Ha egy lány egy találkozás után nem reagál a következő találkozásra (beszélgetős fórum)
Egyébként azt hiszem, hogy túl sok információt árult el magáról.
Csak tudom hol dolgozik és ennyi. :D
Veszprémben egy srác mezítelenül végigfutott egy ballagáson. Valami ilyesmiben gondolkodj!
Hogyha a mostani smsre se érkezik majd reagálás, akkor feladom azt hiszem. Ezenkívűl gondolkodtam még valamiben, de azt hiszem az azért már durvább dolog lenne.
Egyszer már írtál a neten, és egyszer sms-t. Szerintem ez már elég! Keress mást!
Írd meg nyugodtan azt az sms-t,legalább megnyugszol,baj nem lehet belőle.
Nekem is voltak már oylan eseteim,amik nagyon jól jöttek ki,pedig az eleje rozogán indult,és már pillanatok kérdése volt,h kukázzam az illetőt..
Vannak,akik lassúbbak,vagy nem tudnak többfelé figyelni
Te nagyon türelmes vagy, hogy több mint egy hétig vársz egy válaszra. :) Én felhívnám a helyedben, legfeljebb azt mondja, hogy nem ér rá, és akkor tudni fogod, hogy kár próbálkozni. :(
A lerázás kellemetlen feladat, legtöbb ember ilyenkor inkább hallgat.
Az a baj, hogy eléggé hiányzik a jelenléte. Ezért reménykedtem benne, hogy néha találkozhatok vele, ha már suliban nincs. De úgy látom ebből nem nagyon lesz több találkozó sajnos. És az meg főként rosszul esik, hogy nem kaptam tőle választ.
Ál udvariasság vagy bunkóság miatt
Azt viszon tutira le lehet venni az első találkozáskor, hogy az ujabb meghívásra felcsillan-e a csaj szeme, vagy csak általánosságban mondja, hogy jó majd összefutunk
Ja,meg és, vagy meg, és akármi!:)
Kár olyan szekér után futni amelyik nem vesz fel!
Nem,felejtős:)Keress olyat ,aki majd szívesen barátkozik veled:)Ha valaki arra sem méltatja a másikat,hogy legalább odadobjon egy választ azt meg főleg kerülni kell:)
Ez a legnagyobb probléma a nőkkel.
Mi a túróért nem tudják megmondani facekba, hogy öcsi, told el a bringát!
Én meg szoktam mondani, szóval engem nem érnek ilyen hívások :o)
Aki válaszra sem méltat - semmilyen szinten - attól ne várj semmit. Barátkozni sem akar, különben válaszolna.
De ha te szamár akarsz lenni a ló helyett, megteheted...
Mi a francot nyomulsz?
Nem jöttél be neki, ennyi. Holnap jön egy másik csaj, vagy bejösz annak, vagy a következőnek.
Neked tetszik minden csaj? Gondolom nem.
Ennyi , lépj tovább, ez még csak szerelem/szakitás se volt
Ilyen korban, meg ne akarj CSAK barátkozni :)
Aha!
Te elbeszélgetnél vele ha igy felhívna?
Én elég keményen elhajtanám, mivel nem értette a korábbi nem válaszolást.
Én egy ismeretlen telszámról felhívnám.
Azt csak felveszi, és élőszóban csak kéne valamit reagálnia ... az sms vélhetően nem fogja meghatni, ahogy eddig sem...
Nyílván hétvégén tudott volna válaszolni szerintem... azt hiszem én ma vagy holnap bepróbálkozom ezzel a "tisztázó" sms-el, mert nem tudok mást kitalálni. Felhívni azért nem akarom, mert ki tudja felvenné-e az smst legalább tuti megkapja.
ha mondjuk érdekelnéd őt akkor másképp reagálna, de így látszik hogy mi a helyzet.Ne is fuss utána mert a kiskutyát a csajok nem szeretik.
lehet amikor unatkozni fog akkor majd elmegy találkozni veled. ha épp nem lesz más.
Skacok, az nem lehetséges, hogy a lány telefonján nincs pénz, hétköznap esténként pedig örül ha hazaesik és nincs kedve leülni netezni?!
Az is igaz, hogy az előző talinál is több mint egy hetet vártam a válaszára, viszont azt hiszem most direkt nem akar válaszolni. Megint el telt majdnem egy hét azóta. Nem tudom az mennyire van benne most, hogy majd egyszer csak válaszol megint, mint a múltkor, amikor szintén azt hittem, hogy már nem fog válaszolni.
Hogy is mondjam... elég nagy jellemhibára vall, ha valaki válaszra sem méltat. Egy alkalom után lehetne egyszerű figyelmetlenség is, de Te már kétszer is kerested, mégsem reagál.
És szerintetek egy utolsó sms nem javítana a helyzeten, amiben leírom, hogy én csak beszélgetni, barátkozni szeretnék vele és semmi több?
Hát nem nagyon kéne... de abban is biztos vagyok, hogy minden találkozás más és más... volt olyan, hogy jóval nehezebben indult egy lánnyal, mint vele és mégis a többi találkozás egyre jobb lett és barátok lettünk.
Én meg a 3-ashoz csatlakozom, aki a 2-eshez csatlakozott :-)
Persze, mert egy koncertre ment utána.
Azt tudod, hogy az első tali miért tartott olyan rövid ideig?
szia! Egyetértek a 2.válaszolóval...sajnos a lány úgy néz ki, hogy nem akar veled találkozni :/ Tudom h kívülállóként könnyen mondom,de hagyd a francba!
További ajánlott fórumok: