Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Szerintetek mi értelme a kötelező olvasmányoknak? fórum

Szerintetek mi értelme a kötelező olvasmányoknak? (beszélgetős fórum)


1 2 3
2009. dec. 21. 10:57
Száz szónak is egy a vége. Nem feltétlenül a kötelező olvasmányoktól lesz valaki nagyon művelt, sokat olvasott és okos. Velem például nem az iskola szerettette meg az olvasást, hanem eleve olyan családban nőttem fel, ahol körülöttem a családtagjaim mind nagyon szerettek és szeretnek a mai napig is olvasni. Így én is elég korán érdeklődni kezdtem a könyvek iránt. És bizony volt közte 1-2 olyan irodalmi jellegű mű is, ami nem volt ugyan kötelező olvasmány, de a tartalma tetszett és felkeltette az érdeklődésemet és emiatt ültem neki olvasni. És így sokkal nagyobb élmény volt számomra, mint ahogy a kötelező olvasmányokat a tanárok ránk kényszerítették az iskolában. Köztudott, hogy ami kötelező, az mindig negatív hatást kelt az emberben. Tehát erősen családfüggő az, hogy ki mennyire szeret olvasni és ki mennyire lesz művelt és intelligens. Mert kiolvashatsz te minden kötelező olvasmányt az iskolában, ha otthon egy betűt nem vagy más könyvekből hajlandó olvasni. Ettől még nem feltétlenül leszel művelt. Én is azt láttam magam körül, hogy a családom imád olvasni és így nálam is hobbivá vált az olvasás és a mai napig szinte "falom" a jobbnál jobb könyveket és nem ám a gagyi szerelmes lányregényeket, hanem komoly műveket.
2009. dec. 20. 20:27

Talán van értelme a kötelező olvasmányoknak, de én utáltam az irodalmi jellegű könyveket, és a mai napig is így vagyok vele , inkább a tudományos könyvek érdekelnek....

Szakközépben egyetlen egy kötelezőt sem olvastam ki...

2009. dec. 20. 08:11
Amikor a fiam ált. isk.-ba ment az összes lexikont, történelmi,irodalmi stb. könyvet beraktam a szobájába az íróasztal fölötti polcra.Ha volt valamilyen idegen szó amit nem értett (megkérdezett engem),de mielőtt válaszoltam volna neki , a kezébe adtam azt a könyvet amiben megtalálhatta a választ.Így megtanulta használni pl.a lexikonokat.Talán ennek köszönhető, hogy szereti az irodalmat, történelmet.Tizenéves korába ő kérte, hogy vegyek neki egy világháborús könyvet mert éppen arról tanultak. Kiselőadást tartott ebből a többieknek.
2009. dec. 19. 18:24
(Mennyi szóismétlés...:D)
2009. dec. 19. 18:22

Hogy mi? Az, hogy olvassanak a gyerekek! Nagyon sok szülő nem ad a gyerek kezébe könyvet (sőt, már az alapok is rosszak, mert nem mesét olvas neki, nem beszélget vele, hanem leülteti a tévé elé, aztán időnként megeteti, és ennyi); ehelyett megteszi ezt az iskola!


Rengeteg a funkcionálisan analfabéta gyerek, aki azért bukdácsol az összes tárgyból mert nem érti pl., hogy 1/2 alma az egy fél...


És nem hiszem, hogy pl. Mórával olyan nehéz lenne azonosulni! Pont a gyerek az, akinek fejleszthető a fantáziája, a képzelete! Valószínűleg rákérdez a számára ismeretlen szavak jelentésére, mert változott a nyelv és a társadalom, de: azért, mert vmi szokatlan és nehezen befogadható a gyerek számára, nem hiszem, hogy új kötelező olvasmány kéne, ami a depis emósokról szól, akik minden hétvégén bebaszcsiznak. Kellenek az alapok: nem véletlenül ezek a művek lettek kiválasztva kötelezőnek. Erkölcsi alapok, tanulság stb. Azért zömük olyan mű, amiről lehet beszélgetni, vitázni (ez fontos, hogy megtanuljon a gyerek érvelni). Persze, lehet behozni új műveket, és kellene is, de ezek mellé! Nem helyettük!

2009. dec. 19. 09:16
Én imádok, és mindig is szerettem olvasni. DE: a kötelezőt én is nyögvenyelősen olvastam ki csak, pl. az egri csillagokat, Kőszívű ember fiait, és még egy jópárat...
77. Anka71
2009. dec. 19. 09:14

Még a mi időnkben országosan, minden suliban ugyanazok voltak a kötelezők. Most a tanár választhatja ki, úgy tudom. Lányom nyolcosztályos gimibe jár, nagyon erős suli, náluk van minden évben hat kötelező.

Amúgy a kötelezőkről az a véleményem, hogy aki amúgy is szeret olvasni (lányom imád olvasni), ők amúgy is elolvasnák. Aki meg nem olvas, az megnézi videón, vagy megveszi a kötelezők röviden c. könyveket. Tehát igazán sajnos nincs nevelő hatása.

Mi sulinkban anno, ha valaki nem olvasta ki, azt délután ottfogta a tanár, és ott olvasták közösen. Mondjuk sok értelme szerintem nem volt így a dolognak.

76. c19f5f79fa (válaszként erre: 69. - Ében11)
2009. dec. 19. 08:03

3 éves gyerkőcnek a mese világa az anya saját kút fejéből szóló mese történetek,ami leginkább vagy a saját kis életéről(gyermek) szól vagy állat mesék,akiknek az élete szintén kis történetek amibe mindig bele lehet szőni őt is:) A könyv igényüket és az olvasás szeretetét ebben a korban is el lehet kezdeni,de inkább csak olyan könyvekkel,füzetekkel,amikben képek vannak és ahhoz lehet kitalálni meséket,vagy pedig ritmikus,mondókás kis könyvek,képekkel.kb 4-5 éves korban jöhetnek a láncmesék és kisebb történetek...A tündérmesék,és picit a szülő számára "horrorisztikus" mesék 6-7 éves korban lépnek be,aminek van lélektani jelentősége.

Azért mert valami Dörmögő Dömötör még nem jelent semmit:)

75. c19f5f79fa (válaszként erre: 72. - Ae920c90e4)
2009. dec. 19. 07:55

"Ezt is "fel kell dolgozni" a gyerekeknek?"


Nem emlékszem,hogy írtam volna bárhol is ilyet én kérdeztem,egy hozzászólótól,hogy szerinte hogyan kell?

De ha már így megkérdeztél,viccet nem kell feldolgozni:-))Milyen gyerek újságban olvastad ezt?

2009. dec. 18. 22:10
szűrőt-igy jobb..:)
73. 9242a6388c (válaszként erre: 72. - Ae920c90e4)
2009. dec. 18. 22:09
Ez van, ilyen ezer és ezer hatás éri a gyerekeket...Ezért kell egy normális szülő aki terelgeti, neveli a gyereket, és a gyerköc, a nevelés hatására kialakit egy "szűrő" magában, és eldönti, mit olvas, mi az igazi érték, és az ilyen favicceken is nevet, de tudja, hogy ez nem az igazi...:)
72. ae920c90e4 (válaszként erre: 64. - C19f5f79fa)
2009. dec. 18. 21:56

És gyerek újságban a következő vicc:

- Ki az erdők királya?

- Faking.


Ezt is "fel kell dolgozni" a gyerekeknek?

71. ae920c90e4 (válaszként erre: 61. - Ében11)
2009. dec. 18. 21:53
Nem tudom ide ért-e már nyugatról ez a "kultúra", de már jó pár éve mondott nagynéném egy írót, aki nagyon trendi volt akkor már Hollandiában. Állandóan eltitkolt gyerekek, otthon verik a gyereket, anyukát, az meg rájön, hogy leszbikus, a gyerek biszex... Mindez "gyerekkönyvekben", és a a célközönség falja. Végül is mai, és könnyen fogyasztható, de tényleg ez kell?
70. sajert
2009. dec. 18. 21:20

A bátyámék imádnak olvasni, a 12 éves fiuk meg nem olvas. Teljesen ki vannak tőle akadva, de erőszakkal se lehet rávenni :-((((.

A kötelező olvasmányokról a véleményem:

Én IMÁDOK/imádtam olvasni, de a Nyomorultakat, az Arany embert egyszerűen nem bírtam elolvasni. Az Egri csillagokat meg két nap alatt kiolvastam :-)). A Kincskereső kisködmönt meg kiolvastam, de nem nem igazán értettem.

69. ében11 (válaszként erre: 66. - C19f5f79fa)
2009. dec. 18. 21:17

lehet...de a többi mese ami még benne volt igen.

csak néha meglepődöm.mert milyen sok pénzt elkérnek akár csak egy lapozgatós könyvért is-és akkor mégis igénytelen szöveg van benne-ami nem szépirodalom.és némelyik egészen piciknek való lenne.a képek alapján.kapott ilyet télapósat és a babszem jankót, kicsiknek való változatban-de olyan furcsa mondatok vannak benne, hogy nem úgy mondom ahogy oda biggyesztették azt a pár sort

2009. dec. 18. 21:16
Némelyiknek van értelme, de a legtöbbet le kéne cserélni másra...
67. lámpa
2009. dec. 18. 21:14

Az általános kultúrához tartozik. A mai korban élő

fiatal generációnak már nehéz " lenyomni " a torkán

az ilyen műveket,mivel olyan keveset olvasnak,hogy

az már szinte egyenlő a nullával/tisztelet a

kivételnek/.

66. c19f5f79fa (válaszként erre: 65. - Ében11)
2009. dec. 18. 21:05
Lehet nem is 3 évesnek szólt:))
65. ében11 (válaszként erre: 64. - C19f5f79fa)
2009. dec. 18. 21:04

beszélgetésből-az enyém még csak 3 éves.ezért szűröm neki.de mivel szeretném hogy olvasson-sokféle gyerek könyv és újság van.

lehet egy 10 éves gyereknél ez a vers nem veri ki a biztosítékot.

de a három évesmnek még fölösleges italozó elvált apukáról verselni.

64. c19f5f79fa (válaszként erre: 61. - Ében11)
2009. dec. 18. 20:53

"Persze ez előfordul a világban de nem hiszem egy versből kellene a gyerekeknek megtudni, vagy a vers olvasásával feldolgozni. meg voltam döbbenve és ezt sem olvastam fel neki."


Szerinted honnan "kell" megtudni és hogyan lehet feldolgozni..akár saját élményként akár "csak" a környezetében látottakat.

63. spinneli (válaszként erre: 57. - 9242a6388c)
2009. dec. 18. 20:24
könyvet bármilyen is nem éget, és nem dob ki az ember, mert érték, nekem is ezt tanították.
62. spinneli (válaszként erre: 2. - F952b8e896)
2009. dec. 18. 20:21

az, hogy a kölök nem olvassa el nem a tanáron múlik elsősorban.

A kötelező olvasmányokban is érdemes szelektálni, de többségük nagyon fontos, és elgondolkodtató darab, amit érdemes elolvasni....és éljen Franz Kafka.

:)

61. ében11 (válaszként erre: 60. - Panni58)
2009. dec. 18. 20:18

hát igen.nem mindegy mit olvasnak.

pl. ma a karácsonyi ünnepségen karácsonyi mesét is olvastak fel és volt benne egy két szleng meg pongyola rész-de hát mai mese volt, vagy mostanában fordították.

és mióta gyerekem van a mesekönyvekbe is bele olvasok mielőtt megveszem-mert hihetetlen igénytelenek is vannak ami a szöveget illeti-némelyikben sértő szavak is.meg értelmetlen dolgok, csak egy példa:

van egy egérkés lapozgatós könyvünk.az egér megtalálja a fogkefét fogkrémet és ez van aláírva:Hát ez mi lehet?Fúj csíp és a könnyem is kicsordul.Ide többet nem jövök.

Na ezt sosem olvastam fel a gyereknek.most tanul fogat mosni-nem szeretném ezzel elvenni a kedvét, hogy a mesében az egérkének nem tetszik a fogkefe.

de a dörmögőben olvastam már gyerekverset ami részeges apukáról szólt akit elzavartak otthonról és elváltak a szülők.Persze ez előfordul a világban de nem hiszem egy versből kellene a gyerekeknek megtudni, vagy a vers olvasásával feldolgozni.meg voltam döbbenve és ezt sem olvastam fel neki.

60. Panni58 (válaszként erre: 52. - F952b8e896)
2009. dec. 18. 17:18

Igazad van, ez az én gyerekeim sulijában nagyjából meg is valósult.

De nekik nem év elején mondták el a kötelezőket, hanem év végén, hogy mi lesz jövőre. Ott volt a nyár, volt idő mindenre, még olvasni is. :)

Náluk 2-3 kötelező volt évente, és vagy 30-ból lehetett még kiválasztani 8-10-et. A téma volt lényeges, vagy az író, ott viszont több választási lehetőség volt.

Vannak értékes könyvek(tartalmára) értem, értékes írók, sőt, alapművek. Ezeket szerintem mindenkinek el KELL olvasnia. Sajnos nem minden gyereknek adnak könyvet a családban, és sokan olvasni se látják életükben sem a szüleiket. Ezért kellenek az iskolai kötelező olvasmányok, nem azok miatt, akik egyébként is olvasnak.

Az olvasás szükséges a szókincsük bővüléséhez is, ezért nem mindegy az sem, hogy mit olvasnak.

Szerintem. :)

59. ae920c90e4 (válaszként erre: 52. - F952b8e896)
2009. dec. 18. 17:00

Az olvasás egy készség, amit gyakorlással lehet fejleszteni. Ez nem kiváltható kiselőadással.

Én elismerem, sok kötelezőt nem olvastam el, de más könyveket olvastam. Viszont nem egy osztálytársam volt, aki a kötelezőt elolvasta, mert szorgalma úgy ahogy volt, de egyébként az ég világon semmi nem érdekelte, csak az Avon katalógus meg a Barátok közt. Legalább olvasott valamit. Lehet, hogy ez a kategória kis százalék, de rajtuk kívül van, aki úgyis olvas, meg aki úgysem semmit.

2009. dec. 18. 16:50
a zsebemben nyilik ki!:)
57. 9242a6388c (válaszként erre: 54. - F952b8e896)
2009. dec. 18. 16:49

Igazad kár erről beszélni! Csak amikor azt hallom "könyvégetés" kinyilik a bicska a kezemben!!!! A könyv nekem nagyon fontos, nem érdekel az iró politikai, vallási, nemi, stb....hovatartozása!!!!

Részemről itt a pont...

56. f952b8e896 (válaszként erre: 54. - F952b8e896)
2009. dec. 18. 16:45
Inkább az 51. hsz-re válaszoljatok.Így nem lehetne megszerettetni velük az olvasást?
55. 9242a6388c (válaszként erre: 52. - F952b8e896)
2009. dec. 18. 16:44
Nem, szerintem ez jó ötlet... biztos lenne erre lehetőség, csak nem tudom van-e tanár aki megvalósitja! Semmi bajom a tanárokkal, minden tiszteletem a jó tanároké...!!!! Arra gondolok, hogy van-e idő? Támogatás a tantestülettől?
54. f952b8e896 (válaszként erre: 53. - 9242a6388c)
2009. dec. 18. 16:43

Jujj, csajok ne marjátok egymást!!

Már bánom ,hogy feltettem ezt a kérdést.

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook