Első osztályban kötelező olvasmány?!+olvasó napló írás (beszélgetés)
Hát, kedves Marus, a gyerkőcöd zseniképzőbe jár! :D
Amúgy már elmúlt az a mézet, miszerint a gyereknek második végére kell elsajátítania az értő olvasást? Én itt maradtam le...
Az, hogy olvasson, íron, az okés. Na de hogy egy hétéves olvasónaplót írjon???
Összetett mondatokat még nem tudnak írni maguktól, 3-5 szavas mondatokból meg elég érdekes olvasónapló lesz... Rakjátok el emlékbe, pár év múlva jó lesz rajta nevetni... ;)
végülis én sem fogom ezt úgy fel hogy,hű mi lesz ha nem végzünk, nagyívben teszek rá, csak az hogy ők hogy várhatják el a gyerekektől hogy nyáriszünetben is tanuljanak.
Hát ha nem végzünk sem érdekel, szólok a tanítónéninek ,hogy sok volt,nem végeztünk. Úgy fogunk haladni ahogy kényelmes. Első sorban pihennie kell, sokat játszani. Ezért van szünet.
Nem tűnsz kötöszködősnek!:)
Nem sok? 50 oldal? Az ő ritmusukhoz?
Hát ez horrorisztikusnak tűnik számomra.
Igaz nálunk is ez volt. A 3 hét elég! Az is persze úgy, hogy napi 1-1,5 óra.
Engem nagyon nem zavart, ha nem lettünk készen valamivel:) Én a tanítónéninek is megmondtam, hogy túlzásnak tartom:)
És most ismét kötözködősnek tűnök:)
persze, nem hajszolom:)
írni pedig,úgy gyakoroltatom, hogy mondom neki hogy segítsen összeírni mit kell vásárolni,diktálom, ő írja,és ez nincs nehezére. Bezzeg ha ezt a gyakorlójába kéne. Gyakorlóról jut eszembe!
Évzárón a tanítónénitől mindenki kapott egy 50 oldalas magyar munkafüzetett ami szintén szeptemberre csináljanak meg. Jó nem sok, de olvasni az olvasottról naplót írni, plusz végezni a munkafüzettel...hol a nyáriszünet?
Azt terveztem hogy szeptember előt kb.3 héttel majd elkezdek vele tanulgatni, ismételgetni, nadehát..
Ha teszik neki, akkor hajrá!
De kell a pihenés is!
tegnap jókat játszottunk, de észre sem vette benne a tanulát.
végigmentünk az abc-n,minden betűvel mondani kellett 3 szót, aztán perze bonyolítottam neki. Tetszett neki.
Jó reggel!
Nem kell olyan gyorsan megkeresni azt a könyvet. Vakáció van!
Én mindig augusztusban vettem elő a tanulni valót. Akkor már unta magát a gyerekem, és szívesen csinálta:) A lényeg, nem szabad elvenni a kedvét a tanulástól. Az utolsó 2 hét is elég a tanulásra!
Szép jó reggelt mindenkinek!!
Képzeld fegu, mára a fiam eldugta a könyvet,hogy ne kelljen olvasni. Nade én úgy is előkerítem és nem ússza meg. Ma duplát olvas.
Fog figyelni, de nem mindenre:) Az első olvasó naplónál úgy is kell segítség.
A pillangókat pedig kergesd el, vagy akkor kezdjetek bele, amikor már hernyók lesznek:)
köszi hogy ennyien írtatok. Hát ma fél oldalt annyit nem olvasott.
Fegu nekem is ez volt az eszemben hogy én olvasok, ő pedig figyel, megbeszéljük a lényeget és leírja, csak félek hogy én olvasok, ő meg esetleg nem figyel, vagy nem jegyzi meg.
A tanítónéni aztmndta a fiamra,mikor magyarórán nemfigyelt, csak bambult, hogy a pillangók ott röpködtek előtte. Mondta is hogy kergessem el onnan, mert a fiam totál nem figyel.
Az, hogy miről tudunk és miről nem az egy más kérdés:)
Van, ahol nem adnak. A barátnőm kisfia 7 évvel fiatalabb az enyémnél, nekik alsóban sem kötelező olvasmány, sem házi feladat nem volt.
mi most vagyunk másodikosak vagyis voltunk-,,,
de nincs kötelező olvasmány,,
vagyis nem tudok róla!!
Az én fiamnak és nekem is annak idején a kincskereső volt. Fiamnál úgy oldottuk meg, hogy én olvastam fel neki fejezetenként. Ezután ő elmondta, hogy mit értett meg belőle, és már írhatta is az olvasó naplót:)
Naponta 1 fejezet nem sok. Az elsőt végzőknek szükségük van még egy kis nyári tanulásra, mert a gyorsan megtanultakat el is felejthetik:) Még túl kicsik mindenhez.
Nálunk a magyaros tanítónéni javasolta, hogy aki érdekel, az olvasgathatja a Misi mókus kalandjait, vagy Brumi maci kalandjait. A kötelező nálunk ha jól tudom, majd a Kisherceg, vagy a Vuk lesz(már mint említettem harmadik év elején)
Tavaly nyáron bevezettük-és ez az idei szünetre is érvényes-hogy minden héten olvasott valamit, és arról néhány sort írt is egy füzetbe. Nem nagy dolog, ezt már tapasztalatból mondhatom, viszont kicsit karban tartja az olvasást és írást.
... hooop elment... pedig még be se fejeztem.
... fontosabb ügy érdekében. De ettől még nem gáz a net számomra. Hétvégén pl. ezerrel lehet netezni... :o)
Nem akartalak bántani. Sokan csinálják a netről.... nekem nincs ezzel semmi gond. Én a fősulin éltem a netes anyagokból. Mert magammal szemben nem vagyok annyira következetes. :o)
Mi augusztusban mindig megbeszéljük, hogy nincs net hétközben. Azon egyszerű oknál fogva, hogy kell az idő másra... pl. beszélgetésre, ugyanis szóbal is meg kell tanulni kommunikálni, olvasásra, egyéb szórakozásra. Szóval ez a "letiltás" nem olyan letiltás, hogy ott állok mellette, és "meg ne próbáld", hanem egy közös döntés valami SZÁMUNKRA
nézd, nyilván mindenki másképpen csinálja.
Én nem tiltom le a netről hétközben, mert amig kitűnő bizonyitványt hoz haza, addig ugy gondolom belefér. Egyébként egyszer volt ilyen, de nem a kész anyagot töltötte le, csak elolvasta, és az alapján irta.
De legalább avval dolgozott mig kikereste, hogy mi az amire szüksége van, én soha nem csinálnék meg helyette semmit, max. mankóként segitenék , ha kéri.
leleményes gyermeked van:) úgyis mondhatnánk hogy boszis furfangsággal van megáldva:)
hát én is úgy terveztem hogy nyár az a játszásé lesz,erre fel...
még nem is az olvasás, hanem az olvasó napló írás az amit nem értek.
Ez van, megoldjuk:)
Szia!
Én indítottam a Kincskeresős fórumot.
Sikerült meglepned, pedig azt hittem okom van nagyon háborogni. Hááááááááát, hozzád képest befogfatom a számat. Nálunk tavaly három rövid mesét kellet elolvasni, 1-ről tartalmat írni, fél oldalt+rajz. Ez normál szerintem
Azt kell mondjam, tisztelet a kivételnek, de egyes tanárok nem teljesen százasok. Azt szoktam mondani, hogy a gyerekem Einstein-képzőbe jár.
Az én fiam ezt okosan megoldotta, bár legnagyobb bánatomra nem szeret olvasni, egyszerüen elolvassa a könyvet, aztán megnézi a neten mit irnak róla.
Megjegyzem, nálunk sem volt három évig ilyen, csak olvassatok valamit, amihez kedvetek van, és aki akar szorgalomból, külön jutalomért irhat róla fogalmazást.
Szerintem néhány iskola kicsit átesik arra bizonyos tuloldalra. Legjobb uton haladnak, hogy egy életre megutáltassák a gyerekekkel az olvasást.
Nincs semmi baj ezzel a Frakkal ezidőben... csak ne úgy tálalnák, hogy kötelező, hanem hozná be a tanító néni, hogy micsoda szuper könyvet talált... és cicákról és kutyáról szól... és mennyire érdekes... és olyan jó lenne, ha elolvasnák, és rajzolnának róla valami gyönyörű képet, mert akkor második osztályban mindjárt díszíthetnék a képekkel az osztálytermet.
Pl...
Olvasónaplóírás pedig baromság (szerintem) akárhány évesen. ... Gyerekeim imádnak olvasni, az olvasónaplót közösen csináltuk mindig, amit tudtak kapásból, azt beírták, amit én tudtam, azt bediktáltam, a többit együtt gyorsan kikerestük.... egy este megvolt az egész.
Felsőben pedig sikerült olyan magyartanárt kifogni, aki szerint szintén csak kárt okos az olvasónaplóírás. Kérdezgeti őket, beszélgetnek az olvasottakról, sőt dolgozatot is irat... és ezekből pontosan kiderül, hogy elolvasták-e az adott művet vagy nem.
További ajánlott fórumok:
- Második osztályos lányomnak a Kincskereső kisködmön a kötelező olvasmány. Reális ez?
- Szerintetek mi értelme a kötelező olvasmányoknak?
- A 9. osztályban mik a kötelező olvasmányok?
- Nálatok milyen kötelező olvasmány és megtanulandó vers van/volt? (osztály?)
- Kötelező olvasmányok-nyári szünet?
- Kötelező olvasmány(ok) 4. osztályban? Tud valaki segíteni?