár már nagyon régóta beteg volt és tudtam, hogy ez nem sokára bekövetkezik és nem is volt a világ legjobb apukája - legalábbis az utóbbi pár évben - de azért nagyon rossz volt. Most is hiányzik. Nem hittem volna, hogy ennyire hiányozni fog, de hiányzik, nagyon. Rossz volt, hogy anyunak szüksége volt rám és nem mutatkozhattam gyengének. Nincs időm és helyem egyedül maradni és sírni. A torna amire járok jót tesz, mert ott tudok tombolni.

Nem vagyok a szavak embere, és az fájt a legjobban hogy nem mondtam eleget neki, hogy szeretem. Emiatt nekem is voltak rémálmaim.

Ma már eljutottam addig, hogy mindig örömmel ébredek fel, ha az édesapámmal álmodtam.

Szia!

Én négy éve vesztettem el édesapámat egy baleset révén. Nagyon megrázott.Tapasztalatból ugyanazt tudom mondani mint a többiek. Ne zárkózz magadba! Ha úgy érzed beszélned kell róla, akkor beszélj, ha sírnod kell, akkor tedd azt.Fontos hogy emberek közt légy és próbáldd tovább élni az életedet.

Én egy hétig otthon gubbasztottam, majd visszamentem az egyetemre és belevetettem magam a tanulásba, mert éppen vizsgaidőzzak volt. A barátaimmal nem igen kommunikáltam, nem voltam önmagam. Életem legjobb átlaga lett, de a vizsgaidőszak végére teljesen kibuktam.

A barátok sokat tudnak segíteni, na meg a család.Beszélj róla, keress új hobbikat, meglátod az idő múlásával az ember lassan, nagyon lassan megtanulja elfogadni a helyzetet.

Szerintem normális dolog, ha most nem érzed boldognak magad.

Együtt érzek veled és ha tudunk segíteni, vagy csak ki akarod önteni a szíved, ne habozz!

Lori

Szia!

Igen, nekem az volt a nehéz, hogy nem tudtam elfogadni és nem is gondoltam rá, hogy meghalhat (nagyon fiatal volt). Aztán mikor meghalt, rémálmaim voltak és még ma is vannak, pedig ennek már 5 éve. Az elnyomott érzéseim kínoznak. Sokkal jobb úgy elengedni valakit, hogy végig, míg szükség volt ránk a bajban, vele voltunk és segítettük.

Sziasztok!

Én 3 hete vesztettem el a nagypapámat 2 hónap betegeskedés után! Előtte semmi baja nem volt egyszercsak egy megfázás miatt elment orvoshoz és közölték vele, hogy rákos! 2 hónap múlva a kezeim között halt meg úgy, hogy árnyéka sem volt önmagának! Borzalmas volt végignézni az egészet, de ott abban a pillanatban azt se tudtam, mit csináljak. A mamám is ott volt a kórházi ágy mellett és szüksége volt arra, hogy legalább én erős legyek, pedig alig kaptam levegőt a rosszulléttől! Mégis azóta, ha rágondolok boldog vagyok, mert annak ellenére amilyennek akkor láttam ma már az az ember jut eszembe aki mellett felnőttem és azok a dolgok amiket együtt csináltunk. Nekem Ő volt az első akit elvesztettem, és az a 2 hónap maga volt a pokol, azzal a tudattal élni, hogy napjai vannak hátra egy szerettednek! Nem nagyon tudok tanácsot adni, csak átérezni a helyzetedet. Sajnálom! :(

Ez még nagyon kevés idő. Adj magadnak időt arra, hogy kiszomorkodd magad. Aztán majd szépen eljön egy nap, amikor már nem olyanok lesznek a dolgok mint most. Egyetértek abban Monchával, hogy kell a társaság, kell az, hogy ne mindenpillanatban édesapád járjon a fejedben. De ha úgy érzed sírnod kell vagy emlékezned egy kicsit, azt is nyugodtan tedd meg. Sokat segít és ettől is jobb tud lenni néha. Nekem az a tapasztalatom, hogy "túltenni" magam ezen nem lehet. Talán csak a belesüppedést lehet elkerülni. De ismételném ez a 3 hónap még nem sok idő. És ha közel álltatok egymáshoz mégkevesebb. Én lassan 2 éve vesztettem el édesapámat és még mindig eszembe jut. Engem megnyugtat, ha kimegyek a temetőbe, viszek egy kis virágot és eltöltök ott pár percet. Talán hülyeségnek tűnik, de olyankor úgy érzem együtt vagyunk. Azóta életem minden fontos pillanatában szomorkodom egy kicsit amiért nem lehet itt, és mosolygok is egyet mert tudom, hogy büszke lenne rám.

ÓÓóóh azt hiszem ettől nem lettél okosabb. Annyit tudok mondani, hogy ne sürgesd magad. Teljesen normális, ha még mindig nagyon fáj (azt hiszem mindig is fájni fog), ha sírni támad kedved mindentől amiről eszedbe jut. Hagyj, hagyj időt magadnak a megnyugvásra és a megbékélésre.

Még annyit, hogy hasonló mélyponton voltam én is -igaz más miatt-, és hamarabb kellett volna meglépnem a szokásos tanácsokat.

Társaság (és komolyan írom, hogy teljesen mindegy milyen, a lehető legjobb, ha egész egyszerűen elsőre egyedül mész valahova...esetleg új arcokkal ismerkedni => ez teljesen pozitív irányba visz.

De ha sportolni mész ott is lehet emberekkel kommunkálni -usziban, vagy kondiban, bárhol...

Sokan nem tudják, hogy a sport a léleknek is jót tesz, bármilyen helyzetben.

De ha úgy érzed ezek sem segítenek, egész egyszerűen menj el egy szakértőhöz, nehéz ezt is meglépni, de hasznos. Mert gyorsabban rávezet dolgokra hogyan kell...a másik, hogy a problémák gyorsabban oldódnak meg.

A lelkiek is.

Mint írtam, természetes állapot, ott sem mondanának mást, esetleg kissé megkönnyebülten éreznéd magad a beszélgetés miatt, de ezt meg tudod tenni egy jó baráttal is pl.

;)

Hmmm.

Nagyon nehéz téma ez...sajnos nem mindenki olyan típusú hogy ír erről. Valakinek ez segít, valaki nem is szeretne a dologra gondolni.

Én szívesen írok pár mondatot, ha megnyugtat :)

Írtad, hogy decemberben történt, azóta nem sok idő telt el. Szerintem adj időt magadnak mindenképpen, teljesen normális és természetes állapot, hogy hiányzik és boldogtalan vagy.

Ilyen helyzetek, illetve amikor az ember menekülőket keres és próbálja magát helyretenni, sok mindent lehet csinálni.

Például társaságba menni, esetleg sportolni (úszni, futni).

Nehéz meglépni, mert passzív üzembe helyeznek az érzelmeink, de segít. Semmiképpen se otthon ülj!

M.

Sziasztok!

Sajnos tavaly decemberében elvesztettem az édesapámat. Azóta valahogy nem érzem boldognak az életem. Probáltam már mindent, hogy valahogy túltegyem magam rajta.

Ha már éltél át ilyet ,hogyan zökkentél vissza az életbe? Örülnék, ha megosztanátok mindezt nekem...