Főoldal » Receptek » Húsételek receptjei » Fokhagymás sült máj recept

Fokhagymás sült máj recept

Elkészítési idő 30 perc

A Fokhagymás sült máj hozzávalói:
sertésmáj

liszt
étolaj
fokhagyma


A Fokhagymás sült máj elkészítési módja:
A sertésmájat felszeleteljük (kb. fél cm vastagra), mindkét oldalát megsózzuk, lisztbe hempergetjük. Egy nagy lábasba, vagy széles serpenyőbe olajat öntünk (annyit, hogy ha beletesszük a májat, ne lepje el az olaj, csak a szeletek feléig érjen). Felforrósítjuk az olajat és májszeleteket a lábasban egyenletesen szétterítjük. Közepes lángon süssük, nem szabad sokáig sütni, mert különben kemény lesz a máj! Közben begyújtjuk a sütőt, ez később fog kelleni! Mindkét felét csak 5-8 percig sütjük. Úgy tudjuk megnézni jó e, hogy egy májba belevágunk, villával széthúzzuk, ha a közepe már nem rózsaszínes, akkor már jó! Tehát éppen hogy csak át kell sütni! Fogunk egy tepsit, vagy egy hőálló tálat és beletesszük a frissen kisült májat, majd rászórjuk az apróra vágott fokhagymát, úgy hogy minden szeletre jusson egy kicsi! Lefedjük és betesszük a sütőbe kb. 10 percig közepes hőfokra! Így még átsül egy picit a máj és a fokhagyma ízét szépen átveszi a máj. Kész!

Finom puha, lesz így a máj!
Köretként petrezselymes krumplit, vagy rizst ajánlanék!


Kategória: Húsételek receptjei


A fokhagymás sült máj elkészítési módja, hozzávalói és a sütéshez/főzéshez hasznos tanácsok.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook