Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Expocakos Anyukák fórum

Expocakos Anyukák (beszélgetős fórum)


❮❮ ... 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 ... ❯❯
42158. benvik (válaszként erre: 42157. - Pitypang)
2010. febr. 17. 07:59

Na ezzel az anyagi dologgal mi is így vagyunk. Éhezni nem éhezünk, de a hiteleket kell fizetni, ami ugye a válságnak köszönhetően nem kevés remek télnek köszönhetően a fűtésszámla sem lesz kicsi, mert persze azért a tavalyihoz képest melegebbet csinálunk Zéti miatt. Na nem kell szaunára gondolni, 20 fok helyett 21, éjjel 19 helyett 20. De meglátszik a számlán. Fürdésnél kell a hősugárzó, bevallom Krisztinél már nem használtuk, megy a sterilizáló folyamatosan ez meg látszik a villanyszámlán. A vízórát meg sem merem nézni, jó ideje hó takarja, így le sem kellett télen olvasni, csak átalányt néztek, tehát erre is lehet ráfizetni. Ott van még a tápszer, ami szintén nem kis összeg havonta (azóta sem tudom magamnak megbocsájtani a selejtességemet). Másban igazán nem költünk többet, Alig veszünk ruhát Zétinek, illetve amit Kriszti kinőtt, megy anyumékhoz, aki próbálja eladni, és abból veszünk újat. Bár eddig csak 8000forintot hozott a konyhára, de most a nagyszülők jobban besegítenek ezen a téren. Azaz Zétinél már megértették, hogy annyi játék van itt, hogy nem kell több, és inkább ruhát vesznek. Most a komplett 74-es ruhatára is így lett összedobva, hogy írtam egy listát, hogy miből mennyi kell, elmentek, és megvették. Ezt kapta névnapjára, amit előre hoztunk. A 80ast szerintem a Nyuszi hozza:-) Krisztinek kellenek még ruhák, bár ő is kapott szülinapjára, karácsonyra rendesen. De neki még kell sajnos tavaszra. Neki már nincs sok játéka, nagyrésze babajáték volt, ami átment tesóhoz. Ő válogatta ki őket, olyan jószívű:-) Hordta át neki, hogy ehhez én már nagy vagyok, ehhez is, tesónak jó.:-)

Suzukik szerintem motorikusan, és megbízhatóságban nagyon jók. Csak a töréstesztjét nem annyira szeretném megnézni, mert az katasztrófa:-( Illetve az újaké már jó, de az számunkra nem elérhető. Hitelt nem akarok!!!! Legalábbis annyit nem. Szóval a régi Swiftet olcsó fenntartani, nem fogyaszt sokat, megfizethető kategória, és itt a faluban és környékén teljesen jó, messzebbre meg úgyis a Toyotával megyünk. 40-nél még nehéz halálos balesetet összehozni. (Mély árok sincs a faluban, és a környező településeken)

Falubezártságból nekem is kezd elegem lenni, alig várom a tavaszt, hogy buszra lehessen ülni. Kenguru már vár a szekrényben, már csak Zétinek kellene egy kicsit erősödni, hogy hosszabb távra is bele merjem pakolni. Magyarul fel kéne csücsülni.

42157. Pitypang
2010. febr. 16. 23:28

Jesszus, mi lett itt. :) Alig írunk és most ez a kevés is furi lett.


Én nem irigylem senki drága motyóját és nem is nézem le senki csóróságát. Minket sem vet fel a pénz, de nem is éhezünk sosem. Amire kell, arra szorítunk, a többit meg csak tervezzük. Amikor sorra kerül, örülünk. Nem nagy dolgokról beszélek, de ha mindet összeszámoljuk, tök nagy összeg a vége.


Nálunk itt van egy köpésre az ovi, gyalog tudunk menni bármilyen időben. Ez jó, ennek örülök mondjuk. Én úgy vagyok ezzel az autó dologgal, hogy én becsavarodok nélküle. Még a városban OK, de itt a prérin igenis megnyugtat, hogy tudom, mehetek ha akarok vagy kell mennem. Eleinte úgy gondoltam, falu vagy város, tök mindegy. Most kicsit utálom már ezt az elzártságot, nekem az egy felüdülés, amikor már az autóban ülünk, indul a motor és tudom, hogy MEGYÜNK valahova. Mindegy, mi a cél, csak nem itt ülünk. Lehet, hogy orvosi eset vagyok már. :D :D :D

Néha egy kész idegbaj mire összekészülünk, de mondom, az a hang, amikor az utolsó ajtó is becsukódik az autón és INDULUNK... hát az nekem olyan, mint egy nyugtató. :D


Szerintem Tereza mondata írásban félreérthető volt. Lehetett nevetni is rajta és lehetett élesnek is olvasni. A hang hiánya...


Nekem anyunak is és a húgomnak is Suzukija van. Nem rossz benne ülni és tök jól elvannak vele. Olcsók voltak és a fenntartása is az. A célnak tökre megfelelnek, ahova menni akarnak, elviszik őket. ;) Semmi garancia, hogy egy fiatalabb vagy drágább autó nem hagy cserben. Élő példa a Norbi autója. Most talán már jó teljesen (kopp-kopp-kopp), de tavaly sokat szívtunk vele. Pedig ha nem is új, de nem ezeréves és a maga 2.5 millió forintjával olcsó sem volt. Én azt hittem, ennyi pénzért már nem kell hajnalonta tökörészni vele, hogy vagy eljutsz munkába vagy nem... És mi volt a baj? Hülye porlasztók. Bezzeg anyu Suzikijába ilyen nem kell. :D

Na, mindegy is ez, csak mondom, hogy minden lehet jó és rossz is. Nekem mondjuk mindegy mi, csak mehessek vele.


Na, késő van és még most járt le egy mosásom. :S Utálom ezt a véget nem érő napi szarságot...

42156. Mariann26
2010. febr. 16. 13:37

Hali mindenkinek!


Bekukk. Visszaolvastam, nem értem, én nem értettem azt Tereza írásában, hogy az autóra utalt volna vagy az anyagi helyzetre. Mindegy, lényeg, hogy túl kell lépni a dolgokon. Mondom ezt én, aki még mindig nem engedi be anyósomékat a lakásba oltás nélkül a picibabához, így sokszor mi megyünk le hárman hozzájuk, a picike meg anyukámékkal marad.

A szuzi nagyon jó kocsi, megmentette az életünket, pedig frontálisan ütköztünk és a kocsi totálkáros lett, a rendőr nem tudta hogy úsztuk meg egy kis agyrázkódással, szóval azóta a szuzikat "szent szuzinak" hívjuk.

Voltunk bábszinházba múlthét vasárnap imádta a lányom, "Csibészkét" néztük meg, mindenkinek ajánlom, menjetek.

Vateratéma: én vásárolok onnan, de soha nem teszek fel, a védőnőnek megszoktam mondani, hogy van eladó ruha vagy egyéb babaholmi, szóljanak a kismamáknak, ők rámcsörögnek és elküldöm nekik a készletet interneten, onnan tudnak válogani, nincs jutalék se feltöltési díj, már elég sokminden elment, márcsak a nagykocsinkat kéne eladni, a zs.vásár és még egy másik ingyenes, juj ha eszembejut a neve leírom.

Levicim most lóg a hintájába, Lillám bilizik, jaj de jó van 10 perc időm, megyek megiszom a kávém. pussza

42155. benvik (válaszként erre: 42152. - 7130b15964)
2010. febr. 16. 12:24
Nem, nem veszek Suzukit, mert nemcsak álmomban, hanem ébren sem futja rá. És itt nem arról van szó, hogy más fontosabb jelenleg, mert ez lenne az egyik legfontosabb, ugyanis különben Kriszti nem tud oviba menni szeptemberben, mivel a falu másik felében van az ovi. Oda vissza több, mint 2 kilóméter, az napi 4. Mire hazaérek Zétivel, mehetünk vissza, mivel max 4 órára veszik fel, ha felveszik. Ez jó időben nem is gond, de esőben, szélben, minusz 20fokban nem poénos. 4 évesen meg kell valamennyi gyerektársaság, 5 évesen meg már kötelező is. Ja persze, hitel, de lesz egy évem megint, amikor csak gyest kapok, ugyanis a bölcsödébe még várólistára sem tudunk felkerülni, nemhogy bejutni. Magánra meg nincs pénzünk.
42154. 7130b15964 (válaszként erre: 42153. - Bubbaboo)
2010. febr. 16. 12:10
Ott a pont! :)
42153. Bubbaboo
2010. febr. 16. 12:02

Hinnye, de paprikás a hangulat itten! :D

Csajok ne balhézzatok, most komolyan. Én nem akarok beleszólni, de szerintem Tereza tényleg csak poénkodni akart, nem bántani senkit, rosszul sült el, ennyi az egész. Mit veszitek magatokra? Az ember a saját "nyomorán" is röhöghet nem? úgy sokkal könnyebb élni! De mi itt mindannyian tudjuk ezt, már csak amikor a kialvatlanságunkon és nevelésbeli nehézségeinken próbálunk mulatni is. :)


És őszintén, nem kurva mindegy, hogy kinek milyen autója van? Mindennél van olcsóbb és drágább, nem kell túllicitálgatni egymást se gazdagságban, se csóróságban! Mindenki álmodozik és igaza van Vikinek, elérhetetlenről azért leginkább felesleges, vagyis lehet, csak ne tegyük a boldogságunkkat ezektől függővé, mert oltárira kibaszunk magunkkal, megmérgezzük az életünket.


Amikor egyik este betakargattuk Maját és néztük a kis tündéri alvó pofiját, odasúgtam Petyának, hogy na, ez a boldogság...(és nem a milliók).

A hideg télben tudunk nekik meleg szobát, meleg ruhát adni, hogy ne fázzon a kicsi testük, ha betegek azért csak meg tudjuk venni a gyógyszerüket, finomat főzni, nem éheznek azért egyikőnknél sem szerencsére a gyerekek.


Van olyan ismerősünk is, aki nem tudja hova tenni a pénzét, nem részletezem de a luxusok luxusában él...és van olyan is, akivel a lidl-s árakat beszéljük meg. Azt látom, hogy nem ezen áll vagy bukik a "boldogság", mindkettő tud boldog is és szerencsétlen is lenni.


Légyszi ne sértődjetek meg semmilyen "beszólás"-on és esetleges lenézésen se, önérzet emberek, önérzet és elégedett mosoly, nekünk megvan mindenünk!!!

A versengés SZAR.

42152. 7130b15964 (válaszként erre: 42151. - Benvik)
2010. febr. 16. 12:00

Ha az mondtad volna, hogy Suzukit veszel, azon biztosan nem poénkodtam volna. Az egész besértődés egy szóviccen alapult, mert az álmodozást használtad és előtte ecsetelted, hogy totál leköt a két gyerek, fáradt vagy.


Egyébként (ha valakit érdekel) jómagam se járok se új, se nagy autóval, mert egyelőre sajnálom rá a zsét, mást előrébb sorolok.

Autóért sose szólok be senkinek, max csodálkozásomat fejezem ki, amikor egy Dodge parkol a lakótelepen (ami biztos vendégségbe jött:))


De hagyjuk is, mert kár ezt tovább rágni...

42151. benvik (válaszként erre: 42149. - 7130b15964)
2010. febr. 16. 11:50

Érdekes, hogy nem csak én éreztem így...

Ja jó a memóriád, a Ramadában valóban voltunk egyszer, amikor csak 1 gyerekem volt, a másik még nem is látszott, esti jeggyel, üdülési csekkből, ami lejárt volna. Biztos sokkal jobban élnénk, ha nem lenne Zéti, hanem már dolgoznék én is, 1 gyereket kéne csak eltartani, de mi ezt választottuk, és nem bántuk meg. Lejebb adtuk az álmainkat, de van egy tündéri kisfiúnk. Jó tudom, ezzel pénzt veszek ki a tisztes adófizetők zsebéből...

42150. benvik (válaszként erre: 42147. - Pitypang)
2010. febr. 16. 11:34

A hajfesték csodákra képes ám, Kriszti után találtam már ősz hajszálat, így mentem a fodrászhoz:-) Struccpolitika, de működik. Viszont egy szemránckrémet be kéne szereznem nagyon sűrgősen, de most nem futja rá. Tavaszi ruha kell a gyerekeknek. Illetve Krisztinek cipő (remélem lesz az outletben), kabátját rá sem merem próbálni, farmer szintén kéne, és egy pár hosszú ujjú poló. Kapott szülinapjára 10ezer forintot a nagyitól, azt félretettem ezekre, de nem fog kijönni belőle. Bár lehet, hogy kabátot nem kap, hanem pulcsiba fog járni. Az van.

Vándorkupi:-)))) Itt már nem vándor, hanem fix kupi van. Na jó, tegnap a konyhát rendbe tettem, és a gyerekszobákat. De a nappaliba csukja be mindenki a szemét.

Pont ezért írtam, hogy új autót nem szabad most venni. Kihozod a szalonból, és a felét már el is buktad. A Toyotát mi használt autóként vettük a szalonból. 0 kilóméteres volt, csak valahogy bentragadt 2 évet a raktáron, ezért jóval olcsóbb volt. Persze hitelre, és még van 3 évünk:-(((( Úgy volt, hogy ez lesz majd az enyém, és Apa vesz újat 3 év múlva, de erre semmi esélyünk, ezért kezdtem álmodozni. Én is olyan 10 év körüli Suzukikat néztem, hogy az már nem olyan vészes. Itt a környéken tökéletes, 40-es tábla van végig, tehát teljesen mindegy a töréstesztje. Ja és be is tartják, mert itt a rendőrök kint állnak általában a fényképezővel:-)))))

42149. 7130b15964 (válaszként erre: 42148. - Benvik)
2010. febr. 16. 11:29

Ti nagyon magatok alatt vagytok, hogy egy ártatlan, viccnek szánt megjegyzésen ennyire felszívjátok magatokat. Pontosan azért, mert sose szoktam leszólni semmit, ellenben veletek, akik mostanában hajlamosak vagytok mindent sznobságnak titulálni, amire éppen nincs pénzetek.


Bezzeg sima strand helyett csak benéztek a Ramadába is, ha már megépítették.


Nincs ezzel semmi baj, azért építették, hogy járjanak oda az emberek és érezzék jól magukat.


Csak ne kelljen már elnézést kérnem azért, hogy viccelődni mertem, olyasmivel, ami szerintetek halálosan komoly. Ígérem, többször nem fogok!

42148. benvik (válaszként erre: 42144. - 7130b15964)
2010. febr. 16. 11:22
Lehet, hogy fura valakinek, de nekem egy Suzuki is álom lenne, valahogy nem vet fel minket a pénz, és soha a büdös életbe nem lesz jobb autóm. Jelenleg még ez is az elérhetetlen kategóriába tartozik, de erre van valamennyi esély majd egyszer. Álmodozhatok BMW-ről is, de minek. Vannak emberek ebben az országban, megjegyzem elég sokan, akik nem milliomosok, de nem kell azért az álmaikat lenézni, kigúnyolni.
42147. Pitypang
2010. febr. 15. 17:37

Na, én azért egyelőre kétgyerekenek könyvelem el magam és ha valami isteni csoda történik, akkor lehet 3 gyerek, de most ezt nagyon nem látom. Amikor 10. napja sajog a fejem a kialvatlanságtól és már hányinger társul ez mellé, rohadt nehéz boldogan mosolyogni és az a gondolat, hogy még egyszer ezt újra csinálni, csak élesen belehasít az amúgy romokban heverő agyamba. :D

Különben is, mit akarok én még? Képzeljétek, találtam 3 ősz hajszálat... Nem a szőnyegen vagy valahol, hanem a saját fejemen. :S DURVA!!! És most azt mondom, még CSAK 32 éves leszek... Azt hittem, az őszülés olyan öreges dolog. Vagy az is, csak hát öregszem. :((( Engem nem az zavar, mennyi idős vagyok, hanem az öregség tagadhatatlan jelei.

Ki látott már ősz kismamát? :D OK, hajfesték... De akkor is.


Hehehehe... Kupi... Én minden nap imádkozok, hogy NE MOST jöjjenek családlátogatásra az oviból. Elvileg kéne jönniük, de még nem szóltak. Remélem, nem váratlanul akarnak betoppanni. Nem vagyok rigolyás nagyon, a makulátlan tökély nem az én asztalom, mert kényelmes is vagyok kicsit, de igazából üvölthetnék a családdal napestig, hogy ki mit miért hagy szét vagy pakolhatnék napestig, ha nem kiabálnék. :D Szóval módjával, de koslatok a Norbi és a Leni után és szedek össze mindent, meg kicsit itt takarítok, kicsit ott. Többnyire első pillantásra nincs kupi, de azért tüzetesen nem kell mindenhova kukkolni. :D Mire végigérek a tempóban, amit enged a család és más házimunkák, ott már van por, ahol elkezdtem. A vándorkupi. Emlékszel, Dorka? :)))

Szóval most meg még mindig nincs kész a rohadt szekrényünk, így a gyerekszoba egy merő káosz. Az a legnagyobb, oda tudtuk zsákokban és dobozokban behordani a holminkat. Ultra gázos. A nappali sem százas, ott is van pár cucc. Az előszobában meg a szerszámok, mert nem vitte el a srác, aki csinálja. Holnap jön megint. A Norbi nem meri álmodni sem, hogy holnap kész lesz, de én erősen remélem, mert unom már nagyon ezt a disznóólat.


Autó. Hát ja, az új autó akkor jó, ha van pénzünk sokat bukni rövid idő alatt. Mi esetleg hitelre tudnánk venni újat, másképp nem, de nem merünk hitelt felvenni. Örülünk, ha nem tartozunk. Úgy voltunk vele, hogy inkább megvesszük ezt, jobb a réginél sokkal, kényelmes is, stb, de a miénk teljesen és nincs az véletlen sem, hogy nem tudjuk fizetni esetleg.

Különben 10 éves, szóval nagyon nem új, de jó állapotú és tök sok minden van benne. Egy 146-os Alfa. Sokan szidják, sokan imádják, remélem, mi is imádni fogjuk inkább, mint szidni. :D A fogyasztástól féltem, de teljesen normálisnak tűnik eddig. Én még sokat nem használtam, mert nyári gumikkal adták el, vett a Norbi télit szombaton, de ma nincs itthon, nem tudja felrakatni. Én meg így nem közlekedek. Igaz, mára már szép fekete az út és nem szép fehér. :)


Ezt inkább a naplóba kellett volna, át is fogom másolni szerintem. Max. kicsit átszabom. :D

42146. 7130b15964 (válaszként erre: 42145. - Mandy)
2010. febr. 15. 17:11

Mandy, mi az, hogy mindig?! De tudod, mit nem is érdes...


A másik meg, hogy ez nem beszólás akart lenni, de már mindegy. Szerintem szarkazmusnak hívják és akár még viccesnek is lehet nevezni. Tök feleslegesen rágtál be rám érte.

42145. mandy (válaszként erre: 42144. - 7130b15964)
2010. febr. 15. 17:06

Tényleg ennyire mókás mindig mindenkinek beszólni?????

Tudod ez nem a sznob milliárdosok topikja, szerintem többen vagyunk itt így, hogy egy Suzukinak is örülnénk!

42144. 7130b15964 (válaszként erre: 42142. - Benvik)
2010. febr. 15. 15:31
Meglátszik, hogy nincs időd aludni, ha még álmodban is ennyire futja csak! :DDD
42143. benvik (válaszként erre: 42141. - Josey)
2010. febr. 15. 14:10
Más hogy csinálja? Hát most ne nézz be hozzánk:-(((( És csak két gyerek van, és itthon vagyok velük.... Ja ha felemelném innen a fenekemet, és csinálnék valamit lehet, hogy jobb lenne?.....
42142. benvik (válaszként erre: 42139. - Pitypang)
2010. febr. 15. 14:07

A kimerültségről én is tudnék mesélni. Most próbálom utolérni magam a háztartással, de olyan szinten fáj a fejem, hogy sikítani tudnék:-( Pedig éjszak már csak egyszer kétszer kelünk, tehát nem vészes.

Most szerintem nem is éri meg új autót venni, nagyon elszaladt a kereskedőkkel a ló. És csodálkoznak, hogy senki nem vesz új autót. Viszont baromi jókat ki lehet fogni használtan. Apa is nézegette nekem, csak hát majd. Már egy Trabantra valót összegyűjtöttünk:-)))) Ha így folytetjuk, akkor Kriszti érettségiére meg is lesz az álmaim Suzuki Swift-je:-)))))

42141. josey
2010. febr. 14. 08:36

Sziasztok!!!!

Remélem mindannyian jól vagytok,Benvik-palántáknak és más kislázasoknak gyógyulást!

Mi jól vagyunk,eltekintve attól,hogy semmire sincs időm és k@piban élünk.Fogalmam sincs,más hogy csinálja.

És ma is csak somolyogtam a bajszom alatt amiatt,amit itt olvasok:én ugyanis egy másodikat sem vállalnék be,de nagyon jó benneteket itt a 3.-4.-ről olvasni!!!

A munka jó,a fizetésem júliusig már el van költve,úgyhogy vásárlásra nem kell időt szánnom.

Hanci egészséges és irtó rossz,apázik,mamázik,és amikor csak megemlítem az ovit,üvöltve bőg...

Igazi kisnőci,el sem hiszem,hogy belőlem (is) van..

42140. mandy (válaszként erre: 42139. - Pitypang)
2010. febr. 13. 09:07

Pityikém nem egymás után van azért a három egyikünknél sem. Az úgy tényleg nagyon durva lehet, azt én se tudtam volna elképzelni. De ugyebár Róznál és nálunk is úgy van, hogy a háromból egy már nagyobb. Így nem olyan nehéz, mert a nagy már nagy.....(persze vele is vannak gondok, de más jellegűek)

Persze nem rábeszélni akarlak, de simán lehet, hogy pár év múlva, mikor Leni és Simi nagyobbacska lesz, és kipihened ezeket a hónapokat/éveket, akkor máshogy látod ;-)

42139. Pitypang
2010. febr. 12. 21:54

Nem olvasok vissza nagyon, de nem furikázok, még nézi a szerelő, mire lehetne költeni az "új" autón". Nem vészes, csak mint minden használt autónál a szokásos marhaságok, ami azért nem kevés együtt, na. Újra akkor sincs pénzem, úgyhogy maradt ez. :))


Negyedik baba? Gratulálok! Én szégyen vagy sem, de harmadikat sem vállalnék. Néha azt mondtam, igen, de most azt mondom, NEM. Rohadt fáradt vagyok, nem vágyok másra, minthogy picit nőjenek meg és ne legyek ilyen hulladék fáradt...

Nagyon csodálom azokat, akiknek nálam több gyereke van. Biztos én vagyok defektes, hogy kettővel is kimerült vagyok.


Na, húzok zuhanyozni, mert a végén ma sem pihenek, hiába alszanak a gyerekek egy ideje már. :)

42138. benvik (válaszként erre: 42137. - Bubbaboo)
2010. febr. 12. 16:34
Na ezért akadtam ki nagyon. Turkáljanak a saját pénztárcájukban, amit elloptak tegyék vissza, és máris kijött az ország a gödörből!!!! Ezeken sem a milliárdosok vásárolgatnak vagy adnak el.
42137. Bubbaboo (válaszként erre: 42134. - Benvik)
2010. febr. 12. 14:03

Na ne mááár. Előbb a jutalék, aztán a feltöltési díj, most meg ez? Pedig úgy szeretem, annyira megéri tényleg a gyerekeket onnan (is) öltöztetni.

Elég nagy segítség - épp a minap tévedtem be egy kínaiba, nos azért annyira ott sem egyszerűek az árak! És jobb minőségűt szoktam venni másodkézből, olcsóbban. :) Sok-sok anyukának nagy segítség a teszvesz, a vatera és még ezt is el akarják venni!? Rohadjanak meg.

42136. benvik (válaszként erre: 42135. - Mandy)
2010. febr. 12. 12:50
Bábszínház? Tök jó:-) Na ezektől a gatyáktól kezdek hülyét kapni. Anyóstól is kaptunk most, de soha nem lesz jó már látom, és nincs is rajta hely az övnek. Én már csak olyat veszek, ami vagy megkötős, vagy van rajta hely az övnek. Van olyan gatyája, szintén anyóstól, ami soha nem volt rajta, de már rövid, viszont még Zétit is mellétehetném benne. Ott már az öv sem segít. Akciós, megveszi, de meg nem nézné, hogy valaha jó lesz-e a gyerekre.
42135. mandy (válaszként erre: 42134. - Benvik)
2010. febr. 12. 11:55

Köszi, már szerencsére 95%-os a gyerek :)

A hétvégére el is viszik anyuék. Őt is és Bálintot is. Jaj Bálintot elviszik bábszínházba, és nem tudok mit adni rá :((

Pont az van, amit írtál Krisztiről. Minden nadrág leesik róla, illetve ami nem, az rövid. Pedig olyan édes nacikat vettem, de mind leesik. Be kéne vásárolnom öveket sürgősen. Itthon elvagyunk kantárosnaciban, az nem esik le, de színházba mégse küldhetem kertészfarmerben....

42134. benvik
2010. febr. 12. 11:19

Sziasztok!

Mandy, remélem jobban van Klau, és a kicsik nem kapták el.

És hova tünt Pitypang? Vagy csak kocsikázik az új autójával, és nem ér rá fórumozni?:-)

Ja hallottátok, hogy az Apeh rá akar szállni a teszveszre és a vaterára? Anyukájukat. Már bocs. Inkább a milliárdosokat piszkálják!!!!!

42133. Dorka29 (válaszként erre: 42132. - 7130b15964)
2010. febr. 10. 18:10
Szerintem is.:))) Nagyon jót vigyorogtam mindkét lehetőségen, ami tulajdonképpen nem is kettő.:))
42132. 7130b15964 (válaszként erre: 42130. - Benvik)
2010. febr. 10. 15:43
Ugyan! Ez a legviccesebb baki, amit az utóbbi időben láttam :DDD
42131. 7130b15964 (válaszként erre: 42127. - Benvik)
2010. febr. 10. 15:42

:DDDDDDDDDDDDD k...ra nem hiányzik onnan semmilyen betű!


Ez nagyon ott van! :DDDDDDD

42130. benvik (válaszként erre: 42129. - Bubbaboo)
2010. febr. 10. 12:19
Elvileg tudok helyesen írni, bár érdekes, számítógépen többször hibázok, mint kézzel. Valahogy a kezem úgy áll rá, ha toll van benne:-) Magyartanár az anyukám, javított engem eleget:-)
42129. Bubbaboo (válaszként erre: 42128. - Mandy)
2010. febr. 10. 12:03

Egy kicsit én is megrökönyödtem, hogy mit ír Viki, csak azért tudtam elképzelni, hogy így ír, mert néha tud nyers lenni. És ezt nem negatívumként mondom, én is az vagyok sokszor. :)) Helyesírni pedig mint tudjuk, tud. :)

Na, Grétsy Tanár Úr, íme egy remek mondat, ami egy betű eltéréssel egész mást jelent! Bár a mi esetünkben nem is annyira. :D

❮❮ ... 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook