Főoldal » Fórumok » Hobbi & Otthon fórumok » Rosszul lerakott járólapot ki lehet javítani? fórum

Rosszul lerakott járólapot ki lehet javítani? (tudásbázis kérdés)


1 2 3 4
2018. jún. 2. 21:46

Nem tudom, hogyan ég ki égő ilyen hamar, de lehet, hogy az a fajta halogén izzó, amit soha többet nem fogok venni.


A legkisebb ütődésre putty, kipingik az izzó. Még az energiatakarékos kompakt is többet bír ennél.

60. Maryka1962 (válaszként erre: 58. - Ilián)
2018. jún. 2. 21:44
Köszönöm az együttérzést. Ma volt a vizes, ő ugyanazokat a hibákat elsorolta, és mondta, hogy megemlíti nekik. ma reggel egyébként felhívott, hogy amit pénteken csináltak,(én dolgoztam, de úgy hagytam itt őket, hogy figyeljenek oda, és egy lepattogzott csempét se merjenek ott hagyni, de sajnos, felkerült))tudja hogy van benne hiba(csak az van benne) és hogy hétfőn kijavíják meg kedden. Na, a lényeg, hogy ezért én egy fillért nem fogok nekik odaadni, ha tisztesség lenne bennük, visszadnák a teljes fürdő árát, a vizes munka kivételével. Ja, és a főnök a villanyszerelő, amit felrakott villanyokat, már kiégtek az égők mindkettőből. Elképzelni nem tudom, hogy ember ilyen munkát hogy adhat ki a kezéből. Én nagyon szégyellném magam, ha ilyen lenne a munkám. Kíváncsi vagyok, kedden az elszámolásnál mit mond.
2018. jún. 2. 14:24

De szemétládák az ilyen emberek! És persze, tudják, ha olcsóbban vállalják, akkor ők kapják a munkát, és nem egy normális, tisztességes szakember, miközben nyomják lefelé az árakat. A gyanútlan megrendelő pedig besétál a csapdájukba.


Ki kell klopfolni = laposra verni az ilyet, forró aranyba mártogatva tűzre dobni!

58. Ilián (válaszként erre: 57. - Maryka1962)
2018. jún. 2. 14:19
Hát nagyon sajnálom, hogy így jártál. Teljesen megértelek, én is úgy gondolom, ha valami nem megy nem kell elvállalni, főleg nem olyan alapon, hogy majd valahogy megoldom mekkmester módjára. Ne hagyd magad befolyásolni, örüljön neki, hogy nem jelented fel!!!
57. Maryka1962 (válaszként erre: 56. - 12d083b51b)
2018. jún. 2. 12:03
Le fogom írni. Előljáróban annyit: megkérdezte, mekkora tükröm van, nem takarja-e el a hibát. Mi van??? Mondtam neki, nem azért fizettem, hogy körbe matricázzam a fürdőt, vagy körbetükrözzem. Na, hallottatok már ilyen kérdést mestertől? Kedden lesz valószínű az átadás, be fogok számolni. Ha nem írok, akkor legyetek szívesek meglátogatni az őrült n ki ők ketrecében. 😚
2018. jún. 2. 08:43
No majd jelentkezel, kíváncsian várjuk a történet végét.
55. Maryka1962 (válaszként erre: 54. - 12d083b51b)
2018. jún. 1. 12:53
Holnap jön a vizes,ami kész lesz ma fal, azt fugázzák, hogy a vizet vécét vissza lehessen kötni. A maradék falat pedig hétfőn fogják befejezni. Megkérdezte, hogy vissza lehet- szerezni a bizalmat. De előtte nap még azt kérdezte, mekkora a tükröm, nem takarja-e el a hibát.
54. 12d083b51b (válaszként erre: 53. - Maryka1962)
2018. jún. 1. 11:46
Mi újság??? Lezárult, vagy van még hátra valami???
53. Maryka1962 (válaszként erre: 51. - 12d083b51b)
2018. máj. 31. 11:42
Nagyon kíváncsi leszek a végkifejletre.
52. Maryka1962 (válaszként erre: 50. - PöttyösPanka)
2018. máj. 31. 11:39
Igen, szerencsére ezzel nem tudott megvezetni. Mondtam neki, várjon, felhívom az ebben jártas ismerősömet. Azóta szóba sem hozza. Amit ma raktak az szép. de miért kell harcolni velük? Nem értem.
51. 12d083b51b (válaszként erre: 49. - Maryka1962)
2018. máj. 31. 11:37
Akkor most jön a te részedről az a lépés, hogy egy nálánál testesebb szomszédot áthívsz magadhoz estére, amikor a végelszámolást csináljátok, és szépen ketten együtt megmagyarázod neki, hogy üzletben nincs szeretet, meg utólagos plusz ez, plusz tétel felszámítása, és kotródjon el de nagyon gyorsan addig, amíg a hatóságokat a nyakára nem hozzátok. Húzza be fülét-farkát, szedje a cókmókját és takarodjon!
50. PöttyösPanka (válaszként erre: 49. - Maryka1962)
2018. máj. 31. 11:18
Ne dőlj be neki. Csak még több pénzt akar kihúzni belőled. Ha meg úgy megszeretett, pláne kérjen többet.
49. Maryka1962 (válaszként erre: 47. - PöttyösPanka)
2018. máj. 31. 11:12
Nagyon gondolkodom rajta. Olyannal jön, hogy a boyler, amit hozott, az is drágább volt,mint amit felszámított. Meg sok mindent nem vett bele, mert előre nem látta. Mondtam neki, ne vicceljen már, ő adta az árajánlatot, ha a feléért vállalja akkor is köteles lenne jó munkát végezni. És jön a rizsa része, hogy ő úgy megszeretett bennünket. Nem tudja, hogy ez nálam nem hatásos.
48. Maryka1962 (válaszként erre: 46. - 12d083b51b)
2018. máj. 31. 11:04
Muszály lesz! Ma elmondtam neki minden keserűségemet, pedig én nem szoktam így beszélni emberekkel. Kíváncsi leszek este munka után mi fogad. De már meg sem merem nézni.
47. PöttyösPanka (válaszként erre: 45. - Maryka1962)
2018. máj. 31. 10:40
Egy fillért se fizess többet! A maradékot se add oda nekik.
46. 12d083b51b (válaszként erre: 43. - Maryka1962)
2018. máj. 31. 10:27

Azzal, hogy elismerte, hogy elrontották, megadták a kezdő alapot ahhoz a beszélgetéshez, hogy nem fogják tőled a teljes hátralevő összeget megkapni.


Egyébként megnyugtatlak, nem annyira szembetűnő ez az eltérés, és gondolj bele, ha valóban már eredetileg is ferde lett volna a fal, mint ahogy ezerszer előfordul régi öreg házaknál, akkor is kb. hasonlóan nézne ki egy felrakott csempe. Csak hát nem ez volt betervezve, és nem ezért kért annyit, amennyit a végén kapni szeretne. De csak szeretne! Ugye, tudsz erős lenni???

45. Maryka1962 (válaszként erre: 44. - PöttyösPanka)
2018. máj. 31. 10:24
Sajnos, már az elejétől rossz, az egészet vissza kellenne bontani, ezektől pénzt bevasalni nem lehetne,most már azon vagyok, hogy fejezzék be valahogyan és menjenek. Sorolta, hogy nem kér pénzt a hungarocelért, amit a járólap alá tatt, meg hogy mennyi anygot bevett a fal,de én kaptam tőle egy árajánlatot, és és nekem menet közben sem említette, hogy ez plusszban van. Belefáradtam.
44. PöttyösPanka (válaszként erre: 43. - Maryka1962)
2018. máj. 31. 10:14
Kérj árajánlatot mástól, hogy mennyiért tudnák kijavítani, és dugd az orruk alá, hogy az ő "munkájuk" ennyi kárt okozott neked, és vagy kijavítják, vagy kifizetik.
43. Maryka1962 (válaszként erre: 42. - PöttyösPanka)
2018. máj. 31. 10:04
Köszönöm szépen! Ma azzal jött a főnök úr, hogy mutatta, hogy elrontották, mert ugye a fal hibája, és hogy ő kijavítja, hogy flexxel csiszol le a csempéből,és akkor egyforma lesz a fuga. Mondtam ne, mert a csempét nem faragjuk meg, hogy fog az kinézni? Megérdezte, hogy a tükröm mekkora, nem-e takarja el a hibát. Mondtam, hogy nem azért fizettem mestermunkát, hogy körbematricázzam a fürdőt. Azonkívül hogy igazat adott nem tudok mit csinálni, mert ők kijavítani nem tudják, mert hiányzik a tudásuk. Azt mondják az okos ember más kárán tanul, a buta meg a magáén. Azon vagyok, most már fejezzék be, minél előbb és távozzanak.
42. PöttyösPanka (válaszként erre: 37. - Channa*)
2018. máj. 31. 08:54
Egyáltalán nem jogos, hogy így nekitámadtál a kérdezőnek. Igenis a körmükre kell nézni, mert hajlamosak a könnyebb megoldást választani, te meg aztán évtizedekig nézheted a csúnyán feltett csempét. Nagyon sok kontár van a szakmában, aki "mesternek" adja ki magát. A családban is sok példa van rá, hogy nem lehet rájuk hagyni a dolgot. Például egyszer nagypapám elzavart egy ilyen "szakembert", aki vállalhatatlanul rakta le a járólapot. Olyannyira, hogy amikor kihívta a másik brigádot, inkább azt mondta, hogy a már meglévő részt ő próbálta megcsinálni, azért ilyen szedett-vedett. Nem merte bevallani, hogy ő ezért a munkáért még fizetett is a tisztelt "mesternek". Egyszer meg anya elégelte meg, hogy a burkoló hetek óta hitegeti azzal, hogy holnap megcsinálja a maradék kb. egy négyzetméternyi részt, ezért azt mondta a burkolónak, hogy ne fáradjon, megcsinálja ő. Persze a szakember csak röhögött, hogy csak tessék, úgysem képes rá. Aztán, mikor hetekkel később mégis méltóztatott kijönni, csak pislogott, hogy kész a munka, és szebben van lerakva, mint amit ő csinált. Na ennyit a tisztelt "mesterekről". Nézd meg inkább a felrakott képeket, és ezek után mond, hogy te nem bírálnád felül a mestereket.
41. Maryka1962 (válaszként erre: 37. - Channa*)
2018. máj. 30. 23:32
Még annyit, pont az volt a baj, hogy az elején lazán vettük őket, nem voltunk a sarkukban. Mivel ugye, nekem azért dolgozni kell, nem lógathatom itthon a lábam. Ha a munkáért szakmunkásbért kér, akkor jogosan várhatom el, hogy a munkája is szakmunka legyen. Nem adták ingyen azt a pénzt, megdolgoztam érte.
40. Maryka1962 (válaszként erre: 39. - Channa*)
2018. máj. 30. 23:27
Üdvözöllek! Szeretném neked elmondani a történetet ,hogy tisztán láss. Vállalkozó jött, elmondtam, mit szeretnék, erre ő mondta, hogy ad egy árajánlatot, ha elfogadom, egy hét alatt át is tudja adni. Ezt ő mondta, nem én kértem az egy hetet.Elsorolta, egy nap vizes,aztán villanyos meló boylernál, vakolás, egy nap szárad, kezicsókolom, már olyan anyagot használunk aljzatnak is, hogy két óra alatt szárad, aztán szombaton már fürödhet is. Na, az hogy a falnak három nap száradás kellett, az mégsem két hét. A burkolásra burkoló szakmunkát fizettem ki, helyette kaptam egy kőművest. De nem is írok többet. Nézd meg a képeket, amiket feltettem. nehogy azt mond, hogy te ezt örömmel néznéd, és takarítanád. Ja, és a főnök megköszönte, hogy észrevettem, hogy kevés hely lett kihagyva, ami a kőművesnek nem tetszett.A másik, ne mondd nekem, milyen az, ha két napig wc nélkül vagy, mert nekünk ez már így a harmadik hetünk.
39. Channa* (válaszként erre: 38. - Guruljka)
2018. máj. 30. 22:01

Nálunk pl. novemberben volt a fürdő felújítása, így igen hosszú ideig száradt minden. Hiába fűtöttünk ezerrel.

A járólap alá olyan vastagon kellett a ragasztó, hogy 2 napig száradt, és eddig nem is mehettünk be. Nem volt mindegy wc és tusoló nélkül az élet:D

38. Guruljka (válaszként erre: 37. - Channa*)
2018. máj. 30. 21:19

Az nem létezik, hogy egy vakolat egy-két nap alatt kiszáradjon.

Pláne ha kint esős idő van.

37. Channa* (válaszként erre: 34. - Maryka1962)
2018. máj. 30. 19:51

Én már ott hagytalak volna. Ha ennyire ügyes vagy, akkor miért nem csinálod magadnak?

Nem is értem az embereket!

Tényleg felülbírálod a mestereket? Nevetséges...


Elhiheted, hogy oka van annak, ha nem ugyan azt a falat rakják telibe. Száradás! Arról nem tehetnek, ha nem szárad a fal úgy, ahogy betervezték. Ha nem vártak volna és elcsúszott volna, stb., akkor az lenne a bajod.

Szörnyű


Nekem az unokatesóm csinálta és ő sem telibe rakta a falakat, hanem felváltva. Ha görbe a fal, azaz nem derékszög, akkor kell a darabolás, a fuga miatt is elképzelhető, hogy kell a darabolás. Szegény ismerősöd, szegény munkások!

Gondolom nem lógatják a lábukat naphosszat és nem is vedelnek, nem? Te meg úgy érzem, hogy kötekedsz.

A te dolgod, de gondolj már bele, hogy hogy lehet így dolgozni, ha valaki állandóan kritizálja őket? Neked menne?

36. Maryka1962 (válaszként erre: 35. - 12d083b51b)
2018. máj. 30. 19:31
Munkatárs ajánlotta, azt mondta beszél vele, nem szokott ilyet csinálni. Nem vígasztal. Most azon parázok, hogy ha melóból hazamegyek, mi vár.
2018. máj. 30. 13:32

Egyáltalán hol szedted ezt a fickót? Csak úgy újsághirdetés alapján, vagy valami ismerős ajánlotta, vagy hogyan kerültetek kapcsolatba???

Kérdezd már meg tőle, hogy egyáltalán elvégezte ő a szakmát? És kérdezd már meg tőle, hogy van vállalkozói engedélye!!! Az biztos hogy nincs, de kapjon már észbe, nem egy olyan faluvégi kis tájékozatlan liba vagy, akivel szemben mindent meg lehet csinálni!

34. Maryka1962 (válaszként erre: 31. - 12d083b51b)
2018. máj. 30. 12:10
Képzldd, amit ma felrakott, vissza kellett szedettetnem, emert elkezdett egy darabot, aztán másik oldalról állt neki másnap, de úhy, hogy az elejéről ott is kihagyott egy részt. Mondtam neki, hogy nem jól fog ez kijönni, a két csempesor aminek kihagyta a helyet negyven centi, plusz a fuga helye. Nem akarta elfogadni, főnök fickónak mutattam, igazam van, leszedték. De először próbálták kalapáccsal odébb ütni a sort, egy eltört, mondtam állj, egészet visszaszedni, míg az összeset nem töri el. Küldjetek már nekem valami hatásos nyugtatót, mert úgy érzem, épp ésszel ezt nem lehet kibírni. Csak azt nem értem, miért vállal valaki olyat, amihez nem ért???
33. Maryka1962 (válaszként erre: 30. - 12d083b51b)
2018. máj. 29. 10:34
Ja, és még amit nem írtam, egy hétre vállalta, hogy kész lesz, ebből két napot a fal miatt csúsztak, hogy száradjon, és ez a harmadik hete, hogy itt vannak. Most szombatra ígérte, de már most tudom, hogy ezzel a tempóval nem fogják szombaton átadni.
2018. máj. 29. 08:52
Köszönöm neketek a segítséget! Ha eljutunk odáig, hogy kész lesz, teszek fel róla képet. Én mindent értek, hogy ferde fal, vetemedik, blabla, de úgy gondolom, ezt akkor is látta, mikor felfogadtam, akkor mondta volna, hogy ő ezt nem tudja megcsinálni, vagy mekkora csempével tud dolgozni. Egyet megtanultam. Előre csak anyagárat fizetek, írásban munkafolyamat, kivitelezés rögzítése. bár a mostani lelkiállapotomból kiindulva mesterember ide be nem teszi a lábát mostanában. Köszönöm nektek, hogy kiírhattam magamból,köszönöm a válaszaitokat!
1 2 3 4

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook