Hogyan lehet finoman rávenni egy férfit arra, hogy költözzön el otthonról és éljen családban? (tudásbázis kérdés)
Több megoldás is van:
1.Költözz be őhozzá te.
2. Nem kell, hogy nálad lakjon, elég ha minden nap nálad alszik el és reggel nálad ébred.
3. Tégy mindent úgy, mintha már nálad lakna.
Alakíts ki neki üres szekrényeket, s ha valamit ottfelejt, tedd a "helyére".
Éreztetsd vele, hogy nálad is otthon van. Akkor lesz egy átmeneti idő, amikor két lakásban lakik. s onnan már csak egy lépés, hogy hozzád költözzön.
Ezek a dolgok általában erőlködés nélkül maguktól szoktak így alakulni.
mért is nem akar költözni? tán mert nem is akar veled élni.. jó neki, ha csak jártok.. eljártok szórakozni, tetszik neki ahogy "epedezel érte" és még ágyba is vihet... és persze mindez kötöttségek nélül.. nem kell hazaadni a pénzt, nem kell minden percével elszámolni... mért is ne lenne jó neki?! régen rossz a helyzet.. én nem könyörögnék... lépnék.. keressen mást játszadozni!
"Hogyan lehet finoman rávenni egy férfit arra, hogy költözzön el otthonról és éljen családban?"- mar bocs, de milyen no az ilyen???
Hat ravenni semmikepp nem ajanlom, erre a ferfiak meg kell erjenek akarcsak a nok, ki elobb ki utobb rajon arra hogy jobb csladban, de eroltetni nem szabad mert annak ugysem lesz jo vege.Az idore kell bizni es turelmesnek kell lenni.
Köszönöm a jókívánságot. Sajnos a döntés nem egyszerű. A gyermekes pasi aranyos, de most váli, így nem hinném, hogy tartós kapcsolat kellene neki. A másik fiú viszont még nem volt házas, nincs gyereke, tehát valószínűleg előbb lesz belőle majd valami. De az az önállósádás. Bizony nem lesz egyszerű. Beszélgettünk róla mostanában. Neki még idő kell mindenhez. A napokban én hoztam egy döntés, ami az volt, hogy fejezzük be a kapcsolatot. Nem szeretnék 2 vagy 3 vagy akárhány évig csak járogatni egy férfivel. Nekem már van egy fiam és a fiúk amúgy is mindig a férfiakhoz húznak egy családban. Azonkívül csak jobb érezni, ha valaki vár otthon, mintha csak úgymond meglátogat, mint egy vendég. Sajnos olyat mondtam és tettem, amivel csúnyán megbántottam. Megpróbáltam eltaszítani magamtól és ehhez minden eszközt bevetettem. Így viszont azt értem el nála, hogy elveszítettem a bizalmat. Azt beszéltük meg, hogy keresünk egy középutat. Nem tudom, hogy fog ezek után működni a dolog, de újra próbálkozunk. Félek, hogy ez már csak erőlködés lesz. Majd meglátjuk. Azért köszi, hogy drukkolsz.
Akkor nagyon idealis a helyzet körulötted ! Ami ugyancsak ritka , sajnos.Az en velemenyem az hogy egy olyan pasival akinek epp ugy gyermeke/gyermekei vannak mint neked , könyebb , mert ö is eppen azt kivanja mint TE , hogy elfogadjak a gyermekevel egyutt ! Akarhogy is van , sok sikert kivanok neked a legjobb megoldashoz !
A fiam és az apja között szoros a kapcsolat és naponta találkoznak. Hozzájuk megy az iskola után és estére jön haza. Sokat van ott a hétvégén is. Szerencsések vagyunk, mert a válással nem romlott meg a baráti viszonyunk, így a gyereknek nem kell választani kettőnk közül. Mindketten megmaradunk neki vérszerinti szüleinek. Bárki csatlakozik mellénk, azokat elfogadja, de tudja, hogy soha nem lesznek a szülei. Van már olyan értelmes, hogy ezt felfogja. De sosem mondta nekem azt, hogy akit választottam, azt nem szereti vagy nem akarja. Az apjának sem. Szerintem neki az a lényeg, hogy harmónia legyen a felnőttek között. A feszültséget hamar megérzi, kifinomult érzéke van hozzá, mert hiperaktív. Különleges gyerek.
Beszélgetés folyt kettőnk között és mondtam a páromnak, hogy mik az elképzeléseim. Ő erre azt mondta, hogy igyekszik változni, mivel eddig is sokat változott. De a jövőt még nem tudja. Így arra a kérdésemre, hogy mikorra gondolja, hogy együtt éljünk nem tudott választ adni. Majd. Szóval nem tudom mit tennék. Ugyanakkor lenne más féri, akinek van gyermeke és szívesen megismerkedne velem. Ilyenkor csak az jut az eszembe, hogy mit érdemes szem előtt tartani. És ekkor nem tudom mitévő legyek. Ez van. Nem tudom azt mondani a partneremnek, hogy bocsi, de ez nem működik így szia és nem akarlak többet látni.
Igen, talán mázlim van a kedvessel, mert például az én édesanyám - aki elvált, amikor a tesóm 4 én pedig 1 éves voltam - sohasem talált magának olyat, aki mind a két gyerekét elfogadta volna. Igaz, nekem az apámmal sem volt mázlim, mert sohasem keresett meg, életemben nem láttam. Ellenben a volt férjem minden áldott nap látja a gyerekeit, ha pedig nem tud jönni, tuti, hogy telefonál. Akkor örülök, hogy ilyen szerencsés vagyok:-)
Minden valoszinuseg szerint neked nagy szerencsed volt !/ami ritkasag,sajnos./De en akkor is aztmondom hogy hogy a verszerinti edesanya/edesapa ami/aki a legfontossabb!/ritka kivetelt leszamitva./A tapasztalat is azt mutatja hogy örökbefogadott gyermekek akik soha nem lattak a verszerinti szuleiket,felnött korukban sokszor felkeresik a gyökereiket , ahonnet kinöttek !/ ezt itt eszakon ,ahol en elek meglehet csinalni!/.........Termeszetessen ezzel korant sem akartam azt allitani hogy nem lehet jo egy fogadott papa ill mamma , de sajna rikasag.
Jó hozzászólás:-) Ha netalántán zátonyra futna a kapcsolatom a kedvessel (akivel a válásom óta együttvagyok és elfogadta a gyerekeimet és ők is elfogadták őt), akkor ezerszer meg fogom gondolni, hogy beengedjek megint valakit az életembe. Mert szerintem sem jó a gyereknek, ha a velünk lakó "nem édesapák" jönnek-mennek...
szia !
Es a kisfiad edesapja törödik a gyerekkel ? Aztan ott vannak a nagyszulök is , jar hozzajuk ?
Sajnos rohano vilagunkben egyre több a valas , a gyerekeknek meg kell tanulni/sajnos elöbb,utobb meg is tanuljak!/ hogy anyunak/apunak van baratja/baratnöje , de ez nem ugyanaz mint az EDESANYA es EDESAPA ! Mert az edes az egy eletre szol !A többiek meg jönnek,mennek..... ezt szerintem a kisfiad nivojan megkellene beszelni vele , hogy legközelebb ne legyen ertelmetlenul szomoru. Sajnos sokat kell valogatni,keresgelni mig összejön ugy hogy a pasi/nö elfogadja gyermekeinket es mi is elfogadjuk a pasiet ! Ez az ara a szabadsagunknak.
Nekem már egy éve, hogy hozzámköltözött a kedves. De néha arra gondolok, hogy talán jobb lett volna, ha még nem teszi. Izgalmasabbnak éreztem a dolgokat, amíg csak "randiztunk". Nem azt mondom, hogy most nem jó, mert hazudnék, de akkor valahogy minden nap ünnep volt, amikor együtt voltunk, most pedig időnként belesüpped a kapcsolatunk a hétköznapi problémákba... Persze ha az ember gyermeket is akar, akkor össze kell bútorozni, nincs mese...
A fiam nagyon szereti és állandóan azt kérdezgeti esténként, hogy mikor jön már a fiú? Szóval ő úgy van vele, hogy igen, szeretné, ha lenne egy férfi mellettem, akivel ő is tud játszani és akire ő is számíthat. Van édesapja, de akkor sem velünk él. Ezért szerintem neki a férfi a családban domináló. Attól tartok inkább, hogy egy szakítás viselné meg. Előtte volt egy éve egy élettársam és attól való szakítás kikészítette.
Ha Te nem vagy ramenös , akkor majd mas lessz ramenös ! Viszont tisztaban kell hogy legyel vele ,hogy ha ennyire anyas ez nem fog megvaltozni ! Akarod-e ezt ?
Az is fontos hogy a kisfiad mit szol/szolna egy összeköltözeshez ?
Valami változás már tapasztalható a fiún, mert azt mondta, hogy nem akar más partnert keresni, mert szeret. Ugyanakkor én tudom, hogy az első kapcsolatból kevés végleges lesz, így kicsit tartok attól, hogy a költözködést emlegessem. Talán sosem kellene eljönnie otthonról és akkor nem éri semmi kellemetlen dolog. De akkor vajon valaha lesz-e önálló élete? Jó lenne, ha együtt töltenénk el azt az X évet, ami még hátra van, de tanácstalan vagyok.
Remélem azon alakáskiállításon a kedve is mejön.
Nem akarok követelőzni, csak valamilyen apró jelekezt szeretnék felé küldeni. Vagy szeretném, ha önként döntene úgy, hogy hozzánk költözik.
Pontosan erre szeretnék rájönni. Az együtt élést először ki kell próbálni. Lehet, hogy akár 10 évig jól meglennénk, de az biztos, hogy nekem nem elegendő, hogy este későn feljön hozzám és reggel elmegy dolgozni. A hétvégén pedig nem tudom hogyan szervezzem a programot, hogy mindenkinek jó legyen. Meddig lehet ezt még türelmesen kivárni? Mennyi a viszonylag normálisnak tekinthető idő?
Kérdésedre válaszolva csupán két és fél évvel fiatalabb, tehát most éppen a 28. évében jár.
Szerencsére minden este feljön hozzám és együtt fekszünk, reggel pedig egy időben ébredünk. A párkapcsolatnak ezt a jó oldalát én élvezem is. Csak egy icipicikét szeretném, ha mondjuk délután nem az édesanyjához menne haza, hanem ha kinyitom az ajtót, akkor ott állna és átölelne. Mert a csók és az ölelés megnyugtató szerintem. De majd talán egyszer.
Az én pasimnak a szülei elváltak és ez még akkor történt, amikor ő tizenéves volt. Ez valószínűleg nagyon megviselte. Talán ezért is ragaszkodik nekem az anyucihoz. Nem fogom erőltetni, a gyereket pedig csak elméletben gondoltam, semmiképpen nem szeretnék egyedül felnevelni 2 kölyköt. Szerintem a gyerekvállalás két félre tartozi, akik egyaránt részt kell, hogy vállaljanak a feladatból.
Köszi :) igen most jövök rá igazán, hogy mennyire jó ember.
Szorítok neked. Azért rendes pasi lehet, jólelkű, ha a szüleiről így gondoskodik. Biztosan megnyugtató neked, hogy ha kell, téged sem hagyna cserben.
hát, mindenki ezt mondja tudom,... de mi úgy érezzük ez örökké tart. Laktunk már együtt egy időre, mert a szülők lementek vidékre. Csak feljöttek, mert a papa nagyon beteg lett (agydaganat). Most őt ápolja. És nem fog meggyógyulni. Sajnos tudom, hogy ha már nem lesz, ... akkor az anyját egy ideig tuti nem fogja otthagyni a gyászban. ... Mindegy türelmes vagyok... persze néha kibukok és rágom a fülét szegénynek.
Pedig lakva ismerszik meg az ember. Ismerek egy párt, akik 10 évig együttjártak, de mindenki a szüleinél élt. Amikor bejött a lakáshitel akció, végre összebútoroztak, vettek közös lakást. 2 év sem telt el, a kapcsolatnak annyi..meg egy bambi...
28 éves. Szóval, használhatná a fejét. Közben a családból mindenféle kisbaba cuccokat eltesz, tehát a biológiája azért működik. De ha én szólok, én vagyok az ügyeletes bányarém.
Egy kedves ismerősöm szerintem nagyon találóan fogalmazta meg a lényeget a párkapcsolatok ilyen jellegű buktatóira: "Minek venné meg a tehenet a férfi, ha ingyen is megkapja a tejet?!"
Ezen szerintem érdemes elgondolkodni.
Bocs Zitamita. Megkérdezhetem-et akartam írni...
Megkérdeztem, hogy hány éves a "lányod"? 8 év rengeteg... Talán akkor tudnám elfogani, ha 22 éves lenne... Mert akkor bár rááldozott a pasira 8 évet, de még mindig fiatal:-)
Az biztos, hogy kikövetelni semmit sem lehet. Vagy vágyik valaki arra, hogy összeköltözzön a másikkal vagy nem. Belőlem például a követelőzés ellenállást vált ki és akkor már csak azért sem...
További ajánlott fórumok: