Hogyan lehet egy depressziós embert optimistává "alakítani"? (beszélgetős fórum)

Hát kedvesem, valóban nem egyszerű.

Én is túl vagyok már pánikbetegségen, sokszori kiboruláson, de sokat tanultam belőle.

Vannak veszélyei rendesen!!!

Ugyanezeket a tüneteket ismertem meg a saját jó uramon is, ahogy Te a tiéd megismerhetted. Én is írhattam volna ezeket. Manapság már sokkal jobb a helyzet, de soha senki ne élje meg, hogy milyen posványon kellett ehhez eljuni. Szörnyű volt. Csak a szeretet tudott segíteni. Azt hiszem ez nagyon erős és kölcsönös kettőnk között a kezdetek óta. A "csend" idején pedig varázslatosan felemelő. Most boldog vagyok éppen.

Rá se ránts! :)))

Én optimista vagyok, mégis osztom a véleményed az alább taglaltak szerint.

Dehogy bànom Lhara...szivesen làtlak (priviben is)

kellemes idötöltèst...

Èn nem leszek többet boxzsàk senkinek....:-) de te se hagyd magad :-)

most megyek... "bólingozni" és táncikálni...

Puszi! Még benézek holnap, ha nem bánod, kedves naphold.

Nagyon igazad van!

A sajnálatot félre kell tenni pont az ő érdekében. Bár ez nehéz annak, aki szereti, de ha ez segít, pont a szeretet nevében kell megtennünk.

Én belevágtam, itt tartok...

Szeresd ahogy csak tudod, hátha elég lesz... de semmire sincs soha garancia. Ezzel mndig mindenben számolni kell.

Bátorság.

Főleg 20 éve, amikor még pont ennyi idős volt. Később romlik ám ez is.

Valahol szó volt már pont errről...

Egy nagyi ezt a tanácsot adta kisunokájának:

- Jól vizsgáld meg a jövendőbelid ma.

Nézd meg, mi az amit nem szeretsz benne, mert hosszú életű csak akkor lesz a házasságotok, ha ezeket 40 év múlva is el leszel képes viselni, akkor ha már azok a kora miatt sokkal sülyosabbakká váltak.

Én 18 éve élek egy pesszimista emberrel. Időnként jobb, de most éppen úgy érzem, hogy már nem bírom tovább.

Amikor mást sem hallok, hogy "... Útálom a ...", ".... Úgyis... ", ".... Miattad..." nincs egy kedves szava, de a hibára egyből ugrik.

Egyszerűen lehúz. Már nekem sincs kedvem semmihez, nameg minek is, hisz széthagyja, elhagyja, otthagyja... A dolgokat, dolgait. Neki kellene valaki, aki a nap24 órájában megy utána, és helyretesz mindent.

Amikor vele vagyok, egy boxzsáknak érzem magam, aki mellett elmegy, és bele tud rúgni, ütni, persze csak lelkileg, nem fizikailag. Már panikszerű tüneteim kezdenek lenni.

Persze lehet kisértelezni, az optimistává tétellel, csak nagyon veszélyes.

Jól ismert "tünetek".

Nálunk is hasonló...

Nagyon így van! Én szerencsére hittem nappal is, hogy ragyog az én "csillagom", pedig ő maga se tudhatta, milyen értékes. Manapság kezdi sejteni és megfelelően értékelni önmagát és kapott segítségeket, szeretet.

No, de mindenkinek van 30-50 éve egy ilyen fejleményt kivárni... netán ereje elősegíteni?

Azért légy óvatos és jó l mérd fel, mennyit vagy képes elviselni.

Tudod, van aki csak mondja, hitegeti a környezetét, de vagy nem tud, vagy esze ágában sincs ezen változtatni, ezért még önmagát is képes átverni, miközben élvezi a helyzeteket amit okoz. És ezzel határozottan állítom, hogy nem feltétlen hazug, csak nem tudja mit tesz!!!

Nem gondoltál még arra, hogy pont emiatt volt annyi gondja a korábbi párkapcsolataiban?

Nagyon ritka az, amit én végig csináltam egy ilyesmi ember mellett, amit kibírtam mellette, nem mindenki viseli ám el. Sok erő és kitartás kell, mert sokat vergődnek, vagdalóznak és rengeteg bántalmat okoznak.

Mindennek két oldala van. Az előbb olvastam az egyik fórumon: Milliószor messzebbre látunk sötétben, mint világosban.

Látta már valaki fényes nappal a csillagokat?

Osztom a 2. hszólásban lévő véleményt.

Nem külső ember dolga... csak és kizárólag azé, aki érintett. Aki igazán nem akar depis lenni, mindent megtesz, hogy megkeresse rá a megoldást. Kérdez, olvas, ezeszemmel és füllel figyeli a világot, hogy mit tehetne. Enélkül senki más nem segíthet senkin.

Sajnos az még jobban nehezítheti a helyzetét, ha eleve ilyen a személyisége. ilyen emberrel élek 34. éve. Hidd el, sokáig vergődtem azért, hogy mit tegyek érte.

Képzeld, csak az segített, hogy amikor egyre mélyebbre süllyed és már szinte élvezi, akkor kell még lökni rajta egy nagyot. Sokat javít, de legalábbis hamarabb lejut és a "gödre" alján már van módja gondolkodni. Ott már nem kapálózik egyikünk se, mert beijedünk, hogy komolyabb már nem tud lenni a bajunk. Aztán szépen lassan felemeljük két kis jelentkező ujjacskánk, hogy jöhet a segítség. No, akkor már be tudjuk fogadni a segítségül kapott infókat és, ha akarjuk van mit felhasználni. No, ekkor érdemes elmondani neki, amit gondolsz, de rá kell bízni, hogy mire, vagy egyáltalán felhasználja-e. Itt megint csak ő fogja megoldani. Nem a körülötte lévők.

Érted? Nélküle semmit se tehetsz érte.

Az ember ne süllyedjen bele az önsajnálatba, hogy nekem milyen rossz, mennyi gondom van, stb.

Nézzük mindig a másik oldalát is a dolgoknak!

5 hete már nincs heti 6 óra! munkám (2 napra lebontva); ... ergo többet segíthetek idős szüleimnek, amikor utazom hozzájuk/tőlük, olvashatok, zenét hallgathatok, stb.

Ezért nem hallgatok híreket, nem nézek reklámot.

Nemrégiben kórházban voltam, gyomortükrözésről jöttem visszafelé magamban háborogva. A műtőből hoztak ki egy középkorú férfit. A lába bokán felül csonkolva... Már nem is éreztem rosszul magam.

A többi már viszonyítás kérdése.